l. Karlskrona.
helyesebben Wermland (l. o.).
Frigyes Ferdinánd, svéd történetiró szül. Uplandban 1811 jun. 13., megh. Stockholmban 1887 márc. 17. Beutazta Dániát, Németországot, Olaszországot és Franciaországot, 1836. Upsalában a történelem dócense, 1837-46. Károly és Oszkár királyi hercegek nevelője volt; 1849. pedig az upsalai egyetemen a törtenelem tanára lett. Miután 1858. a tudományos akadémia, 1859. a svéd akadémia tagjukká választották, odahagyta a tanszéket és a minisztériumban mint államtanácsos a közoktatási ügyeket vezette. 1850-56. az upsalai egyetemet képviselte az országgyülésen, 1872. az országgyülés első kamarájának tagjává is megválasztották. Mint történetiró C. nagy tevékenységet fejtett ki. Legnevezetesebb munkája: Svédország története (Gotha 1855-74), melyet a történelmi tanszéken előde, Geyer kezdett meg irni. Ezenkivül megemlítjük: Om stats-hvälfningen i Sverige under konung Carl XIs regering (Stockholm 1856); Om fredsunderhandlingarne aren 1709-18 (u. o. 1859); Om den Svenska statsförwaltningens förändrade skick under konung Carl XIs regering (1858) és Om 1680 ars riksdag (u. o. 1860).
county Minnesota É.-amerikai államban, 2476 km2 területtel, 1200 lak., Thompson főhellyel.
R. et P. (növ.), a cyclanthaceáknak vagy a pandanusféléknek amerikai növényei részben hosszura növő iszalagjai légi gyökerekkel, majd száratlanul sűrü bokrot alkotnak. Levelök redőzött nagy, mélyen hasogatott, virágjok szembe nem tünő, bogyójuk négyoldalu, sokmagu. A C. (v. Salmea) palmata Willd. (panamapálma, jipijape v. bombanassza) Uj-Granadában, Ecuadorban s Panamában, nedves, árnyékos helyeken tenyész, alacsony, száratlan, pálmanemü bokorlevele 1,25 méternél szélesebb, szárnyas pálmákéhoz hasonló 2-4 m. hosszu nyelü, ebből lesz az igazi panamakalap (chilei v. guayaquil kalap), mely mostanában Amerikának nevezetes iparcikke mert rugalmassága, tartóssága és könnyüsége következtében az előbb kedvelt olasz buzaszalmakalapnál célszerübb. IV. Károly spanyol király és neje Mária Lujza tiszteletére van elnevezve.
(ejtsd: karluk), város Lanark skót grófságban a Clyde partján, (1891) 8058 lak., szén- és vasércbányákkal, ásványvizforrással és gyapotfonókkal.
(ejtsd: karlájl) Tamás, a legkiválóbb angol történetirók egyike, szül. Ecclefechanban, Dumfries skót grófságban 1795 dec. 4., megh. Chelseaban 1881 febr. 5. Atyja, jómódu bérlő, 14 éves korában az edinburghi egyetemre küldötte fiát, hol az a teologia helyett, mihez semmi vonzalmat nem érzett, mennyiségtani és nyelvészeti tanulmányokkal foglalkozott. Tanulmányai bevégeztével mint tanító igen sanyaru viszonyok közt működött előbb Skóciában, azután Londonban, mignem házassága lehetségessé tette, hogy elöbb skóciai kis birtokán, majd 1833 óta Chelseaben, London mellett, teljesen az irodalomnak éljen. 1823 óta munkatársa volt az Edinburgh Encyclopedia és az Edinburgh Reviewnek. Tanulmányokat irt Montesquieu, Montaigne, Nelson, a két Pitt és Goethe Faustjáról. Első sorban azonban a német irodalom kötötte le, melynek megismertetése Angliában kiválóan az ő érdeme. Lefordította Goethe Wilhelm Meister cimü művét (William Meister's apprenticeship, Edinburgh 1825, 3 k.), megirta Schiller életrajzát (Life of Schiller, an examination of his works, London 1825) s szemelvényeket adott ki Goethe, Fouqué, Tieck, Jean Paul etc. műveiből (German romances. Edinburgh 1827, 4 köt.). Ezen iratai utján jutott összeköttetésbe s lépett levelezésbe Goethével, kinek mindvégig lelkesült tisztelője maradt. Első nagyobb eredeti műve: Sartor resartus, or, life and opinions of Herr Teufelsdroeckh (németül Fischertől 1882) Jean Paul hatása alatt keletkezett s kimélet nélkül ostorozza a kor hibáit; de sokkal nagyobb hatást ért el első nagyobb tőrténelmi műve, a megható közvetlenséggel, eleven és ragyogó stillal megirt történelme a francia forradalomnak (The French revolution, a history, London 1837, 3 köt., magyarra ford. Baráth Ferenc, kiadta az akadémia), mely korrajz éppen ugy mint az 1839. megjelent tanulmánya (a Chartismus) a dolgok egyoldalu megitélése és a bizarr forma mellett szellemessége és gondolatainak mélysége által tünik ki. 1837-40. Londonban több felolvasást tartott, melyek közül egy sorozat a hősökről és a hősök tiszteletéről a történelemben (On heroes, heroworship and the heroic in history, London 1846) nyomtatásban is megjelent. Ez előadások tisztán feltüntetik C. világnézetét és politikai hitvallását. A hősiségnek öt tipusát állítja fel, u. m. a költőt, (Dante és Shakspeare), a papot (Luther és Knox), a prófétát (Mohammed), az irót (Johnson, Rousseau, Burns) és az uralkodót (Cromwell és Napoleon) s a legnagyobb nyomatékkal emeli ki a lángész azon jogát, hogy korát uj irányba és uj kerékvágásba terelje és azt átalakítsa. 