A dán nyelv mai alakjában, melyben a ném. és angolszász nyelv befolyása nagyon jelentékeny, az izlandi nyelvjárás leánynyelve. A svédnyelvvel együtt az ó-északi-germán nyelv délkeleti ágát képezi. A norvég idióma nagyon eltér a dántól, inkább a svédhez áll közelebb. A selandi nyelvjárásból fejlődött a XIV. sz. vége felé a dán irodalmi és társadalmi nyelv. Fejlődésében főként két hatalmas befolyás érvényesült: a német nyelv és a latin nyelv befolyása. Első izben 1668. irta meg nyelvtanát Broby Eriksen, utána a nyelvtanirók egész serege következett. A dán nyelvben ezelőtt a német irásmodort, a német (tört) betüket használták, a főnevek nagy betüvel való irása mellett, ma a latin irásmodor van általában elfogadva ugy a tudományos, politikai stb. művekben, mint a költői műveknél. Az anyagnevek nagy betüvel való irását azonban még nem igen vetkőzték le. Ortografiájuk különben zavaros. Máig nem sikerült a többi skandináv nyelveknek egyöntetü ortografiát alkotni. A dán nyelv saját ortografiája miniszteri rendelet utján van hivatalosan szabályozva. E szabályozás p. a kettős magánhangzókat (aa, ee, ii) eltörölte. A Berlingske Tidende azonban még ma is a régi modor szerint a leghajlékonyabb, bár nem olyan kellemesen hangzó, mint a svéd. Két fődialektus különböztethető meg benne: a dán kontinentális és a dán szigeteken élő nyelvjárás. A dán nyelvben szigoruan megkülönböztetendő az ünnepélyes szónoki, szinpadi nyelv a közönséges társalgási nyelvtől. A dán nyelvtanok az előbbit tanítják, de ennek használata a mindennapi társalgásban nevetséges, sőt olykor fenhéjázó szint kölcsönöz a beszédnek. Az abéce 28 betüből áll. A nyelv maga e század elejétől rendkivüli mértékben tisztult, gyarapodott, olyan irók és nyelvbuvárok állván a nyelv emelésére megindult mozgalom élén, mint Petersen (Bidrag til den danske Literaturs Historie) Aasen J. (Det norske Folkesprogs Grammatik); a dán akadémia nyelvtudósai (Dansk Ordbog); ujabb időben Bruun C. F. (Kitünő monográfiái közül legemlítésreméltóbb: Om Akcenten eller Tonefaldet i danske Ord), Schneckloth K. A. (Dansk Sproglaere) stb. A dán nyelv fejlődésének kimerítő, teljes történetét legkitünőbben Petersen két kötetes munkája tárgyalja (Det danske, norske og svenske Sprogs Historie).A dán irodalom egész a XVI. sz.-ig alig mutat fel számbavehető termékeket. A legrégibb maradványok, a nép korában élő hősmondákon kivül Logland Péter egyházi énekei, miket Thomano János gyüjtött össze. A középkori törvénygyüjtemények szolgáltatnak egy másik nemű irodalmi emléket ez időből. A XVII. és XVIII. sz.-ban a német iskolák (Opitz) hatása érvényesült nagy mértékben. Ez időből, mint irodalomtörténetirók és a szépirodalom művelői nevezetesebbek: Arreboe A. Ch. (1587-1637) mint didaktikus, Sehested J. St. (megh. 1698.) mint leiró, Kingo Th. (1634-1703) mint lirikus, Helt W., mint népköltő, Bording A. (megh. 1677), Sorterup J. J. (megh. 1742.) mint szatirikusok. Érdemök főként a nyelv fejlesztésében, s a versalak tökéletesbbítésében áll.Holberg Lajossal (1684 v. 85-1754) kezdődik a tulajdonképeni uj dán irodalom. Tisztította, simította a nyelvet és nemcsak magának az uj dán szinműirodalomnak, de általában a skandináv drámairodalomnak alapvetője. Hazája nemzeti szinészetének alapját vetette meg mély, igazi humora (Danske Skueplads). Komikus hőskölteménye: Peder Paars igazi jeleit viseli magán a komikum muzsájának. Latin nyelven megirt szatirikus regénye: Klimius Miklós földalatti utazása (dán nyelvre fordította Baggesen) Swift Gulliver-jével egyértékü. Költészetét bizonyos nyers, de őszinte guny jellemzi; kedélyes bonhómia sugárzik felénk soraiból; mindig poétikus, sohsem köznapi. Mint történetiró, Dánia és Norvégia történetét irta meg szépen. Főérdeme az igazi nemzetiesség. Kortársai közül nevezetesek: Falster Ch. (megh. 1752.) (szatirikus rajzok), Tullin B. Ch. (megh. 1765.) (elegikus, didaktikus, episztolográf).Magasabb fejlődés EwaldJánossal (1743-1781) következett be. Mesterileg használta hazája nyelvét, el tudta találni az emberi szenvedélyek, az öröm, a fájdalom legigazabb hangját. Főként lirikus, drámai műveiben is a lira legerősebb oldala. Vigjátékai finom humorral és élccel telvék. Hires nemzeti dala (Keresztély király ott állt az árbócnál ...) azok közé a szerencsés költők közé