trapezunti császár, a Komnenos családból, VI. Alexios fia, 1458. bátyját, VI. Jánost (Kalojohannes-t) letaszította a trónról és maga kezdett uralkodni, ámbár a trón kiskoru unokaöccsét, V. Alexiost illette. De már négy évvel később kénytelen volt II. Mohammed serege előtt fővárosának kapuit megnyitni és magát családostul a győzőnek átadni. A nyugoti fejedelmekkel és nevezetesen a II. Pius pápával kötött szerződések nem segítettek sorsán. A szultán D.-t Konstantinápolyba vitette, hol 1465. összeesküvés ürügye alatt nejével és hét fiával együtt megölette. Csak legifjabb fia, György kerülte ki e pusztulást, ki a hagyomány szerint Korzikára menekült, hol a Stephanopulos családot alapította.
1. Ferenc, erdélyi tudós pap, tanár, később unitárius püspök, szül. Kolozsvártt polgári családból 1510 körül, megh. Déván 1579 nov. 15. Tanult Kolozsvártt, talán Gyulafehérváron is; 1547. a vittembergai egyetem hallgatója volt; némelyek állítása szerint a padovai egyetemen is megfordult, 1551-ig a besztercei gimnázium igazgatója, de 1552 táján hiveivel a kat. egyházat elhagyva, luteránus lelkész. Mint alapos képzettségü teologus, a széki zsinaton tünt fel először 1533., hol a königsbergai egyetem volt tanárával, Stankarussal a váltságtan felett erős s diadalmas harcot vívott. 1555. kolozsvári luter. lelkész lett, itt a papság és a nép legnagyobb részét a lutheri reformáció részére megnyeri, az általa vezetett nép a szerzeteseket elüzi, a kat. templomokat protest. templomokká teszi; majd német és magyar ajku evangelikus gyülekezetekké szervezkednek, a magyar ajkuak D.-t püspökükké választják 1556., ki ugyanezen évben a kolozsvári főbiró, Baráth Isvtán leányát, Katát nőül veszi. Eközben a kálvini irányu reformáció Erdélybe is kezd behatolni, főterjesztői lévén itt annak az akkor még Lutherhez hajló debreceniek által elüzetett Kálmáncsehi Sánta Márton (l. o.) és Szegedi Lajos, később Mélius Péter (l. o.) lelkészek, ki Petrovics Péter kormányzó hathatós támogatása mellett a templomi szószéken és hitvitákon, szóval és tollal buzgólkodtak a helvét irány mellett. D. eleinte erélyesen küzdött ellenük s főként neki és Hebler németajku püspöknek tulajdonítható, hogy az 1557-iki kolozsvári zsinat a káviniak ellen határozott; ugyanezen évben ujabban is megküzdött D. Stankarosszal Kolozsvárt nyilt vitában s egyszersmind megirta ellene a lutheri hitelvek apologiáját, melyben összefoglalja a Stankarosszal folytatott hitviták eredményét. De már áp évvel későbben D. is, több kiváló tiszttársával, p. Heltaival, Basziliusszal, Egri Lukáccsal együtt Kálvin hive lett; mint ilyen 1559 aug. 18. Méliusszal Nagyváradon találkozott, a kálvini tanokat itt a főbb vonásokban körvonalozták s még azon évben Kolozsváron kiadtak. De emellett egyik főtörekvése volt, hogy a két reformáció hiveit, vagyis a luteránus szászokat - mert később leginkább csak ezek maradtak hivek Lutherhez - és a kálvinista magyarokat és székelyeket egyesítse. De ezen cél, valamint Európa más országaiban ugy Erdélyben sem volt elérhető, sőt a fejedelem, János Zsigmond engedélyével tartott nagy-enyedi zsinaton (1564) a két reformáció hivei egymástól határozottan különváltak, a kálvinisták D.