(lat.) a. m. kamra, szobácska. Az ó-görögök etruszkok és rómaiak templomaiban azon legbelsőbb, elkülönített és gyakran fölülről is megvilágított helyiség, melyben az istenség képmása volt. A C. előtt volt a pronaosz, mögötte a posticum, vagy még egy másik elkülönített helyiség, az opiszthodomosz. Kisebb templomok C.-i csak az ajtón át kaptak világosságot; nagyobbakéi már egy fölülvilágítón (opaion) keresztül is. A keresztény korszakban az a kis lakóhely, melyben a szerzetesek laktak: egy közös templom körül épített kunyhók; a középkorban apró kis szobák, minden szerzetes számára külön. Végre a kereszténység első századaiban a templom mellé épített sírkápolna is néha C. néven fordul elő. V. ö. F. X. Kraus, Real-Encycl. d. christl. Alterthums. I. 195. l.
(ejtsd: csellamáre) Antal Giudica, giovinazzo-i herceg, szül. Nápolyban 1657., meghalt Szevillá-ban 1733 máj. 16. II. Károly spanyol udvarában nevelkedett s részt vett a spanyol örökösödési háboruban; a luzzara-i csata után tábornoknak léptették elő, 1707. Gaéta ostrománál a császáriak fogságába került, melyből csak 1712. szabadult ki. Ezután a politikai pályára lépett, miniszter lett s 1715. mint rendkívüli követ Párisban fordult meg. E minőségben szőtte azt az összeesküvést, mely az orleansi herceg megbuktatására tört és V. Fülöpöt akarta a kiskoru XV. Lajos király kormányzójává és gyámnokává tenni. Ezen össze esküvést azonban Dubois bibornok felfedezte (1718), mire C.-t elfogták s Franciaországból kiutasították. Utóbb Kasztilia főkapitánya lett. V. ö. Vatont regényét: La conspiration de C., épisode de la régence (Par. 1833, 2 köt.) és Martens-nek Causes célebres du droit des gens (2. kiad. Lipcse 1861) c. művét.
(lat.), a régi Rómában az a cseléd, kire az éléskamara gondja volt bizva. A középkorban ezen elnevezés átment a bor gondozójára s a szerzeteseknél mig itt-ott most is megvan ezen elnevezés s az viseli aki a pincét gondozza.
(tkp. Keller) Kristóf, német filologus, szül. Schmalkaldenben 1638 nov. 22., megh. Halléban 1707 jun. 4. Rektor volt előbb a weimari, zeitzi és merseburgi gimnáziumokon, később tanár a hallei egyetemen. Nagy tévékenységet fejtett ki mind gyakorlati téren a hallei «collegium politioris doctrine, egy a mai filologiai szemináriumokhoz hasonló intézményben, mind latin irók (Cicero epistole ad familiares Julius Caesar Corn. Nepos, Eutropius, 12 panegirikus Silius Italicus stb.) műveinek kiadása terén s a földrajz és történelem s a keleti nyelvek művelésével. Főbb munkái: Antibarbarus latinus sive de latinitate medie et in fime etatis (Zeitz 1677); Historia antiqua (u. o. 1685); Historia medii evi (u. o. 1688); Historia nova (Halle 1696); Notitia orbis antiqui sive geographia plenior ab ortu rerum publicarum ad Constantinorum tempora orbis themarum faciem declarans (2 köt. Lipcse 1701 és 1706, uj kiad. 1731 s egyébkor). Egyik régiségtani munkáját kiadta Freyer C. C. Breviarium antiquitatum Romanorum címmel (Halle 1722 minálunk Kalocsa 1770). Nálunk különösen statisztikai, régiségtani és grammatikai iskolakönyveit használták igen sokáig, a mult században természetesen a magyar igényekhez alkalmazva. Itt csak ez iskolakönyvek főbb vagy első kiadását említjük meg: C. C. latinitatis probate et exercite liber memorialis, naturali ordine dispositus ... In usum scholarum patrie ... a Matthia Belio. Editio secunda auctior et emendatior. Accedunt Judices (Lőcse 1735); Liber memorialis contractus vocabula, primitiva, nec non derivativa, cum compositis familiarioribus exhibens (Győr 1743) Grammatica latina, lingue hungarice accomodata (Kolozsvár 1771); Exercitiola germanica ac hungarica, juxta seriem primitivorum Cellarii (Pozsony 1761).