sorozta, kiknek neve népeik emlékében halhatatlan marad. Szegényül élt, nyomorban halt meg. (Samtlige Skr. 1780-81, 4 köt.) A dán szomorujáték alapvetője. Hozzá csatlakoznak, mint kotársak: Samsöe O. J. (1759-1796: Dyveke) és Sander L. Ch. (Niels Ebbesen). Legkiválóbb követői közül Wessel J. H. (1742-1783). Zseniális vigjátékiró. Kjaerlighed uden Strömper (szerelem harisnyák nélkül) cimü vigjátéka maró gunnyal ostorozza a francia tragédiák dagályos páthoszát. Tehetséges kortársak még: Heiberg P. A. (Heckingborn stb.), Rahbeck K. L. Tode F. C. (megh. 1806.), Oluffen D. Ch.., Falsen E. (megh. 1808. Kitünő dalműveket irt), Thaarup Th. (megh. 1821). Ez időből, mint lirikusok, szatirikusok és didaktikusok nevezetesek még: Weyer N. (megh. 1788), Storm E. (megh. 1794.)Bruun T. Ch. és Bruun M. C., Guldberg F. H., Zetlitz J., Lund E., Friman C., Smith J., Hjort V. Ch., Hertz J. M. először alkalmazta a dán költészetben a hexametert «Det befriede Israel» dán nyelvü epikus költeményében. Pram Ch. (Staerkodder) ős-északi mondaanygot dolgozott fel romantikus-epikus modorban.Wessel halála után egész a mult század végeig, sőt századunk elején számbavehető emelkedés a dán irodalomban nem volt. Uj korszak Baggesen Jánossal (1764-1826) következett be. Dánia egyik irodalmi korszakában sem annyira szembetünő a német befolyás, mint ebben (Klopstock, Wieland). Baggesen nagytehetségü, de zavart, ingadozó lélek volt. Egyszer nemzeties, másszor idegeneket utánzó. Egyszer lirikus, másszor bölcsész, majd politikus. Majd dánul, majd németül irt. E határozatlansága okozta, hogy sem a német, sem a dán irodalomban a tehetségét megillető magaslatra nem jutott. A költészet minden nemében megkisérlette erejét, de sokszor meglátszik művein az utánzás. Még legjobbak komikus elbeszélései; Komiske Fortällinger, Eventryer og kom. Fort. A stil bája teszi ezeket kiválókká. Dalainak és leveleinek (Digte, Poet. Episteler) a nyelvezet simuló, könnyed volta, üdesége biztosít maradandó helyet hazája irodalmában. Mint dalműiró is működött; e tekintetben jelentéktelen (Holger Danske), annál kitünűbb prózairónak mutatta magát: Digtervandringer i Europa (4 köt.) művében. Élete végén gyülöletes polémiába keveredett azzal, a ki a tőle megkezdett, de tovább vinni nem tudott irányban uj korszakát teremtette meg a dán irodalomnak Öhlenslaeger Ádámmal. Öhlenslaeger Ádám született 1779-ben, meghalt 1850-ben, mint a kopenhágai egyetem esztétika-tanára. A német irodalomban is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Gazdag lirai, elb. és drámai tehetség. Költői reformtörekvéseit az ó-északi irodalmi kincsekre támaszkodva iparkodott érvényesíteni. Költeményei, románcai tárgyául az ó-kori mondakört és hősmondákat választotta. (Műveit l. Öhlenschläger alatt.) A ném. irodalom művelése korán felkeltette benne a törekvést arra, hogy az akkor honában divó francia irodalom nyomása alól felszabadítsa a dán irodalomat, anélkül azonban, hogy az akkori német romantikusok hibáiba esett volna; Drámái, lirai művei, novellái egyaránt magukon viselik a nagy tehetség nyomait, komikuma azonban kissé száraz. Műveiben a nemzeti szellem, a szabadság hangja beszélt kortársaihoz. legnagyobb vetélytársa Grundtvig Severin N. F. volt (1783-1872); lirai és történeti tárgyu költeményeiben mély felfogása nyilvánul az ó-északi szellemnek (Kvödlingar, Roscilde Rim) mitologiai és archeologiai munkái a legkiválóbbak közé tartoznak. Ez időben Ingemann B. S. (1789-1862) tünt ki bájos, érzelemmel telt lirájával, valamint lelkes nemzeti dalaival, mik közül a legszebb a dán zászló (Danebrog) dala. Sokáig ő volt a dán nemzet legkedveltebb regényirója és sok tekintetben még ma is az. Igazi drámai költő Heiberg J. L. (1791-1860), ki nagy lirai tehetség jelei mellett kezdetben a Calderon romantikája alapján állt, később azonban mint vaudeville-iró találta meg igazi hivatottságát. E nemü művei egyrészt nemzeties jellegükkel, másrészt remek jellemfestéseikkel ellenállhatatlan elragadtatásba ejtették kortársait. (Műveit l. Heiberg a.) Kiváló dráma- és regényirók még: Hauch Carsten (1791-1872), Bredahl Ch. (1784-1860), (Dramatiske Scener, melyekben szinte Shakespeari szellem nyilatkozik meg), Hertz H. és Staffeldt S., ki a plátói életelveket öntötte világos, könnyen érthető dalokba. Kiváló irónő