(ejtsd: sásszé) Dávid Henrik báró, németalföldi tábornok, szül. Thielben (Geldernben) 1765 márc. 18., megh. Bredábuu 1849 máj. 2. 1775. mint hadapród lépett a hollandi hadseregbe, 1781. hadnaggyá s 1787. kapitánnyá nevezték ki, de a hazafiui pártnak elnyomása (1787) után, melyhez ő is tartozott, Franciaországba menekült, hol egyideig a hadseregben szolgált. 1795. azonban Pichegru hadával visszatért Hollandiába. 1796-ban Daendels alatt végig küzdötte a németországi hadjáratot, s később Würzburg ostrománál valamint 1799. az angol-orosz seregek Hollandiábán való partra szállásánál annyira kitünt, hogy 1803. ezredessé s 1806. vezérőrnaggyá léptették elő. Nagy érdemeket szerzett 1812-13. a spanyol háboruban, s mivel minden alkalommal «roham»-ot rendelt, katonái a «szurony-tábornok»-nak nevezték. Bonaparte Lajos 1809. bárói rangra emelte. 1814. a szövetségesek elleni harcban hadparancsnok lett. A békekötés után alezredesi ranggal a németalföldi seregbe lépett s a waterlooi csatában vett részt. A második párisi béke után C. a negyedik katonai parancsnokság élére került. A belga forradalomban Antwerpennek (1830. okt. 27.) bombáztatása s az ottani fellegvárnak makacs védelmezése által lett ismeretessé; nemsokára gyalogsági tábornokká nevezték ki. Azután túsz minőségében a franciákhoz került, ahonnan 1833 máj. 12. a belga-hollandi béke megkötése után hazájába visszatért. Ezentúl szülőhelyén tartózkodott, s 1840. nyugalomba vonult.
szőllőfaj, l. Szőllő.
(ejtsd: sásszlu lóbá), 1. Ferenc, marquis de, francia tábornok, szül. St.-Sorninban (Alsó-Charente) 1754 aug. 18., megh. Versaillesban 1833 okt. 10. A mézieresi katonai iskolában nevelkedett. 1796. mint az olasz csapatok műszaki főnöke Felső-Olaszországban harcolt Bonaparte alatt s különösen Mantova ostromában tünt ki, minek jutalmául Bonaparte dandárparancsnokká nevezte ki. A békekötés után Italia új határainak kijelölésében vett részt, s 1799. Moreau hadtestének a Fekete erdőn való visszavonulási útját egyengette, mi által ezt a hadsereget megmentette. A marengói csata után Peschierát fogta ostrom alá s azután az általa kitalált aknák segélyével a mantovai fellegvárt kényszerítette megadásra. A lunevillei béke után Északi-Olaszországnak új védelmi rendszerét dolgozta ki és Alessandriát főtábori helynek jelölte meg. (V. ö. Essai sur quelques parties des fortifications et de l'artillerie (Milanó 1811) c. művét). Az 1806. háborúban az Elba és Odera vidékén fekvő várak megerődítését vezette, melyeket I. Napo-leon magának akart megtartani. Az 1809-ben osztrák háborúban ujból az olasz hadsereg műszakai csapatát vezényelte, azután Mantova parancsnoka lett s befejezte Palmanuova megerődítését. Az 1812. orosz hadjáratban hetedizben vette át a műszaki csapatok főparancsnokságát s e szerencsétlen háború összes ütközeteit végig küzdötte s a visszavonulás keserveiből is kivette a részét. 1813. szenátor lett, de 1814. átpártolt XVIII. Lajoshoz, ki őt marquisvá és pairré tette; a szenátusban az alkotmányos monarkia elveit védelmezte. Élete alkonyán megvakult. Tőle még egy munkát bírunk: Mémoires sur l'artillerie.
2. C. Jusztin Napoleon Sámuel Prosper gr., az előbbinek legidősebb fia, szül. Alessandriában (Piemont) 1805 márc. 29., megh. Versaillesban 1873 márc. 30. A restauráció idején mint számtiszt szolgált 1849-ben beválasztották a törvényhozó testületbe, hol Napoleon Lajos elnök politikáját támogatta s 1851. egyideig a tengerészeti minisztériumot igazgatta. A dec. 2-iki államcsiny után mint kormánypárti jelölt lépett a törvényhozó testületbe. Midőn 1858. Algéria és a gyarmatok minisztériuma Napoleon herceggel az élén életbe lépett: C. az egyidejüleg alapított gyarmattanácsnak lett tagja - 1859 márciusban pedig Napoleon császár reábízta a gyarmatminisztériumi tárcát, melyet e minisztérium megszüntetéséig kezelt. 1860. tengerészeti és gyarmatügyi államtitkárrá s 1862. szenátorrá nevezték ki, de az 1867 jan. 19. alkotmányváltozás után megvált tárcájától. 1869. az államtanács elnöke lett s ezen minőségében fogalmazta azt az oklevelet, melynek értelmében Franciaország legalább látszólag parlamentáris kormány birtokába jutott. Az 1870-71. nagy háboruban nem vett részt. Az 1871. febr. 8. választásoknál a nemzeti gyülés tagja lett, hol a jobb centrumban foglalt helyet, 1872. pedig a hadsereg ujjászervezési törvényének előadójává választották. C. sokáig a párisi földrajzi társulat elnöke volt s több földrajzi és tengerészetügyi iratot adott ki. Grande Encycl. X. 855.
(ejtsd: sassz maré), francia kis vizi járómű 3 árboccal.
(franc., ejtsd: sassz parti) a. m. osztozkodási egyezmény.
(ejtsd: sászpó) Antal Alfonz, francia puskaműves, szül. 1833. 1850-től előbb munkás, később tisztviselő a st.-thomas-i fegyvergyárban Párisban; 1863-ban központi gyujtásu hátultöltő puskájának mintáját terjesztette a hadügyminisztérium elé, amelynek irodájában hevert 1866-ig, amikor a porosz gyutűs puskákkal elért eredmények a francia kormányt hátultöltő puskák gyártására indították; 74 minta közül C. mintáját választották ki a francia gyalogság és lovasság számára.
A francia hadsereg által az 1870. hadjárat alatt használt és a porosz gyutűs puskánál jobbnak bizonyult dugattyus závárzatu, 11 mm. kaliberü, hátultöltő puska, amellyel percenkint 7-8-szor lehet lőni. Szerkezetét később Gras javaslata szerint módosították.
(ejtsd: sasszral), Bern és Neufchâtel svájci kantonok határán emelkedő hegycsucs, illet. hegyhát (1609 m.) a Svájci-Jurában. Juramészből áll; legmagasabb részéről gyönyörü kilátás nyilik a Montblancra.
(ejtsd: stsszron), Neufchátel és Waadt svájci kantonok határán emelkedő, 1611 m. magas hegycsucs a Svájci-Jurában.
(franc., ejtsd: sásszőr) a. m. vadász. A francia hadseregben vannak gyalog (C. á pied) és lovas (C. á cheval) vadászcsapatok; a lovas vadászezredek különben csakis egyenruhájukban különböznek a francia huszárezredektől, amelyekkel teljesen egyenlően vannak lovasítva, felfegyverezve és kiképezve.