A francia forradalom eszméi, melyek a mult század alkonyán az egész művelt világban élénk viszhangra találtak, az Ujvilág amaz államait sem hagyták érintetlenül, melyek az európai nagyhatalmasságok, főleg Spanyolország fenhatósága alatt nyögték a szolgaság jármát. A reformtörekvések magában az anyaországban azonban kissé elkésve nyilvánultak, midőn a Cadixba összegyült kortes az első angol szabadelvü alkotmányt dolgozta ki, mely a Napoleon által elüzött VII Ferdinándnak ismét visszaadta a trónt. Spanyolországnak e felszabadulása a napoleoni nyomás alól, de főleg azon körülmény, hogy az északamerikai szövetséges államoknak hosszas küzdelem után sikerült megvédeni függetlenségöket az angolokkal szemben, a délamerikai spanyol gyarmatokban is felébreszték a vágyat, hogy függetlenségüket kivivják. A La Plata folyam környékén elterülő államok, melyeknek polgárai felett az egykézre játszó egyházi és világi hatalom immár századok óta majdnem türhetetlen nyomást gyakorolt, siettek megragadni az alkalmat, midőn a cadixi cortesalkotmány tervezésének hirét vették, hogy az anyaországtól elszakadva, független államot alapítsanak. E gyarmatokban a huzamos idő óta tartó elégületlenségre nemcsak az adott alkalmat, hogy még a fehér származásu kreolokat is kizárta a közhivatalokból a spanyol féltékenység, s minden idegen hajót, minden idegen árut távol tartottak az országtól, hanem az is, hogy a szellemi mozgalmak gondos elnyomása által megakadályoztak minden reformtörekvést s igy szabad eszméket importálni, vagy éleszteni alig lehetett. Buenos-Ayres és Caracas kikötőiben azonban angol és francia hajósok révén megismerkedtek az Európában divatos eszmékkel, melyeknek gyujtó hatása alatt elnyomatásuknak sulyát annál jobban érezték. Végre 1808. az angolok megkezdték az agitációt a gyarmatok fellázítására. E lázításnak foganatja azonban csak akkor lett, midőn a nagy francia császár a Bourbonokat a spanyol tróntól is megfosztotta, mire Buenos-Ayres-ben is kitört a polgárháboru, mely a köztársaságiak győzelmével végződött. E győzelem teremtette meg az argentinai köztársaságot, melybe a La Plata alsó folyása körül elterülő államok léptek be.E közben a cadixi alkotmány hire is eljutott a gyarmatokba VII. Ferdinánd trónját visszanyervén, nemcsak azt ellenezte, hogy az alkotmány kiterjesztessék a gyarmatok lakóira, hanem felállította az inquiziciót s véres üldözést kezdett a szabadelvüek, szabadkőmivesek és az ezekkel rokon társulatok ellen, egyuttal pedig Morillo tábornokot bizta meg azzal a feladattal, hogy a La Plata folyam mellékét visszahódítsa. Ezen expedició asz angolok támogatása mellett, - kiknek VII. Ferdinánd szövetségese volt - eleinte sikerült is; később azonban Morilló kegyetlenkedései ismét tápot adtak a szabadelvüek felkelésének, kik a caracasi származásu Bolivar Simonban (l. o.) kiváló műveltségü vezérre tévén szert, az erőszakra erőszakkal feleltek s a lefolyt harcokban a spanyol seregek sorait számos esetben megritkíták. E véres harcoknak Anglia sem lehetett sokáig tétlen szemlélője és bár VII. Ferdinánd szövetségese volt az angoloknak, ezek kereskedelmi érdekei megkivánták, hogy a gazdag spanyol gyarmatok nyitva maradjanak angol tőke és vállalkozási szellem előtt. Ezen okok arra ösztönözték Angliát, hogy az argentinai köztársaság függetlenségét elismerje. Ugyanezt tette Északamerika is, mely kereskedelmi szerződések által igyekezett az uj köztársaságot az idősebb védő szárnyai alá venni. Tiz évig tartó hosszas küzdelem után Délamerika többi államai is felszabadultak a spanyol uralom