volt Gyllenborg-Ehrenswärd asszony (1773-1856). Mindezeket tulszárnyalta AndersenH. C. (1805-1875). Dalai mély bensőségüek, ábrándosak, gyöngédek. Műveiben nincs meg az a sokszor nyers, de mindig egészséges, skandináv szellem, hatalmas szárnyalás, de annál kedvesebb, bájosabb minden sora. Sokszor többet akar, mint a mennyire képes. Legtöbbre ment a regényirás terén. Legjobb regénye: «O. T.» (Odense Tughtus). Dicsősége fénypontját mint meseköltő érte el. Ezekben minden sora a legszeretetreméltóbb költőt mutatja, és messze fölötte áll kortársainak. Jeles kortársai voltak Winther Ch. (1796-1876.) és Paludan-Müller (1809-1876). A Rahbeck megalapította novellairodalom a már említett Gyllenborg sszonyon kivül jeles művelőt lel Kruse L.-ben; majd Blicher St. (1782-1848), Biehl Ch. Lindenkrone L. és mások szereztek maradandó érdemeket a novellairodalom körül. A művészet magasabb követelményeinek megfelelőn Bergsöe V. művelte a novella-irodalmat, kinek novellaciklusai az ujabb dán irodalom legkitünőbb dán termékei közé sorozhatók. Kitünő irók még e téren: Holst H. P., Aarestrup E. és Lembke E., ki Shakespearet fordította le hazája nyelvére.Ez időben, ugy a politikai, mint társadalmi életben bekövetkezett események (1850-1870-ig) odahatottak, hogy Dánia kizárólag a skandináv költészet zászlója alá állt, megvetve minden mást, elfordulva az addig oly igen felhasznált német irodalomtól. Ez akció természetszerüleg megszülte a visszahatást. Mikor már tulságig ment a skandináv irodalom erejének, hatalmas voltának dicsőítése, mikor az irodalmi sovinizmus tetőpontjára ért, Brandes György volt az, ki ez áramlattal szembeszállt. (Bőv. l. B. a.) 1871-72 telén tartott fölolvasásaiban (A XIX. sz. irodalmának főbb irányai) bebizonyította népének, hogy e szükséges reakciót már átélték Európa nagy államai. E fölolvasások oly ingerültséget keltettek ellene, hogy jónak látta hazájából eltávozni; külföldön (Berlinben) Brandes Eduarddal, öccsével együtt kiadta: Det nittende Aarhundrede lapját, melyben elszánt bátorsággal küzd tovább. Rövid idő alatt iskolát teremtett maga körül.Legkiválóbb tanítvány a Brandes iskolájának Jakobsen J. P. (1847-1885). Hatalmas befolyást gyakorolt tolla minden ujkori dán iróra; minden, amit irt, szinte vérévé vált az ifjabb generációnak. Mély költészet, szingazdagság, a hangulatok megragadó festése, az ellentétek mesteri szembeállítása jellemzik tollát. Kezdetben Darwin elméletének volt egyik előharcosa. Lefordította Darwin műveit dán nyelvre. 1873. irta meg: Aperçu systématique et critique sur les desmidiacées du Danemark cimü értekezését. A fiatal természettudós azonban korán megtalálta a tehetségeinek megfelelő utat. Első novellájától (Mogens) kezdve, az utolsóig (Fru Föns) dicsősége folyton emelkedett. Regényei Fru Maria Grubbe, Niels Lyhne igazi gyöngyei, utólérhetetlen remekei a dán irodalomnak. Művei közül nem egy magyar nyelven is megjelent. Igy a Fővárosi Lapokban Mogens, Fönsz asszony; ugyancsak az Élet I. évfolyam 7. Dr. Lázár Béla tanulmánya Jacobsenről. Valamint 1891-ben Elemzés és mesemondás cim alatt szintén ő róla. Mellette Drachmann Hjerholt Holger válik ki a jelen dán irók közül (szül. 1846). Mielőtt hazája egyik legünnepeltebb költőirójává lett volna, tengeri képek festője volt. Vonzalmát a tenger iránt mindig megőrizte. Neve ma is a «tenger költője». D. kezdetben egyike volt a Brandes megindította mozgalom vezérfiainak, késóbb azonban szakított e párttal, bár Brandessel magával nem. Költői egyénisége az összes dán költők közül kimagaslik. Megérti a dán nép gondolkodásmódját és ugy tükrözteti vissza műveiben, mint senki más. Művei közül legismertebbek: Derovre fra Graensen, Tyrkisk Rococo, Esther, Tengeri és tengerparti történetek. Ez utóbbi magyar nyelven Dr. Baján Miksa fordításában (Budapest, 1893). Szeretetreméltó költői egyéniség Shandorph S. Brandes György fedezte föl benne az irói tehetséget. Nagy tehetséggel, igazi virtuózitással festi a seelandi parasztok életét és a nagy városok kicsinyes gondolkodásu nyárspolgárait. Kiváló művei: Kjaerlighed paa Trommesalen, Thomas Fris's historie stb. A fiatalabb irók közül Bang Hermann válik ki, inkább excentrikus egyéniségével, mint mélységével. A dráma-irodalom főképviselője Brandes Eduard (Gyngende Grund, Laegemidler stb.). Mellette