(franc.) a. m. meghazudtolás, cáfolás; különösen valamely hirlapi közleményre vonatkozólag annak kijelentése, hogy nem igaz; dementi, cáfolat.
(lat.), terjedő hüdéses elmezavar, az elmebetegségek legsulyosabb formája, mely ha a hüdési tünetek, nevezetesen a jellegzetes beszédzavar, világosan kimutathatók, 1-2 év alatt halálos kimenetelü. A D. lefolyásában három fejlődési szakot lehet megkülönböztetni: a kezdőszakot (stadium initiale), a teljesen kifejlődött betegség szakát (stadium floridum) és a végkimerülési szakot (stadium terminale). A betegség első bekezdése többnyire évekkel megelőzi a kifejlődött D. kórképét és az első tünetekben csak nehezen ismerhető fel a későbbi sulyos baj. Ezek az első tünetek, melyek az ember java korában (30-35) fejlődnek, az agy idegrendszer kimerülésében nyilvánulnak; általános bágyadtságban, megcsappant munkaképességben, gyors szellemi kifáradásban, nehéz fej érzésében, fokozott betegség érzetében, gyakori főfájásokban, ingerlékenységben és csökkent ellentállási képességben mindenféle külső ingerekkel szemben. További fejlődésében jelentkeznek az emlékezetbeli sürü botlások és végre az emlékezetnek olyan kihagyásai, melyek a beteget rendes működésében gátolják, amikor t. i. a megszokott fogalmak és beosztások jelentőségéről már nincsen tisztában és a beteg agy folytonos zavarokat okoz. A betegség ezen stádiumában szoktak jelentkezni az első mozgási eltérése, u. m. a látók egyenetlensége, rendetlen vagy hiányos működése, többé-kevésbbé elterjedt reszketés. Ezek mellet a beteget hipokondrikus módon fokozott betegség ézete a legnagyobb mértékben kinozza. A későbbi kifejezett kórkép egyes feltünő tünetei mulóan, de ismételten föl-föl merülnek: itt-ott egy barokk nagyzási téveszmét emleget a beteg, majd meg egyes fölösleges vásárlást eszközöl, majd ismét szokatlan módon dorbézolásra adja magát és kevéssel később tagadja mindezeket vagy pedig a legnagyobb közömbösséggel elsiklik fölöttük. Minél gyakrabban előhozakodik téveszméivel, melyek egyre fantasztikusabbak lesznek. És most már, különösen a szótagbotlás felléptével, teljesen kifejlődött a kórkép. A további lefolyás fokozódó elbutulást és evvel együtt a hüdések terjedését mutatja: közbe-közbe egy vagy több önkivületlenséggel járó görcsös v. szélhüdés formáju roham is fellép. A betegség végstádiumát teljes elbutultság és az összes izomzat hüdési állapota, szellemi és testi tehetetlenség jellemzi. A D. ha jellegzőtünetei, az elmebeli hanyatlás és a hüdések kimutathatók, gyógyíthatatlan és 2-3 év alatt halállal végződik. Első bekezdési szakában kellő kezelés és különösen megfelelő hosszu szellemi pihenésre a gyógyulás sincsen kizárva. Sokkal gyakoribb azonban a remisszió, azaz a betegség látszólagos megszünése és ismételt kiujulása hónapok, néha csak évek mulva. A D. rendesen az ember javakorában fejlődik és tulnyomó számban férfiaknál. Okai: hosszan folytatott, megerőltetett szellemi munka, kimerítő küzdelmek, nagy gondok, anyagi veszteségek, éjjelezések v. határtalan excesszusok, kicsapongások.
Szatmármegyei főispán volt a XIII. század elején, II. Endre korában. A Váradi Regestrum (n. 86) a boroszlói Feier és Csengeri Árva, Lukács és Never pörében való biráskodása alkalmával említi.
László (családi nevén Demian), kegyesrendi áldozópap és tanár, szül. Trencsénben 1710., megh. Korponán 1761 okt. 28. Tanulmányait szülővárosában és Privigyén végezte, utóbbi helyen 1728. a kegyesrendiek tagja lett; 1736 áldozópappá szentelték fel. Azután sok helyütt, igy Kecskeméten, Vácott, Szegeden stb. volt gimnáziumi tanár. Klasszikus latinista volt és mint jeles szónok is kitünt. Három latin nyelvü munkája van. V. ö. Szinnyei: Magyar Irók.
95 km. hosszu mellékvize a Dylenek, Belgiumban. Limbourgban, Tongrestól É-ra ered; fölveszi a Hercket, Geetet és Velpet és Werchternél torkollik. Diesttől kezdve hajózható.
(v. Demerary), 1. mintegy 260 km. hosszu folyó angol Guayanaban; a belső, ismeretlen hegyes vidéken ered; az Essequiboval egyközüen folyik és a Georgetownál az Atlanti-oceánba torkollik. Torkolata 3 km.-nél szélesebb; kényelmes, biztos kikötőt alkot, de a bejáratánál levő homokzátony miatt 6 m.-nél mélyebb járatu hajók nem juthatnak bele. - 2. egyike azon három grófságnak, amelyekre angol Guyanát fölosztják; 80-90000 főből álló (nagyobbára néger) lakossága a magasabb részeken kávét, a mélyebben fekvő területeken pedig leginkább rizst termel.
(lat.) a. m. érdemeket szerzett.
község Horvát-Szlavonországban, Zágráb vármegye samobori j.-ban, (1891) 570 horvát lak., Edelsheim-Gyulay báró birtokával.
(lat.) a. m. elmerülés, elsülyedés.
(Deméthe, Demjata), kisközség Sáros vmegye szekcsői j.-ben, (1891) 443 tót lak., szeszgyárral, postahivatallal és postatakarékpénztárral.