(ejtsd: salon szür márn), Marne francia département fővárosa, püspöki székhely a Marne, továbbá a Mau és Nau patakok partján és a Marneból a Rajnába vezető csatorna mellett, (1891) 25,863 lak., ipariskolával; nyilvános, érdekes kéziratokat tartalmazó könyvtárral; kereskedelmi tudomány- és művészetpártoló társasággal; bőr- és kalapiparral (posztóipara aláhanyatlott); gyapju-, gabona-, különösen pedig champagnei borkereskedéssel (hires a Jacquesson-féle pince, több mint 10 km. kiterjedéssel). A város messziről impozáns képet nyujt, de belseje a várakozásnak nem igen felel meg. Régi bástyáinak helyét sétahelyek foglalják el, melyek közt a Jard nevü a legnagyobb (8 ha.). Épületei közül a legjelentékenyebbek: a Notre-Dame gót templom (a VII. századból) szép tornyokkal és érdekes üvegfestményekkel, és a Szt. Istvánról elnevezett templom. A régi Toussaints apátságban ma egy tanítóképző van elhelyezve. C., a régi Durocatalaunum, a catalaunok fővárosa, már a III. században hires hely volt. Szt. Menge itt hirdette a kereszténységet. Aurelianus császár itt győzte le Tetricust 273.
Attila, mielőtt a catalauni mezőkre vonult, a várost fenyegette, de szt. Alpin püspök kérelmére bántatlanul hagyta. A IX. században grófság fővárosa lett. 1147. szt. Bernát itt hirdetett keresztes hadjáratot VII. Lajos király és III. Jenő pápa előtt. 1589-ben ide tétetett át a párisi parlament. 1814. Napoleon főhadiszállása volt és ekkor, valamint az 1870-71. háboruban sokat szenvedett. 24 km.-nyire É-nak van a châlonsi állandó tábor a Vesle és Suippes közt, egy fensíkon. E táborban gyüjtötte össze Mac Mahon 1870. a weissenburgi és wörthi csaták után hadait és innen indult aug. 21. Sedan felé. V. ö. Necaise: C. et ses environs (Páris 1861); Barthélémy: Hist. de la ville de C. et des ses institutions (Châlons 1855).
(ejtsd: salon szür szón), az ugyanily nevü járás székhelye Saône-et-Loire francia départementban, a Saône jobb partján, ahol vele a Canal du Centre egyesül, (1891) 24,666 lak., nyilvános könyvtárral (24,000 köt.), muzeummal, történelmi és régészeti társulattal; vas- és rézolvasztokkal, hajó-, gép-, üveg-, cukorgyártással, szeszégetéssel és kémiai iparral. Kereskedelme, különösen a Saôneon és Lyonnal igen élénk; ennek fő tárgyai: bor, ecet, gabona, liszt, bőrök, vas, szén és fa. Régi erődítményeiből, amelyeknek helyén boulevardok keletkezték, csak kevés maradt fenn. Szt. Vincéről elnevezett székesegyházát (a XII. és XIII. századból) két magas torony ékesíti. Jelentékenyebb épülete még a szt. Péter-templom és az igazságügyi palota. A Place de Beauneon monumentális kút áll. Kőhid köti össze Saint-Laurent külvárosával. Caesar idejében Cabillonum néven az aeduok második városa volt. A III. században az alamannok által földulatva, Probus ujra felépítette. Konstantin korában püspöki székhellyé lett. A burgundok egyik fővárosukká tették. Későbben külön grófsággá lett, amelyet 1237-ben a burgundiai hercegséggel egyesítettek. A középkorban a magyarok is kirabolták. A XVI. században a liga pártján küzdött. 1814. a szövetségesek ellenében makacs ellenállást tanusított.
(ejtsd: salossz), Gascogne egy részének egykori neve a Douze Adour Gave de Pau és Béarn közt; homokos, de termékeny terület.
