a geologiában, l. Devon szisztema.
Angolországban, középszarvu, barnapiros, átlagos tehénsuly 400-450 kg., igen gyorsan fejlődik és könnyen hizik, az ökrök lassubb felnevelés által igázásra is használhatókká tehetők; tejelése csekély.
(ejtsd: devnpárt), város és hadi kikötő Devon angol grófságban a Tamar torkolatánál, Plymouth tőszomszédságában, (1891) 54736 lak. Mount-Wise nevü várral és két erőddel, nagy kaszárnyákkal, hatalmas arzenállal és hadihajógyártással. Legszebb épületei a Szt. Mary-ról és Szt Bonface-ról elnevezett templomok.
angol grófság, l. Devon.
(ejtsd: devnsir) v. Devon, angol nemesi cim, melyet I. Henrik ideje óta viselt a Redvers család és amely 1335. a Redvers háztól a II. Henrik óta Angolországban élő Courtenay-családra szállott át.C. Tamás, a hatodik D. gróf fogságba került Towton mellett, s lefejeztetett 1461. C. Eduárd, aki 1485. kapta a D. grófi cimet, VII. Henrik alatt tünt ki. Ennek fia C. Vilmos, IV. Eduárd legifjabbik leányát, Katalin hercegnőt vette nőül s VIII. Henrik alatt nagy szerepet vitt. Ennek fia C. Henrik eleinte nagy kegyben állott VIII. Henrik királynál, 1538. azonban kegyvesztett lett, s 1539. lefejeztetett. Henrik fiával, Eduárddal, akinek Vérengző Mária 1553. visszaadta a D. grófi cimet, kihalt a Courtenay család főága, egy mellékágban azonban tovább virágzott a család és a főrendiház a Devon gróf cimet 1831., az 1553-ki patens alapján, ezen mellékágra ruházta át. - Időközben azonban I. Jakab király 1618. a D. gróf cimet Cavendish Vilmosra ruházta át, aki Virginiát és a Bermuda szigeteken az első angol gyarmatokat alapította volt. A Cavendish házból származott D. grófjai és hercegei közül kiemelendők: Vilmos, negyedik D. gróf, ama lordok egyike, kik III. Orániai Vilmost hivták meg 1694. Angolországba. Vilmostól azután a Hartington marquis és D. herceg cimet kapta. Megh. 1707., mint Anna királynőnek főudvarmestere. Őt követte legidősebb fia: Vilmos, második D. herceg, aki atyja főudvarmesteri hivatalát örökölte, mely hivatal azóta ugyszólván örökös volt e családban. Megh. 1729. s három fiut hagyott hátra: a legifjabbik, Károly, a hirneves Cavendish Henrik (l. o.) vegyésznek és tudósnak volt atyja; a legidősebbik fia: Vilmos, a harmadik D. herceg, (szül. 1698., megh. 1755. dec. 5-én) Irország alkirálya és a királyi tudományos társaságnak tagja vala. Ennek legidősebb fia: Vilmos, negyedik D. herceg, (szül. 1720., megh. 1764. okt. 2. Spaaban), szintén Irország alkirálya (1755), azután a kincstár lordja, főkamarás és a térdszalagrend lovagja vala. Legidősebb fia: Vilmos, ötödik D. herceg, (szül. 1748., megh. 1811. jul. 29.), Irland kincstárnoka volt, politikai tekintetben pedig az egész Cavendish-családdal egyetértve az ellenzékkel tartott. Első neje, Cavendish Georgina D. hercegnő, Spencer János gróf leánya, szépség, szeretetreméltóság és szellem által tünt ki s nagy befolyást gyakorolt a politikai ügyekre. (Szül. 1757 jun. 9. s megh. 1806 márc. 30.). Második neje: Hervey Erzsébet, a negyedik Bristol gróf leánya s Forster János Tamás özvegye, szintén szerepet játszott a politika terén, férje halála után pedig (1815) Rómába költözött, ahol háza művészek és tudósok találkozó helye lett. Ő sürgette Phókás oszlopainak kiásatátát (a Forum romanumon), és az ő pártfogása alatt fogott Caro Hannibal Vergilius Aeneisének fordításához, mely hires munka azután 150 példányban, kitünő rézmetszetekkel 1818. 