Nansen Peder említhető még, kitől joggal várhat sokat a dán irodalom.Ugy a szépirodalmi, mint a tudományos irodalmi téren Holberggel következett be uj korszak. Ő irta meg először népszerü nyelven Dánia történetét (Danmarks Historie). Nyomában a történelemirás terén kitüntek: Gram H. (1685-1748) és Langebäck J. (1710-1775). Suhm Fr. (1728-1798); Eilschow Ch. F. (megh. 1750) a bölcsészeti tanokat igyekezett népszerüekké tenni. A teologiai téren Grundtvig szerzett érdemeket, valamint Mynster Peder (1775-1850). Martensen H. L. Den christelige Ethik műve, messze hazája határain tul is ismertté tette irója nevét. A tulajdonképeni filozofia leghivatottabb művelői egyike Sibbern Ch. (1785-1872) volt, ki mint költő is elég jelentékeny nevet vivott ki magának. Kivüle Nielsen Rasmus tünt ki e téren. A természettudományokban Örsted H. Chr., a villamdelejesség felfedezője, - Forschhammer J. G., Steenstrup J. és Schouw Fr. a nevezetesebb egyéniségek. A régészet terén Müller P. E. (1776-1834) és Magnusson (1791-1846) váltak ki. A nyelvbuvárlás szakában Petersen M. N. (1781-1862) szolgáltatott kitünő műveket, kivüle Thomsen Christian (1785-1865) és Worsaae J. (szül. 1821) említésre méltók. Az ujabbkori történetirók közül nevezetesebbek: Werlauff Ch. (1781-1871), Allen K. F. (1811-1877, De tre nordiske Rigers Historie 1497-1537). Az irodalomtörténet terén, annak már említett művelőin kivül, Nyerup L., Rahbäck. Thortsen, Overskou, stb. tüntek ki.Hazánkban nagy érdekkel foglalkoznak e magvas, igazi költői szépségekben gazdag, erőteljes irodalommal. A külföldön már régebben egész külön irodalom támadt a skandináv szellemi termékek körül, különösen oly nagy alakok felléptével, mint Björnson, Ibsen, a svéd Strindberg stb. Franciaországban legujabban irodalmi és művészi egyesület alakult, mely az északi drámairók műveit ismerteti és terjeszti. A szomszédos Ausztriában a skandináv irodalomban (beleszámítva ebbe az izlandit is) egyik legkiválóbb, leghivatottabb művelője Poestion J. C., kinek alapos tudással és tárgya iránti meleg szeretettel megirt kritikái és biográfiái kitünő tájékoztatókul szolgálnak a skandináv irodalommal bővebben megismerkedni akaróknak. A skandináv irodalom egyik legkiválóbb művelője nálunk Dr. Heinrich Gusztáv egyet. tanár (l. o.).
Dánia királyságának mai lakossága, mely a germán népcsalád skandináv törzséhez tartozik és a dán szigeteken kivül a Dán- és Jüt-félszigeteket, továbbá Slezvig jelenleg porosz tartománynak északi részét lakja. Dánia egyes vidékeinek a lakói mind testi, mind lelki sajátságaikra nézve többé-kevésbbé eltérők. Igy a zélandi általában alacsony termetü, eltérőleg a Fünen szigetén vagy a Jüt-félszigeten lakóktól. Rendesen kék szemüek, de fekete hajuak. A zélandinak a szive tuljár az eszén, csacska természetü és nagy titokban még sok mindenféle babonában hisz; különben pedig ügyes és nem egykönnyen ejthető félelembe. A Falszter és Möen szigetek lakói a zélandival majdnem mindenben megegyeznek, mig ellenben a kissé lassu és közönyös természetü Láland-szigetbeliek, amint látszik, egészen más fajtából valók. Ők csakis a szorosabban vett szülőföldjük iránt érdklődnek s az ország többi részeinek az ügyeivel nem igen törődnek és felette békés természetüknél fogva igen nagy ellenszenvvel viseltetnek a háboru iránt. A fünék Dánia főtörzsének tekinti magát, de ész dolgában ugyancsak mögötte állanak a jüt-eknek és még a kedélyességet illetőleg sem állják ki a versenyt a zélandiakkal, de már élelmesség és tevékenység dolgában messzire meghaladják mindkettőjüket. A fünék egyébiránt elég barátságosak és igen vallásosak. A Langeland-szigetbeliek, kik az imént leirt fünékhez sokban hasonlók, nem igen békés természetüek, követelődzők és náluk a közerkölcsiség sem áll a legjobb lábon. Bornholm szigetének lakói nyelvre nézve ugyan mind dánok, de tény az, hogy a mostani lakosság valaha két külön faj keveredéséből vette eredetét, amelyek közül az egyik magastermetü, szőkehaju, a másik pedig alacsonytermetü, barnaszemü és feketehaju volt. A szárazföld dánjai, t. i. a jüt-ek hüséges, derék nép, ugyan lassu és nehézkes, de emellett semmikép sem rest nép. Dánia területén azonban egyre fogy a valódi dán jellem, melyet még csak a félreeső kisebb szigetecskéken lehet ősi eredetiségében tanulmányozni.