-t választották püspökükké. A vallásos eszmék ezen forrongó korszakában Kálvin mellett sem maradt meg hosszabb ideig D. a külföldön keletkezett s főként Lengyelországban meggyökerezett szentháromságellenes tanok és iratok, melyeknek Erdélyben a fejedelem udvari orvosa, Blandrata (l. o.) volt egyik főterjesztője, D. lelkét is megragadják; már 1565. erős üsszeütközésbe jön a kolozsvári iskola igazgatójával, a buzgó kálvinista Károli Péterrel, a tordai zsinaton pedig (1566 márc. 15.) már nyiltan kijelentette D. és több társa az unitárius vagy Socin-féle tanokhoz való ragaszkodását, még nyiltabban az ez évi ápr. 24-27-ig a fejedelem jelenlétében tartott gyulafehérvári vallási vitán; az 1568 márc. 8-tól 18-ig tartott gyulafehérvári nagy vita után pedig a fejedelmet is megnyerte D. ezen iránynak több főemberével, igy Békés Gáspár, Hagymási Kristóf és Csáky Mihállyal együtt, valamint a kolozsvári polgárságnak is jelentékeny részét, mely előtt a kolozsvári piacon oly elragadó beszédet tartott, hogy a nép vállaira emelve vitte be a főtemplomba, mely ezentul jó ideig unitárius templomul szolgált. Vezérszerepet vitt D. az 1565 okt. 20-29-ig tartott nagyváradi disputáción is, melyen véglegesen különszakadtak Kálvin és Socin hivei egymástól és ezután még nagyobb tevékenységet fejtett ki D. az untiárius vallásnak nemcsak Erdélyben, de a Királyhágón innen eső részeken is diadalra juttatásán; a fejedelem által rendelkezésére bocsátott gyulafehérvári nyomdát nagy sikerrel használta fel, mint védő, mint támadó, vitázó, alapvető teologus, mint kiváló énekköltő és 1570 körül, midőn D. hatalma s befolyása tetőpontján állott, 3-400 unitárius gyülekezetnek volt a szellemi vezére. János Zsigmond halála (1571 márc. 14) után az unitáriusokhoz tartozó s ezek által támogatott Békés Gáspárral szemben a kat. vallásu Báthory István nyervén el az erdélyi fejedelmi széket, mind általában az egységhivőkre, mind különösen D.-ra nézve kedvezőtlenebb idők következtek. Az udvari papságból D. elmozdíttatott, a sajtó tőle elvétetett, a könyvvizsgálat behozatott. Majd Blandratával és hitrokonai többségével is összeütközésbe jött D., amennyiben ő egynémely tanban, de különösen a Krisztus istenségére vonatkozóban egy lépéssel tulment Socinon és ennek hivein, helytelennek állítván Krisztusnak imádását. És miután sem Blandrata, sem az Erdélybe behivott Socin Faustus érvei előtt nem hajolt meg D. s miután a fejedelem és helyettese, Báthory Kristóf is veszélyes ujítót láttak benne, zsinat elé állították 1579., melynek tagjai, egy-két unitárius lelkész kivételével, D. tanait kárhoztatták, magát pedig, a már ekkor roskadozó beteget, holtig tartó fogságra itélték, Déván börtönbe vetették, de ahonnan néhány hó mulva a halál megszabadította. Halála 300 éves emlékére az erdélyi unitárius egyház kegyeletes ünnepélyt rendezett Székely-Kereszturon 1879 aug. 24-én, mely ünnepélyre az angol és amerikai hitrokonok is küldtek követeket. Tanait két tanítványa, Enyedi és Válaszuti György ismertetik bővebben. Munkáinak száma - nem tekintvén a kéziratban maradtakat és számos énekeit - megközelíti a 40-et, közülök kiválóbbak a következők: Consensus doctrina de Sacramentis Christi Claudip. (1557); Defensio orthodoxae sententiae de Coena Domini (u. o. 1559); Propositiones in disputatione Albensi (Kolozsv. 1566); De falsa et vera unius Dei patris Filii et Spir. S. Cognitione (Albae J. 1567); Rövid magyarázat, miképen az Antikrisztus az igaz Istenről való tudománt meghomálositotta (Alb. J. 1567); Rövid Utmutatás az Istennek igéjének igaz értelmére (u. o. 1567); Refutatio propositionum Petri Melii (u. o. 1568); Antitesis Pseudochristi cum vero illo ex Maria nato (u. o. 1568); Az Sz. irásnak fundamentomából vött magyarázat az Jézus Cristusról (u. o. 1568); Könyvecske az igaz keresztyéni Keresztségről és a Pápa Antichristusnac Maymozássarol (Kolozsv. 