l. Cserzőanyagok.
a bőrgyártásnak az a neme, melynél a kellően elkészített nyers bőröket csersavakat tartalmazó szerekkel cserzik. A C.-nak az ezen iparba fektetett tőke miatt kiváló nemzetgazdasági fontossága van; elterjedt minden civilizált államban; kiválóan D.-Amerikában és Ausztráliában virágzik. Ezek az országok, melyek még nem rég csak nyers bőröket exportáltak, ez időszerint kész bőrt (cserzett bőrt) igen jelentékeny, napról-napra emelkedő mennyiségben hoznak az európai forgalomba. A C. a legrégibb iparok egyike. Az ó-egyiptomi falképeken már fel vannak tüntetve a cserzés műtétei; találtak Egyiptomban mumiákat, melyeknek cipői és sarui cserzett bőrből készültek. Hiresek voltak hajdanában a persa és a babiloni bőrök is. «A keresztény időszámítás kezdete felé majdnem egyedül a zsidók kezében volt a Kelet s Nyugat bőrkereskedése s ez áruval ellátták Rómát s a római birodalmat. Az arab uralom idejében Afrikában és Spanyolországban fényüző bőripar virágzott, melynek készítményeit Európa sok időn át vásárolta, mig legelőbb Franciaország kikémlelte a gyártás titkát, s maga is hozzáfogott gyártásához. A régi viszonyokra való emlékezet azonban megmaradt, mert e nevek szerint ma is van Marokkóból (maroquin), Safiból (szattyán), Kordovából (kordován) való bőr. E délnyugati műcserzésről azonban alaposan következtethető az, hogy azt az arabok ázsiai hódító hadjárataikban tanulták meg. Hogy Ázsia, valamiképen a kulturának volt bölcsője, egyuttal a bőrkészítés iparának is az, elég biztosan feltehető, ami mellett bizonyít az is, hogy éppen Európa keleti részében az oroszok, törökök s mi magyarok, mindegyik külön bőrkészítő eljárást követett, mely még ma is jelesnek van elismerve.» (Találmányok könyve, Frecskay János, 1879.)
A cserzővargaság foglalkozik: a talpbőrnek, a gépszijbőrnek, a nyerges bőrnek, a felső bőrnek készítésével. Ide tartozik még a bagaria bőr (l. o.), a marokkói s a szattyán bőrnek előállítása is. A talpbőrnek a gyártására hazánkban fenyőcsert, valoneát és gubacsot, kivételesen a tölgyfacsert használják. Nyersanyagul marhabőrt (lásd Bőr) szolgál. Ezek a bőrök frissen, sózva, szárítva, sózva és szárítva, néha füstölve kerülnek feldolgozás alá. A talpbőr gyártásánál, valamint általában a bőrgyártás minden neménél megkülönböztethetjük 1. az előkészítő műveleteket, 2. a cserzést, 3. a kikészítést. Előkészítő műveletek. A bőröket szőrtelenítésük előtt friss vizben mossák, hogy igy a szennytől s a vértől megtisztuljanak; a sós bőröket hosszabb ideig tiszta vizben áztatják, hogy a só a bőrbül kioldódjék, mielőtt a cserzésbe kerül. A szárított bőrök hosszabb kezelést igényelnek. Mielőtt a cserzésre előkészíthetnők, abba az állapotba kell hoznunk, melyben mint friss bőrök voltak; ebből a célból vizben áztatjuk. Erre több mód van; néha folyó vizbe, néha oly vizbe helyezik, melyet rothadni engednek, néha meg az áztató vizbe sót, boraxot, natrium szulfidot és más szulfidokat vagy karbolsavat adnak a rothadás meggátlására. Ezen módszerek közül legjobb az első, csakhogy a folyamok fetőzése miatt ez a módszer ritkán használható. Hogy melyik jobb a többi módok közül, azt nehéz megmondani; a módszer, melyet a bőrök áztatására választanak, függ a nyersbőr fajától, keménységétől, attól a hőmérséklettől, melynél szárították és attól is, hogy mily célra szánják. Amire figyelni kell, az, hogy a bőrök teljesen átázzanak, anélkül, hogy a viz esetleg bekövetkező rothadása rájok roncsoló hatást gyakorolhasson. Áztatás alatt a bőröket napjában egyszer kétszer kiveszik a vizből s mekánikailag megmunkálják. Régebben (a kisebb műhelyekben most is igy járnak el) a bőröket kétnyelü tompa késsel a kétlábu bakon ványolták («breaking over»). Ezt a műveletet gyakran kallókkal végzik. A kalló sajátságos alaku fa- v. fémszekrényből áll, melyben két igen nehéz kalapács működik; ezeket egy keréken alkalmazott bütyök fölemeli és leejti; igy a szekrényben levő bőröket a szekrény falához szorítja és gyurja (l. 1. ábrát). A bőröket 10-30 percig kallózzák. E megdolgozás folytán az áztatás jóval rövidebb ideig tart; célja a vér, zsir, szenny alapos eltávolításában áll.
