(ejtsd: karaccsoli), Nápoly legrégibb görög származásu nemesi családjainak egyike. Hirének és gazdagságának alapítójául C. Giannit tekintik, ki 1415. II. Janka királynő titkára volt. E fejedelemnő C.-t tábornokká és vicenzai herceggé nevezte ki, végre azonban C. határtalan gőgjének véget vetni kényszerült s 1432-ben kivégeztette. Mindazonáltal a család megmaradt a gazdagság s a magas méltóságok birtokában. - C. Marino, szül. 1468., X. Leo pápa protonotáriusa lett, ki őt 1518. Németországba küldte, hogy Bölcs Frigyes választófejedelemtől Luther kiszolgáltatását sürgesse; azután V. Károly szolgálatába állott s 1520. a béke ügyében közbenjárt a milánói hercegnél. 1524. catanai püspökké lett s mint biboros és milánói helytartó halt meg 1539. - Fia, C. Galeazzo, Valdens hatása alatt a protestáns hitre tért és Kalvin oldalán élt Genfben; meghalt u. ott 1586. - C. Domokos, szül. Nápolyban 1715., megh. 1789. Mint nápolyi követ Londonban és Párisban tartózkodott, hol a legelőkelőbb körökkel, s különösen a francia irodalom vezérférfiaival állott összeköttetésben. 1780. Szicilia alkirályává nevezték ki, s ekkor irta Riflessioni sull'economia e l'estrazione della Szicilia fatte in occasione della carestie dell' indizione (1784) c. művét, amelyben különösen a belföldi gabonaforgalom szabadsága mellett érvel. 1786-tól haláláig külügyminiszter volt. - C. Ferenc, nápolyi tengernagy, 1793. Toulon előtt vezényelt s miután az udvar méltatlanul bánt vele, 1798. a parthenopei köztársaság szolgálatába állott, de midőn 1799. Ruffo bibornok Nápolyt hatalmába kerítette, ez C.-t elfogatta s Nelson angol tengernagy parancsára a hajó árbocára felakasztatta. A C.-család jelenleg Torella és Anellino ágakra oszlik.
(lat.) a. m. kedves rokonság. Egyházi ünnep febr. 22-én, melyen a hajdani pogány szokás nyomai sokáig meglátszottak, tudniillik a halottak sirjára ételeket vittek.
(vagy La Placille de-), város Chilében Antofagastában, a tenger és az Andok közt, 2740 m. magasban. C. 1872. keletkezett, azon helyen, ahol az Atacamaban ezüstérceket találtak, amelyeket Mejillones kikötőbe szállítanak.
voltaképen Foppa Ambrus, az olasz renaissance egyik legkiválóbb érem-készítője, született Paviában 1470 körül, megh. 1527. Életének legnagyobb részét a római pápai udvarnál töltötte. Mint ötvös is kitünt, sőt terracottából készített szobrai és reliefjei arról tanuskodnak, hogy szobrászattal is foglalkozott.
(ásv.), a szilurformációhoz tartozó meszes homokkő Angliában, mely igen gazdag trilobitokban és brachiopodákban.
(ejtsd: karáfa) Mihály, olasz zeneszerző, született Nápolyban 1785 november 28., meghalt Párisban 1872 julius 26-án. Colobrano-i herceg fia; Párisban Cherubininál tanult, 1814 óta kizárólag a zenének élt. Számos operáját: Gabriele (1816), A remete (1812), A pária (1825), Masaniello (1828, főműve) és a Lammermoori ara (1831) stb. Nápoly, Róma, Milánó, Bécs, Páris első szinpadai mutatták be. 1837 óta állandóan Párisban tartózkodott, hol az akadémia tagja lett s a konzervatóriumban mint a zeneszerzés tanára működött. Irt egyházi zenemüveket is.
(ejtsd: karaffa), régi nápolyi nemesi család, melyből IV. Pál pápa és több biboros származott; a család jelenleg is megvan. Nevezetesebb tagjai:
1. C. Antal, biboros, született Nápolyban 1538., megh. 1591. Pádovában jogot tanult, V. Pius pápa alatt biboros és a biblia-szöveg kijavítására alakult, valamint a trienti zsinat határozatainak magyarázását célzó kongregáció elnöke lett, később XIII. Gergely pápa könyvtárosa volt. Történet-irodalmi tekintetben az a jelentősége is van, hogy gyüjtötte a pápai dekrétumokat és felügyelt a Septuaginta javított kiadására (Róma 1587; latinul Flaminius Nobiliustól, u. o. 1588).
