(franc., ejtsd: sásszőr dáfrik), négy francia könnyü lovasezred melyek békében Afrikában állomásoznak, arab lovakkal ellátva külön egyenruhát viselnek, de különben miben sem különböznek a többi francia könnyü lovasoktól.
(franc., ejtsd: sasszőr di dö montany), hegyi vadászok; 1888 óta a francia hadseregben 12 vadász-zászlóalj neve. Ezek egy alpesi csapatot képeznek, 6 századból állnak; hadi lábon 32 tiszttel (ideértve két orvost is) 958 legénnyel és altiszttel, zászlóaljankint 13 lóval, 44 öszvérrel rendelkeznek. A 12 vadász-zászlóalj mindegyike el van látva egy hegyi üteggel és egy műszaki csapattal.
meteorit, melynek tömegét legfőképen olivin képezi; mindenben hasonlít a földön található olivin-tömegekhez; nagyon közel áll a földi kőzetek közül a dunithoz. Az olivinben króm-vasas szemek vannak gyéren behintve. Nevét főképviselőjétől kapta, mely Franciaországban Chassigny-ban (dép. Haute-Marne) 1815 okt. 3. két darabban hullott.
(ejtsd: sasszen) Károly Lajos, francia publicista, szül. Nantesban 1831 febr. 11. Liberális és republikánus lapokba dolgozott. 1861. nagy feltünést keltett, hogy nem engedték meg neki a La Nation napilap megindítását. 1868-1870. La Democratie c. hetilapot szerkesztett, sokat foglalkozott magyar dolgokkal is. Munkái: La légende du petit manteau bleu (1852); Les Ames soeurs, (1854); La Hongrie, son génie et sa mission, suivi de Jean Hunyad, recit du XVe siecle (1855, uj kiad. 1859); Edgar Quinet, sa vie et ses oeuvres, Manin et l'Italie (1859); Histoire politique de la révolution de Hongrie 1847-49 (1859-60), avec M. D. Irányi; Une traduction du poete revolutionnaire hongrois Alexandre Petőfi (1860); Ladislas Teleki (1861); Le Parlament républicain (1879); Les Cahiers des curés (1882) stb.
(ejtsd: satel) István Lajos, svájci teologus, szül. Genfben 1801 julius 11., meghalt 1886 február 24. Már mint egyetemi tanuló Genfben, Párisban, majd Olasz- és Angolország több egyetemén főként az egyháztörténelem tanulmányozásával foglalkozott. 1832. Genfben lelkész, 1839. az ottani egyetem teologiai fakultásán az egyháztörténelem tanára lett; tanszékétől 1881. lépett vissza. Franciaországból 1879. a becsületrend keresztjét kapta. Nagy számmal jelentek meg tőle kiváló értékü egyháztörténelmi művek, melyekben a kereszténységnek főként első nehány századi történetét, majd pedig jelen századi helyzetét, állását ölelte föl és dolgozta ki. Művei közül többet idegen nyelvre is lefordítottak. mint ezt: Études historiques sur l'influence de la charité durant les premiers siecles chrétiens, melyet a francia akadémia nagy dijával tüntetett ki, s mely a belmisszió történetével foglalkozó egyénekre nézve ma is elsőrendű forrásmunka.
(ejtsd: satlén) György, flandriai történetiró, szül. Genfben, 1404., megh. 1474. Sokat utazott Francia-, Spanyol-, Olasz- és Angolországban és számos hadjáratban kitünt. Jó Fülöp burgundi herceg főlovászmesterré, azután a titkos tanács tagjává nevezte ki. Művei: Chronique des ducs de Bourgogne 1461-1469 (kiadta Buchon 1827); Récollection des merveilles advenues de mon temps, csak töredékeiben fenmaradt munka, felerészben versekben (kiadta Molinet Páris 1531) és Chronique de Normandie (London 1850). A neki tulajdonított Histoire du bon chevalier Jacques de Lalaint-t nem ő irta. Összes munkáit Kervyn de Lettenhove (Brüssz. 1836-66, 8 köt.) adta ki.
János Gábor, osztrák tábornok, született Hennegauban 1763 január 22., meghalt Velencében 1825 május 7. 1776. osztrák katonai szolgálatba állott s miután a bécsi katonai mérnöki akadémiát elvégezte, mint katonai mérnök több izben kitünt. A francia háboruk kezdetén Németalföldön harcolt, későb Mainz védelmezésénél szerzett érdemeket. A campoformioi béke után ő vette át a bécsi kormány nevében Velencét s szabályozta ennek határait. Résztvett 1799. az olaszországi hadjáratban s hozzájárult a cassanoi és trebbiai győzelmek kivivásához. 1805-ben János főherceg alatt Tirolban harcolt; 1808. Komáromot elsőrangu erőddé alakította át. 1809. a 8. hadtest élén a tiroli felkelés támogatására sietett s ott kezdetben oly eredményeket vivott ki, hogy Napoleon őt mint «rablófőnököt» elfogatása esetén azonnal főbelövetéssel fenyegette. Később azonban, Wörglnél megveretve, kénytelen volt Stájerországon keresztül Magyarországba vonulni vissza. Az 1813. hadjáratban Drezdánál és Kulmnál küzdött s a lombard-velencei királyság szervezése után e tartomány kormányzója lett. V. ö. Schweiger, Österreichs Helden. 1875. Allg. Deutsche Biogr. IV. 113.
l. Smaltit.
(franc., ejtsd: sátó) a. m. kastély, vár. C. en Espagne, várak Spanyolországban, azaz légvárak, kártyavárak. C.-nak, magyarosan kástélyosnak nevezik még a szint játszó (siller) bort is.
