(lat.) a. m. tábor. A rómaiak a legrégibb időktől kezdve a birodalom bukásáig minden hadjáratban rendesen megerődített táborban helyezték el hadseregeiket. A tábor alakja hosszukás négyszög (téglány) volt, melynek az volt az előnye, hogy aránylag nagy területet foglalt magába és e mellett a védvonal nem volt tulságos hosszu, tehát könyen meg lehetett védeni. Mindenik oldalán a tábornak egy-egy kapu volt, szintén védelemre berendezve, esetleg toronnyal ellátva, valamint a sarkokon is tornyokat emeltek. A tábort körülvette egy sánc, mely karókkal is lehetett megerődítve, a sánc előtt pedig meglehetősen széles és mély árok megnehezítette a támadó ellenségnek a sánchoz való hozzáférhetést. Egy-egy széles ut vagy utca metszette át a tábort hosszában és széltében és össze is kötötte a szemben lévő kapukat; a rövidebb volt a via principalis, a hosszabb a via proetoria, illetőleg decumana. A két ut metszőpontja közelében állott a fővezér sátora, a proetorium, előtte az oltár (ara), mellette jobbra és balra a magasabb rangu tisztek, tribuni, legati stb. sátorai. A hadsereg egyes részeinek külön-külön hely volt kijelölve, melyet állandóan minden táborban megtartottak. Noha a tábor berendezése idő folytával megváltozott, a tábor külső alakja megmaradt még akkor is, mikor az nemcsak rövid időre szánt tartózkodási helyül szolgált, hanem midőn a császárok alatt a birodalom határai hosszában állandó táborok léteztek, melyekben a csapatok, mint jelenleg kaszárnyákban, el voltak szállásolva ezek a castra stativa, minők hazánkban a sok közül az aquincumi (ó-budai) és brigetioi (ó-szőnyi) volt. Ilyenekben nem sátorakban, hanem épületekben laktak a katonák. Kisebb táborok, melyek a nagyobb közelében állíttattak s melyekben nem egy teljes ezred (cohors vagy ala) volt elhelyezve, castrum vagy castellum-nak neveztettek; ilyen p. a dunabogdányi, melynek őrsége a szent-endrei tábor őrségéhez tartozott. Kisebb castellum-ot a IV. és V. században burgusnak is nevezték s a körülötte lévő földek a burgare birtokát képezték; ilyen burgus (vagy castellum) a Duna mindkét partján Duna-Keszitől Esztergomig több helyen fordul elő; a legérdekesebbek a Váccal szemben lévő ugynevezett Balhavár és a szobi.
és castrato, l. Kasztrálás.
1. Mátyás Sándor, finn nyelvész, az urál-altaji nyelvtudomány egyik megalapítója, szül. Tervolában É.-i Finnországban, 1813 dec. 2., megh. Helsinkében (Helsingfors) 1852 máj. 7. Tanulmányait Uleĺborgban s Helsingforsban végezte s a hels. egyetemen 1839. dócens lett. Ugyanekkor tanulmányutat tett a finnországi lappföld pusztaságain s 1840-ben egy másodikat a keleti finn Karjalában. 1814-44. még tüzetesebb kutatásokat végezett a finn orosz és norvégiai lappok és az európai s szibériai szamojédok közt. Tudományos eredményekben még gazdagabb volt az a nagy küldetés, melyben 1845-49. a pétervári akadémia s a hels. egyetem megbízásából egész Szibériát átkutatta (Sina határaitól a Jeges tengerig) néprajzi s nyelvészeti szempontból. (Ugyanezen években utazott ami Regulyunk Oroszországban és Szibériában s gyüjtött az ugor és török nyelvekre s népekre vonatk. anyagokat.) Visszatérte után C. lett a hels. egyetemen a finn nyelv és irodalom első tanára. Ekkor rendezte és készítette sajtó alá a tőle altajinak nevezett népcsaládra von. anyagait. Életében köv. munkái jelentek meg: Elementa grammatice Syrjene és De nominum declinatione in lingua Syrjena (Hels. 1844). A hangsúly hatásáról a lapp nyelvben (svédül Hels. 1844. és németül Pétervár 1845). Elementa gramm. Tscheremisse (Kuopio 1845). Jegyzetek a szamojéd és finn nyelvek rokonságáról (1845. a Suomi c. folyóiratban). Versuch einer ostjakischen Sprachl. nebst kurzem Wörterverzeichnis (Pétervár 1849. és 2. nagyon jav. kiad. 1858). De affixis personalibus linguarum Altaicarum (Hels. 1850). - Hagyatékát a péterv. akadémia megbízásából Schiefner adta ki: Reiseerinnerungen aus den Jahren 1838-44 (Pétervár 1853). Reiseberichte und Briefe aus den Jahren 1845-49 (u. o, 1856). Vorlesungen über finnische Mythologie (1853). Ethnologische Vorlesungen über die altaischen Völker (1857). Abhandlungen und akademische Dissertationen (1858. és németül 1862). Tillfälliga uppsatser (életrajzával 1870) - Versuch einer koibalischen u. karagassischen Sprachlehre (1857). Gramm. der samojed. Sprachen (1855). Wörterverzeichnisse aus den samoj. Spr. (1856), Grundzüge der tungusischen Sprachl. (1856). Versuch einer burjätischen Sprachl. (1857). Versuch einer jenisei-ostjakischen und kottischen Sprachl. (1858).
