1. Ferenc, ref. esperes, születési adatai ismeretlenek, megh. Sárospatakon 1590 körül. Az 1553-54. iskolai évben iratkozott be a wittenbergai egyetemre, melyen mintegy négy évig tanult. Egyik alapítója volt az ott 1555. alakult magyar nemzeti társulatnak, 1557. pedig annak szeniori tisztét is viselte. Még ez évben hazatérvén, Sárospatakon Kopácsi István helyébe lépett. Nemsokára Ecsedre ment a Báthoryak papjául, innen azonban pár év mulva ismét visszament Sárospatakra, hol, mint az egyházközség lelkésze, már 1568. egyszersmind esperes is volt. Résztvevén ugyanis a jan. 27. Kassán tartott zsinaton, e zsinat működésének betetőzése végett ugyanez évi aug. 24-ére Sárospatakra, mint esperes, zsinatot hivott össze. Meghivó levelében némely lelkész erkölcsi életének megvizsgálását, de főleg az unitarizmus elleni állásfoglalást tüzte ki a zsinat feladatául.
2. C. György, ref. lelkész, születésének és halálának éve ismeretlen. Az 1553-4. iskolai év folyamán a wittenbergai egyetemre iratkozott be. Innen hazatérvén, 1556. vagy 1557. nagy-váradi lelkész lett s attól fogva e nagyfontosságu helyről buzgón terjesztette a svájci reformátorok tanait. A debreceni v. egervölgyi hitvallásnak egyik szerzője volt s általában igen nagy szerepet játszott a reformátusok összes irodalmi és másnemü mozgalmaiban. 1562. a Melius társaságában ő is oda volt megkérlelni a török béget, hogy az elfogott Szegedi Kis Istvánt szabadon bocsássa. Csakhamar esperessé lévén, jelen volt a debreceni (1567) és szikszói (1568) zsinatokon. A gyulafehérvári és váradi disputációkon ref. részről mint egyike a vezérszónokoknak vett részt. Az utóbbi disputáción azonban már mint debreceni lelkész jelent meg s a hitfelei által ezen alkalommal kiadott vallástételt második helyen irta alá. Későbbi életpályájáról csak annyi bizonyos, hogy 1577. még élt és pedig mint a borsod-gömör-kishonti egyházmegye esperese. Egy C. Bocskainak (1606) udvari papja volt, de nem kétségen kivüli, hogy ez éppen ő lett volna. Károlyi Péterrel együtt, ki az ő lelkészsége idejében ott iskolaigazgató volt, e munkát irta: Az egész világon való keresztyéneknek vallások az egy igaz Isten felől, ki Atya- Fiu és Szentlélek. Debrecen 1569.
3. C. István, ref. lelkész és iró, szül. Perényben (Abaujmegye) 1620 nov. 19., megh. Nagy-Szombaton 1671 jun. 5. Tanult Nagyváradon, Debrecenben és Sárospatakon. Innen 1642. Sátoraljaujhelybe ment rektornak, 1644 ápr. 27. pedig külföldi egyetemek látogatására indult. Ez évi jun. 15. Franekerában, később Utrechtben, majd nov. 13. Lejdában iratkozott be. 1647. hazájába visszatérvén, Kassára hivták iskolaigazgatónak, de már 1648. Tállyára ment lelkésznek, innen pedig négy év mulva Lorántfi Zsuzsánna fejedelemasszony ajánlatára a beregszászi egyház hivta meg. Végre 1653 elején visszament Kassára lelkésznek. Itt kezdte meg nagyarányu irodalmi működését. Művei legnagyobb részének polemikus jellege van s midőn a Wesselényi-összeesküvés elnyomatott, a politikai és vallási reakció a prot. lelkészek közül őt szemelé ki első áldozatul. 1670 elejétől folytonos üldözésnek volt kitéve; vagyonát elharácsolták, őt magát megkinozták és fogságra vetették; végül 1671 máj. 27. az elgyötrött embert Pozsonyba idézték, a delegatum judicium elébe és pedig azzal az ürüggyel, hogy összeesküvés céljából járt Erdélyben a fejedelemnél. Pozsonyban temették el. Munkái: A megtért bünösnek a lelki harcban való bajvivásáról írt könyvnek első része. Kassa 1659. (Második része is megjelent 1666 előtt, de a nyomdából elsikkadt); Az országok romlásáról irott könyvnek első része. U. o. 1659. (Második rész nem jelent meg); Siralmas zarándoki járásból ... érkezett Malach doktornak ... Melach barátjával való pajtási szóbeszéde. Sárospatak 1659; Egy katholikus