2 kötetben jelent meg a könyvpiacon. Része volt továbbá Horatius ötödik szatirájának illusztrált kiadásában (Parma 1818). Dante illusztrálásával is foglalkozott, midőn 1824 márc. 30-án meghalt. - Spencer Cavendish Vilmos, a hatodik D. herceg, az előbbi hercegnek első nejétől származott fia, szül. 1790 máj. 21. megh. mint agglegény 1858 jan. 18. Tagja volt a titkos tanácsnak és 1826. mint rendkivüli angol követ Moszkvában járt Miklós cár koronáztatása alkalmával, ki őt barátságával ajándékozta meg. IV. György és IV. Vilmos király alatt lord-főkamarás volt. Bőkezüen pártolta a művészetet és irodalmat és maga irta meg családja régi várainak és kastélyainak multját a: Handbook of Chatsworth and Hardwick c, művében (1846). Utódja unokaöccse: Cavendish Vilmos, Burlington grófja, Cavendish György lordnak, a negyedik D. herceg ifjabb fiának unokája vala, aki 1831. a gfóri méltóságot kapta volt és a 7. D. herceg lett. (szül. 1808 april. 27., megh. 1891 dec. 21.) Cambridgeben tanult s ezt az egyetemet 1820-30. az alsó házban képviselte; azután Nord-Derbyshire követe volt, nagyatyja 1834. bekövetkezett halálakor pedig a lordokháza tagja lett. 1836-56-ig a londoni egyetemnek, 1862 óta pedig a cambridgei egyetemnek volt kancellárja. Legidősebb fia Spencer Compton Cavendish Hartington marquis (l. Hartington) a szabadelvü pártnak egyék vezérférfia.
(l. a mellékelt képet), a geologiai ó-kor (első kor), illetőleg paleozói kor ama szisztémája, mely a szilur-szisztéma után s a karbon szisztéma előtt képződött, és amelynek rétegei legelőször temettek magukba nagyobb mennyiségben edényes kriptogam-növényeket (harasztokat, kalamitákat), fenyőféléket és magasabb rendü állatok közül halakat.
[ÁBRA] DEVON SZISZTEMA
Az első edényes növények és az első halak korának is volna mondható. Településre nézve tehát a sziluron nyguszik, a karbon pedig reá telepszik. Devonshire angol grófságban lévén hatalmasan kifejlődve, nevét onnan kapta s pedig Murchison és Sedgwick ajánlatára (1839). Mivelhogy Angliában s még némely más területen legfőbb anyagát veres homokkő teszi, Oldred-sandston-nak (régi veres homokkőnek) is elnevezték. A Rajna vidékén is meglévén, Rajnai formáció néven is említik; a régebbi nomenklaturában a fiatalabb átmeneti képződmény v. hegység név a devont illeti. Helyenként, nevezetesen Angliában s Skóciában, 6000 m.-t meghaladó vastagságban képződött ki. Anyaga eléggé változatos, noha legnagyobb tömegét a homokkő, kvarcit s konglomerát alkotja; vannak azonban vidékek, ahol az agyagpala s a mészkő az uralkodó anyaga a D.-rétegeknek. Ez utóbbi esetben előfordul az a sajátságos jelenség, hogy az agyagpalában fészekformán találni kövületekben gazdag mészkő-betelepülést. Málláskor az ilyen kőzet erősen likacsossá lesz s képződik az a fajtája a mészkőnek, melyet a németek Kramenzelkalk-nak mondanak. Az élet merőben eltérő a maitól, ugy a növény- mint az állatvilág a régi kornak megfelelően nagyon fejletlen és igen sajátságos, de a szilurhoz képest mégis erős a haladás. A szilur szerves világa majdnem kizárólag a tengerre szorítkozik, a devonban már a szárazföld is produkál némi életet, persze első sorban növényzetet; vajjon szárazföldi állat egyáltalában élt-e már akkor a földön, az teljes biztossággal ez ideig felkutatva nincsen. Egyes leletek, nevezetesen ujbraunschweigi (Brit-Amerika) rossz megtartásu rovarlenyomatok és egyéb maradványok nagyon valószinüvé teszik azt, hogy az akkori csekély terjedelmü szárazföldeken, szigeteken is élt állatvilág, de szervezetükről még csak hozzávetőlegesen sem alkothatunk magunknak fogalmat. A flóra alakokban még elég szegény és gyér. Tengeri moszatok közül igen gyakoriak a Fucus-félék, egyes helyeken pedig, (nevezetesen Amerikában) a sajátságosan spirális formára csavarodott Spirophyton. A szárazföldi flóra nagyban hasonlít már a Karbon-szisztéma kulm-flórájához, edényes kriptogamok (kalamiták, annuláriák, lepidodendronok, harasztok) és fenyőfélék (Araucarioxylon kövesült törzsei), valamint az ezek közt helyet foglaló szigilláriák alkotják azt; utóbbiaknak nemcsak törzseit birjuk a D.