alól. Igy Venezuela, Uj-Granada Quito vidéke stb., melyeknek feszabadítója szintén Bolivár volt. Ez államok egyesüléséből származott a columbiai köztársaság, melynek élére maga Bolivár mint Libertador állott. Majd felső Perunak fontos bányavidéke felszabadítója iránti hálából a Bolivia nevet vett fel. Ezen években Mexikó (l. o.) is kivivta függetlenségét, ugyhogy 1825 táján Amerika száraz földjén a spanyoloknak egy talpalatnyi birtoka sem volt. Mindezen felszabadult államokban a köztársasági államforma vált uralkodóvá. A felszabadult államok oly óriási kiterjedésüek, hogy a gyarmatoknak egy államba való egyesítése alig volt lehetséges, minek folytán egymástól teljesen függetlenül alakultak meg a következő államok: 1. Argentina (Buenos-Ayre és vidéke, La Plata alsó folyása); 2. Peru; 3. Equador (Venezuela, Uj-Granada és Quito); 4. Közép-Amerika s 5. Mexikó. Az egyes államok felszabadulásának történetét l. az illető fejezetek alatt. V. ö. Marczali H., A legujabb kor története. De Rojas, Simon Bolivar. L. még az egyes országok történetét.
franc. filozófus, l. Lamettrie.
(ejtsd: dölangl) Kolozs Alfonze, francia államférfi, szül. Varzyban 1797 ápr. 6., megh. 1869 dec. 21. Jogi tanulmányainak befejezése után ügyvéd lett s jeles szónoki tehetsége révén 1840. a semmítőszék főügyészévé, majd birájává nevezték ki s ez utóbbi állásában elnökölt a Praslin herceg ellen indított gyilkossági per tárgyalása alatt. 1846. képviselővé választották, de a februári forradalom után felhagyott a politikával s rövid ideig ügyvéd volt, majd Napoleon herceg elnökké választatása után (1851) a semmítőszék birájává, később pedig a császári törvényszék elnökévé, majd szenátorrá nevezték ki. 1858 jun. 14. belügyi, 1859 máj. 5. igazságügyi miniszter lett; ez állásról 1863. lemondván, a szenátus első elnöke, majd a semmítőszék elnöke lett. Művei közül legnevezetesebb: Traité sur les sociétés commerciales (2 köt, Páris 1843).
(ejtsd: dölaplans) Jenő, francia szobrász, szül. Párisban 1836., megh. u. o. 1891 jan. 11., eleinte Duzet műtermében tanult, 1864. pedig Rómába ment. Már első műveivel (Teknősbékán nyargaló gyermek és Juhász 1868) föltünést keltett, még inkább 1870. kiállított: Évájával (Luxemburg-muzeum), mely épenugy mint későbbi művei, p. Szt. Ágnes, Szerelmi üzenet, Anyai nevelés (1873); Szűz Mária liliommal, a Zene ezüstözött bronz- (1877) és márványszobra (1878) erőteljes naturalista tehetség mellett nagy formaérzékről tanuskodnak. Szobordiszt készített a párisi Szt. Eustache és Szt. József templomok, a Trocadéro-palota és az uj opera számára. (Auber szobra 1881).
(ejtsd: dölaport), 1. Mária, francia szinművésznő, szül. 1838 szept. 27., 1852. lépett a párisi sziniképezdébe, melynek vigjátéki bemutatóján 1854. a 2. dijat nyerte el. A következő évben a Gymnase-dramatiqueben lépett föl, hol 14 éven át nagy sikerrel működött. 1868. európai körutat tett, mely alkalommal kivált a pétervári szinpadon nagy sikert aratott.2. D. Mihály, francia drámairó, szül. Párisban 1806 szept., megh. 1872 szept. 30., tanult Amiensben, kritikákat és novellákat, főképen az Europe Monarchique számára, 1835. kezdve pedig szindarabokat a vaudeville köréből; ilyenek: Touchatoux (1835); Un prémier ténor (1841); Cabrion ou les infortunes d'un pipelet (1845); La femme de menage (1851); Toinette et son carabinier (1856), stb. Sokat dolgozott Varinnal együtt is: Les trois fils de Cadet-Roussel (1860); Un Hercule et une jolie femme (1861); Ah que l'amour est agréable (1862); Une femme qui bat son gendre (1864); Madame Pot-au-feu (1869) stb.