embernek egy kálvinista emberrel való beszélgetése. U. o. 1659; Halotti beszéd II. Rákóczy György felett. Kassa 1661; Halotti beszéd Bőr Katalin felett. U. o. 1661; Halotti beszéd Udvarhelyi György felett. U. ott. 1662; Barátsági dorgálás. U. o. 1663; Idős Noé becsületét oltalmazó Jáfetke. U. o. (1664); A szó Jákob szava, de a kezek Ézsaué (U. o. 1664 körül); Halotti beszéd Szabó Dorkó, Kátai Ferencné felett (u. o. 1666); Egy veres tromfosdit játszó sandal barátomnak megpiricskeltetése. U. o. 1666; Redivivus Jáfetke. Kassa 1669; Halotti beszéd gr. Rhédei Ferenc felett. Sárospatak 1669; Az Ur frigyszekrénye előtt Dágon ledülése (Gorup Ferenc ellen I-II. rész). Kolozsvár 1670 (Előszó gyanánt Apafi Mihály 1663. évi érsekujvári utjának leirása); Már minden épületivel ... elkészült Sion vára ... Nyomtatása Sárospatakon kezdődött Kolozsvárott végződött, 1671-1675 (Kiadta Köleséri Sámuel az Apafi Mihály költségén). Irt még több művet is, melyek azonban nem láttak napvilágot. A szenvedéseit, halála körülményeit stb. rajzoló verses munka, mely először Lőcsén 1710. jelent meg, azóta többször kiadatott, legujabban pedig Thaly Kálmán közölte Adalékok a Thököly és Rákóczy-kor irodalomtörténetéhez c. gyüjtemény I. kötetében.
Sándor, nyomdász, szül. M.-Óvárt 1839 máj. 4., megh. 1880 ápr. 14. Tanulmányait Somorján és Pozsonyban végezte. Nyomdásznak atyja üzletében képezte ki magát, azután Bécsben és Pesten foglalatoskodott. 1867-ben Győrött nyitott nyomdát. Nála jelent meg a Szabad Polgár, Győri Figyelő, Raaber Lloyd, Győri Lapok és a Hazánk cimü lapok. Szép és korrekt munkáiért kitüntetést kapott az 1879-ki bécsi kiállításon, 1875-ben az országos magyar iparegyesülettől, 1875-ben az ujvidéki kiállításon s Linzben, 1876. Szegeden, 1877. Bécs-Sechshausban, 1878. a párisi kiállításon és 1879. Székesfehérvárt. Mint tehetséges ujságirót is ismerték.
l. Csekanovszkij.
1. Aurél, osztálytanácsos a kereskedelmügyi minisztériumban, szül. Csiklovabányán, Krassóvmegyében 1844 okt. 5-én. Tanulmányait a temesvári főgimnáziumban és a budapesti műegyetemen végezte, 1869 aug. 20. lépett a m. kir. vasutépítészeti igazgatóság szolgálatába s mint mérnökgyakornok 1870. a zólyom-besztercebányai vasut IV. (besztercei) szakaszának nyomjelzését 1871. pedig a sziget-szlatinai keskenyvágányu vasut nyomjelzését bizták rá. 1872. a csáktornya-varasdi vasut végleges kitüzését végezte el s midőn a vasut építészeti igazgatóságát feloszlatták, a m. kir. államvasutak igazgatóságához és a Margithid építészeti felügyelőségéhez osztották be. E hid építésének befejezte után 1876. a budapesti összekötő vasut építéséhez osztották be és ennek befejezése után 1878. a m. kir. államvasutak déli vonalának Lepavina állomásából kiágazó szárnyvonal építésével bizták meg. Ez építés befejezése után a m. kir. államvasutak építészi és pályafentartási osztályában működött s többek közt a tiszolc-zelezniki és a gyéres-tordai vasutvonalak részletes tanulmányozásával bizták meg. 1881. az ujonnan szervezett műszaki tanács tagjává nevezték ki, hol a szerkesztési osztály (a tulajdonképeni hidépítőosztály) vezetésével bizták meg. Ennek az osztálynak, mely a műszaki tanács feloszlatása után is megmaradt, még ma is vezetője. Az uj hidak építése dolgában C.-nak nagy érdemei vannak. Ő vezette a pozsonyi Ferenc József Dunahid, a komáromi Erzsébet Dunahid, a puchói Vághid, a tiszaujlaki Tiszahid és a marosujvári Maroshid építését. Legujabban a közuti szabványtervek kidolgozását és a budapesti uj Dunahidak előtanulmányait is rábizták.
2. C. Dávid, országos főmérnök, szül. Nagy-Szebenben 1806 dec. 12., megh. u. o. 1871 okt. 17. Nehány geologiai és földrajzi értekezést irt, különösen erdélyrészi tárgyakról a Siebenb. Verein für Naturkunde folyóiratában.