1570); Az Egy ő magától való Felséges Istenről és az ő igaz Fiarol, a Názáreti Jézusrol (u. o. 1571); Confessio Francisci Davidis de Jesu Christo, quam ex carcere exhibuit 1570. - A D. Ferencre vonatkozó forrásmunkák jegyzékét l. Szinnyei, Magyar irók. Részletes és alapos ismertetést nyujt Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke (Budapest 1879) c. munkája. Kanyaró Fer., Az unitáriusok története Magyarországon (1891).2. D. István (turóc-szent-péteri és iszteheni), tanár, szül. Alsó-Kubinban (Árva vm.) 1838 jul. 11. A gimnáziumot Besztercebányán végezte, a klasszikus filologiát a bécsi egyetemen hallgatta. 1861. a pozsonyi kir. kat. főgimnázium helyettes, 1862-1883-ig rendes tanára volt. 1883 szeptemberében a budapesti V. kerületi főgimnáziumba helyezték át, 1892. nyugalomba vonult. Számos értekezést, birálatot, tárcacikket irt a különböző lapokba és nagy tevékenységet fejtett ki a tankönyvirás terén. Szerkesztett latin és görög nyelvtanokat, olvasókönyveket, szótárakat; fordította, magyarázta a klasszikusokat és kiadja a tanulók könyvtárát, melyből eddig több mint 60 füzet jelent meg. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.3. D., l. Csalapja D.
(örményül Davith), 1. örmény filozofus az V. században, ki témpe a filozofusnak s a legyőzhetetlennek nevez, szül. Nerkenben, Duruperan örmény tartományban, Mesrop és Sahay tanítványa volt; Görögországban, főleg Athénben képezte ki magát Syrianos-nál. Visszatérve hazájába, itt működött a hatodik század elejéig, amikor meghalt. Először Neumann ismertette a Journal asiatique-ban (1829). Dávid Aristotelés több munkáját fordította és görög meg armén nyelven magyarázta, főleg a logikát. Több önálló teologiai és filozofiai művet is irt. Neumann szerint az V. század legkiválóbb ujplatonatusai közül való. B. S. Hilaire mondja róla, hogy művei egyik láncszeme annak az értelmi kapcsolatnak, mely az ujkort az ókorhoz köti. Képviselője a görög filozofiai mozgalomnak, amint tovább származott Arméniába, s később az arabokat indította meg. Örményország is szerepet visz tehát a filozofiában; az V. században itt is, ugy mint Athénben, Alexandriában, Konstantinápolyban tanulták Platónt és Aristotelést. A nagy berlini Aristotelés-kiadás negyedik kötetében nagy mutatványokat ád D. kommentárjaiból. V. ö. Neumann, Mémoire sur la vie et les ouvrages de D. (Paris, 1829).2. D. (augsburgi), megh. 1271 nov. 15. Születésének éve bizonytalan. Először a regensburgi, azután az augsburgi minorita-kolostorban volt az ujoncok mestere, és teol. tanár. Több, latin nyelven, és kiválóan a német nyelven irt misztikus tartalmu iratai által nevezetes; mint hitszónok hires tanítványa, a regensburgi Berthold kiséretében fordult meg több vidéken. Műveit kiadta Pfeiffer (Deutsche Mystiker, Leipzig. 1845).3. D., Dinantból, skolasztikus bölcsész, aki 1209 körül halt meg. Némelyek szerint Amaury de Chartres tanítványa. Csak egy művéről van biztos tudomásunk: Quaterni, Quaternuli, melyet a pisai zsinat tüzre itélt. D. ugy látszik aphrodisiási Alexandroshoz szerződött, s ennek nyomán vallotta a panteizmust, mint egyike a legelsőknek a középkorban. V. ö. Jundt, Histoire du panthéisme populaire (Paris 1874) és Ch. Jourdain a Mémoires de l'Acad. des inscriptions XXVI. 2. p.
