Deszpot-Szent-Iván

nagyközség Bács-Bodrog vmegye ujvidéki j.-ban, (1891) 2228 szerb és német lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Desztán

arab eredetü török szó, jelent történetet, elbeszélést, mely a nép mulattatására szolgál. Ujabban versekbe foglalnak egy-egy népszerü eseményt vagy személyt és vagy elénekelik nyilvánosan helyiségekben, vagy pedig nyomtatásban is árulják. Százával teremnek a desztánok, és a könyvet bazárokban árulják, a szines papirosra nyomtatott históriákat. Tárgyuk a lehető legkülönfélébb. Négysoros és párosrímekbe szedett versszakokból állanak, népies nyelven vannak irva és pusztán mulattatásra szánvák.

Desztilláció

l. Lepárlás.

Desztillált viz

l. Viz.

Desztur

(török) a. m. engedély, hatalom. Az utcákon e szóval intik vigyázatra az embereket, ha valami, főleg teher elől ki kell térni. D. vardá D.-nak nevezik még a törvények és rendeletek gyüjteményét is. D. elámel igy p. a neve minden még érvényességben levő törvénynek.

Detacher

(franc., ejtsd: detasé, ném. detaschieren), az egy egészet képező részek egyikét az egésztől eltávolítani. Katonaságnál seregrésznek, csapatnak stb. rendes harcászati köteléken kivüli alkalmazása. - Détachement, l. Különítmény. - Détaché (zene), l. Staccato, - Detachier-készülékek (tengerészet), l. Csónakeresztő-készülékek.

Détacheur

fr. (ejtsd: détasör). A malmokban a sima felületü hengerekkel működő hengerszékekből a derce- és lisztkeverékből álló őrlemény összenyomva, összetapadva apró levélkék alakjában kerül ki. Ily alakban ezen őrlemény-részeket a közönséges szitáló gépekben, nem lehet jól különválasztani, mert ezen összetapadt részek még szitálás alatt sem hullanak teljesen szét. A malomban tehát a szitálás előtt ezen őrlemény-lepénykéket kavarással széthullatják. Erre a célra használják a D. nevü gépeket, melyeket először Fischer Adolf budapesti magánmérnök és malomszerkesztő vitt be a malomüzembe.

[ÁBRA] Détacheur.

Az ábra mutat egy D.-t. Az őrlemény-lepénykéket cső vezeti jobbról fönn a gép hengerébe, melynek vizszintes tengelyével a kavaró szerkezet percenként 300-500 fordulatot tesz, a szerint a mint a D. 1-6 hengerszékből kikerülő őrleménynek a kavarására szolgál. A megkavart s ez által széthullott őrleményrészek a henger balvégén lenn kiömlenek. A kiömlő őrleményt cső vezeti a felhordóba, mely azt a szitáló hengerekbe emeli. Ha az őrleményt centrifugális szitahengerben szitálják, D.-t nem szükséges alkalmazni. A gép hossza 1,0 m., átmérője 0,5 m.

Détail

(franc., ejtsd: detaj) a. m. részlet; a kereskedésben a D. v. kiskereskedés ellentétben áll az en gros, vagyis nagykereskedéssel; az építészetben v. valamely tagozatnak természetes nagyságban való megrajzolása. - D. iroda, a hadseregparancsnokságoknál és a hadseregfőparancsnokságnál a vezérkari osztály egyik ügyosztálya, amely mindazokkal az ügyekkel foglalkozik, amelyek nem vonatkoznak közvetlenül a hadműveletekre. A D. irodához vannak beosztva, ill. közvetlenül ez alá vannak rendelve: a szárnysegédek és parancsőrtisztek, a főhadiszállás tábori rendőrosztaga, a főhadiszállás térparancsnoksága s a tábori posta; a hadsereg-főparancsnokság D.-irodája alá van még rendelve a testőr-lovasszázad is.

Détaille

(ejtsd: dötaly) Eduárd, francia festő, szül. Párisban 1848 okt. 5. Meissonier kedvenc tanítványa, az 1867-iki Szalonban mestere műtermét ábrázoló festményét állította ki, azután a directoire idejéből vett apró, szellemes, csinos kosztümképekkel aratott sikert, később azonban, különösen az 1870-71. háboru után, melyben ő is résztvett, kizárólag katona- és csataképeket festett. Neki is, mint mesterének, legsikerültebb képei kis terjedelmüek és a rendkivül gondos kidolgozással meg a hatásos elrendezéssel tünnek ki. Ilyenek legismeretesebb képei: A győztesek (1872); Fosztogató poroszok Páris előtt; A maursbronni nehéz lovasság (1875); a kémszemle (1876); különösen szép az: Üdvözlet a sebesült ellenségnek (1877); kevésbé sikerültek nagy festményei. A zászlók kiosztása (1881) és a champigny-i csata panorámája (1882). Neuville-el együtt); megható ellenben 1892. kiállított nagy képe: A hüningen őrség kivonulása. A magyar nemzeti muzeumban levő: Huszárőrnagy elegáns, bámulatos technikával megfestett képecske. D., aki mint akvarell-festő is kiváló, 1885. L'année française cimen diszmunkát adott ki.

Datailrajz

a. m. részletrajz.


Kezdőlap

˙