(ejtsd: küsztín), 1. Ádám Fülöp gróf, francia tábornok, szül. Metzben 1740 febr. 4., régi nemesi családból, kivégeztetett Párisban 1793 aug. 28. A hétéves háborúban annyira kitüntette magát, hogy Choiseul miniszter egy dragonyos ezredet adományozott neki, melyet C. azonban az Amerikába rendelt Saintonge gyalogezreddel cserélt fel. Amerikában különösen Yorktown ostrománál tünt ki. Midőn Franciaországba visszatért, altábornokká és Toulon kormányzójává nevezték ki, 1789. mint a lotaringiai nemesség képviselője a képviselőházba jutott, s a határozottan szabadelvű párthoz csatlakozott. 1792. Luckner marsal oldalán a Felső-Rajnánál vezényelt, hatalmába kerítette Landau városát és elfoglalta a weissenburgi sáncvonalat, később pedig Speier, Worms, Mainz és Frankfurt városokba vonult be győztesen. Ezzel azonban diadalainak sora be volt fejezve. 1792 dec. 2. a poroszok s hesszeniek megverték Frankfurtnál, az 1793 jan. 6. Hochheim táján vívott szerencsétlen csata után Mainzba kellett visszavonulnia, a tavasszal pedig a poroszok Bingen és Kreuznach között győzték le és az Alzey mellett vivott ütközet után Landauba kellett menekülnie. A párisi forradalmi férfiak már régebben gyanus szemekkel kisérték C. mozdulatait és midőn ez máj. 17. a Queich mentén megint csatát vesztett, a jólétbizottság Marat és Billaud-Varenne sürgetésére Párisba hivta. 1793 augusztus 14-én a közvádló azzal vádolta C.-t, hogy tábornoki hatalmával visszaélt, a köztársaság érdekeit elárulta és Franciaország ellenségeivel egyetértett és velök titokban alkudozott; dacára ügyes védekezésének 1793 aug. 27. halálra itélték s a következő napon kivégezték. Óhaja, hogy fia, C. Renaud Fülöp (szül. 1768.) ki szárnysegéde volt, leveleinek kiadása által becsületét megmentse, nem teljesült, mivel ezt is kivégezték (1794 jan. 3.); mindazonáltal C. volt szárnysegéde, Baraguay d'Hilliers, ez iratokat 1795. kiadta: Mémoires posthumes du général français comte de C., rédigés par un de ses aides de camp. (Németül is megj. Berlin 1795. 2 köt.)
2. C. Astolphe marquis de, francia iró, az előbbinek unokája, szül. Párisban 1793., megh. 1857 szept. 1811-1822. beutazta Angliát, Skóciát és Svájcot, valamint Déli-Itáliát; 1835. Spanyolországba ment, később pedig Oroszországba. Utazásairól több érdekes művet irt, különösen La Russie (Páris 1843, 4 köt.). Azonkivül irt novellákat és regényeket és egy szomorújátékot versekben: Cenci Béatrix (1833). Az általa sajtó alá rendezett: Lettres á Varnhagen d 'Ense et Rahel Varnhagen d 'Ense c. levélgyüjtemény Párisban jelent meg. (1870).
Péter, szül. 1771., megh. Galbiateban 1842. Midőn Napoleon Olaszország királyává lett, C. a pénzügyminiszteriumban vállalt magasabb hivatalt. Ő adta ki a nevezetesebb olasz nemzetgazdák műveit: Scrittori classici italiani di economia politica címmel (1803-16, 57 kötetben), legnagyobb részt általa irt életrajzokkal.
(lat.) a. m. vigyázat, őrség; a kat. egyházban az az edény, melyben a megszentelt ostyát őrzik, tovább a keresztelő medence födele. C. a hűbérjogban jelenti a hűbérbirtoknak a hűbértulajdonos által való kezelését a hűbéresnek kiskorusága alatt.
(lat.). Vannak cselekmények, melyek a társadalmi jogrend érdekben büntetlenül nem hagyhatók, de a melyekről kétségtelen, hogy nem aljas indokokból erednek. A helyes büntető politika a büntetendő cselekményeknek az elkövetési indokok szerinti ezt a külömbségét figyelmen kivül nem hagyhatja. A jogérzületet mélyen sérten s a büntető politika alapelveivel ellenkeznék, ha a szabadságvesztés-büntetéseknek ugyanazzal a nemével sujtanók, ugyanabba a fegyintézetbe zárnók el s ugyanannak a bánásmódnak vetnők alá a rablógyilkost, a tolvajt, a csalót, az okirathamisitót egyrészt s másrészt azt, aki a haza érdekeinek bár téves felfogásából, de mindenesetre hazaszeretetből ragadtatta magát oly cselekményre, melyet a büntetőtörvény a fennálló államrend biztosítása érdekében büntetendőnek nyilvánított, vagy aki p. a társadalmi előitélet hatása alatt párbajt vívott. A jogérzületnek s a helyes büntető politikának következménye azért az, hogy az ilyen bár büntetést érdemlő s büntetendő cselekmények, tekintettel az indokoknak nemesebb, semmi esetre sem aljas voltára, másnemü szabadságvesztés-büntetéssel sujtassanak, mint az aljas rúgókon alapuló jogsértések, s ez a büntetési nem a közönséges büntetendő cselekményekre megállapított büntetési nem- vagy nemektől tartalmilag és névleg is különböző legyen, hogy már a büntetési nem elnevezésében is a büntetendő cselekménynek különböző erkölcsi értéke külsőleg is kifejezésre jusson.