(ejtsd: dölark) Odo, francia egyházi történetiró, szül. 1850., jelenleg Párisban lelkészkedik. Főművét: Grégoire VII. et la reforme d'église. (Páris, 3 köt. 1889-90) a francia akadémia pályadijra méltatta.
(ejtsd: delariv), 1. Ágost Arthur, svájci fizikus, szül. Genfben 1801 okt. 9., megh. 1873 nov. 27. A genfi akadémián a fizika tanára volt. Különösen az elektromosságra és mágnességre vonatkozó kisérleteket, de fontos kutatásokat tett a gázok hőtanának terén is. Megvizsgálta a földkéreg hőmérsékletét és érdekes megfigyeléseket tett az északi fényre nézve. D. 1828. foglalkozott először azon gondolattal, vajjon nem lehetne-e ezüstöt vagy rezet galvánáram segítségével arannyal bevonni, mi által a galvanoplasztikát hathatósan előre mozdította. 1836-44. a Bibliotheque universelle de Geneve folyóiratot szerkesztette és annak pótlékául az: Archives de l'électricité cimüt. Művei: Traité de l'électricité théorique et appliquée (Páris 1854, 58 köt), az idősebb De Candolle életrajza (Genf 1851) és számos kisebb-nagyobb értekezés.2. D. Károly Gáspár, orvosdoktor, szül. Genfben 1770 márc. 14., megh. u. o. 1834 márc. 18., előbb gyakorló orvos Londonban és Genfben, azután a kémia és fizika tanára az utóbbi városban. Élénk részt vett az elektromágnességre vonatkozó vizsgálatokban. Az ő szerkesztése a cink- és rézlemezkéből álló, parafán megerősített és savas vizen uszó kis Volta-elem, mely mágnesi erő behatása következtében megfordul. Művei között a következő értekezéseket említjük: Études sur l'action des aimants sur les flotteurs électriques. Sur certains points de la théorie de Mr. Ampere sur l'électrodynamique. Sur des nouv. expériences relatives aux actions des courants galvaniques.
(ejtsd: dölaros) Pál, francia festő, szül. Párisban 1797., megh. u. o. 1856., Watelet, utóbb Gros tanítványa, első sikereit 1827. kiállított két festményével (Duranti parlamenti elnök meggyilkolása Toulouse-ban, Erzsébet királyné halála) aratta. Ettől fogva leginkább szeretett egyes történeti jeleneteket ábrázolni, melyek lehetőleg korhűek, elég hatásosak, de nem nagyszerüek és nem is mindig valószinüek. Ilyenek: Richelieu foglyaival a Rhônen-on, A beteg Mazarin a kártyajátéknál, Cromwell I-ső Károly koporsójánál és IV. Eduárd gyermekei a Towerben halál előtt (1831), melyek közül különösen a két utóbbi roppant népszerüségre tett szert; 1834. Jane Grey a vérpadon cimü művével dijat nyert, de mindnél jobban dicsérték Guise Henrik herceg meggyilkolása cimü festményét (1835), melyben sokan a történeti festés netovábbját látták. Olaszországi tanulmányutjának (1834) és Ingresnek a hatása látszik meg a párisi művészeti akadémia azon termének félkörü falára (Hemicycle) festett nagy (16 m. h. 5 m. m.) falfestményén, melyben évenkint a dijakat szokás kiosztani. (1837-1841). Minden idő és ország nagy művészeit egyesítette e képen egy nagy biráló bizottságként, de a hatásos világítás és szinezés, a korhű jelmezek és a tudós elrendezés dacára is az egésznek hidegsége és az allegórikus alakoknak a történetiekkel való hiányos összeegyeztetése következtében a mű nem kelt valami nagy hatást. Nejének halálán érzett fájdalma szomoru, lirai hangulatu vallásos képek festésére indította; ilyenek: Mária hazatér a Golgotháról, Mária a