István, evang. lelkész és a tiszai kerület püspöke, szül. Gömör-Panyiton 1818. dec. 22., megh. 1890 febr. 6. Elemi iskoláit szülőföldén elvégezvén, a rozsnyói főgimnázium növendéke lett. Mindenben önmagára utalva, korán elért önállóság és gazdag ismeretek birtokában Lőcsére ment a filozofiai és onnan Pozsonyba a teologiai tanfolyamra, hol a szeniori állással ruháztatott fel, stipendiumokat élvezett és a magyar önképző-körnek munkás tagja és titkára volt. A papjelölti vizsgát 1843. tette le. Két évet Pesten töltött nevelősködéssel s itt gyüjtött keresményével a tübingai egyetemre ment. 1847. C. Budapesten, Székács József mellett káplán volt, azután Vácon lelkész. Innen 1850. Kecskemétre ment, majd a sajó-gömöri (1855), a dobsinai (1857) és a rozsnyói (1859) egyházak megnyerték lelkipásztorukká. A pesti esperesség esperességi aljegyzőnek, a gömöri esperesség dékán-, majd alesperesnek és később a legválságosabb időkben főesperesnek választotta. 1860-1869-ig mint kerületi főjegyző és mint az evang. országos gyámintézetnek egyik alapítója és szellemileg s később valósággal kerületi elnöke működött; 1874. egyetemes gyámintézeti elnök lett, 1863. évben a tiszai kerület özvegy-, árva-nyugdijintézet létesítését indítványozá s mikor az 1866-ban létrejött, öt éven át pénztárnoka volt, 1871 óta pedig elnöke. 19 év lefolyása alatt 148373 frt és 2 krra emelte a nyugdijintézeti tőkét és a lelkészek és tanítók özvegyeinek és árváinak 20, 50,100 és 200 frt évi nyugdijat oszthat ki, évi jövedelme megközelítvén a 13000 forintot. Dicsőségesen küzdött a pátens miatti surlódások és a nemzetiségi küzdelmek által előidézett krizis idejében. 1871. a tiszai kerület szuperintendensévé választatott, 1874. pdig Karsay Sándor szuperintendens önkéntes visszalépése után egyhangulag megválasztották az evang. egyetemes gyámintézet egyházi elnökévé, mely tisztet 1885 okt. 6-ig viselte.
Mint püspöknek működéséből különösen kiemelendő, hogy a Nyiregyházán sinlődő kerületi tanítóképző intézetet 1873-ban Eperjesre tette át s az intézet fennállását biztosította; az eperjesi hittanintézetet megerősítette, Rozsnyón 100 árva részére kerületi árvaházat állított, majd egy kerületi felsőbb leánynevelő intézet felállításán buzgólkodott, melyet létre is hozott; a rőcei pánszláv gimnázium és tanítóképző intézet megszüntetése szintén az ő érdeme. Kerülete sokszor kitüntette, 1886-ban püspöki tiszteletdiját ezer forinttal emelte. Czékust sokan «vasembernek» nevezték, mert vasszorgalmat, vasakaratot tanusított hivatása teljesítésében, munkatársainak buzdításában és megitélésében. A hálás kerület 2000 frtnyi «Czékus-alapítvánnyal» s az összes egyházak és iskolák adakozásából emelt diszes mívü márvány siremlékkel örökítette meg emlékezetét. C. irodalmi munkásságával is nagy szolgálatot tett a protestantizmusnak, 1858. évtől kezdve számos cikket irt a Protestáns egyházi és iskolai lap-ba. Azonkivül megjelentek: Confirmatiói tanítás ág. ev. gyermekek számára. Rozsnyó, 2 kiad. 1879. 8-adrét 36 l.; A benareszi árvaház. Rozsnyó 1866. 8-adrét 16 l. Életrajza magyar nyelven megjelent a Protestáns Naptárban 1872; Uj Magyar Athénás 94. l.; Hörk József: Az ev. tiszai kerület püspökei cimü művében, Kassa 1888.