[ÁBRA] 1. ábra.
Az áztatás után következik a talpbőrkészítő műveletek sorozatában a bőr szőrtelenítése (koppasztás, hurnyázás), amire ismét különböző módszerek vannak. A bőröket a szőrtelenítésre izzasztással és metszéssel készítik elő. Az izzasztást a kontinensen általánosan a talpbőrnek való bőrnél használják; nálunk és Angliában a talpbőrt is többnyire meszezik. Az izzasztás és meszezés egyaránt a sejtszövet (corium) megpuhítására, meglazítására való, hogy a bőr könnyen eressze a szőrt. Az izzasztásnál a bőröket egy szekrényben vagy kamrában, az u. n. izzasztóban sűrüen egymásra fektetik. Csakhamar rothadás áll be, melynek kezdetét a fellépő ammoniakszag árulja el.
A meszezés abban áll, hogy a bőröket falazott, cementtel kitapasztott gödrökben mésztejjel áztatják. Ujabban a bőröket a gödrökbe elmés szerkezetü állványokon akasztják be; egy munkás ezeket időközönkint forgatja. különben a rendes üzemhez több gödör kell, melyekben különböző mennyiségű mész van; a bőröket ezeken végigjáratják ugy, hogy a leggyöngébb meszesbe a friss bőröket «belökik». Ha (6-8 nap mulva) a bőr könnyen ereszti szőrét, akkor a bőröket fogóval (Aescherzange) kihuzzák és a meszet vizzel való mosással lehetőleg eltávolítják. A mosás után esetleg a bőr pórusaiban visszamaradó, a bőrt a cserzésnél törékennyé tevő mésznek eltávolítására vagy e helyett gyakran degesztésnek (Schwellen) vetik alá. A mész teljes eltávolítása azonban csak a koppasztás és a husalás után következik. Hajdanában a meszezést gyakran hig savakkal való kezelés helyettesítette. Erre olyan pépet használtak, melyet árpadarából vagy buzadarából, kovászból és meleg vizből kevertek; ugy mint az izzasztásnál, itt is az erjedéssel járó rothadás hatott. (Jelenleg csak a tatárok szőrtelenítenek hasonó módon, savanyu tejjel.)
[ÁBRA] 2. és 3. ábra.
A jól kimosott, meszezett vagy izzasztott bőröket a bakon tompa késsel, a tompaélű koppasztó-kaszával (Schabeisen, Firmeisen, l. 2. ábrát) koppasztják, miáltal a bőr felhámát és a szőrt is egyaránt lefaragják; igy tehát csupasszá teszik a bőrnek a szinét (barkáját); azokat a szőröket, melyek a koppasztás után még a bőrön maradtak, közönséges nagy késsel távolítják el; a bőrt most ujból mossák s a husaló bakon a husaló-kaszával (Scheereisen, l. 3. ábrát) vagy corholó-vassal husalják, corholják. A husaló-bak (l. 4. ábra, Schabebaum) félhenger alaku fa, melynek egyik végén két láb van, másik végével ráfekszik a padozatra. A husaló-kasza hosszu, kétnyelü kés, melynek félig éles íves, vagy éles egyenes pengéje van (corholó-vas). Azt a meszet, melyet a bőr még visszatartott, horzsolással (a bakon a horzsoló-kővel), illetőleg tompa késsel való ványolással távolítják el vagy cukoroldatokkal, ammonkloriddal vagy szulfáttal, mások kénsavval, vagy sósavval mossák ki a pőrékből. (Pőréknek (Blösse) nevezik a már mosott, koppasztott és husolt bőrt.) - Ugyanarra a célra való a degesztés (Schwellung) is. A degesztőfürdőknek hatásos anyaga gyenge savak, többnyire a tejsav. Kétféle degesztő-lét használnak, a fehér és a vörös degesztő-lét. A fehér degesztőlét az izzasztott talpbőröknél (Pfundleder), a vörös degesztő-lét a közönséges talpbőröknél használják. (A meszezett talpbőrök neve: Terzen.) A fehér degesztő-lét árpadarából, kovászból és vizből készítik. A pőréket ebben a lében 12-14 napig hagyják, s naponkint egyszer kiveszik s ismét a lébe visszahelyezik. A veres degesztő-lé híg, savanyu cserlé; a pőréket mindinkább sűrübb (több csersavat tartalmazó) cser-lébe helyezik; néhány nap mulva a pőre a cserzéshez kész. A degesztés nem csupán a mésznek az eltávolítására, hanem arra is való, hogy a bőr sejtszövetét feldagassza s igy a cserzéshez előkészítse.