kereszt lábánál, Krisztus temetése, Jézus az olajfák hegyén. A vértanu leány stb. Későbbi történelmi festményei is mind rendkivül komolyak, igy a francia forradalom történetéből: Mária Antoinette a halálos itélet kihirdetése után, A girondiak a börtönben, Napoleon életéből: Napoleon Fontainebleauban értesül a szövetségesek bevonulásáról Párisba, stb. D. arcképei (Napoleon, Thiers, Guizot, Rémusat, stb.) fölületesek és kevéssé jellemzők. Megpróbálkozott a szobrászatban is. (Szt. György bronzból). D. 1832 óta az Institut és több más akadémia tagja, a porosz pour le mérite rendjel tulajdonosa volt; képeit Franciaország legjobb rézmetszői reprodukálták. D. volt a francia történelmi festészet feje, ő képviselte az arany középutat a romantikus és klasszicisztikus irány között. V. ö. Blanc K.: P. D. a Histoires des peintres-ben; Runts Rees: P. D. London, 1880; Rosenberg, a Dohme-féle Kunst u. Künstler-ben; Ouvre de P. D. Páris 1858.
Waren, angol természettudós, a Royal Astronomical Society alelnöke, szül. Guernsey-n 1815 jan. 18., megh. 1889 ápr. 19. Még gyermekkorában Párisba került és ott is nevelkedett. Atyjának üzletébe lépett, a hol a kártyagyártás és papirkereskedéshez szükséges ismereteket megszerezte. Már itt igen sok gépet szerkesztett, de e mellett kémiai kisérletekkel is foglalkozott. Ebben az időben talált föl gépeket a tarkapapir és a levélborítékok előállítására. 1851., 1855. és 1862. a kiállításokon a jury tagja volt. Canonburyban (London) kis csillagdát rendezett be magának és itt kettős csillagokat észlelt. 1857. Cranfordban (Middleset) egy csillagdát épített és itt azon nagy eredmények által, melyeket a fényképészetnek csillagászati jelenségekre alkalmazása utján elért, nagy hirnevet szerzett. 1860. a Himalaya-expedicióval elment Spanyolországba és ott a jul. 18. teljes napfogyatkozásról sok képet készített. 1874. fizikai laboratoriumot állított föl, melyben 11000 elemből álló galván-batteria volt. Ezt a batteriát D. Müller Hugóval több fontos kisérletre használta. Később a kijevi csillagdában Balfour Stewart és Loewyvel különösen napfizikával foglalkozott és sok észlelést tett, melyek eredményeit Researches on solar physico cimü értekezésében tette közzé.
(lat.) az örökjogban D. hereditatio a. m. az örökségnek megnyilása, ellentétben annak megszerzésével (acqusitio). A római jog szerint az öröklés feltételei: a) halálozás, mert viventis non olatur hereditas, élő után nincs örökösödésnek helye; b) hogy a meghalt irányában örökjoggal biró személy létezzék. Ez az u. n. D. mely törvényen végrendeleten, az ujabb jogok szerint még szerződésen is alapulhat, a mihez képest törvényes, végrendeleti és szerződési örökösök különböztetendők meg; c) az elfogadás vagyis, hogy az, kinek valamely örökség megnyilott (delata est), azt elfogadja, ami kifejezetten, vagy konkludens cselekmények által is történhetik. Csak a szükségörökösök (necessarii heredes) lesznek az örökség megnyiltával, ipso jure, a törvény erejénél fogva örökösök, ugyhogy ezeknél a D. és az akvizició összeesik. Hazai jogunkban az örökség elfogadása nem szükséges, a D. tehát az akvizicióval mindig összeesik. Mindazáltal nálunk is meg lehet, sőt meg kell különböztetni az örökség megnyiltát annak birtokba vételétől. L. Örökség.