(Dunesdorf), 1. nagyközség N.-Küküllő vm. keresdi j.-ban, (1891) 1467 oláh és német.; vasuti állomása, posta- és táviróhivatala, postapénztára van. Fa- és borkereskedése élénk. - 2. D., puszta, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vmegye pesti felső j-ban. Wekerle miniszterelnök birtoka is ezen pusztában van. V. ö. Vasárn. Ujság 1893 aug.
(franc., ejtsd: dánsz-makabr), l. Haláltánc.
(franc. ejtsd: danzöz) a. m. ballettáncosnő; a szinházi nyelvben igy nevezik a szólótáncosnőket.
(ejtsd: dantan), 1. Antal Lőrinc, francia szobrász, szül. Saint-Cloud-ban 1798., megh. u. o. 1878. Tanulmányait nagyrészt Rómában végezte. Művei közül kitünik Villars marsall mellszobra a versaillesi muzeumban. - 2. D. János Péter (D. jeune), francia szobrász, az előbbinek öccse, szül. Párisban 1800., megh. Baden-Badenben 1869. Párisban, azután Rómában képezte ki magát. 1830. visszatérve Párisba, nagy hirre vergődött apró szobrai által, melyekben korának legnevezetesebb embereit ábrázolta tulzott, groteszk, nevetséges módon, de rendkivül hasonlóan. - 3. D. Ede, francia festő, az előbbinek fia, szül. Párisban 1848. Pils műtermében tanult. 1869. állította ki első képét, egy epizódot Pompeji pusztulásából, azután részint a mitologiából és ókori történetből merítette tárgyait, részint szobrászműtermeket festett. 1883. a müncheni nemzetközi kiállításon a Villerville-i parasztház belsejével érmet nyert.
(ejtsd: aligieri), olasz költő, a világirodalom egyik legnagyobb szelleme, szül. Firenzében, valószinüleg 1265 májusban, megh. Ravennában 1321 szept. 14. Szüleiről csak annyit tudunk, hogy atyja, Alighiero, jogtudós volt, anyját pedig Bellának hítták. Ifjukori tanulmányairől is igen kevés biztos adatunk van; az a régi hiedelem, hogy tanítója Brunetto Latini volt, már meg van cáfolva; több mint valószinü, hogy D. pusztán magántanulmányok utján szerezte irodalmi ismereteit és a verselésben való jártasságát. Korán barátságot kötött a korabeli Firenze néhány kiváló férfiával: Guido Cavalcantival, Cino da Pistojaval, Dino Frescobaldival, Lapo Giannival, kik mindannyian a lira terén jeleskedtek, Casella zenésszel és Giotto festővel. Ugy látszik, már tizennyolc éves korában beleszeretett Folco Portinari Beatrice nevü leányába, aki iránti szerelme még csak növekedett, midőn az nőül ment Simone de'Bardihoz. Beatrixnek 1290. bekövetkezett halála után D. szive egy más nő felé fordult, valószinüleg Gemma Donati felé, akit aztán feleségül is vett. Emellett karddal is szolgálta hazáját és 1289. részt vett az arezzoi ghibellinek ellen vivott campaldinoi ütközetben, valamint jelen volt ugyanazon év augusztusában Caprona ostrománál is. Midőn a demokrata irány folytonos erősbültével 1293. életbe léptették az «Ordinamenta della giustizia»-kat és mindenkinek, aki részt akart venni a város közügyeiben, be kellett iratkoznia a céhek egyikébe: D. a gyógyszerészek és festőkébe lépett, és nagy buzgalommal érvényesítette polgári jogait. 1299. szülővárosa követül küldte San-Gemignanoba, 1300-ban a priorok egyike lett. A fehérek és feketék közti versenygésben D. az előbbiek részére állott és igy történt, hogy midőn 1301 novemberében az utóbbiak jutottak a hatalom birtokába, ő is áldozata lett a győzők bosszujának. Azzal vádolták, hogy priorsága alatt megvesztegettette magát, zsarolt stb.; és midőn sem a rászabott 5000 forint birságot meg nem fizette, sem nem jelentkezett birái előtt: egy 1302 márc. 10. hozott itélettel örökös számüzésre itélték, még pedig azzal, hogy ha bárhol is a firenzeiek hatalmába kerülne, máglyára vetnék. A számüzött költő bebarangolta Olaszország különböző városait, még pedig eleintve fentartva az összeköttetést számüzött társaival; később ezekkel is meghasonolva és mint mondja, «csak a maga pártjához tartozva». 1304. a veronai Scaligereknél talált vendégszerető fogadtatást; ugyanazon időtájban járt Bolognában és Pádovában; innen a lunigiani Malaspinákhoz ment, ahol aztán egyidőre nyoma vész. Ezutáni vándorlásáról nincsenek biztos adataink. Állítólag 1309-ben Párisba utazott, teologiát tanulni; de már a következő évben ismét Olaszországban találjuk, ahol Milanoban VII. Henrik császárt üdvözölte. Lelkesedve az uj Cézárért, ekkor irta ama levelét az olasz városokhoz, melyben felszólítja őket, esküdjenek hűséget a császárnak; midőn pedig Firenze e helyett a legerélyesebb ellenállásra készült, szülővárosa polgárait egy indulatos episztolában lázadóknak bélyegezte. Henrik császárnak 1313 aug.