(ejtsd: satobrian) Ferenc Ágoston vicomte, francia költő, szül. Chateau Combourgban 1768 szept. 14., megh. Párisban 1848 julius 4. 1786. katonai pályára lépett, majd az irodalomra adta magát, de Párist a forradalom megutálása folytán elhagyta s 1791-92. beutazta Amerikát. Visszatérve Condé alatt harcolt, azután kivándorolt Angliába, ahol első könyvét: Essai sur les révolutions anciennes et modernes (Lond. 1797) kiadta. E szabadelvü, antikatolikus munkája után 1801-ben a kisebb fogásu, kegyes tartalmu: Atala ou les amours de deux sauvages dans le désert c. regényét adta közre, mely a nagyobb szabásu: Le génie du Christianisme (1802) egyik epizódja. Ez a ragyogó irályu, ábrándozó és nagy képzelő-tehetségre valló munka megnyerte Napoleon tetszését, aki őt 1803. római követségi titkárnak azután a wallisi köztársaság (Svájc). miniszterének nevezte ki. De Enghien herceg kivégeztetése után C. 1804. hivataláról lemondott. Ezután kiadta ugyancsak: a Génie du Christianisme egy másik epizód-darabját: René ou les effets des passions cim alatt, mely mintegy ellendarabja a Werthernek s amely roppant nagy sikert aratott. Majd hozzáfogott főmunkájához, melyben a keresztenységnek a régi kor felett való költői és erkölcsi fölényét akarta kimutatni. Hogy ez epopéa szinterét láthassa, 1806-7. beutazta Görögországot, Kis-Ázsiát, Palesztinát, északi Afrikát és Spanyolországot. Igy keletkezett azután a prózában irt éposz: Les Martyrs (1809, 2 köt.), s mint okmányszerü melléklet az Itinéraire de Páris á Jerusalem (1811). Napoleon bukásának közeledése alkalmából irta 1814. De Buonaparte et des Bourbons c. politikai röpíratát, melyben a Bourbonoknak visszahivását javasolta. XVIII. Lajos miniszterré, 1815 augusztusában pedig pairré nevezte ki őt. Mint államférfi C. különös vegyülékét mutatta a liberális nézeteknek és reakcionárius elveknek. Mint az alkotmányos monárkia hive meghasonlott Decazes-zal a Chambre introuvable feloszlatása miatt s 1816. De la monarchie selon la charte c. munkája miatt elbocsátották. Mikor Decazes megbukott, C. 1820. berlini követ, majd miniszter, majd londoni követ lett, majd megint meghatalmazott a veronai kongresszuson 1822 dec. 28. pedig külügyminiszter s mint ilyen erélyesen sürgette a spanyol restauracionalis háboru folytatását. Villele-el meghasonolván 1824. elbocsátották. A pairi kamarában mondott beszédeivel s a Journal des Débatsba 1824-27. irt ragyogó cikkeivel nagyban elősegítette Villele bukását, s mint a chartisták vezére lendületett adott a franciaországi parlamenti életnek. Jóllehet X. Károlynak nem csekély szolgálatott tett trónralépése alkalmával: Le roi est mort vive le roi c. iratával, a király nem igen szerette őt mint minisztert liberális elvei miatt, de azért Martignac alatt rábizták a fontos római követséget amelyet 1829. Polignac minisztersége alatt hagyott oda. Az 1830. juliusi forradalom után a megbukott királyi család védelmére kelt, ezért törvény elé állították, de az esküdtek 1832. felmentették s ő kivándorolt Svájcba. Itt Abbaye aux Boisban tanulmányainak élt, de Berry hercegnő elfogatásának hirére Párisba ment, hol minden befolyását latba vetette a fogoly hercegnő megszabadítása érdekében. 1833 és 1834. X. Károlyhoz ment Prágába. Rendíthetetlenül megmaradt politikai nézetei mellett s következéskép a legitimistákkal tartott. Öreg korát irodalommal foglalkozva leginkább Svájcban töltötte. Szülővárosában 1875 szept. 5. emléket állítottak neki. A katolicizmusnak Franciaországban való visszaállítása, a Bourbonoknak a francia trónra való felemelése, s egyuttal ugyanazok megbuktatására senki sem tett annyit, mint C.; az irodalomban ő az elsők egyike, akik a romanticizmus utját egyengették. Művei a már említetteken kivül: Mémoires, lettres etc. touchant la vie et la mort du duc de Berry (Páris 1820); De l'abolition de la censure (u. o. 1824); De la restauration et de la monarchie élective (1831); De la nouvelle proposition relative au banissement de Charles X et de sa famille (u. o. 1831); Congres de Vérone (1838); Mélanges littéraires; La Vie de Rancé (1844); Souveniers d'Italie, d'Angleterre et d'Amerique (London 1815); Les Natchez (1825); Les aventures du dernier des Abencerrages; lefordította Milton Paradise lost-ját (1837). Kiadások: Oeuvres completes (saját kiadása 1826-31, 31 kötetben); St. Beuve kiadása (Páris 1859-61, 12 kötet) stb. Magyarul megjelentek: A kereszlénység szelleme. Ford. Gubicza István (I-II. kötet Budapest 1876, III-IV. köt. u. o. 1877); Atala ford. Csiky K. (Olcsó könyvtár 12); Atala, vagy két indus szerelme a luiziánai pusztákon. Ford. B(ozóky) J. (Pozsony 1803); A vértanuk. Ford. Nagy Ferenc (Pécs 1858); C.-nak Görögországban tett utazása, ezen ország történeteivel és mostani állapotjának egyéb irókból vett leirásával együtt Készítette Matskásy Ferenc (1819); Az utolsó Abenszerázs, ford. Rada. Olcsó könyvt.