1. Emil (rhonfeldi) cs. és kir. altábornagy, szül. Prágában 1837 jul. 1. A bécsujhelyi kat. akadémiát elvégezve, 1855. mint hadnagy egy vadászzászlóaljba lépett. 1859. főhadnagy, majd törzskari százados lett és részt vett az olaszorszgi hadjáratban. 1869. őrnagy, 1872. alezredes, 1875. ezredes lett. 1878. mint a 29-ik gyalogezred parancsnoka Boszniába vonult, hol 1880. vezérőrnagy és a 17. gyalogdandár parancsnoka lett. 1886. óta altábornagy, 1890. Dalmácia helytartója és katonai kormányzója. A 72. gyalogezred tulajdonosa. 1893 nov. táborszernaggyá nevezték ki.2. D. Félix Cézár, francia zeneszerző, szül. Cadenetben (Vaucluse) 1810 márc. 8., megh. Párisban 1876 aug. 29. 1829. a St. Sauveur-templom karmestere lett. 1830. Párisba ment, Fétis-nél tanult a konzervatóriumban. 1831. a saint-simonisták felekezetéhez csatlakozott, visszavonult velök Ménilmontanba és számukra himnusokat szerzett. Elvtársai szétoszlása után keletre vándorolt (Konstantinápoly, Szmirna, Kairo). 1835. visszatért Párisba s közrebocsátotta a Mélodies orientales-t, melyeknek csekély sikere oly leverőleg hatott rá, hogy a vidékre vonult vissza. 1844 dec. 8. fellépett a Sivatag (Désert) cimü, hiressé lett ódaszimfoniájával. Egyéb művei: Mózes a Sinai hegyen (oratórium, 1846); Kolumbus Kristóf (ódaszimfónia, 1847); Brazilia gyöngye (1851); Herculane (1859); Lalla Rookh (1862); Le saphir (1865); Világ vége és L'Inden (dalművek); továbbá románcok, zongoradarabok, 24 quintett, karok, stb. D. 1869 óta, mikor 20000 frank állami jutalmat nyert, Berlioz utóda volt a konzervatórium könyvtárosi állomásán. Életrajzát Azevedo irta meg (Páris 1863).3. D. Gerard, németalföldi festő, szül. Oudewatesban 1460 körül, megh. Bröggében 1523., mint a festőcéh dékánja. Finomérzékü tájképfestő volt (Krisztus keresztelése a brüggei akadémiában), nőalakjainak arcain bizonyos melankolikus báj ömlik el, (Madonna szentekkel, a roueni muzeumban), hogy pedig milyen jellemző és szinező tehetsége volt, mutatja a Madonna szt. Benedek és szt. Jeromos közt a genovai városházán. D. Memling legkitünőbb követőinek egyike.4. D. Jakab Gyula, morva költő és kritikus, szül. Weisskirchen 1859 febr. 6. A bécsi egyetemen tanult germán nyelvészetet, u. o. tudom. vizsgálatot állt a bölcseletből és az irodalomra adta magát. Művei: Das Höferecht (Drezda 1890); Die Wiedergeborenen (u. o. 1891); Das Blut (u. o. 1892); novellák és elbeszélések, költemények. Hagars Sohn. c. szinművével a drámában is tett kisérletet.5. D. Jakab Lajos, francia festő, szül. Párisban 1748 aug. 30., megh. Brüsszelben 1825 dec. 29., először rokonának Bouchernak modorában festett, de 1775. mesterével Viennel Rómába menvén, roppant törekvéssel és buzgalommal kezdte tanulmányozni az ókori remekműveket és a renaissance mestereinek, főleg Michelangelonak és Caravaggiónak meg követőinek festményeit. Ezen tanulmányai nyomát viseli 1779. festett, a pestisbetegeket gyógyító szt. Rókust ábrázoló oltárképe. 