(ejtsd: sabo) Ferenc, francia forradalmár, szül. St. Geniez-Dolban 1759., kivégezték 1794 ápr. 5. A forradalom kitörésekor Rodezben csuklyás barát volt. Frivol könyveket olvasott és kicsapongó életet élt. A forradalom kitörése után otthagyta a kolostort és megnősült. 1791. a törvényhozó gyülés, 1792. pedig a konvent tagja lett. A cordelierkhez csatlakozott s cinizmusa és kegyetlensége által tünt ki, amiért a köznép a dühöngő barát-nak nevezte el. Tőle ered a montagmards (a «hegypárt») féle elnevezés, arra a pártra, mely az ülésteremnek legmagasabb padjain foglalt helyet. A Notre-Dame templomot az ő indítványára alakították át az «Ész» templomává és ő indítványozta, hogy a gazdagok vagyonát a proletárok között felosszák. Becstelen módon gazdagodott meg s vagyonát a keletindiai társulat föloszlatása után még szaporította. E miatt Robespierre és a Dantonisták bevádolták, mire halálra itélték. Ekkor C. mérget vett, de csak kisebb adagban, úgy hogy életben maradt. Harmadnapra azután lefejezték.
l. Kovácsolás.
athéni hadvezér, első vállalata Kr. e. 388. az volt, hogy a ciprus szigetén a persák ellen fellázadt Euagorást támogatta. Utközben Eginánál a spártaiakra érzékeny csapást mért. Segítségével Euagorás meghódította egész Ciprust. Az Antalkidás-féle béke megkötése után a persák kivánságára visszahivta hazája. Midőn 379. egy spártai sereg megtámadni készült Tébát, 5000 emberrel segítségére sietett. Egy megközelíthetetlen magaslaton foglalva helyet, Agesiláos ismételt támadásait meghiusította, ugy hogy az kénytelen volt visszavonulni. Ezen fegyverténye megalapította hirnevét. Mint a szövetségesek vezére fényes győzelmet aratott 376. Naxosznál a spártaiak felett. Szülőföldje megbizásából elment aztán Tráciába, hol Abderát megszabadította a barbárok támadásaitól. A háboruban Téba és Spárta között (368-366) kevésbbé volt szerencsés, sőt megtörtént, hogy amiért Óropost kiszolgáltatta Tébának, bevádolták, de felmentették. A mantineiai ütközet után felajánlotta szolgálatát az egyiptomi Tachos királynak a persák ellen, Tachos szerencsétlen vége után ismét visszatért Görögországba s a szövetségesek háborujában Kiosz támadásánál 357. elesett.
(ejtsd: sabrié) Manó, franc. zeneszerző, született az Auvergneben 1842. 1856. Párisba költözött. Jogi tanulmányait 1862. elvégezvén, 15 évig a belügyminisztériumban töltött be hivatalt, melyet (előmenetel nélkül) el kellett hagynia, mert kevesebbet törődött vele, mint a zenével. De negyedév mulva 1877. sikerrel adta elő «A csillag» c. operettjét a párisi Bouffes szinpada, 1887. ugyan az Opéra comique Kénytelen király c. dalművét hozta szinre, de egész tehetsége a Gwendoline c. zenés drámában aratott nagy elismerést (Karlsruhéban 1888 őszén, Párisban csak 1893 tavaszán). Költött még dalokat, zongora-darabokat, zenekarra Espana c. rapszódiát és Solamite c. szoprán magánjelenetet női karénekkel.
héber szó, mely egyesülést és egyesületet jelent. Egyik értelmében jelenti a nyereségnek bizonyos hányadát mely többek által együttesen eszközölt ügyletből az egyes résztvevőkre jut. Más értelemben az árverési hiénák szövetkezeteit jelenti, kik az árveréseknél remélhető hasznot oly módon törekszenek monopolizálni és fokozni, hogy összebeszélve nagyon csekély árt igérnek az egyes darabokért. Ha aztán nem közülök való egyén megy valamely árverésre, ettől hallgatási dijat kivánnak, amit ha az megtagad, magasra verik fel az illető tárgy árát. Egy harmadik értelemben szerepelt a szó a 70-es évek elején az osztrák és cseh alkotmány villongásokban, amikor olyan földvásárló polítikai szövetkezeteket jelöltek vele, amelyek nagyterjedelmü jószágokat vásároltak, különösen Csehországban, hogy ez által a tartományi és birodalmi gyülésnek nagybirtokok tulajdonjogához kötött választói jogát pártfeleik részére biztosíthassák. Először 1870. ily módon szerzett magának többséget a cseh ellenzék a cseh tartománygyülésen. A szükséges pénzt a cseh tőkepénzesek adták össze. Csakhamar azonban az alkotmányos (német) párt is ezen eszközhöz folyamodott s a bécsi tőkepénzesek által összegyüjtött összeggel, melyhez állítólag az osztrák kormány (Hohenwart-minisztérium) is hozzájárult volna, akkora földvásárlásokat eszközöltek, hogy a választásoknál határozott győzelmet arattak. Az összegyült tőke feleslegéből 1871-72. osztrák bankot alapítottak.
két folyó ázsiai Törökországban; az egyik (az ókorban Chaboras, Xenophónnál Araxos) Diarbeker vilajetben ered és az Eufrátesbe torkol a másik Kurdisztánban ered és a Tigrisbe szakad.
(ejtsd: csakabuko), város Santiago chilei tartományban. Ismeretes azon győzelemről, amelyet 1817 febr. 12. San Martins a spanyol csapatok fölött kivivott.
l. Khacham.
(ejtsd: csacsapojasz), Amazonas departamento főhelye Peruban, a Luja-Urku Ny-i lábánál, 10 km.-nyire az Utkubambától, (1876) 3366 lak. Közelében hires meleg források fakadnak.
(ejtsd: csako). 1. L. Gran Chaco. - 2. Gobernacion del C., Argentina egyik territóriuma a Rio Tenco és Vermejo, a Parana, Santiago de, Estero és Salta tartományok között, 124,834 km2-nyi területtel. Sík, nagyobbára lakatlan terület. Főhelye Resistancial a Parana közelében, mintegy 3000 lak.