2. C. Róbert (az előbbinek fia) szül. 1851., megh. 1883. Néhány jeles monográfiát irt a finn történet köréből.
(lat.). A jogban a gyermekek szabad vagyonát értik C. alatt, szemben az apai haszonélvezet alatt álló adventitiakkal. Rómában a nagykoru fiunak nem volt saját vagyona csupán a katonaságnál szerzett vagyont birta C, címen.
l. Várnép.
járási székhely és a legnépesebb város Tarn francia départementban, 171 m. magasban, az Agout mellett, (1891) 27509 lak., gyapjufonókkal, kasztorin nevü posztószövéssel, selyemszövéssel papirgyártással. Régi székesegyházában a Saint-Benoit-ban Rivalz, Lesueur festményei láthatók. Városházát amely püspöki palota volt, 1666. Mansard építette. Csinos sétahelyét Lices-nek hívják. - C. a VI. században bence-apátság körül keletkezett; 1317-1770. püspökség volt; 1519. került a francia koronához. 1561-1628. a hugenottáknak volt egyik fő vára, amelyben 1583. IV. Henrik is lakott. 1629. várát lerombolták. 1790-99. Tarn főhelye volt.
(ejtsd: kasztri),1. falu Hérault franc. départementban, a Cadoule partján, (1891) 1168 lak., olaj-, gyertya- és szeszkészítéssel. A XI. században bárósággá 1645. marquisattá és 1814. hercegséggé tették. Pompás, gót ízlésben épült kastélyánál végződik a Riquet által épített 7 km. hosszu vízvezeték. - Itt született 1780. C. tengerészeti miniszter akinek nevéről Lapérouse 1787. Ázsia K-i partján egy öblöt nevezett el. - 2. C. (Port) v. Carenage, a britek birtokában levő Santa-Luciának, az Antillák egyikének fővárosa, a jól védett Carenage-öböl végében, (1889) 8000 lak., a brit kormányzó palotájával. - 3. C.-öböl, az Amur-földön öble a Tatár-szorosnak, az É. sz. 51° 28' és K. h. 140° 40' alatt. Bár novembertől kezdve öt hónapig jég takarja, jó kikötőül szolgál. Az oroszok a parttól 10 km.-nyire Alexandrovszk (l. o.) állomást alapították.
György, l. Skanderbég.
1. fővárosa az ugyanily nevü departementnak, Chile Chiloe nevü tartományában, Chiloe szigetén, 1262 lak. - 2. C. del Rio, járási székhely Cordova spanyol tartományban, a Guadajoz partján (1887) 9150 lak., posztóiparral. - 3. L. Kasztro.
1. Guillen de C. y Bellvis, spanyol drámairó, szül. Valenciában 1569., megh. Madridban 1631 jul. 28. Különböző tisztségeket viselt, mig végre elvesztvén pártfogói kegyét, nagy nyomorba jutott. Már 1603. szerepel neve a. jeles drámairók közt de Las comedias c. alá foglalt darabjai csak 1621. és 1625. jelentek meg Valenciában. Ezek közül kettőnek tárgya Cervantes (l. o.) Don Quichottejéből van véve. Drámai művei közül a legnevezetesebb a Mocedades del Cid (Cid ifjusága), melyet Cid-jében Corneille oly szerencsésen utánzott. Ezenkívül említésre méltók: Tragedia por los celos, El perfecto caballero, Los mal casados de Valencia. Lopez de Vega Laurel de Apolo c. művében C.-ról nagyon magasztalólag szól. C. 1591-ben résztvett az Academia de los Nocturnos alapításában is.
2. C. Inez de, dom Pedro portugál trónörökösnek felesége. Mint IV. Alfonz portugál király nejének udvarhölgye szerelemre lobbantotta Pedrót, ki első neje halála után (1345) vele titokban egybekelt. De a király tanácsosai, Pacheco Lopez Dezső, Coelho Péter és Gonzalez Alvaro elárulták uralkodójuknak a trónörökös titkát. A király ekkor 1355. Inezt általuk megölette s bár Pedro atyja ellen fellázadt, utóbb a királynénak és a bragai érseknek kérelmére atyjával kibékült. IV. Alfonz halála után (1357) Pedro kerülvén a portugál trónra Inez gyilkosai Kasztiliába menekültek, de ketten közülök, Coelho és Gonzalez kiszolgáltatván, a legirtózatosabb kegyetlenséggel a király szemei előtt halálra kinoztattak. Inez tetemét Pedro királyi díszben trónra tétette s a nagyokkal hódoltatott neki, majd ünnepélyesen eltemettette. C. Inez tragikus sorsát több költő (Gomes, Soden gróf, Murad Effendi) dolgozta fel, de legszebben Camőes Lusiadáiban, melyeknek C. szerelme egyik epizódját teszi. V. ö. Schäfer, Geschichte v. Portugal (I köt.).
3. C. János de, portugál tengerész, szül. Lissabonban 1500 febr. 7., megh. Ormusban 1548 jun. 6. Már kora ifjuságában a mórok ellen küzdött, V. Károlyt Tuniszba kisérte s 1540. egy vörös-tengeri expedicióban vett részt. 1545. helytartó lett Indiában, hol Diut védte hősileg a mohammedánok ellen. V. ö. Andrada, Vida de Dom Joăo de C. (Lissabon 1651).