1771. visszatért Párisba és Belizár (1783) meg Andromaché (1784) c. képei formai tökéletességükkel olyan tetszést keltettek, hogy D. az akadémia tagja lett, a király pedig festőjévé nevezte ki és megrendelte nála a Horatiusok esküjét (Louvre). 1784. Rómában festette meg ezt a képét, mellyel szinte példátlan sikert aratott, nem annyira annak festői előnyeinél fogva, - hiszen elrendezése meglehetősen erőltetett, szinezése gyönge, kifejezése tulzott - hanem azért, mert tárgyánál fogva lelkesítőleg hatott a hazafias korszellemre. Sokratés a méregpohárral (1787 Louvre) után a Brutus fiai holtesteinél (1789, Louvre) cimü festményét ugy ünnepelték, mint a megvesztegethetetlen igazságszeretet dicsőítését. A forradalomban mint a párizsi Corps éléctoral, a konvent és a jóléti bizottság tagja, heves jakobinus és Robespierre barátja tevékeny részt vett, az akadémia feloszlatását sürgette, de nem egy műkincset mentett meg a pusztulástól. 1790-ben a Constituante megbizásából elkezdte az: Eskü a versailles-i lapdaházban c. festményét (Louvre), melyet azonban a forradalom viharai közben nem fejezhetett be. 1793. festette meg a meggyilkolt Lepelletier de Saint-Fargeau és Marat képeit. Különösen ez utóbbi borzalmas, de hatalmas és megrendítő naturalizmusával D. legkitünőbb művei közé tartozik. A rémuralom bukásával D. börtönbe került és itt tervezte hires, sokáig legsikerültebbnek tartott művét, a Sabin nők-et (Louvre), melyet 1800., 5 évi munka után fejezett be. Napoleon trónra lépése után udvari festőjévé nevezte ki. Ekkor festette meg Napoleon átkelését az Alpokon (Berlin), a császárné megkoronázását ábrázoló, páratlan gonddal kimunkált, kitünő szinezésü, óriási képét (1806-7), a Sasok kiosztását a Marsmezőn 1810. (u. o.); a Leonidas-t (1814., Louvre). 1816. a Bourbonok visszatértekor Brüsszelbe menekült. Ettőlfogva közvetetlen hatása a francia festészetre megszünt; utolsó művei: Ámor és Psyché, Telemachos és Eucharis, Venus és a Gráciák lefegyverzik Marsot stb., művészi végelgyengülését mutatják.D. legkitünőbb és kortársaitól legkevésbbé méltányolt művei a képmások. Lepelletier és Marat képein kivül a legsikerültebbek: Lavoisier vegyésznek és nejének (1788), Michel Gérard és családjának pompás képei; Madame Pécoul (1783), d'Orvilliers marquise (1790), főleg azonban a pamlagon nyugvó Madame Réconnier bűbájos képe (Louvre) mutatják, hogy a heves jakobinus milyen mély megfigyeléssel, gyöngéd érzéssel, finom fölfogással festett női képmásokat. A fanatikus Barrire, a lánglelkü Bonaparte és a délceg Murat arcképei rendkivüli jellemző erejét, hatalmas realizmusát mutatják be, 1810. festett Három Párká-ja (Brüsszel, Praet-gyüjtemény), ez a három végtelen rut nő, Hals Franshoz méltó módon van megfestve. Nem is annyit magasztalt történeti képei, hanem képmásai azok, melyek az utókor szemében naggyá teszik. D. nemcsak kortársaira, hanem a következő nemzedékekre is rendkivüli hatással volt. Megalapítója a modern francia festészetnek. Klasszicizáló iránya sokat ártott a festészet továbbfejlődésének, de formai és teknikai szempontból befolyása rendkivül