-ban bekövetkezett halála D. minden reményét porba dönté. Még két évvel későbben meg volt az az elégtétele, hogy tanuja lehetett a montecatinii ütközetnek, melyben a luccaiak keményen megverték a firenzei ghibellineket, de ezek pártja csakhamar annyira talpra állt, hogy már most semmitől sem félve, kegyelmet ajánlott még a legellenségesebb érzületü számüzötteknek is. D. is hazatérhetett volna, de mert a kegyelem megalázó feltételekhez volt kötve, büszkén visszautasította. Az ezutáni éveket Ravennában tölté, körülvéve két fiától, Pétertől és Jakabtól és két leányától, Antonia és Beatrixtól és egész lélekkel munkálkodva legnagyobb alkotásának, a Divina Comediának befejezésén. Ravennából csak rövidebb időközökre távozott, meglátogatni itt-ott lakó barátait; leghosszabb volt Veronában tett látogatása, melynek ura, Cangrande della Scala elhalmozta tisztelete jeleivel. Hivták Bolognába is, ahol fejére akarták illeszteni a költői koronát, de D. nem ment; még egyre remélte, hogy e tisztességben szülővárosa fogja részesíteni. 1321. Velencébe küldték követül, de ez utjáról visszatérve, meghalt. Elhunytát egész Olaszország gyászolta, de ellenségei még akkor is üldözték és egy pápai követ széjjel akarta szóratni hamvait. Igy el kellett őket rejteni és csak 1865., félezredévvel halála után, helyezték őket nagy nemzeti ünneppel fényes nyugvóhelyre.D. külsejéről, jelleméről és életmódjáról ezeket irja Boccaccio: Középtermetü volt és érett korában kissé meggörbülve járt, járása pedig komoly, szelid jellegü volt; mindig igen tisztességesen ruházkodott, korához illően. Arca hosszukás, orra sas-orr volt, szeme inkább nagy mint kicsiny, állkapcsa nagy, felső ajka külebb állt, mint az alsó; arcszine barna, haja és szakálla sürü, fekete és göndör, arckifejezése melankólikus és gondolkozó. A köz- és magánéletben higgadt és rendszerető s mindenkor bárkinél udvariasabb és barátságosabb. Kérdezetlenül ritkán szólt, de akkor nyomtékkal, a tárgyhoz illően; ott ahol kellett, igen ékesszavu és bőbeszédü is tudott lenni és kitünően szónokolt, gyorsan föltalálva magát. Ifjukorában nagy gyönyörüsége telt énekben és zenében és kora minden kiváló énekesével és zenészével jó barátságban volt és sokat érintkezett. Igen szeretett egyedül lenni, távol az emberektől, hogy ne háborgassák elmélkedéseiben. Tanulmányaiban, ha nekik feküdt, rendkivül szorgalmas volt, ugy hogy semmiféle ujság el nem vonhatta tőlük. Boccaccio ama biografiája után, melyből e sorokat vesszük, számosan foglalkoztak a nagy költő élete rajzával; a XIV. század végén Villani Fülöp, a XV. sz.-ban Lionardo Bruni, Giannozzo Mannetti és Filelfo; a XVIII. sz.-ban Pelli, a XIX.-ben Balbo Caesar, Fraticelli, Wegele, Scartazzini és a legkimerítőbben és alaposabban Bartoli Adolf. Lirája. D. lirikus versei részint a «Canzoniere» c. gyüjteményben foglaltatnak, részint a Vita Nuova (Uj élet) c. autobiografikus művébe vannak beleszőve. Amabban vannak olyan költemények is, melyeket D. a Vita Nouva-ba is beleillesztett, azonkivül néhány bölcseleti allegorikus vers, ahol a szerelmi dal leple alatt morális értelem rejtőzik, végre néhány vegyestárgyu szerzemény is: szonettformában irt költői levelek és néhány burleszk tárgyu apróság. Emebben, a «Vita Nuova»-ban D. elmondja B. iránti szerelme történetét attól a perctől kezdve, melyben először látta (1274), egész addig, mikor a Divina Commedia terve fogamzott meg benne (1294, mások szerint 1300). A könyvecske három részre oszlik: magukra a versekre, ama körülmények elbeszélésére, melyek a verseket inspirálták és végül a versekhez fűzött magyarázatokra. - D. mint lirikus folytatta azt a reformmuknát, amelyet már előtte Guido Guinicelli, Guido Cavalcanti és Cino megkezdtek, és mely oda irányult, hogy a lira végkép szabaduljon a provencal utánzás nyüge alól. De utánzás még benne is nem csekély mértékben megvan. Már egész szerelmi viszonya Beatriceval, ugy, ahogy a viszony lirájában jelentkezik, kiválóan provencal jellegü és a troubadourok szerelmi kódexének harmincegy paragrafusával alig jut ellenkezésbe. Szerelmében megvan a troubadour-szerelem minden exaltációja és minden platonizmusa: legmagasabb végya az, hogy Beatrice fogadja köszöntését, később pedig már ez is soknak látszik neki! Tömérdek nála is a személyesítés; szonettjeiben beszélnek az arc szellemei, a sóhajok vigasztalódnak, a szemek kétségbeesnek stb. Provencal befolyásra vall a formának sok helyütt jelentkező mesterkéltsége is, valamint