Márton, ref. lelkész; szül. Vásáros-Naményban 1822 nov. 11., megh. Nagybányán 1889 aug. 23. Tanult szülőföldjén, Nyiregyházán és Sárospatakon. A szabadságharcban ő is részt vett. Ennek lezajlása után visszament Sárospatakra, honnan Nagyrozvágyra ment segédtanítónak. 1856. Losoncon segédlelkész és gimn. helyettes tanár lett. Ez állásban 1860 végéig működött, amikor elhatározta, hogy a Romániában élő magyar reformátusok lelki gondozására szenteli munkásságát. 1861-től aztán tíz évig működött mint misszionárius, számos ref. és egyesült prot. gyülekezetet alapítván ez idő alatt, melyeknek számára tekintélyes összegü alapítványokat is szerzett. Becsvágya eközben olyan lépésekre késztette, melyek összeütközésbe hozták ugy a felettes egyházi hatóságokkal, mint a romániai magyarok egy részével. Belefáradva a meghurcoltatásokba, melyek folyamán sokan elfeledték érdemeit, 1871. elfogadta a felsőbányai lelkészséget. Egyházközsége felvirágoztatásán folyvást lankadatlanul fáradozott, míg 1884. Kecskemétre választatott lelkésznek. Folytonos küzdelem várakozott reá, melynek eredménye végre is az lett, hogy pár év mulva teljesen állás nélkül maradván, élete utolsó évében Nagybányára huzódott. Harminc évnél tovább tartó irodalmi működése alkalmi egyházi beszédeken és folyóiratokban s hirlapokban közölt számos cikken kivül a következő művekben nyilvánult: Első ibolya (Versek három füzetben). Sárospatak 1853-1854. (III. kiadása Kolozsvár 1863); Pályalomb (Pest 1854); Vasárnapi, ünnepi és alkalmi imádságok (u. o. 1859); Köznapi imakönyv (u. o. 1862); Az evangeliumi prot. egyház rövid védelme (Bukarest 1863); Mindennapi és alkalmi imádságok (Pest 1864); Tükör, válaszul Koós Ferenc volt bukaresti lelkésznek (Bukarest 1869); Halotti imádságok. (Mellékletül gyászbeszédek. Budapest 1879.) Szerkesztésében jelentek meg a Missziói Lapok (1866); Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő (1879-1887); Evangeliumi Lelkészi Tár (1880-1889) és Vasárnap (1880-1888. öt egész és négy csonka évi folyam).
l. Csensztohova.
Dániel, sziléziai költő, szül. Koschwitzban 1605 szept. 23., megh. Wohlauban 1660 szept. 8. Opitz legjobb és legtöbb oldalu követője. Művei: Triumphbogen Ferdinand dem Dritten (Boroszló 1641); Rede aus seinem Grabe (u. o. 1660) és Sieben Gestirne königlicher Busse (Brieg 1671). C.: Corydon és Phyllis c., 9222 versből álló tanító költeménye nem jelent meg nyomtatásban.
(ejtsd: cseremos), a Prut jobboldali mellékfolyója; az Erdős-Kárpátokban ered; Galicia és Bukovina közt határt alkot és Waskautz alatt torkol.
1. Jaroszláv, cseh festő, szül. Prágában 1831., megh. Párisban 1878. Eleinte a prágai akadémián majd Antwerpenben és Brüsszelben tanult. Első képeinek tárgyait nagyrészt a történelemből, és pedig a cseh nemzetnek a huszita háboruk korabeli történetéből merítette, 1858. azonban beutazván Morva- és Magyarországot, Horvátországot, Boszniát, Dalmáciát és Montenegrót, élénk érdeklődés támadt benne a dél-szláv népek, különösen a nők élete iránt. Igy keletkeztek jeles festményei: Montenegrói nő alvó gyermekével (1861); Isztriai nő gyermekével; Montenegrói nő sebesült férjét őrizve; Tót nő gyermekét öltöztetve (1863); Törökök elrabolnak egy hercegovinai nőt; Montenegróiak visszatérése elpusztított falujokba (1887). V. ö. Mitzschke, Jar. C. und sein Gemälde: Die Hussiten vor Naumburg (Naumburg 1883).
2. C. Nep. János, cseh élettantudós, szül. Prágában 1828. megh. Lipcsében 1873. Tanult Bécsben, Boroszlóban, Würzburgban és Prágában, hol az élettani tanszék mellett tanársegéd volt, majd magántanárrá habilitáltatott. Azután Grácban volt a fiziologia tanára, majd Krakóban és végül Budapesten 1858-tól 1860-ig. Innen Prágába tért vissza, hol saját intézetet, mely első volt a maga nemében, alapított. 1870. Lipcsébe ment. Az élettani tudományt számos felfedezéssel gazdagította, a Garcia gégetükörjének hasznosságát ő ismerte föl először és hangsulyozta annak fontosságát. Budapesten működése az orvosi fakultás tudományos szellemének emeléséhez hozzájárult. Jeles tanítványai voltak néh. Jendrassik Jenő és néh. Balogh Kálmán; mindkettőnek fejlődésére C. nagy befolyást gyakorolt. Nagyobb művei: Zur Physiologie des Gesichtssinnes; Ueber den Raumsinn der Haut; Zur Orientirung im Gesammtgebiete d. Zoologie; Der Kehlkopspiegel und seine Verwerthung für Physiologie u. Medizin, stb. Összes művei Gesammelte Schriften (2 k., Lipcse 1870) cím alatt jelentek meg.