1. járási székhely Lüneburg porosz kerületben az Aller mellett (1890) 18901 lak., gyapjufonalfestéssel, fehérítőkkel, szesz-, dohány- és szappangyártással és ménessel. A város fődísze a kastély részben 1485-ből, részint 1680-ból, amelyben a szerencsétlen dán királynő, Matild 1772-1775. élt. Régi plébania-templomában van a C.-i hercegek kriptája. - 2. C. (ejtsd: szell), több francia helység neve.
(növ.), l. Zeller.
(ejtsd: csellini) Benvenuto, olasz szobrász, rézöntő, metsző és éremvéső, szül. Firenzében 1500 nov. 3., megh. u. o. 1571 febr. 13. Fia egy építőmesternek, aki szenvedélyesen szerette a zenét és fiát is erre taníttatta; de C. már 14 éves korában az ötvösművészetet választotta, amelyben Antonio di Sandro (Marcone) mester vezetése alatt csakhamar nagy előmenetelt tett. Rómában Firenzuolo di Lombardia műhelyében dolgozott és itt alkotta első műveit, melyekkel művészi hirnevét megalapította. VII. Kelemen pápában C. pártfogóra talált; először mint zenész állott szolgálatába, később azonban a bélyegmetszés művészetének szentelte magát és ebben nagy ügyességre tett szert. Nemsokára Firenzébe ment, ahol munkáival Michelangelo elismerését vivta ki. Innen VII. Kelemen pápa ismét Rómába hivta; de nyers természete állhatatlan jelleme szerencsétlen körülmények közé sodorták, ugy hogy kénytelen volt Nápolyba menekülni. 1534. visszatért Rómába, ahol noha gyilkossággal vádolták, III. Pál pápa védelme alá vette. Innentől kezdve igen gyakran tartózkodott Franciaországban. Másodszori Párisban léte alkalmával avval vádolták, hogy a pápai kincstárból ékszereket lopott, ugy hogy börtönbe kerülvén, munkásságát kénytelen volt félbeszakítani; csak 2 esztendő mulva bocsátották szabadon. Miután I. Ferenc ujólag nagyon kegyesen fogadta, állandóan Párisban telepedett le. Itt készítette a többi közt a Fontainebleaui nimfa c. ismeretes művét és 1543. bevégezte a hires sótartót, amelynek viaszmintáját már előbb elkészítette volt (most a bécsi kincstárban van). 1545. C. Firenzébe ment, ahol Cosmo herceg a lehető legszivélyesebben fogadta; itt nyolc évet fordított Perseus-szobrának elkészítésére, amelyet maga öntött ércbe. Evvel az alkotásával művészetének legmagasabb pontjára emelkedett. 1558. a papi rendbe lépett és itt kezdte irni önéletrajzát amely az olasz próza egyik legkitünőbb terméke (magyarra ford. Szana Tamás, Budapest). E mű több kiadásban jelent meg így Cocchitól (Nápoly 1728) Tassi-tól a Vita ed opere di B. C.-ban (Firenze 1829, 3. köt.), Choulant-tól (Lipcse 1833-35, 3 köt.) stb. Ugyanebben az időtájban irta az ötvösművészetről és a szobrászatról szóló értekezéseit: Trattati dell' oreficeria e della scul- tura cimen (1568) e könyvét ujabban Milanesi (Firenze 1856) adta ki. Az aranyművesség ama számos remekműve közül, amelyek a XVI. sz.-ból valók és melyeket sokáig C. munkáinak tartottak, az ujabb kutatás csak kevésre állapította meg az ő szerzőségét. Kétségtelenül neki tulajdonítják a következő főbb műveket: Kőbe metszve: domboruvéset Bécsben, amely Lédat ábrázolja (csak a főt); aranyban: a sótartó és a Lédához tartozó részek Bécsben; bronzöntvényben: a nagy relief Fontainebleau részére, most a párisi Louvreban; Perseus szobra az alapzattal és Medici Cosmo mellszobra Firenzében; márványban: a feszület a mester aláirásával, 1562-ből; arannyal diszített vasban: a gyűrü Bécsben és számos pénz és érem.
l. Gordonka.