[ÁBRA] 4. ábra.
A cserzett bőrt azelőtt (1790-1800-ban Deyeux és Seguin) a cserzőanyagnak a nyers bőr alkotórészeivel való vegyületének tekintették. Ennek a nézetnek tarthatatlanságát Knapp és mások mutatták ki. A cserzés nem más, mint a cserzőanyagoknak a bőr rostjában való oldata. A bőr rostja felveszi a csersavat annak vizes oldatából, mivel a bőr rostja a csersavat jobban oldja, mint a viz. A bőr cserzésére a cserzőanyagokat (l. o.) használatra elő kell készíteni. Ez az előkészítés a cserzőanyagok zuzásában, őrlésében és kivonásában (extrakciójában) áll. A cserzőanyagok kivonásának elve az, hogy a friss kérget már csaknem telített lével, a kivonatkérget pedig friss vizzel keverik össze. A kivonatolást többnyire meleg folyadékokkal végzik. Erre a kilugozásra fedővel zárható, szitafenékkel ellátott kádakat szoktak használni; több (6) ilyen kád egy rendszerré van egyesítve. Kohlrausch a cserzőanyagok kivonására azt a diffuseurt ajánlja, melyet a répacukor gyártásánál használnak. Ez zárt rézkazánoknak rendszeréből áll, amely kazánokba a nyersen összeaprított anyagokat elhelyezik; minden kazán feneke a következőnek a tetejével össze van kötve ugy, hogy a folyadékokat gőznyomással az egyik kazánból a másikba szoríthatják.
Maga a cserzés többféle lehet; a) a bőröket körülbelől 3 m. mély, kifalazott vagy fával burkolt gödrökben (Loh- vagy Versetzgruben) cserrel, azaz őrölt cserzőkéreggel rétegezik. Ezt a műtétet beteregetésnek (versetzen; I. Satz) nevezik. Ebből a célból a gödör fenekére 8 cm. magas kilugzott csert s erre vékonyabb rétegben friss, darabokra vágott, zúzott vagy őrlött csert hintenek. Ily módon felváltva majd csert, majd bőrt rakva, a gödröt megtöltik; egy ilyen gödörben 50-80 bőr tér el. Most az egészre kihasznált cserből vastag réteget (Hut) borítanak s a gödröt vizzel vagy megsavanyodott cser-lével töltik meg, deszkákat raknak reá és 2-8 hónapig magára hagyják. A csersav ezalatt az idő alatt feloldódik s a bőr pórusaiban lerakódik, a cser-lé pedig a kéreg egyes oldható alkotórészeinek erjedése következtében megsavanyodik. (Innét az elnevezés, hogy savas cserzés, saure Gerbung). A bőrök cserzése ezen első művelet után még nincs befejezve; e célból a gödröt a fent megnevezett idő alatt kiürítik, a kihasznált csert eltávolítják s a bőröket most megfordított sorrendben helyezik a gödörben el, ugy tehát, hogy azok a bőrök, melyek az első beteregetésnél alul voltak, most felül kerüljenek. Ezt a második beteregetést jártatásnak nevezik. Ezt az eljárást 3-5-ször ismétlik addig, mig a bőr teljesen meg nem érik; b) kifalazott vagy fával burkolt gödrökbe különböző töménységü cseroldatokat tesznek, s ezekbe a gödrökbe a bőröket dobják ugy, hogy első sorban néhány napig a leghígabb lében maradnak; közbe-közbe a bőröket többször kihányják, hogy a viz róluk lecsepeghessen; ezentul a bőröket mindinkább koncentráltabb cseroldatokba teszik, mig teljesen meg nem érődtek (süsse Gerbung; néha, de rosszul, gyors-cserzésnek nevezik ezt az eljárást). A talpbőrnek az a) alatt leirt eljárás szerinti készítése igen hosszadalmas, s igy nagy tőke kell hozzá; ha vastag talpbőrt gyorsabban akarnak csinálni, akkor gyakran az a) és b) módszert kombinálják egymással, ugyhogy a bőröket előbb savanyus cserzőoldatokkal (csávákkal) kezelik, s azután gödrökben friss cserző-lével beteregetik.
