(lat.), réz (l. o.).
(növ.) a. m. makkcsészések; l. Tölgyfafélék.
(lat.) a. m. gond, ápolás, gyámság; pro cura, munkadij.
Cuzman Blanco állam fővárosa Venezuelában, 6 km.-nyire a Valenciai-tótól, 497 m. magasban, egy fontos utul szolgáló hágó alján, (1888) 12198 lak., élénk kereskedéssel, közelében a San Juan de los Morros meleg forrásokkal.
(ejtsd: kurassao) v. Curassao, a Németalföldek birtokában levő sziget Venezuela mellett, partjaitól É-ra, mintegy 75 km.-nyire a Szél alatti szigetek közt, 550 km2 területtel, (1889) 25994 lak. C. sziklás, kopár domboktól takart sziget; a legmagasabb ÉNy-on a S. Christophe (365 m.); a vizben szegény szigetnek fontosságát kitünő kikötője, a D-i parton levő Santa Ana-kikötő kölcsönöz, amely belül több ágra oszlik és a nyilt tengerrel 10-13 m. mély csatornával áll összeköttetésben; e csatornát K-en Wilhelmstadtnak, a fővárosnak, Ny-on pedig Overzijde külvárosnak házai szegélyezik. Az éghajlat meleg és nagyon száraz; némely évben eső alig esik; mindamellett a föld terem kukoricát, kókuszdiót, déli gyümölcsöket és cukornádat. A főkiviteli cikk a tengeri, só és foszfát (1890. 72 hajóval vittek ki, nagyobbára Angliába), továbbá azon narancshéj, melyből a C. v. Curassao néven ismeretes kitünő likőrt készítik Hollandiában. A lakosság nagyon vegyes; nyelvjárásának neve: papiamento, amely a hollandi, francia, spanyol, portugál és goajira nyelvek keveréke. A szigetet 1499. Ojeda fedezte föl, 1632. a hollandiak szerezték meg. A napoleoni háborukban az angolok elfoglalták, de 1814. ismét visszaadták. Jelenleg külön kormányzóság, amelyhez tartozik még Oruba, Buen Ayre, Aves, St. Eustatius, Saba és St. Martin fele. A sziget évi budgetje közel 1 millió frank. V. ö. Les possessions néerlandaises dans les Antilles, 1888.
(urari, woorara), délamerikai indusok nyilmérge, mely főkép különböző, a loganiaceák családjába tartozó Strychnos fák részeiből készül, és pedig Planchon szerint a Strychnos Castelneana Will., Str. Gubleri G. Planch., Str. toxifera Schomb., Str. Schomburgkii Klotsch., Str. cogens Beuth. és a Str. Crevauxii G. Planch.-ból. Rendesen fazekakban jő kereskedésbe, mint feketésbarna, gyántaszerü, fölötte keserü kivonat, melyben két lúgos test, a curarin és a curin foglaltatik. Készítésmódja ismeretlen. Az utóbbi hatástalan, ellenben az előbbi igen nagy méreg, melynek hatása abban áll, hogy az izmokban levő mozgató idegvégződéseket megbénítja, minek folytán az összes akaratunk befolyása alatt álló (u. n. harántcsikos) izmok működésre képtelenekké lesznek s a halál a lélekző izmok bénulása folytán bekövetkezik, még pedig nagy állatoknál (ökrök) is igen gyorsan (10 perc). Hazájában váltóláz ellen belsőleg szedik, mi megerősíti azt a kétségenkivüli tapasztalatot, hogy a gyomor felől a szervezetbe jutva, sokkal kevésbbé veszedelmes, mintha a bőr alá, sebekre jut. Régebben különböző görcsös bajok gyógyításánál tettek vele kisérletet (nehézkórság, farkasgörcs, sztrichninmérgezés, veszettség stb. ellen); ma már egyáltalán nem rendelik, annál is inkább nem, mert az egyes, Amerikából hozzánk kerülő készítményekben igen különböző a méregtartalom.
l. Curaçao.
(lat.) a. m. gondnokság, gyámság.
(lat.) a. m. gondnok, felügyelő. - C. absentium, a távollevők képviselője. - C. bonorum, tömeg-gondnok. - C. litis, felügyelő. - Massa C., tömeg-gondnok. L. még Kurátor.
(ejtsd: kurcsi) Carlo Mária; olasz jezsuita, szül. Nápolyban 1810., megh. Careggiben, Firenze mellett 1891 jun. 9. 15 éves korában a Jézustársaságába lépett és a Gioberti Vince által közzétett: Prolegomeni cimü munkában foglalt jezsuita-ellenes támadásokkal szemben: Fatti ed argomenti művével a rendet védelmezte. Giobertinek további támadásaira, melyeket: Jesuita moderno munkájában Curci személye ellen intézett, Párisban irt kétkötetes művében válaszolt. Olaszországba való visszatérése után Nápolyban megalapítá a Civiltá Cattolica folyóiratot, mely nemsokára Rómába lett áttéve s amelytől C. akkor sem vált meg, midőn az 1865. más irányt kezdett követni, mint amilyet neki alapításakor C. adott. Rómában tartózkodván 1870. erélyesen a pápa világi birtokának védelmére kelt. Szónoklatai, melyeket Olaszország több városában tartott, népszerüvé tették nevét. A Civiltá Cattolicában közlött értekezésein kivül még a következő munkákat irta: La quistione romana nell' assemblea francese (Páris 1849); La demagogia italiana ed il Papa Re (u. o. 1849); La natura e la grazia; Lezioni esegetiche e morali sopra i quattro evangeli (Firenze, 1874-1876, I-V. kötetben); Lezioni sopra il libro di Tobia (1877). Ugyanezen évben egy másik munka is megjelent tőle, ily címmel: Il moderno dissidio tra la chiesa e l'Italia, considerato per occasione di un fatto particolare (Firenze 1877), amelyben a pápának azt ajánlotta, hogy mondjon le a függetlenségét biztosító világi birtokáról és béküljön ki Olaszországgal; e miatt a jézustársasági rendből kiutasították. Ezt követte egy másik munkája, amelyben határozottan kikel a Jézustársaság ellen és az előbbi munkában védett álláspontját fenntartja: La nuova Italia ed i vecchi zelanti (1881) címmel, amelyben az egyház gyökeres reformját sürgeti. Ezen, nemkülönben Il vaticano Regio torlo superstite della Chiesa Cattolica (1884) címü műve Indexbe kerültek és C. azok visszavonására lett utasítva. Ujabban megjelent neve alatt: Di un socialismo cristiano (Torino 1885).