üdvös volt. Franciaországból való távozása után Guérin lett iskolájának feje. V. ö. Coupin, Essai sur J. L. D., Páris, 1827.; Deléclure, L. D., u. o. 1855.; J. L. J. David, Le peintre L. D., u. o. 1879.6. D. Jeromos Frigyes Pál, báró, francia államférfiu, D. Jakab Lajos festő unokája, szül. Rómában 1823 jun. 23., megh. Langon kastélyában (Gironde) 1882 jan. 28. Tizenkét éves korában tengerész lett, de megunván ezt a szolgálatot, a st. cyri katonai iskolába lépett, honnan mint hadapród egy zuávezredhez Algeriába került. 1846. az arab hivatal előljárójává nevezték ki, hol miután megtanult arabul, egymásután Cavaignac, Ladmirault, végre Randon főkormányzó oldalán szolgált. Randon 1852. a boni-manzurtörzs parancsnokává is kinevezte D-t (Kabyliában). Résztvett azután a krimi hadjáratban, mint Napoleon herceg egyik szárnysegéde; végre 1857. századosi ranggal szabadságolták. Most a polgári pályára lépett, megyei főtanácsos és kormánypárti képviselő lett. Egyik alapítója volt a bonapartista-ultramontán klubnak «L'arcadiens» s az Ollivier-féle liberális minisztérium ellen kötekedett. 1867. a kéviselőház alelnökének választották. 1870 jul. havában kiváló szerepet játszott; ő volt oka ugyanis annak, hogy Cochery képviselő jul. 5. ismeretes interpellációját megtette a Hohenzollern herceg spanyol trónjelöltsége tárgyában. Magatartása a képviselőházban és személyes befolyása az udvarnál nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a császár és Ollivier a háborura határozták el magukat. Ezután a Palikao gróf miniszteriumában a közmunkaügyi tárcát vállalta el, melyről azonban 1870 szept. 4. le kellett mondania. Hat évig azután visszavonultan élt és csak 1876. nyert mandátumot (a Gironde-ban) a nemzetgyülésbe. Művei: Reflexions et discours sur la propriété chez les Arabes (London 1862); Actualités et souvenirs politiques (1874). V. ö. Grande Encycl. XIII. köt.7. D. Jorisz, tulajdonképen Joriszoon, az ujrakeresztelők egyik feje, szül. Brüggeben 1501., megh. 1556 aug. 25. Eleinte üvegfestő volt és 1524. Delftben telepedett le. Csakhamar Luther ujításaihoz csatlakozott és egy processzió alkalmával kigunyolta a szentségtartót, amiért pellengérre állították és a városból számüzték. 1534. az ujrakeresztelők élére állt és számos hivőt szerzett (davidisták v. joristák) akiket a törvény, különösen a házasság kényszerétől akart megszabadítani. Mivel a kormány az uj felekezetet üldözte, D. elmenekült. 1542. megjelent: Wonderboek cimü hires könyvével nagy feltünést keltett; 1544 óta Baselben élt, ahol Johann von Brügge (Johann v. Biningk) név alatt tartózkodott és a reformált egyház legtekintélyesebb hivei közé tartozott. Csak halála után tudták meg kilétét. Kiadták holtestét és elégették. Hivei minden üldözés ellenére Hollandiában egész a XVII. sz-ig fenmaradtak. V. ö. Nippold a Zeitschrift för histor. Theologie (1863).8. D. Keresztély, a herrnhuti testvérközség egyik alapítója, szül. Senftlebenben (Morvaország) 1690. dec. 31., megh. Herrnhutban 1751 febr 3. Ácsmesterséget