A talpbőröket kikészítésük végett mossák, szárítják, izzasztják, mely célból rakásokra halmozva betakarják, hogy felmelegedjenek, majd pedig egy háromszögletes késsel kiigazítják, kalapálják v. simára taszítják (Blankstossen). A bőr szine-oldalát gyakran be is festik oly keverékkel, mely lényegében véve valamely festékből (okrából) és olajból áll. A felső bőr, nyerges bőr, hasított bor stb. készítése lényegileg ugy történik, mint a talpbőré. A bőröket koppasztásuk, husalásuk és vizben való mosásuk után oly lébe teszik, melyet forró vizből és tyuk- vagy galambganéjból kevernek. Ezt a mütétet csávázásnak nevezik. Itt-ott e helyett ökör- vagy tehénganajat használnak. A pőrék ebben a lében 5 órától - nehány napig maradnak; e közben gyakran mozgatják azokat, ebben a lében megpuhulnak, simulékonnyá és sikamlóssá válnak; a mész teljesen kitakarodik belőlük s a visszamaradt szőröket meg a zsirszöveteket a corholóvassal könnyen eltávolíthatják. A csávázott bőröket kallózni szokták. A csávázás és kallózás után következik a bőrnek corholása, melyre egy csaknem függőleges bak s oly kés szolgál, mint a milyent az 5. ábra mutat. Ezen a sajátságos szerszám puha acélból készítet pengéjének élét az által, hogy egy tompa szerszámhoz nyomják, derékszög alatt meghajlítják, ugyhogy a kés éle a penge sikjához képest merőleges irányban vágjon. A pőréket gyakran corholás helyett hasítják, a bőrt ebből a célból egy sebesen ide-oda járó kés pengéjéhez szorítják, mely a bőrt ketté hasítja. Ily módon, külön szerkezetü géppel, még a juhbőröket is hasítják. Ezeknek a bőröknek szine-oldalát marokkói bőrre, hus-oldalát pedig irhás bőrre dolgozzák fel.
[ÁBRA] 5. ábra.
A felsőből cserzésére a cserző anyagokból (cser) kivonatokat készítenek. Az eljárás semmi kiváló eltérést nem mutat. Az elv az, hogy a friss pőréket először hideg cserlébe, később mindig koncentráltabb cserlébe teszik. A bőr 3-6 hónap alatt kész. Knopp szerint a bőrt helyesen cserezték, ha a vágási felülete egyforma, ha a bőr rostos szerkezete tisztán kivehető s késsel vakarva sima marad. A bőr vágásán két réteget látunk; az egyik sűrübb (a bőr szine), a másik inkább durvább rostos állományu. A bőrt hibásan cserezték, ha a vágáson fehér vagy sötét szinü, szarunemü sürü és áttetsző csikok mutatkoznak. A jól cserzett bőr hajlítható, összehajtható, a nélkül, hogy a barkája elszakadna. A fakóbőr kikészítése a bőrnek megpuhításában kiegyenlítésében, nyujtásában és beitatásában áll. A következő műtét a falcolás (falzen, dérayage), melynek célja a laza hus eltávolítása, a husos oldal egyenetlenségeinek kiegyenlítése. Ezt a munkát a bakon a kétélü falcoló késsel (couteau á revers) végzik. Most következik a kiigazítás (mise au vent, windlegen, Ausstreichen). A bőröket előbb 24 órára vizzel vagy hig cseroldattal telt kádba helyezik, azután összehajtva ismét vizzel telt edényben 1/4 óráig fabunkókkal ütik.
[ÁBRA] 6. ábra.
Ezt a kézi munkát jelenleg zúzók (Stampfe, foulon vertical, stocks) vagy forgó dobgépek (drumtumbler, Walkfass, tonneau á fouler) helyettesítik. A bőrt husos oldalával felfelé márvány-(kő-)lapra fektetik és az igazítóvassal (l. 6. ábrát) (étire, sleecker, stretching iron, Stosseisen) kinyujtják. Az igazítóvas pengéje üvegből, rézből, szaruból készül. A levakart hust lekefélik (grassbrush, brosse á chien-dent) a bőrt megfordítják s másik oldalát ugyancsak e műveletnek vetik alá, végül négyfelé összehajtják s ujra vizbe teszik. A következő műtét a szin (barka) tisztítása. A bőrt, szine oldalával lefelé fordítva a táblára dobják és egy kővel (coerse) megdolgozzák. Ez kitisztítja a barkát, melyet kikefélnek s az igazító vassal kiigazítanak.