1845. jelent meg legkiválóbb történelmi műve: Cromwell levelei és életrajza (Letters and speeches of Oliver Cromwell, London 1845, 5 köt.), mely először mutatta be a sokat ócsárolt puritán hadvezért és államférfiut teljes nagyságában. Kevésbbé kiváló, bár a legterjedelmesebb művei közé tartozik II. Frigyes élete (The history of Friedrich II., called Frederick the Great, London 1858-65, 6 köt.), melyben mármár túllépi a festői előadás határait. A legjobb angol életrajzok közé tartozik: The life of John Sterling (London 1851). Utolsó történelmi műve: Tanulmányok Norvégia régi története és Knox János fölött (The early kings of Norway and an essay on the portraits of John Knox u. o. 1875). C. állandóan foglalkozott a napi kérdésekkel is s bár politikai nézetet illetőleg buzgó konzervativ volt, kereken ki szokta mondani véleményét, mitsem törődve a közvéleménnyel avagy divatos jeligékkel. The past and the present (London 1845) c. művében hevesen megtámadta a modern társaság ürességét és hazugságait, s hasonló irányu az 1848. forradalom hatása alatt irt műve: Latterday-pamphlets (u. o. 1850). 1867. megtámadta a parlament demokratikus átalakítására megindított mozgalmat ( Shooting Niagara and after?); 1871. az angol közvéleménnyel ellentetben Németország mellett szállott sikra Franciaországgal szemben (Letters on the war between Germany and France) s végre a keleti zavarok alatt Oroszország védelmére irt egy röpiratot. Anélkül, hogy a szó teljes mértékében népszerü lett volna, C. hazájának szellemi fejlődésére mégis rendkivül mély befolyást gyakorolt, s szellemileg magasan álló tisztelőinek száma aggkorának napjaiban mindinkább gyarapodott. 1865. Disraeli ellen az edinburghi egyetem rektorává választották; 1875. születése 80. évfordulójának ünnepére aranyérmet vertek s az angol tudomány legelső képviselői siettek őt üdvözölni. A kitüntetések elől igénytelen chelseai házába zárkózott, hol ki is múlt. Tetemét kivánsága szerint szülővárosába vitték. Munkáinak összes kiadása 37 kötetben jelent meg Londonban 1872-74. Nagy feltünést keltő irodalmi hagyatékát Froude-ra bizta, ki azt Reminiscences c. alatt (London 1881, 2 köt.) adta ki. 1821-26. levelezését (Early letters) Norton adta ki. (1886, 2. köt.), szintugy 1826-36. évi levelezését (Letters (1889, 2. köt.). Goethével folytatott levelezése megjelent angolul és németül (1887). Emerson amerikai költővel váltott levelei is megjelentek (1834-72, 2. köt. 1886). Norton Reminiscences of C. c. alatt külön munkában is méltatta C.-t. (1887, 2. köt.).
(ejtsd: karmanyola), város Torino olaszországi tartományban, a Pó jobb partjátol 3 km.-re, 3800 lak., vászon- és selyemszövéssel. Egykoron fontos várából csak egy torony maradt fenn. Benne született 1390. Francesco Bussone, a C. néven ismeretes condottiero.
tulajdonképen Bussone Ferenc, olasz condottiero, szül. Carmagnolában, Saluzzo mellett, megh. (kivégezték) Velencében 1432 márc. 5. Gyermekkorában pásztor volt, azután Facino Gane condottiero alatt szolgált, aki Alessandria ura és Milanó kormányzója volt. Ennek halála után összes csapataival Filippo Maria Viscontinak esküdött hűséget és 1414 és 1415. részt vett annak harcaiban. Midőn C. Alessandriát meghódította, Visconti őt castelnuovo-i gróffá tette és természetes leányát, Antoniát adta hozzá nőül. Később Bresciát, Cremonát, Genovát és Parmát is Milanó fenhatósága alá kerítette és Bellinzonánál visszaverte a svájciakat. Ámbar C. ily jelentékeny hadi sikereket ért, a hercegnél bevádolták és állásából kizavarták; ekkor 1424. a velenceiekhez szegődött, itt Visconti ellen több városból szövetséget alkotott és elfoglalta Bresciát. Miután Maccalo mellett 1427. a herceg seregét teljesen tönkre verte és 80 helységet foglalt el, 1428. Bergamót és Cremona egy részét foglalta el; ez alkalommal Milano kiszolgáltatta neki birtokait és eddig fogva tartott nejét. Harmadik hadjárata azonban nem sikerülvén, azért a velenceiek azzal gyanusították, hogy Viscontival titokban kibékült. Velencébe csalták tehát és miután iszonyu kinzásokkal kicsalták tőle az árulás vallomását, lefejezték. Tragikus sorsát számos költő és történetiró dolgozta föl. P. Manzoni: Il conte di Carmagnola cimü tralgédiájában (1820).
a francia forradalom rémuralma idejének egyik leghirhedtebb népdala. Kezdete így hangzik:
A C. nevét az ilyen nevü öltönytől kapta, melyet a jakobinus klub tagjai viseltek; szerzője ismeretlen. 1792. jelent meg nyomtatásban, s ezen időtől fogva a carillon national-lal együtt (l. Caira) messze elterjedt. A C. különösen azáltal tünt ki a többi forradalmi dalok közül, hogy megfelelő körltánccal volt egybekötve. 1799. eltiltották, s ezt a tilalmat később Bonaparte is fenntartotta.