2. C. Antal gróf, szül Nápolyban, megh. Bécsben 1593 márc. 9. Nagybátyja, az avernoi biboros közbenjárására 1665-ben a bécsi udvarhoz került, hol kamarássá, majd ezredessé és lovasezred-tulajdonossá, végre belső titkos tanácsos és udvari hadi tanácsos lett. 1686. mint a felsőmagyarországi császári hadak parancsnoka Thököly kurucait üldözi s réme a felvidéknek kegyetlenkedései és zsarolása miatt. 1687. Eger várát szabadította fel a török járom alól; de minden érdemét elfeledtette amaz iszonyu kegyetlenségekkel, melyeket mint az eperjesi vértörvényszék elnöke Thököly párthivein elkövetett. Midőn ugyanis Lipót Thökölynek és párthiveinek általános bűnbocsánatot hirdetett, C. azzal állt elő, hogy egy messze elágazó s a király élete ellen irányuló összeesküvést fedezett fel. E vádakra a király nyomozást rendelt el, melynek vezetesével C.-t bizta meg. C. élvén hatalmával, az elfogatásokat azonnal megkezdte s hallatlan kinzások által akarta kényszeríteni a polgárokat vallomásra. Saját ablaka előtt vérpadot emeltetett és a kerékbetörés, karózás és a kinzásnak minden neme napirenden volt. Személyes ellenségeit és a gazdagabb polgárokat, hol váltságdijat remélt kapni, vád alá helyezte s csak midőn a nádor és a főurak is megelégelték hajmeresztő kegyetlenkedéseit s Lipóttól az eperjesi vértörvényszék felfüggesztését kérték, hagyta abba azokat. Lipót visszahivta, az aranygyapjas rend vitézévé tette és azután is fontos küldetesekkel bizta meg. 1688 január 14. Zrinyi Ilonától elfoglalta Munkács várát, honnét Erdélybe küldték, hogy ott a császári hadak vezérletét átvévén, e tartományt az öreg Apafy halála esetére ne erőszakolja, hanem jó módjával egészen I. Lipót uralma alá hajlítsa. Jövetelének hirével együtt szájról-szájra ment a rémhir hogy «egy szekér kinzó szerszámot» hoz magával. Borzalmas egyénisége kétségkivül sokat tett arra nézve, hogy már 1688 máj. 9-én Apafy és Erdély részéről oly nyilatkozatot nyert, mely szerint Erdély, teljesen elszakadva a töröktől, a császár-király pártfogását fogadja el. Majd az ellenszegülő Brassó városa megfenyítésére indult; május 26. ostrommal vette be a várost és szokása szerint sokakat kivégeztetett. Erdélyből Bécsbe térve vissza, 1690. Erdély meghódolásáról nagyérdekü emlékiratot nyujtott át a császárnak, melyet Gräser András tett közzé: Archiv für siebenbürgische Landeskunde 1853. évf. Ezentul haláláig a lotaringiai herceg vezérlete alatt szerepelt a franciák elleni háborukban. Hazai hagyomány szerint, kegyetlenkedései tömérdek áldozatainak rémképeitől üldöztetve halt meg. Irodalmunkban monografiát irt róla K. Papp Miklós, C. és az eperjesi vértörvényszék, Kolozsvár 1870.
3. C. Hektor szül. Nápolyban 1767; kivégezték 1799. Hive volt, a francia forradalomnak, mint nápolyi tábornok vitézül védelmezte a parthenopei köztársaságot.
4. C. János Péter, I. Pál (IV.) pápa.
5. C. Jeromos, szül. Nápolyban 1564., meghalt mint spanyol alezredes Genovában 1633. 1587 óta a pármai herceg oldalán Németalföldön szolgált s 1597. Amiens megvételénél kitüntette magát, 1620. a fehérhegyi csatában s 1621. Milánó vidékén harcolt. II. Ferdinánd császár birodalmi herceggé, a spanyol király pedig Aragonia alkirályává és főkapitányává nevezte ki.
6. C. Károly, szül. 1517., szolgált a spanyol hadseregben Párma herceg alatt s IV. Pál pápa alatt fő-intézője volt a pápai politikának, különösen a spanyol II. Fülöp elleni szerencsétlen háboruban. Később elvesztette IV. Pál kegyét s ennek utódja, IV. Pius alatt 1561. bátyjával együtt kivégeztetett.
7. C. Olivér, született 1406., meghalt Rómában 1511 január 20-án, nápolyi érsek, majd 1467-ben biborros lett; 1472-ben IV. Sixtus reábizta egy hadi hajó vezérletét a törökök ellen, amellyel meg is hódította Szmirnát és az afrikai sataliai kikötőt.
(franc., ejtsd: karaff), fehér, jobbadán csiszolt üvegből készült s üvegdugóval ellátott vizes vagy boros üveg.
v. carrageen, gyöngymoszat, irlandi moha: orvosi dróg, mely a spherococcus crispus (chondrus cr.) és a spherococcus mammillosus (gigartina mammillosa) nevü, az Atlanti óceánban termő algáknak szárított keveréke. Lapos végeiken villaszerüen elágazó algatelepek, melyek megszáradva halványsárgák, porcszerüek; vizben főzve kihüléskor megkocsonyásodnak. A növény főalkotórésze egy nyálka (carragin), melynek némi tápláló értéke van s ezért adják a C.-t mint háziszert, sorvasztó betegségekben sinylődőknek vizzel és tejjel készült főzet alakjában; l. még Gyöngymoszat.
(ejtsd: kárázsále) János, román iró, született Margineniben, a prahovai kerületben 1852-ben. A legtehetségesebb román vigjátékiró, Munkái: Noapatea furtunoasa, O scrisoare perduta, Conu Leonida în fata reactiunei, D'ale Carnevalului, Napasta; hires novellája: Faclia de PaSte magyar fordításban is megjelent Jancsó Benedek tollából.