[ÁBRA] 7. ábra.
Következik a resettingnek, retenagenak nevezett műtét. A bőröket ebből a célból ujra szárítják, majd ujra az igazító vassal kiigazítják, ha a bőr megszáradt, megtartja igy nyert simulékonyságát és nyughatóságát. A bőrök most már olajozhatók (beitatás, irezés). A bőröket a barkás oldalon beitatják; erre a célra cetolajat, halzsirt, használnak, bár más olajak is megfelelnek. A bőröket olajozásuk után összehajtják s ha 2-3 napig feküdtek, a husoldalukon dégras és faggyu keverékével bekenik. A bőröket evvel a keverékkel a márvány lapon az igazítóvassal (sleeker) bekenik s azután 18-21° mellett megszárítják. A tulmennyiségü olajat a szárítás után egy finom igazítóvassal letisztítják ugy a szine valamint a husoldalon is s most «fehérítik» (whitening, blanchissage). Ez abból áll, hogy a bőrt a husoldalán egy derékszög alatt behajlított élü vonókéssel (Blanchireisen, maga a művelet blanchiren) (l. 7. ábrát) vakarják; a szin-oldalát még utoljára a kővel meg az igazító vassal megmunkálják, hogy igy a tapadó zsir utolsó részét is eltávolítsák. Hogy a bőr fényt kapjon, azért barkázzák, azaz a szinével fölfelé kiterített bőrt a barkázó fával (Pantoffel) dörzsölik ugy, hogy a bőr egyik oldalát a másikra teszik, hogy szin szinre jusson s a barkázófát a képződött ráncon ide-oda huzzák. A barkázófa ives alja sima parafával van ellátva (l. 8. ábrát). A bőr husoldalát egy zsiros, fekete festéket (kormot) és viaszt stb. tartalmazó keverékkel kefével bedörzsölik s meg hagyják száradni. Befejezésül ezeket a bőröket még (anilinfeketével) megfeketített enyvvel enyvezni szokták.
[ÁBRA] 8. ábra.
A bőr kikészítésének műveletei közé tartoznak még a) a szinelés (Schlichten), mely a falcolással egy és ugyanazon célt követ; a bőrt rámában kifeszítik, az eltávolítandó részeket krétával bekenik és a bőr husos oldalát a szinelővassal (Schlichtmond) faragják, szinelik.
[ÁBRA] 9. ábra.
A szinelővas (l. 9. ábrát) kissé homoru, élesített, 18-20 cm. átmérőjü acélkorong, melynek közepén bőrrel bélelt lyuk van, hogy a munkás a kezét bedughassa; b) a fodorítás (krispeln, rebrousser, to board); a bőrrel ezt a műveletet azért végzik, hogy tetszetősebb legyen, hogy a kellő ruganyosságot megkapja s hogy a barkája (szine) jobban kiemelkedjék. A fodorítás műveletét ugy végzik, mint a barkázást; a fodorítófa (Krispelholz, paumelle, crippler) is hasonlít a barkázó fához, a különbség csak az, hogy a fodorítófa hosszu ives alja harántosan párhuzamos barázdákkal van ellátva (l. 10. ábrát).
[ÁBRA] 10. ábra.
A munkás karját a fodorítófa egyenes felső alapjára alkalmazott bőrszijba tolja. A fodorítás által a barkának a szárítás következtében összetapadt rostjai elválnak egymástól; c) a horzsolás (ponciren, bimsen), a bőrt a falcolás után megnedvesítik, késsel kisimítják és horzsakővel ledörzsölik; d) a kitaszítást (plattstossen) a tisztítóval (Plattstoss-Kugel), egy alul hornyolt, felül fanyéllel ellátott vaslemezzel; e) a simítást (blankstossen) a simító üveggel (Blankstoss-Kugel) végzik, melyet főleg a nyerges bőrnek kikészítésénél használnak; ez a simító üveg foganytus üveggolyó vagy üveghengerből áll. A bőr tisztítására és kiigazítására gépeket is szerkesztettek. A szíjbőr gyártásánál a beitatást néha ugy végzik, hogy a bőrre vagy forró (75°-100° C.) faggyut kefélnek, vagy a bőrt ilyen faggyuval telt edénybe mártják. A lakkbőr, patensbőr, japáni bőr, marokkói bőr készítését l. az illeti cimszavak alatt. Behozatalunk 1890. volt: talpbőr és talpbőrhulladék 37 669 q. 5 650 350 frt értékben; kivitelünk volt: 6242 q. 936 300 frt értékben. Felsőbőr. Behozatal 1890.: 18 324 q. 3 481 56 frt értékkel, kivitelünk 1890.: 5638 q. 1 090 220 frt értékkel. Szíjbőr. Behozatalunk 1890. volt 2218 q. 399 240 frt értékben, kivitelünk 1890. volt: 582 q. 104 760 frt értékkel.