a szójáték iránti hajlandósága. A másik elem, mely hátrányosan befolyásolta D. liráját, a skolaszticizmus. Az «Uj Életben» is sokszor féket raknak a skolasztikus formulák a szerelem inspirálta dalokra; mistikus és kabalisztikus elméletek foglalkoztatják a költő lelkét: elmélkedik a 9-es szám sajátságos hatalmán; pithagorikus és neoplatónikus tanokkal bíbelődik, és ha irt egy költeményt, szőrszálhasogató módon kimutatja, hány részre kell osztani és hol kezdődnek az egyes részek. Aztán kiindulva abból a skolasztikus elvből, hogy «nomina sunt consequentia rerum», izetlen szófejtegetésekbe bocsátkozik: egy leány, akit a tavaszhoz (primavera) hasonlítanak Beatrice előtt megy, mivel már a nevében benn van, hogy elől kell mennie: prima verra! E modor persze visszahat stilusára is és sokszor nagyon ellapítja. Hanem azért van D. lirai költeményei közt sok olyan is, melyben a költő teljesen szét birta törni a konvencionalizmus bilincseit és a melyben az ész helyett tisztán a sziv beszél, mesterkéletlen egyszerüséggel. A Canzoniere legjobb kiadásai a Giuliani-féle, a Vita Nuova-é a D'Ancona-féle.Prózai művei. A Convivio (Lakoma) c. munka néhány canzonét és azok bő kommentárját tartalmazza. A versek mintegy ételül vannak fölszolgálva, melyekhez a kommentár adja a kenyeret. Eredetileg tizennégy értekezésből kellett volna állania, melyeket ugyanannyi kanzonék világítottak volna meg, de csak négy készült el. Bevezetésül néhány erkölcsbölcseleti tételt fejteget, aztán nagy hévvel igazolja, miért irta munkáját olaszul s nem latinul. Maguk a kommentárok mindenekelőtt részekre osztják az egyes canzonékat, aztán előbb szószerinti, utóbb allegórikus magyarázataikat adják. Legérdekesebbek a «Le dolci rime d"Amor» kezdetü canzonéhoz fűzött morális fejtegetések, az egyes életkorokról, a nemesség feladatáról, az erény gyakorlásából stb. Hasonlókép befejezetlen maradt a De vulgari Eloquentia cimü latin munka; a tervezett négy könyből csak kettő készült el. Tárgyalja a nyelvek eredetét, bőven foglalkozik a román nyelvekkel és az olasz nyelvjárásokkal, melyek mindegyikében talál kivetni valót. Aztán áttér az irodalmi nyelvre, melyhez szerinte minden egyes dialektusnak hozzá kell járulnia és végre kimerítően és szabatosan fejtegeti a kanzonék metrikáját. Ez az olasz nyelvről a legelső tudományos mű. - A De monarchia c. latin könyvben D. politikai tanait adja elő. Három könyvből áll: az elsőben azt bizonyítja, hogy a világuralom, illetőleg az egyetemes monárkia gyakorlása történelmi és természeti jog alapján a római népet illeti; a harmadikban pedig, hogy a császári tekintély semmiben sem lehet függő a pápai hatalomtól, mert az az istentől származik. Egyházi részről kivált ez utóbbi tételt, erősen megtámadták, sőt 1329. egy pápai követ el is égettette e könyvet, mint a kuriára nézve sérelmest. - D. Epistolái közül kevés maradt ránk; a legfontosabbak: a VII. Henrik Olaszországba érkeztekor az olasz néphez intézett fölhivás és a Cangrande della Scalahoz intézett levél, mely a Divina Commedia alapeszméjét fejtegeti. De ez utóbbinak hitelessége kétes, épugy, mint a neve alatt ránk maradt Hét zsoltár-é (Sette salmi penitenziali) és egy latin értekezés a vizről és a földről (Quaestio aurea et terrae). - D. prózáinak legjobb kiadása a Giuliani-féle.A Divina Commedia elbeszélő költemény, melyben D. elmondja utazását a tulvilág három országán, a poklon, a tisztítóhelyen és a paradicsomon keresztül. Ő maga «Commedia»-nak nevezte, a következő indokolással: «A komédia a költői elbeszélés egy neme, mely minden egyébtől különbözik; anyagát illetőleg abban különbözik a tragédiától, hogy emez eleinte csodálatos és nyugodt folyásu, végén szennyes, borzadalmas; a komédia ellenben valami visszással kezdődik és boldogan végződik. Hasonlókép különböznek az előadás módjában is: a tragédia magasztos, fenséges hangon szól, a komédia egyszerü, alázatos hangon». A középkor ez esztétikai elveiből kifolyólag tehát azért nevezte D. nagy munkáját komédiának, mert boldogan végződik és vulgaris - nem latin - nyelven van irva. Az isteni jelzőt az utókor tette hozzá. Az egész munka, tárgyához képest három részre oszlik: «Inferno»-, «Purgatorio»- és «Paradiso»-ra; mindegyik rész 33 részből áll, ami a bevezető énekkel együtt éppen százat tesz. Hasonló arányosság van az egyes részek terjedelmében: az egésznek 14233 sorából 4720 jut az elsőre, 4755 a másodikra és 4758 a harmadikra. D. ez óriási kompozicióban ama számos középkori