tanult és a morvaországi kivándorlottaknál 1722. a morva testvérek gyarmatát alapította meg. Később mint hittérítő utazott Grönlandban, Hollandiában, Finországban és Pennsylvániában. Testvéreinek énekes-könyve számára D. számos egyházi éneket szerzett.9. D. Ker. János, flamand nyelvtudós, szül. Lierben 1801 jan. 25., megh. Löwenben 1866 márc. 24. Huszonegy éves korában Mechelnben az alsóbb szeminárium tanítója és 1834. az ujonnan alapított löweni kat. főiskolában a történelem és a falamnd nyelv tanára volt. A flamand tanulmányok előmozdítására és élénkítésére mint a Met tyd en vlyt (Idővel és szorgalommal) egyesület alapítója és elmöke, valamint akadémiai felolvasásaival és nyelvtani könyveivel egyaránt sokat tett. Filologiai munkái közt említést érdemelnek: Bilderdijks: Geesten waerel dés Het waerachtig goed, valamint Ziekte der geleerden cimü, Jakob van Maerlant: Rymbybel cimü és a középnémetalföldi misztikusnak, Jan van Ruysbroek műveinek kiadásai. Irt egy befejezetlenül maradt történelmet: Vaderlandsche historie (1-11 köt., Löwen, 1842-46) cimen, melyben az ultramontán felfogás az uralkodó. Említést érdemel még ugyancsak történelmi munkája: Geschiedenis van de stad en heerlykheid van Mechelen, és Kempis Tamás fordítása (1843, 7. kiad. 1865.).10. D. Nándor, német hegedüművész és tanár, szül. Hamburgban 1810 junius 19., megh. utazás közben Klostersben (a schweitzi Graubündenben) 1873 jul. 18. A már 10 éves korában fellépő virtuózt Spohr hallotta és Casselbe hivta, hol D. nála (és elméletet Hauptmanntól) 1826-ig tanult. Ekkor Luiza nővérével, aki elismert zongoraművésznő volt (később Dulken-né) hangversenyzett Berlinben, itt szinházi zenész lett, 1829-36 pedig az orosz Dorpatban vonósnégyesben játszott és Moszkvában, Rigában, Sz.-Pétervárott hangversenyzett. Mendelssohn végre megnyerte Lipcsének, hol a Gewandhaus hangversenyei és 1843 óta az uj konszervatórium hegedütanszéke tőle nyerték legfőbb fényüket. Játéka a készültség, izlés, szellem, előkelőség mintája volt, nemes, tömör hanggal. Kitünő tanár voltát számtalan elsőrangu volt tanítványa tanusítja (Joachim, Wilhelmj). Sikerült zeneműveket irt sokféle hangszerre, versenyműveket, szimfóniákat sat.; hegedüiskolája a leghiresebb. Kiadott számos XVII-XVIII sz.-beli zeneművet. A Mendelssohn családhoz való viszonyáról veje, Eckardt, könyvet irt (Lipcse, 1888).11. D. Péter János, francia szobrász, l. Dávid d'Angers.
Leo, orvostanár, szül. Srogów-Dolniban (Gácsország) 1852. 1876. Budapesten avatták doktorrá. Szigorló korában egy évig Mihálkovics mellett működött mint fejlődéstani tanársegéd. 1876. Lenhossék tanár mellé nevezték ki tanársegédnek, ezen állásában 4 évig maradt. 1881. a kolozsvári egyetemre hivták meg a boncolástan helyettes tanárának, u. o. 1882. az idegboncolástanból magántanári képesítést nyert, s ugyanez évben a leiró és tájboncolástan rendes tanárává nevezték ki. Mint tanár 2 izben állami kiküldetéssel külföldön utazott. Boncolástani dolgozatai magyar és német szaklapokban jelentek meg.
