János, a reformáció első évtizedében szereplő tudós és keresztségismétlő Svájcban és Németországon. Születéséről és neveltetéséről mitsem tudunk, megh. Baselben 1527. 1522 óta ismeretes, a mikor Baselben korrektor volt, Oecolampadiusnak Ézsaiás prófétáról tartott előadásait hallgatta. Ennek Pirkheimerhez ajánló levele folytán a nürnbergi iskola igazgatójává választatott, itt azonban nem nagy becsületet szerzett protektorának, amennyiben itt a sz.-háromságellenes tanok pártolásával is vádolták. Az urvacsorai tanra nézve határozottan a helvét reformátorokhoz csatlakozott, de másrészt Münzer Tamásnak is hivévé lett, ki itt akkor nagy tekintélyben állott. Ez utóbbi ok miatt Ossiander buzgólkodása folytán a «Lelkészek és főtudósok» felelősségre vonták, és miután ezek által nem engedte magát helyesebb utra térítetni, a tanács által a városból tiz mérföldnyi távolságra számüzetett 1524 végén. Egy ideig a hasonlókép számüzött Münzerrel együtt Thüringiában tartózkodott, majd ennek szerencsecsillaga halaványodni kezdvén, Szentgallenbe, a svájci keresztségismétlők ekkori központjába költözött. 1525 okt. Ágostába ment, hol az innen nem sokkal előbb számüzött Hetzer a keresztségismétlést hirdető tanok előtt az utat megegyengette. Ágostából a büntetés elől megszökött, Strassburgba ment, hol a héber nyelvben való nagy jártasságával Hetzernek a prófétai iratok lefordításában kiváló szolgálatot tett. Három hó mulva innen is számüzetett, Vormsba ment, s itt bevégezte fordítását, az u. n. «Vormsi próféták»-at.
Alfonz, lovag, osztrák táborszernagy, szül. 1804. Oppaván, megh. Bécsben 1893 szept. 30. Majdnem egész életét Magyarországban töltötte. Szolgált nevezetesen a határőrvidéki ezredekben, azután 1841-48-ig Zágrábban. 1848 szept. 9. Jellasics bán első szárnysegéde lett, részt vett a dunántuli harcokban, Bécs bevételében és a schwechati csatában. Jutalmul a Lipótrendet és a lovagi rangot kapta. A Hegyes melletti csatában tanusított bátorságáért a katonai érdemjellel tüntették ki. 1849. őrnagy lett és a déli hadseregnek lett egyik vezére. 1850 szept. 28. megint Jellasics oldalára került mint szárnysegéd 1858. nyugdijazták.
(ejtsd: denn baron), Péter Jakab René, francia költő, szül. Párisban 1780 szept. 6., megh. u. o. 1854 jun. 5. 1806. egy epikus költeményt adott ki négy énekben: Héro et Leander, 1813. Propercius Elegiáit mértékes fordításban. 1822. Fragments de Virgile Lucian et Claudien; 1823. La Nymphe Pyrene au Français c. munkákat, 1825. Les fleurs poétiques c. idill-gyüjteményét. Fordította prózában Properciust, Anakreont stb., munkatársa volt a Nisard-féle latin klasszikusok gyüjteményének és a Dictionnaire de la conversationnak. Egyik utolsó képviselője volt a klassziko-akadémiai izlésnek, de azért versei nem minden eredetiség nélkül valók. V. ö. Saint-Beuve, Causeries du lundi, 10 köt.
1. Boldizsár német festő, szül. Hamburgban 1685 nov. 15., meghalt Rostockban 1749 ápr. 14. Már 14 éves korában igen jó arcképeket festett s később mint arcképfestő igen hiressé lett. Legjobb képei: Egy vén ember és egy vén asszony, a melyet VI. Károly számára festett (a bécsi császári képtárban); a schwerini gyüjtemény, mely 18 bevégzett és 46 be nem végzett képet tartalmaz; a hamburgi műcsarnokban 11, a drezdaiban 8 darab festmény van tőle. Két képe a budapesti orsz. képtárban, az egyik (420.) talán magának a művésznek, a másik Zinzendorf Miklós grófnak a képe (434.) kevésbbé kidolgozott művei közé tartozik, de szinezésük hideg és meglehetősen unalmasak.
2. D. János Kristóf, német hangszerész, szül. Lipcsében 1655 aug. 13., meghalt Nürnbergben 1687 ápr. 20. Münchenben a kürtkészítés mesterségét tanulta s nagy hajlama volt a zenéhez. A fuvóhangszerek javítása közben találta fel a klarinétet 1700. Nürnbergben hangszergyárt létesített, mely mind mai napig jó hirnek örvend.