legenda benyomása alatt állott, melyek mind a tulvilági hittel foglalkoztak. Csakhogy ő, midőn leirta a pokol borzalmait, a tisztuló lelkek vágyát és a paradicsomban élők üdvösségét: nemcsak fantasztikus képet akart rajzolni. Bele akarta fektetni összes világpolitikai ideáljait épugy mint az egyháziakat. A lelkek állapotja a halál után, ez a műnek csak egyik, külsőleges tárgya; D. emellett az emberi lelket akarja festeni, amely a büntől a megbánás utján az erény ösvényére tér, és festeni akarja nemcsak egyetlen emberi léleknek, hanem egész nemzetének erkölcsi megváltását. Az a politikai ideál, melyet a Monárkiáról szóló művében rajzolt, sokkal fenségesebb mezben itt is elénk tünik; és első sorban ez a nemzeti tartalom tette D. muknáját az olasz nép előtt becsessé. Ez okozta, hogy a «Divina Commedia» jóformán vezércsillaga lett a nemzeti egység felé törőknek. Másodsorban az tette a munkát az olasz nép drágakincsévé, hogy irodalmuk művelésének jóformán legelején már egy nyelvre és formára tökéletes alkotást kaptak benne: mintaképét a költői dikciónak, mintaképét a verselés összes szépségeinek. És semmi sem mutatja jobban a Divina Commedia értékét, mint az, hogy csodált remekműve lett az összes többi népeknek is, akik nemzeti iránya iránt közömbösek, azoknak is, akik nyelvét sem értik, hanem fordításból kénytelenek megismerni, vagy ha el is birják olvasni eredetiben, fogalmuk sem lehet a dantei stilus soha utol nem ért tömörségéről és bájáról. Csodált remekműve lett minden nemzetnek, dacára annak, hogy a legnehezebb költői olvasmány az egész világirodalomban. Nemcsak az egész egy nagy allegória, hanem lépten-nyomon tele van szimbólumokkal, melyek megértését csak bő kommentárok segíthetik elő és a melyek egy részére nézve még ma is vitáznak a tudósok, tele van célzásokkal a kor eseményeire, melyek egy része szintén homályos maradt; tele van, kivált harmadik részében, metafizikai és teologiai subtilitásokkal, melyeket nehéz megérteni és ha meg is értjük, csak kevés esztétikai gyönyörüséget szereznek. De ha közömbösen is hagyja a mai olvasót az az oktató célzat, mely átallengi az Isteni Szinijátékot, ha nem is birunk fölmelegedni ama tömérdek metafizikai és főkép teologiai tanért, melyek megtöltik: semmiféle korban és semmiféle olvasóra nem fogja elveszteni hatását az, ami e műben tisztán költői. A merésznél merészebb képek véghetetlen sora, a soha utól nem ért képzelő tehetséggel alkotott viziók megbüvölő ereje, az érzelem minden skáláján egyforma remekséggel végigfutó ragyogó leirások egymagukban is elégségesek arra, hogy a Commediát minden idők egyik legcsodásabb alkotásává tegyék. S ehhez járul aztán az is, hogy e mű az egyetlen, amely felöleli a középkor egész érzelem- és gondolatvilágát, tudományát, vallását, politikáját, egész történetét; hü tükre mindezeknek, v. mint Carducci mondja, a középkornak dómja és sirboltja. - A Divina Commedia a maga egészében csak a költő halála után lett ismeretessé; életében csak egyes énekeit ismerték. De mihelyt D. fiai a legelső teljes példányt közzétették, száz meg száz másolatban terjedt el az egész világon; a könyvnyomtatás feltalálása után pedig ez volt egyike a legelőször és legtöbbször sokszorosított könyveknek. Véghetetlen a kiadásai száma, tömérdek kommentárja, melyek azonban fájdalom, sokszor ott is rejtett célzatokat keresve, ahol nincsenek, a mű értelmét gyakran csak elhomályosították.
olasz költő a XIII. sz. második feléből, szül. a Firenze melletti Majanoban. Szolgailag utánozta lirájában a provençatokat.
Maig négy D. van, melyek Dante műveinek tanulmányozására és terjesztésére törekesznek. Ezek 1. a Societa Dantesca Italiana, 1888. Umberto olasz király védnöksége alatt alakult. Mintegy 200 tagja van. 2. Dante Society, 1880. Cambridgeben alakult 56 aktiv és 6 tiszteletbeli tagja van. Kiadja az Annual Report of the Dante Society lapot. 3. American Dante Society, 1890. New-Yorkban alakult, körülbelül 300 tagja van; kiadja a: Yearbook of the American Dante Society cimü lapot. Deutsche Dante-Gesellschaft, 1865. János szász király védnöksége alatt alakult. Székhelye Drezda, lapja a: Jahrbuch der deutschen Dante-Gesellschaft.
(növ.). Danthonia DC., (fogtekercs Brass.) a zabbal rokon pázsitfű, azért Kitaibel parádi zabnak (Avena Parádiensis) is nevezte. Mind a két földrész melegebb vidékein mintegy 100 faja él, hazánkban a D. Provincialis. DC. itt-ott száraz, hegyi réteken (p. Ó-Budán) seregesen termő jó takarmányfű.