Az ily büntetendő cselekményeknek, - melyeknek jellemző vonása az erkölcsi aljasság hiánya - megtorlására rendelt büntetési nemnek tartalmát fejezi ki, a C. a. m. tisztességes fogvatartás; elvonása a szabadságnak, mellyel a tettes a megállapított államrend megsértésével visszaélt, mindamellett az elitélt erkölcsi értékének épségben tartásával, mert cselekménye csak a jogrendnek, de nem az erkölcsi rendnek is képezi megsértését. Az ily privilegizált büntetési nemnek szükségét, nélkülözhetlenségét az ujabbkori törvényhozások kivétel nélkül elismerik, eltéréseket csak ama részletekben találunk, amelyekben a tudomány eddig egyhangu megállapodásra még nem jutott. Hazánkban ily privilegizált szabadságvesztésbüntetési nem az: államfogház, a német btkvben a Festungshaft, az egységes olasz btkvben a: detenzione. L. Szabadságvesztésbüntetés.
(lat.) a. m. őr, felügyelő. A rómaiaknál azon egyén, ki a komiciáknál a szavazóvedrekre felügyelt; a császárság idejében: c. lateris sacri, a. m. prefectus pretorio. - C. a görög egyházban Ecelesiarcha a. m. őrkanonok, hazánkban a négy első állomásu u. n. oszlopos kanonokoknak (canonici columnares) negyedike. Az egyház ékszerei, kincstára, szent edényei stb. felett őrködik. - C. a nyomdászatban őrszó, vagyis a lap végére irt szótag, mellyel a következő lap kezdődik (franc. Réclame, ang. Catchword), mely azonban már nem használatos. - C. a zenében annak a használatban volt zeneirási jelnek a neve, amelyet egy sor végén a vonalrendszerbe irtak, s mellyel a következő sor első hangjegyét már előre jelölték. Most már alig van használatban, legfeljebb akkor, ha zenei gondolatok egyes részleteit idézik, p.
Custos Messium
elavult, ma már nem használatos csillagkép elnevezés a Perseus és a Pólus között, melyet ma a Camelopardalushoz szokás csatolni.
kis falu Olaszországban, Veronától délre körülbelől 3/4 órányira. Két ütközetnek volt szinhelye. Az elsőben 1848 jul. 25-én az osztrák sereg Radetzky alatt legyőzte Károly Albert sardiniai királyt, ki a forradalom segítségével elfoglalta Milanót és a hires várnégyszöget támadta meg. Az olaszok 24-én délután 3-kor támadtak túlnyomó erővel; eleinte győzedelmesen hatoltak előre C. és Sommacampagna közt, úgyhogy már eldöntöttnek vélték a csatát, bár csak egy hadosztállyal ütköztek meg. Másnap, roppant hőségben, Radetzky a fenyegetett pontra rendelte serege legnagyobb részét és elhatározta a támadást. Különösen Gyulai brigádja s a Ferenc Károly ezred tüntek ki; az utóbbi döntötte el a csatát a Casa del Sole-i megerősített magaslatoknak rohammal való elfoglalásával. E csata és a másnap következő voltai ütközet Milanó átadására s fegyverszünet kötésére kényszerítette a királyt. A másik csatát, körülbelől ugyanazon a helyen 1866 jun. 24. vívták. Albrecht főherceg az olasz támadással szemben Vennát választotta főtámaszkodó pontul. Csak 82000 embere volt, de el volt határozva az olaszok megtámadására, ha azok erejök megosztásával, kettéválva kelnek át a Pón és a Minción. Lamormora olasz fővezér, körülbelől 140000 emberrel a Mincio felől közeledett, anélkül, hogy gyanította volna az összeütközés lehetőségét. Az osztrákok erős lovastámadással, melyet Pulz ezredes vezetett, előbb az olasz balszárnyat törték meg és ezáltal az egész sereg visszavonulását veszélyeztették, majd C. helységét kemény tusa után szintén kiragadták az ellenség kezéből. Lamormora, mihelyt roszra fordult a dolog, elnyargalt a csatatérről, de Viktor Emánuel király és Umbertó trónörökös mindvégig igyekeztek helyreállítani a rendet, de hiába. Általában az osztrák győzelem a túlnyomó szám ellen csakis a jobb vezetésnek volt köszönhető. Ausztria katonai becsülete fényesen meg volt mentve, de politikai haszna e győzelemből nem lehetett, mert Velence feladása akkor már alig jöhetett kérdésbe. V. ö. Az 1. csatára nézve: Erinnerungen eines österr. Veteranen; a 2.-ra nézve a táborkar műve az 1866. háborúról és Sybel, Begründung des D. Reiches V. k. Az 1866. csatának igen pontos domborművü térképét készítette a bécsi katonai földrajzi intézet.
az ókorban város Pannoniában, most Pétervár.
Vito, nemzetgazdasági iró, szül. Partannában (Szicilia) 1843 nov. 24. 1869. Palermóban elvégezvén tanulmányait, Páviába majd Berlinbe ment, honnan 1872. visszatérve, a palermói műegyetemen a nemzetgazdaságtan tanításával bizták meg; 1883. a palermói egyetem tanárává lett s amellett a mérnöki iskolán is tart jogtudományi előadásokat. Munkái közül több, igy: Sulla condizione attuale degli studi economici in Germania (1873); Le scuole economiche della Germania in rapporto alla questione sociale (1875) és Dell 'economia politica nel Medio Evo (1876) a külföldön is méltó elismerésre talált. Ezeket követték: La teorie della scienza delle finance (1877), La scienza delle finance (1879), La Polizze dei banchieri nel secolo XV. et XVI. (1886), Saggi di economia politica (1887), Storia dei bonchi della Sicilia (1887), Delle casse d 'amortizzacione in Sicilia (1889).
indiai állam, l. Kacs.
l. Bőrke.