Célja a d. m. Kárpátoknak a turistaság számára megnyitása és hozzáférhetővé tétele. székhelye: Temesvár.
l. Delibláti homokpuszta.
A temesvári reáliskola felállításával egyidejüleg merült fel Temesvárott az az eszme, hogy egyrészt a természetrajzi kutatásoknak Délmagyarországon központja legyen, másrészt hogy a természettudományok terén felmerülő eszmék és eredmények mennél szélesebb körben elterjedjenek, társulatot kell alakítani. A társulat Szalkay Gyula indítványára 1874. megalakult. Első elnöke volt Szmolay Viktor. Jelenlegi elnöke Deschan Achilles, Temesvármegye alispánja; Emlékkönyvet s társulati Közlönyt ad ki. A filloxera megjelenését hazánkban először ez a társulat mutatta ki (1875). Ugyancsak a D. kutatta ki először a Mehádia mellett fekvő Szoronyisnye cseppköves barlangot.
Alapját Temesvárott 1872. Ormós Zsigmond temesi főispán vetette meg: «Délmagyarországi történeti és régészeti társulat» cimen. A társulat céljául tüzte a magyar nemzeti közművelődés és a magyar állameszme megszilárdítását, valamint Délmagyarországi történeti multjának felderítését. A társulat évről-évre erősödött. Temesvármegye 1886. a társulat céljaira diszes palotát emelt. 1873-74. a társulat terjedelmes emlékkönyvet adott ki, 1875-től kezdve pedig kiadja a: Történelmi és régészeti Értesítő c. szakközlönyt. 1878. Ormós Zsigmond indítványára a délmagyarországi részek visszacsatolásának évfordulójára Délmagyarországi muzeum-egyesület alakult. Ez a két egyesület azután 1885 jun. 2. D. cim alatt összeolvadt. Elnökének id. Ormós Zsigmondot, igazgatónak ifj. Ormós Zsigmondot, majd 1891. Deschan Achillest választották. Az egyesületnek 1892. 120 évdijas tagja volt, kik évenkint 5 frtot fizetnek. Az alapító tagok 200 frtot fizetnek egyszer s mindenkorra. 1892. a társulati vagyon összértéke 38450 frt 43 kr. volt. A társulat nagy tevékenységet fejt ki célja elérésére, felolvasásokat rendez nevezetes irodalmi kiadványaival pedig sokban hozzájárul hazai történetünk felderítéséhez.
(Dalmatius), Nagy Konstantin császár unokaöccse, kit 335. császárrá választottak, miután Cipruson egy veszedelmes lázadást levert. 337. Konstantinápolyban meggyilkolták.
az ugyanily nevü járás székhelye, Oldenburg, oldenburgi kerületben, a Delme partján, vasut mellett (1890) 6828 lak., jutafonással és szövéssel, vasolvasztással, dohány- és linoleum gyártással.
(ejtsd: delmon) Deodát (tulajdonképen van der Mont) belga építész, mérnök és csillagász és festő, szül. St-Truidenben 1581., megh. Antwerpenben 1644 nov. 25. 1600-1608. Rubens barátjával együtt élt Olaszországban, később Antwerpenben telepedett le, hol nemességet kapott és a spanyol király megbizásából több ügyben járt el. Legjobb festménye: Krisztus megdicsőülése (az antwerpeni muzeumban), amely Raffael Szinváltozásá-nak utánzata. Több, Rubenstól kezdett festményt is ő fejezett be.
(ejtsd: delmott) Henrik Filibert József belga szinköltő, szül. Boudourban (Hennegau) 1822 máj. 14. Eleinte az állam szolgálatában állott, jelenleg mint magánember él Brüsszelben. A belga középosztályt hiven jellemző vigjátékaival jelentékeny sikert aratott. Művei: Poésies (Brüsszel, 1846) és Comédies (u. o. 1873).
politikai község Horvát-Szlavonországban, Modrus-Fiume vmegye delnicei j.-ban, (1891) 2763 horvát lak., kik nagyobbára fával kereskednek s mint déligyümölcs-kereskedők, egész Európát bejárják; a járási szolgabirói hivatal, közjegyzőség, járásbiróság és adóhivatal székhelye; van vasuti állomása, posta- és táviróhivatala, postatakarékpénztára. D. a Karszt-hegység tetején 698 m. magasságban festőien fekszik a Lujza-ut mentén.
county Kaliforniában, 4464 km.2 területtel, 2584 lak., Crescent City székhellyel.