(lat,) l. Sejt; cellularis a. m. sejtes, sejtekből álló v. sejtekkel felruházott (plante cellulares a. m. sejtes v. csak sejtalkotta növények); cellularis pathologia a. m. sejtkórtan (l. o.), cellulosus a. m. sejtből való, contextus cellulosus v. tela cellulosa a. m. sejt alkotta szövet.
(sejtanyag). A szénhidrátok csoportjába tartozó vegyület legegyszerübb képlete
C6H10O5
de bizonyos, hogy molekulája nagyobb (molekula-súlya nem ismeretes) és ezért helyesebben (C6H10O5) képlettel jelölhető. A növényeket fölépítő sejtek fala lényegében C.-ból áll. Lehet, hogy a különféle növényekben és azok egyes részeiben előforduló C. azonos és a fizikai meg kémiai sajátságokban való eltérés inkább arra vezethető vissza, hogy a C. tömöttsége más és más, továbbá idegen anyagok vannak közéje elegyedve és sajátságait lényegesebben ezek változtatják meg. Az ujabb vizsgálatok azonban valószinüvé teszik, hogy több izomer C. létezik, és ebből magyarázható a sajátságaikban mutatkozó eltérés. Ilyen látszólag megváltozott C. a növények fás részét képező lignin vagy xilon. Még legtisztább természetes C. a bodzabél és a gyapot. Általában a fiatalabb növényi részekben tisztább a C., mint az idősebbekben. A tiszta C.-t gyapotból (vatta) v. meg nem enyvezett papirosból készíthetjük. Ez anyagokat sorban sósavval, folysavval klórvizzel, utóbb híg lúggal végül vizzel, alkohollal és éterrel kimossuk. A tiszta C. fehér amorf, áttetsző anyag, mely a mikroszkóp alatt még az eredetének megfelelő szöveti szerkezettel bir. F. s. 1,4. Vizben, borszeszben és éterben, továbbá híg lúgokban és savakban oldhatatlan; oldódik azonban a rézhidroxid ammoniás oldatában (Schweizer-féle oldat), amely oldószerből sok vizzel való felhígításkor, továbbá a megsavanyításkor pölyhös csapadék alakjában - kémiailag meg nem változva - leválik. Száraz levegőn változatlan, nedvesen lassacskán elkorhad. Hevítve megszenesedik, meggyujtva világító lánggal elég. Tömény, hideg kénsavban kocsonyaszerüen megduzzad; a vizzel való higításkor szintelen pölyhök válnak ki. Ilyenkor ugyanis a keményítőhöz hasonló és amilloid-nak nevezett vegyületté alakul; e vegyületet a jód megkékíti. E vegyület képződésén alapul a pergament-papiros gyártása, mely lényegében abban áll, hogy tömény kénsav és kevés viz elegyébe nehány másodpercre nem enyvezett papirt mártanak és azt sok vizzel a legjobban kimossák. A kénsav rövid ideig tartó hatása folytán a papiros inkább csak fölületesen alakul át amilloiddá, mely anyag a likacsokat betömve azt tömöttebbé, erősebbé és vizben szét nem mállóvá teszi. A tömény kénsav hosszabb idei behatására a C. egészen feloldódik és dextrin szulfosav képződik; ezután a savat felhigítva és a folyadékot hosszabb időn át főzve szőllőczukrot kapunk. Különben a hig kénsavval való hosszu idei főzés alatt is lassacskán szőllőcukorrá alakul. A salétromsav töménységétől és a behatás idejétől függően más más összetételü C.-nitrátokká alakítja. E vegyületek ugy vezethetők le a C.-ból, ha abban a hid- roxilokat a nitrát-csoporttal (NO3) helyettesítjük. E vegyületeket régebben nitro-C.-oknak hivták az ujabb vizsgálatok alapján kiderült, hogy inkább az összetett éterek sajátságait mutatják, ezért helyesebben C.-nitrátoknak nevezik. A lőgyapot v. piroxilin főképen C.-trinitrát a kollodium-gyapot v. kollexilin pedig C.-dinitrátból áll. L. még Lőgyapot, Kollodium és Fagyapot.