(ejtsd: danzsé) Péter János, francia szobrász, szül. Angersban 1788 március 12., megh. Párisban 1856 január 5., fiatalon Párisba került és David festő meg Roland szobrász műtermeiben tanult, 1811-1816. Rómában tartózkodott és főleg az ókori remekműveket tanulmányozta, Canova műtermében is dolgozott. Párisba visszatérve, a versaillesi kastély főudvarán álló Condé Lajos szobrával arra az utra lépett, melyet nem hagyott el többé. Nem törődött az iskola, a stilus törvényeivel, hanem az emberi alak, az arckifejezés merész realisztikus ábrázolását tüzte ki célul. Németországban tett utazásainak gyümölcse Goethe, Shelling, Dannecker, Tieck és Rauch nagy mellszobrai voltak; különben is nagyon szeretett képmásokat készíteni. (I. Ferenc, Ambr. Paré, Visconti, Camille. Jordan, Béclaid, Cooper, Casimir Delavigne, Raoul Rochette, Jeremias Beutham, Fénelon, Montesquieu, Racine, II. Henrik, Lacepede, Casimir Périer, Kératry, Rossini, Lafayette, Sieyes, Chateaubriand.) 550 medaillonból álló hires emberek arcképgyüjteménye a Louvre-ban van. Monumentális művei: Jefferson szobra Washingtonban, Corneille-é Rouenban (1834), Gutenbergé Strassburgban stb. Gyönyörü a görög leány mezitelen alakja Marco Bozzasi szabadsághős sirján, rendkivül kifejező Philopemennek az «utolsó görögnek» márványszobra (Louvre), leghatalmasabb alkotása D.-nek, azonban domboru műve a párisi Pantheon oromfalán: a Haza, a Szabadság és a Történelem kiséretében babérkoszorukat nyujt a modern Franciaország nagy embereinek: Malesherbesnek, Mirabeaunak, Voltairenek, Rousseaunak, Cuviernek, Laplacenak, Bonapartenak, a marengói dobosnak stb. A közélet terén D. a radikalizmus hive volt, Carnotval kiadta Barere emlékiratait és tagja volt az 1848-i Constituantenak is. Az államcsiny után egyideig számüzetésben kellett élnie. Szülővárosában szobrot állítottak neki és muzeumot, melyben összes műveinek gipszöntvényei vagy vázlatai láthatók. V. ö. Jouin H., D., sa vie, son oeuvre, ses écrits et ses contemporains (Páris 1878), u. a. D. et ses relations littéraires (u. o. 1890).
kisközség Bereg várm. felvidéki j.-ban, (1891) 1050 rutén lak.
Az első unitárius püspök halálának 300 éves fordulója ünnepét egy pénzalapítvánnyal tették nevezetessé az unitáriusok. Célja szegény papok és szegény egyházközségek segélyezése, irodalmi célok előmozdítása. Az alapítvány 1879. lépett életbe 10000 forinttal. Jelenleg meghaladja a 15000 frtot.
az első unitárius püspök nevéről elnevezve, Boros György teol. tanár indítványára alakult meg 1885. Kolozsvárt az unitárius egyház kebelében. Célja az unitárius keresztényvallás, a hit- és erkölcstudomány és neveléstan körébe tartozó elvek és kérdések tisztázása és terjesztése, a keresztény vallásos és erkölcsi élet ápolása és emelése. Van öt fiók egylete. Elnöke Brassai Sámuel dr., titkára Boros György. Választmánya fele részben nőkből áll. Az egylet a téli hónapokban felolvasásokat tart, melyekből többet kiadott. 1888 óta rendes havi lapja az Unitárius Közlöny s 1891 óta van egy ifjusági lapja: Fiatalság Barátja c. alatt, melyeket az elnök és titkár szerkesztenek.
(Uj-, Davidkova), kisközség Bereg várm. munkácsi j.-ban, (1891) 1583 rutén lakossal. A XIV. században a Dávidházi nevü nemes családé volt.