persa eredetü török szó, jelent forrást, kutat és patakot. C.-nek nevezik főleg azokat a nyilvános kutakat, melyeket egyes alapítók a célból alapítottak, hogy az utasok és vándorok üdülést találjanak. Sztambulban sok ilyen C. van, leghiresebb Máhmud szultán C.-je, melyben állandóan ott van egy-két szolgálattevő ember, akik a rácsozat előtt álló embereknek egy-egy kupa vizet nyujtanak ki. C. különben nemcsak a városokban, hanem az utakon is van, főleg karaván-szerájok közelében, és egy-egy kőlap van rendesen felette, mely a C. alapítója nevét hirdeti és költői nyelven énekli a dicsőségét. C.-bási a forrásnak a neve, ahonnan a viz kibugyog.
már az ókorban ismeretes, félkörü edény, mely merítésre szolgál s melyből ittak. Leglaposabb kiadásban a görögök paterának nevezték. A középkorban a csészék fémből, üvegből vagy agyagból készültek. Minél mélyebb volt a csésze, annál inkább közeledett a vázához, minél laposabb, annál jobban hasonlított a tányérhoz. A mai asztaldiszben főfontosságu szerep jutott az üvegből, kristályból, bronzból vagy nemes fémből készített gyümölcs-csészéknek. - C. a növénytanban, l. Kehely.
(Pierre á écuelles, Näpfchensteine, Rillensteine, Schalensteine). Svájcban, Franciaországban, Német- és Angolországban, valamint a Skandináv félszigeten szórványosan előforduló kőszálak, v. sziklatömbök, melyeknek felületén 5-30 cm. széles teknőalaku mélyedések vannak. Legtöbbnyire gránit- és gnajsz-kőzetek. Legelőbb, mintegy negyven évvel ezelőtt, észlelték ezeket Svájcban s azóta folytonos kutatás tárgyai. Ennek köszönhető, hogy ma már ismeretesek ily emlékek nemcsak Svájcból, hanem a fentemlített országokból is, sőt az is ismeretes, hogy ily csészés kövek nemcsak mint önálló emlékek, hanem mint kőkori sziklasirok alkatrészei is előfordulnak. A C.-et különösen az jellemzi, hogy nemcsak egyetlen egy durva és nagy, többé-kevésbbé teknőalaku mélyedésük van, hanem mélyedéseik kisebbek és csoportosan fordulnak elő, egy kövön néha 75-80 mélyedés.
[ÁBRA] Csészés kő.
(növ.), Polygala Tourn., a róla nevezett család (Polygalacee v. Polygalee) génusza, 260 (hazánkban a Chamoebutus Dill. algénusszal együtt 10-12) fajjal a föld kerekségén elszórva. A hazai és németországi Polygalakat Borbás V. dolgozta ki Koch Synopsis Flore Germanice-ja részére (1890).
az Északi-jeges-tenger öble Kanin félsziget, Kolgujev sziget és a kontinens között.
népies szó, a. m. csizmadia, főleg politikus csizmadia.
görögül Krene (l. o.).
kisközség Veszprém vm. zirci j.-ban (1891) 884 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. Romokban heverő várát 1314. Gara Zsigmond építette; a XVIII. század elején még védhető állapotban volt s csak századunk elején lett magasabb parancsra lakatlanná. Hagyomány szerint emlékezetes azon szikla, melyet a nép Gara székének nevez és azon magányos sziklán álló, hajdan híd által a palotával összekötött torony, melyben az Esterházy grófok családi levéltára tartatott. A vár alatt barlang terül el. C. templomában nevezetes régi harang van. V. ö. Vasárnapi Ujság. 1856. 52. sz.
[ÁBRA] Csesznek vára a XVI. században.