(lat.) a. m. elijesztés.
(lat.) a. m. tisztító gyógyszerek.
(uj alt.) a. m. a tróntól való megfosztás.
(lat.), Idegen dolognak építés általi felhasználásánál (beépítés, inaedificatio) a felhasznált dolog tulajdonosa a római jog szerint annak tulajdonát el nem veszti, de mig az épület áll, a dolgot vissza nem követelheti. Ellenben a D. keresettel követelheti a dolognak kétszeres értékét és pedig tekintet nélkül arra, vajjon az építő jó vagy rosszhisszemüen járt-e el. Az osztr. polg. tkv. erre az esetre akként intézkedik, hogy az, aki épületébe idegen anyagot beépített, az épületnek, tehát a beépített anyagnak is tulajdonosa marad; de a jóhiszemü építkező, amennyiben tulajdoni keresetnek helye lehetne, a közönséges, a rosszhiszemü építkező pedig a legmagasabb árt, s ezen felül még minden kárt megtéríteni tartozik.
kisközség Heves vmegye gyöngyösi j.-ban (1891) 1484 magyar lak.
Károly, német regényiró, családi nevén Bauer Klára (l. o.).
Lippe hercegség fő- és székvárosa a Werre partján, vasút mellett (1890) 9733 lak., csekély jelentőségü iparral, természetrajzi muzeummal, könyvtárral (60000 kötet) érem és rézmetszet gyüjteménnyel. Az 1300. alapított Ó- és az 1709. megkezdett Uj városból áll; jelentékenyebb épületei: a hercegi palota, a szinház, városház, kórház és a különböző iskolák. Körülötte nagy kiterjedésüek az ültetvények. Minden nyáron 1 napig tartó katonai lóverseny van. 5 km.-nyire van Grotenburg a hatalmas Hermann-emlékkel. Azt tartja a hagyomány, hogy a Varus-féle ütközet D. és Horn között az u. n. Winnfelden volt. Nagy Károly idejéből Theotmalli, Thiatmelle (népitélet) néven említik, mint a szászokon nyert győzelem (783) terét. 1101. II. Henrik a paderborni püspöknek ajándékozta. 1350. városi jogokat kapott. 1447. a husziták hódíták meg. V. Simon (megh. 1536.) építette D. várát, melyet sáncokkal és árkokkal vett körül. Detmoldben született Grabbe és Freiligrath költő. V. ö. Thorbecke: Reisehandbuch für den Teutoburger Wald. D. etc. (Detmold 1882).
János Armin, német politikus és iró, szül. Hannoverában 1807 jul. 24., megh. u. o. 1856. márc. 17. Jogot tanult Göttingában és Heidelbergában s azután mint ügyvéd telepedett le Hannoverában. Hogy emellett a művészethez is értett, bizonyítja 1833. megjelent humoros, szatirikus munkája: Anleitung zur Kunstkennerschaft (2. kiad. 1845. Hannov.). A költészet iránt is melegen érdeklődött s Heine-t barátjai közé számította. A hannoverai alkotmány fölfüggesztése után, Münden városa képviselőnek választotta 1838. Ez állásában D. passziv ellenállást fejtett ki ugy a kamarában, valamint a hirlapokban is, amiért a kormány minden módon üldözte, sőt 1843. börtönre és pénzbirságra is itélte. Ekkor adta ki a: Randzeichnungen (Braunschweig 1843) c. munkáját, mely a legjobb szatirikus művek egyike. Konzervativ alapelveknek hódolva, ellenszenvvel kisérte az 1848. forradalmi mozgalmat s midőn az osnabrücki kerület 1848. a német nemzetgyülésbe választotta, a szélső jobbpárthoz csatlakozott. Mint az alkotmányozó-bizottság tagja, azon kevesek egyike volt, akik az alkotmány tervezetét is elvetették; emiatt sok ellensége támadt, kiknek számát a: Thaten und Meinungen des Herrn Piepmayer (Frankf. 1849) c. szatirájával még szaporította. Esküdt ellenfele volt továbbá a porosz császárság eszméjének; de midőn IV. Frigyes Vilmos a fölajánlott császári koronát visszautasítá s Gagern is visszalépett: belépett az ujonnan alakított konzervativ minisztériumba, mely abban látta föladatát, hogy Ausztria segélyével a régi viszonyokat visszaállítsa. Eleinte igazságügyi s Grävell visszalépése után belügyi miniszter volt, és mindaddig ragaszkodott tárcájához, mígnem maga János főherceg s kormányzó hatalmát a szövetség központi bizottságának kezébe letette. Erre D. is leköszönt s visszatért Hannoverába; de a király nemsokára mint hannoverai meghatalmazottat küldte az ideiglenes szövetség központi bizottságába, majd pedig követnek a szövetségi gyülésre. Ebben a minőségében oda törekedett, hogy a német viszonyok rendezése a szövetségi jog alapján történjék. Azonban a Münchhausen-kormány 1851. visszahivta frankfurti állásáról, és azóta haláláig Hannoverában élt.
a geologiában a földrengéseket megelőző vagy azokat egyre kisérő földalatti dörgés, moraj és egyéb sajátságos zaj. Ugyancsak D. a meteorit esésével járó, nagyon messzire elhallatszó dörrenés. D. áll be, ha valamely kémiai folyamatnál (bomlásnál v. vegyülésnél) hirtelen igen nagy légnyomás keletkezik s ennek folytán durranás hallható. Ha a D. zárt térben történik s a tér falai a D. következtében szétvettetnek, akkor a D. explozióvá fajul.
(lat.) a. m. hangleszállás, az énekművészetben azt jelenti, hogy az énekes valamely hangot kelleténél mélyebben énekel; rendesen bizonyos restség vagy hiányos hallási szervek okozzák a D.-t; csak annyiban különbözik a disztonálás-tól (l. o.), hogy ez utóbbit akkor használják, ha valamely hangot mélyebben vagy magasabban énekel az énekes.