1. János, tót iró, szül. Felső-Micsinyén (Zólyom vmegye), hol atyja is cseh-tót irodalommal foglalkozó ág. ev. lelkész volt, meghalt Breznóbanyán 1871-ben. Teologiát végzett s 1818-tól fogva a késmárki ág. ev. liceumon tanárkodott. Innét választották 1824. Breznóbanyára ág. ev. lelkésznek. Irói működése sokoldalu volt s több nyelvre kiterjedt. Irt egyházi, politikai és szépirodalmi műveket, tót, magyar és német nyelven. Legnagyobb hatást ért el tót nyelven irt szatirikus szinműveivel, melyek névtelenül jelentek meg (1830-tól kezdve) Lőcsén, Liptó-Szent-Miklóson, Lipcsében s a felvidék kisvárosi alakjainak maró gúnnyal ecsetelt rajzaival nagy feltünést keltettek. Szerzőjöket csak a szigoruan őrzött névtelenség mentette meg a nagyobb kellemetlenségektől. Művei: Kázne nedelni a svateeni (Vasárnapi és ünnepnapi predikációk), Pest 1846; Schreiben des Grafen Carl Zay an die Professoren zu Leutschau (névtelenül), Lipcse 1841. Összegyüjtött szinművei: Dramatické spisy Jána Chalupky c. a. megjelentek Turóc-Szt.-Mártonban 5 kötetben 1871-75. Egyik vígjátéka, a Vén szerelmes (melyet az akadémiai pályázaton is dicsérettel emeltek ki) a magyar szinpadoknak is sokáig kedvenc darabja volt.
2. C. Sámuel, tót költő, szül. Felső-Lehotán (Zólyom vmegye), hol atyja maga is tót irodalommal foglalkozó ág. ev. lelkész volt megh. Felső-Lehotán 1883. Ő is e pályára készült s Rozsnyón, Lőcsén, Pozsonyban tanult s a bécsi egyetemen végezte tanulmányait. 1840. atyja helyére választották meg evangélikus papnak. C. volt az első, ki a mai tót irodalmi nyelven irta költeményeit, melyekben a népies hangon és nyelven többnyire a nép ajkáról vett mondákat és hagyományokat dolgozott fel, minők: a Botto Jánosnál (l. o.) már említett Jánosik rablóvezérről, Széchy Máriáról (Murányi Vénus), a jolsvai csatáról, Kupáról (a pogány vezérről) stb. irott nagyobb balladái s költői művei. Legsikerültebb művének tartják a: Mor ho (Üssed!) c. nagy balladáját, melyben a tótoknak győzelmét Constantius császár ellen énekli meg. Összegyüjtött művei megjelentek Besztercebányán 1868. Spevy Sama Chalupky (Ch. S. dalai) c. alatt.
(ejtsd: sálü), helység Haute-Vienne franc. départementban, a Tardoire partján, (1891) 2195 lak. Egykori erődjének (csak egy tornya maradt fen) ostroma közben 1199. Oroszlánszivü Rikárd halálos sebet kapott.
sulymérték a kaukázusi tatároknál = 50 batman; nyers petroleumnál egy C. = 40 batman.
1. járási székhely Felső-Pfalz bajor kerületben a C. és Regen összefolyásánál, (1890) 3686 lak., sörfőzéssel, számos fürészmalommal és igen élénk deszkakereskedéssel; - 2. falu Zug svájci kantonban, a Zugi-tó partján, a Lorze kifolyásánál, (1888) 3134 lak., papir- és cellulozagyártással, pamutfonással. Az Anglo-Swiss Condensed Milk Co. évenkint mintegy 40 millió szelence sűrített tejet exportál.
növényneveknél Chamisso Adalbert nevének a rövidítése; l. o.
Linné (állat), a Chamidae (l. o.) családjába tartozó nem.
(franc., ejtsd: sámád), régente dobjel, amellyel egy harcoló fél - különösen várvédő - megadásra való készségét tudatta ellenfelével, amire mind a két fél a harcot rögtön megszüntette. A spanyol és olasz seregeknél a XVI. és XVII. században a C. (olaszul Chiamata a. m. hivás) jellel a harctérről leszorított fél a harc befejezése után fegyverszünetet kért halottjalnak eltakarítására.