(lat.) a. m. leszállás, leszármazás. D. elmélet, l. Darvinizmus.
(lat.) a. m. alászállás, sülyedés; p. d. uteri, a méh sülyedése, amely főképpen függesztő szalagjainak és támasztó készülékének, a medence-rekesz ellazulása és a hüvely és gát izomteste sérülései következtében jön létre a terhesség befolyása alatt, a szülés traumája után, vagy a gyermekágyban helytelen magatartás mellett. Létrehozzák más alkalmi okok is. L. Prolapsus.
(lat.) a. m. szálla alá poklokra. Az apostoli hitvallás e tétele, mint hittétel az egyházi hagyományban mindig megvolt; de mint szimbolum,articulus nyugaton a IV. sz. táján az aquilejai egyházban fordul elő először, keleten pedig már előbb is. A római kat. egyház a szentatyák felfogása alapján, Krisztusnak lelke szerint való leszállását az alvilágba (limbus) oly célból, hogy a jámbor lelkeket a teljes örök boldogság részesévé tegye, a lutheránus hitvallások győzedelmes felmagasztaltatásának kezdetét, a reformátusok ellenben megaláztatásának legvégső fokát értik ez alatt.
(franc. ejtsd: desszant), várviváskor a támadó fél által a védő tüzelése ellen épített (földalatti, befödött, csak oldalt védett), a vár v. sánc árkába vezető folyosó. Építészetben a lépcsőzetek alatt vagy fölött rézsutosan fölfelé épített bolthajtás.
(ejtsd: désán) (de Saint Amand) 1. Emil, francia költő, szül. Bourgesban 1791 febr. 20., megh. Versaillesban 1871 ápr. 23. 1812. La paix conquise c. ódája jutalmazásául I. Napoleon a jószágigazgatóságnál álláshoz juttatta, de hirnevet csak 1818. Latouche-sal együtt irt: Selmours de Florian és le tour de faveur c. két vigjátékával szerzett, melyeket egymásután több mint százszor adtak elő. A klasszikusok és romantikusok közötti harcban D. az utóbbiak élére állott és Hugo Viktorral, de Vignyval, stb. a La muse française c. pártlapot alapította. E lapban tette közzé költeményeit Le jeune moraliste álnév alatt. Említésre méltó munkássága azonkivül nehány opera-könyv és regény (Mea culpa, Paul René) irásában, valamint Shakespeare Romeo és Juliájának (1839), Macbeth-jének (1844), Goethe dalainak, Schiller Glockejének és spanyol románcok fordításában áll. Összegyüjtött munkái Párisban 1872-74. 6 kötetben jelentek meg.
2. D. Antony, francia költő, D. Emil öccse, szül. Párisban 1800 márc. 12., megh. Passyban 1869 okt. 29. Legnevezetesebb műve: Dante Divina Commedia-jának versben való lefordítása (1824). Különösen hires volt elégiák irásában. Egyéb munkái: Trois satires politiques (1831); Satires (1834); Dernieres paroles (költemények 1835); Résignation (1829). A két testvér költeményei Poésies d'Émile et Antony c. a jelentek meg (Páris 1841).
3. D. Leodegar Mária, francia filozófus, született Poitiers-ban 1717., megh. 1774. Benedekrendi pap volt. A XIX. sz. szabad szellemeivel folytatott levelezése, melyet Beaussire fedezett fel, a spinozismushoz közeledő hegeli nézeteket mutat. Névtelenül két munkát adott ki: Lettres sur l'esprit du siecle (London 1769) és La voix de la raison contre la raison du temps (Brüssel 1770). V. ö. Beaussire, Antécédents de l'Hégélianisme dans la philosophie française (Páris 1865).
(növ., Deschampsia Beauv., Lerchenfelira Schur, Aira Autor., Avenella et Avenaria Bluff et Fingerh. éraperje v. szükperje Baumg.), pázsitfü, füzérkéje két-, ritkán 3-virágu, toklásza a csucsán 4 fogu, a tövéről v. a közepéről szálkája nő. Európában 11, hazánkban 4 fajjal. A D. v. Aira caespitosa) L.), sédbuza, pázsitperje Baumg. 1/2-11/4 m. mag. pázsitkóró, ágboga terjedelmes, lila, v. ritkábban halványsárga, virágnyele érdes, szálkája egyenes, levele lapos. Nedves ingoványos réten, nedves berekben gyakori, sürü gyepet alkot. Fiatalon jó takarmány, később durva. Sürü gyepjével a moha félreszorítására, mocsaras rétek, csádaj javítására célszerü. Ilyen helyen mondhatni még a legjobb fü, évenként háromszor lehet kaszálni. A D. v. Aira flexuosa L. csak félakkora v. még alacsonyabb, inkább szálonként, s pedig nálunk leginkább fenyvesben v. száraz hegyeken nő, néhol az erdei pázsitnak jelentékeny része. Virágzata bókoló, ágai kigyódzók, szálkája térdelt, levele csaknem sertenemü. Középértékü takarmányfü, másutt homokon is megnő, nálunk itt nem terem. V. ö. Aira caespitosa.
