-nemzetség, Zalamegyében 1232-1310 közt virágzott.
Ősmagyar istennév, melyet a XVI. század közepén élt bencédi Székely István említ Világkrónikájában. Szerinte ugyanis Attila fia, Csaba, végrendeletben hagyta és Damasek istenre készteté a scithiai magyarokat, hogy ha megsokasodnak, ismét elfoglalják Pannóniát és bosszut állnak Attila ellenségein. Ezen az egy adaton kivül semmi nyoma sincs egy ilynevü istenségnek. Csengery A. és Hunfalvy P. (A székelyek, 77. l.) a D. nevet a szkitha Thagimaszadasz v. Thaminaszadasz isten nevéből származtatják, csakhogy mig amaz népies eredetünek véli, Hunfalvy szerint maga Székely István koholta, «mert akkor már ismeretesek voltak a görög irók». Nem valószinü azonban, hogy Székely István Csaba testamentomának mondáját egészen maga költötte volna. Valószinü, hogy - mint udvarhelyszéki születésü - valamely székely népmondát használt föl s miként a Bendeguz és Etele nevek, ugy a D. is népes hun reminiszcenciát foglal magában, mely csak a székelységnél volt ismeretes. A székelyeket különben is már a XII. sz. vége felé a hunok ivadékainak tartották s ezen hagyománynak annyi históriai magva mindenesetre van, hogy a magyarság azon elemei közé tartoztak, melyek hun uralom alatt voltak s részben pedig hunokkal vegyültek. D. a hun mondával van szoros kapcsolatban s nem tekinthető valódi mitikus alaknak, mert különben egyéb nyomai is maradtak volna. Ezért a szkitha istennévvel való egyeztetés nem állhat meg. Valószinübb, hogy - mint hun mondai alak - Dengezik emlékét őrizte meg, ki utóljára egyesítette uralma alatt a hun törzseket. Dengezik neve Dinzik változatban is előfordul, amibők kitetszik, hogy az ng és n olyanformán váltakozott a névben, mint ahogy a török dialektusokban tapasztalhatni s miként a török «tonguz» (disznó) nemcsak «tonuz», «tuniz», hanem «domuz» (ozmanli) változatban is megvan: épp ugy fölvehető a Dengezik, Din(i)zik névnek is egy Dimizik-forma mellékalakja, amely már inkább megfelel a D. névnek.
(Damascius), alexandriai filozofus, szül. Kr. u. 470 körül. Először Alexandriában, később Athenben is tanult, hol Isidoros volt benső barátja. D. volt utolsó scholarcha az athéni akadémiának 529-ig, midőn Justinián bezárta az iskolát. D. azután Persiába ment, amelynek uralkodójában, Chosroësben, a filozofia barátját vélte találni, de keserüen csalódott. 533., miután a persák a Rómával kötött békében a filozofusok szabad visszatértét és vallásszabadságát kieszközölték, elhagyta Persiát; további sorsáról nincsen biztos tudomásunk. Főműve: Questiones de primis principiis (ed. J. Kopp 1826, M. m. Frankfurt). L. Vacherot, Histoire critique de l 'École d 'Alexandrie (1846-50, 3 köt.); Ruelle, Le philosophe D. (Páris 1861).
l. Prokrústés.
két pápa. 1. szt. D. (366-384). Eredetére nézve spanyol, de valószinüleg Rómában szül. 304 körül, megh. 384 dec. 11. 355. a római egyház archdiakonusává lett. Midőn Liberiust, a pápaságban elődjét, Constantius császár számüzte, D. őt a számüzetésbe követte, de onnan nemsokára visszatért és a pápa visszatérése után is tevékeny részt vett az egyház kormányzásában. Liberiusnak 366. bekövetkezett halála után a római papság és nép nagy része őt emelte szt. Péter székébe. 367. mint római püspök, Valentiniántól azt a jogot nyerte, hogy más püspökök vitás dolgait megvizsgálja és elintézze, miáltal az uj egyházfejedelem tekintélye nagyban emelkedett. 368. és 370. az ariánok ellen Rómában zsinatokat tartott, résztvett a 381. Konstantinápolyban tartott II. egyetemes zsinaton, Rómában több templomot építtetett és szt. Jeromost, kivel belső baráti viszonyban volt, a szentirás javításával és fordításával bizta meg. Tetemei az ardealini uton általa épített templomban nyugosznak. Az egyház szentei sorába vette fel és emlékezetét dec. 11-én ünnepli. Iratait (közöttük szt. Jeromoshoz irt leveleit, 40 kisebb költeményét) Ubaldini adta ki Rómában 1638., javított kiadását Sarazini tette közzé szintén Rómában 1754. (Damasusról irt: W. Rade, Damasus, Bischof von Rom, Freiburg 1882).
2. D. (családi neve Poppo), bajorországi születésü, brixeni püspök volt. II. Kelemen pápa halála után (1047) III. Henrik császár pártfogása alatt Rómába ment, hol meg is lett választva, de nem foglalhatta el azonnal székét, mert az ellenpápa, IX. Benedek, csak 1048 jun. 24. hagyta el az örök várost, mely napon D. meg is koronáztatott. Megh. Prenesteben 1048 aug. 9.
(fr., ejtsd: dámászkinür) a. m. arany diszítménnyel berakott, damaszcénszerü fém tárgy.
Domosz, XVI. századi iróinknál néha a disznó neve; török szó.
- kamuka - oly ábrás szövet (l. o.), amelynél az ábrás részek a szövet jobboldalán a fénylő kötés (atlasz- v. szatinkötés, l. Alapkötés) láncoldala által, az alaprészek pedig ugyanazon kötés vetülékoldala által képeztetnek. Ily szövetek fonákján ugyanazon ábra látszik, de a fénylő kötés vetülékoldala által képezve. Ha p. a lánc kék s a vetés fehér szinü volna, akkor a szövet jobboldalán az ábrás részek kék szinüek, az alap pedig fehér lesz, mig fonákján az ábrás részek fehér szinüek, az alap pedig kék szinü lesz. A D. szövetek további jellemzője, hogy az ábra határvonala nem folytonos görbe, de lépcsőzetes részekből áll, mert a mintaképzés céljából a fonalváltás csak minden negyedik vetés után történik.
A vadászfegyverek csövét vagy acélból furják ki (acél-cső), vagy vasból, illetőleg vas- és acéllemezekből kovácsolják össze; amazok vas-, emezek damaszkcsövek. A lágy vas és kemény vas, illetőleg a puha vas- és acéllemezekből 6,5 mm. vékony szalagokat vágnak ki és forrasztanak egybe, hogy a ruganyos és szép rajzu D.-ket nyerjék.
(Damascirung, ang. diaper), a cimerpajzsokban nagyobb üres helyeknek egymást keresztező vonalakkal, pontokkal, arabeszkekkel vagy virágdiszítésekkel való kitöltése oly célból, hogy ezek az üres helyeket tetszetősebbé tegyék. A D. a cimer lényegéhez nem tartozik, tetszés szerint alkalmazható vagy mellőzhető. Szines alapra ugyanazon szin, setétebb vagy világosabb árnyalatával, aranyra sárga v. barnával, ezüstre fehérrel vagy szürkével gyenge körvonalakkal szokás azt festeni. Eredete nagyon régi keletü. Már a XIII. századi pecséteken is előfordul hazánkban is s ekkor leginkább egymást keresztező vonalakból állott. Ilyenek: Sándor országbiró (1272), Mokján nádor (1286), Omode nádor (1299) pecsétei.