(v. D'Ennery) Adolf Fülöp, francia szinműiró, szül. Párisban 1811 jun. 17. Volt közjegyzői segéd, festő és ujságiró, mig végre a szinműirásra adta magát. Első darabja: Émile, ou le fils d'un pair de France (1831, Desnoyer K.-val együtt). D. rendkivüli termékenységet fejtett ki, s részint maga, részint másokkal, temérdek népies darabot, vigjátékot, vaudevillet és drámát irt. Legsikerültebb szinművei; Le changement d'uniforme (1863); Le dernier oncle d'Amérique; L'amour en commandite (1840); Marjoaline (1844); Paris voleur, Colin Tampon (1845); Le marché de Londres (1845); L'Angelus (1846); La duchesse de Marsan (1847); Le chemin de traverse (1848); Le Mémoires de Richeleu; La case de l'oncle Tom (1853); Les oiseaux de proie (1854) stb. Anciet-Bourgeoisval irta a következőket: Le portefeuille; Gaspard Hauser; Jeanne Hachette (1836-1839); L'étoile du berger; Le maréchal Ney; Les sept péchés capitaux (1845-1848) stb.; Lemoine Gusztávval: La grace de Dieu; Les pupilles de la garde (1841); Grangéval: Les bohémiens de Paris (1842); Le donjon de Vincennes (1854); Cormons-nal: La journée d'une joile femme (1844) Gastibelza ou le fou de Tolede (1847); Les deux orphelines (1875); La premier jour de bonheure (1868); Malliannal: Marie Jeanne ou la femme du peuple (1845); Duguével: Le paradis perdu: Cartouche (1859); Le marchand de coco (1861); Le chateau de Pintalec (1862); Les mysteres du vieux Paris (1865); Desnoyerval: La bergere des Alpes (1852); Foucherval: La bonne aventure (1853); Faust; Les fiancés d'Albano (1858); Jallaisval és Thiéryvel: Le naufrage de la Pérouse; Crémieuxvel: Le savetier de la rue Quincampoix (1859); Clairville-el: Rothomago (1862); Crémieux H.-val: Aladin ou la lampe merveilleuse (1863); Edmond K.-val L'aienle (1863); Thibustval: Les amours de Paris (1866) stb. Különös népies darabjai tetszettek. Magyarul megjelent Mari, egy anya a népből. Népszinmű 5 felv. Fordította Czakó Zsigmond.
falu Potsdam orosz kerületben, 4 km-nyire Jüterbogtól, 310 lak. Ismeretes a határában 1813 szept. 6. vivott csatáról, amelyben Bülow, a szövetségesek vezére, Ney francia hadvezér seregeit heves küzdelem után szétverte. A szövetségesek győzelmére egy vasoszlop emlékeztet. V. ö. Wiehr, Napoleon und Bernadotte (Berlin 1893). Bulov tábornok a kivivott győzelmeért a D.-i grófi cimet kapta.
János, angol szinműiró és kritikus, szül. Londonban 1657., megh. 1734 jun. 6, Francia- és Olaszországban tett utazásai után hazatérve, London legelőkelőbb politikai és irodalmi köreihez csatlakozott s barátai közé számította Drydent, Congrevet, Wycherleyt, Addisont és másokat, de barátságos viszonyát elrontotta kiméletlen kritikáival; az igaz, hogy a kritikát az angol irodalomban ő emelte önállóságra. Nagy szegénységben és megvakultan halt meg. Kiválóak kritikái közül az Addison Catojáról és Pope Essy on criticismeről irottak. Drámái (Plays, Lond. 1697-1720) középszerüek s részben ujra feldolgozott régibb darabok, ilyenek: The comical gallant és The innader of his country; legismertebbek: Liberty alferted (1704); Appius and Virginia (1709); Selest works (válogatott művei) 1712. jelentek meg 2 köt.
(ul lat.) a. m. nemességtől való megfosztás.
(lat.) a. m. megnevezés, elnevezés; a retorikában tropus, midőn valakit saját neve helyett valamely rá vonatkozó dolog után szólítanak meg, p. «Belváros képviselője» Deák helyett stb.
(lat.), v. denominális képzés: minden olyan szó, mely névszóból (nomenből) van képezve, tehát az olyan névszók, minők: szép-szépség, fény-fényes, viz-vizi, s az olyan igék, mint. p. kő-kövez, szép-szépít és szépül stb. Azelőtt leginkább ezeket az igéket nevezték denominativumoknak. V. ö. Szóképzés.