Achill, Temesvármegye alispánja. Francia származásu család ivadéka, mely Dejean de Hansen névvel VI. Károly császártól 1728. kapta a római birodalmi, Deschán de Hansen névvel Mária Teréziától 1744. a magyar nemességet, és Temesvármegye közéletében a mult század közepe óta előkelő helyet foglal el. Fia az 1872. elhunyt D. Achill temesmegyei nagybirtokos, 1848-49. krassói kormánybiztosnak. Szül. Bukovecen Temesmegyében 1848 máj. 4. A gimnáziumot 1858-66. a piaristák szegedi konviktusában, jogi tanulmányait Kassán, Pécsett és Poszonyban végezte. Temesmegyénél 1874 febr. 15. kezdette meg pályáját a főispáni irodában; 1874 márc. 23. harmadaljegyzőnek, 1875 máj. 14. másodaljegyzőnek, 1875 szept. 6. első aljegyzőnek, az 1877-iki dec. 28. tartott általános tisztujításkor árvaszéki elnöknek, a következő 1883-iki tisztujításkor ujból árvaszéki elnöknek lett megválasztva. A megye zilált állapotban talált árvaszéki és árvapénztári viszonyainak rendezése körül kifejtett erélye, 12 évi elnöksége alatt elért sikerei alapították meg azon jó hirnevét, melynek köszönhette az 1889 dec. 18. megtartott általános tisztujításkor alispánná megválasztását. Vármegyéje községei közigazgatásának purifikálásában tanusított erős keze és ennek nyomán alispánsága első éveiben támadt küzdelmei, vmint az 1891. Temesvárott rendezett délmagyarországi gazdasági és iparkiállítás alkalmávali szereplése nevét országszerte ismertté tették. Ezen kiállítás végrehajtó-bizottságának elnökeként szerzett érdemeiért a III. oszt. vaskorona-rendet kapta. Hivatalos hatáskörén kivül is a közélet több terén visz vezérszerepet; 15 év óta elnöke a megyei lótenyésztési bizottságnak; igazgatója a délmagyarországi történelmi és régészeti muzeumnak; elnöke a délmagyarországi term.-tud. társulatnak; elnöke a temesvári magyar dal- és zeneegyesületnek; az országos vöröskereszt-egylet kiválóan buzgólkodó megbizottja.
(ejtsd: desanel) 1. Emil Ágost István Márton, francia iró, szül. Párisban 1819 nov. 14. A bourgesi kollegiumban az ékesszólás tanára volt, később Párisban tanított, de Catholicisme et socialisme c. cikke (1850) miatt állását elvesztette. 1851. kiutasították az országból, mire Brüsszelbe ment s itt sokaktól hallgatott felolvasásokat tartott az irodalomról. 1859. visszatért Párisba, dolgozott a Revue de Quinzaine, a Journal des débats c. lapok számára; 1876. tagja lett a képviselőháznak, 1881. a College de France-ra az irodalom tanárának és élethossziglani szenátornak nevezték ki. Irásai: Les courtisanes de la Grece (1854); Le mal et le bien qu'on a dit des femmes (7. kiad., 1867); Histoire de la conversation (1858); La vie des comédiens (1860); Christophe Colomb et Vasco de Gama (1862); Physiologie des écrivains et des artistes ou essai de critique naturelle (1864); Études sur Aristophanes (1867); A batons rompus (1868); Le peuple et la bourgeoisie (1881); Le romantisme des classiques (1882). Lamartine (2 köt. 1893).
2. D. Pál, francia politikus és iró, született Brüsszelben 1856 febr. 13., az előbbinek fia. Elvégezte a jogot és aztán Jules Simon miniszter titkára lett és egyuttal képviselő. Különösen nemzetgazdasági és gyarmatkérdésekben szólalt fel. Művei: La question de Tonkin (1883); La politique français en Océanie (1884); Les intérets français d'ans L'Ocean Pacifique (1887); Orateurs et hommes d'État. (1888); Portraits de femmes (1889); Essais de philosophie politique (1889); 1893 aug. 20. megint megválasztották képviselőnek.
(csehül: destna), város Pilgram csehországi kerületi kapitányságban, a Dirna patak mellett (1890) 1431 lak. Az ódon külsejü városka mellett régen ismeretes ásványviz fakad, melyet bőrbajok és köszvény ellen használnak.
(ejtsd: dékloázó) Alfréd Lajos Olivier Legrand, francia mineralógus, született Beauvais-ban (Oise) 1817 okt. 17. Tanulmányai befejezte után Észak-Európát utazta be és ellátogatott Izland szigetére is, hol éppen alkalma volt a Hekla kitörését észlelni. Erről szól egyik első értekezése is: Sur un voyage en Islande lors de l' éruption de l'Hécla (1845). Hazatérve, az École des arts et manufactures repetiteurje lett, később az École normale supérieure tanára s 1876. a Musé d’ histoire naturelle-ben az ásványtan r. tanára. Különösen kristály-optikai tanulmányaival szerzett kiválóbb érdemeket, nevezetesen alapvetők az ő kutatásai az optikai tengelyek diszperziói viszonyaira vonatkozólag; ő fedezte fel a cinnóberen a cirkulár polárosságot, ő különböztette meg a földpátok között legelőször a mikroklint, annak sajátságos szerkezetével. Nagyszámu értekezései részint az Annales des physique et de chimie, részint az Annales des mines c. folyóiratokban jelentek meg. Nagyobb munkái közül kiemelendők: Mémoire sur la cristallisation et le structure intérieure du quartz (Paris, 1885); De l'Emploi des propriétés optiques biréfringentes en mineralogie (Paris, 1857); Leçons de cristallographie (Paris, 1861); Manuel de minéralogie (1862-1874, 2 kötet); Nouvelles Recherches sur les propriétés optiques des cristaux naturels ou artificiels (Paris 1867). 1869 óta a L'Académie des sciences tagja.