-ból, hanem szöszös rizómáit is, az u. n. sztigmáriákat. Kizárólagosan D.-i növény a Psylophyton, mely az amerikai leletekből itélve, roppant dusan nőhetett az akkori szárazföldeken; s lycopodiumhoz hasonló, igazi növénytani jellege azonban még biztosan megállapítva nincs. Amerikán kivül eddig sehol sem találták. A fauna szorosan kapcsolódik ugyan a sziluréihoz, de már egy némely faj, nem s család a szilur állatvilágából letünt s helyükbe ujak léptek és pedig az előbbieknél tökéletesebb szervezetüek. Kihaltak a graptolitok, ama nevezetes s jellemző alakok, melyek milliónyi mennyiségben nyomódtak le a szilur palákban, továbbá a cystideák, a lituitok, egész sora a trilobita-fajoknak (pl. a Calymene és Agnostus). Az uj megjelenő alakok között legfeltünőbbek és legjellemzőbbek az ammonitok és a halak. Az egyes tipusokat illetőleg a protozóák nagyon alárendeltek; a korallok alakokban elég gazdagok, de nem annyira, mint a szilurban; Cystiphyllum, Cyathophyllum, Pleurodictyum, továbbá a devoni korallmeszeket legnagyobb mennyiségben alkotó favositidok s stromatáporidák a legközönségesebb alakok. Legnevezetesebb azonban és egyuttal a D. legkiválóbb vezérkövülete a papucs-korall Calceola sandalina. A rengeteg mennyiségben élt echinodermákat majdnem kizárólag krinoidák képviselik, nevezetesen Cupressocrinus, Haplocrinus, a blastoideák, melyek a kőszén-szisztémában oly gyakoriak, a D.-ban már igen gyéren jelentkeznek (Pentremites), a szilurban nagyban szerepelt cystideák letüntek. A molluszkák közül, mint minden régebb szisztémában, a brachiopodák s a cephalopodák uralkodnak, a bivalvák s gastriopodák háttérbe szorulnak. Egyik leggyakoribb, bár nem kizárólagaosan D.-i brachiopoda a Spirifer (Sp. speciosus), egyike a legnagyobbaknak a Stringocephalus Burtini, mely kizárólagosan D.-i alak. Macrochilus subcostatus és Murchisonia bigranulosa ismertebb D.-i gastropodák. A kefaloptodák annyiban különösen nevezetesek, hogy mig a szilurban csakis nautilidák képviselték őket, itt egy uj családdal az ammonitok-kal megszaporodnak, s pedig amazok rovására, a mennyiben ezek a D. lerakódásokban kezdenek háttérbe szorulni. Orthoceras és Cyrtoceras még itt is gyakori ugyan, de egyéb rokonaikkal együtt a szilurhoz képest kevesbednek; csupán a Nautilus nincs emelkedőben. A D.-i ammonitok sok tekintetben különböznek még a későbbi mezozoos érában nagy szerepet játszó rokonaiktól, amiért is némelyek elkülönítik s goniatitok-nak nevezik, de mindannyian megegyeznek abban, hogy ezek az ugyancsak ammonit jellegü clymeniák-kal együtt a későbbi ammonitok legelső képviselői. A Clymenia nem kizárólagosan a D.-ban élt, a Goniatites nem később is szerepel, de uralkodó csakis a D.-ban. A krusztáceák sorából a trilobiták erősen háttérbe szorulnak, bár még mindig vagy 300 nemmel képviselvék; sok szilurbeli alak bár kihalt, de egyetlen egy uj fajjal sem gazdagodott. Rengeteg mennyiségben élt egy igen apró, borsóforma páncélu rákocska, a Cipridina (Entomis) serrato-striata. A D. fauna legjellemzőbb sajátsága a halaknak tömeges megjelenése, melyekkel a legtökéletesebb állattipus, a gerinceseké, vergődik legelőször jelentőségre. A D-i halak sajátszerü alakok, nagyon eltérők a ma élők legtöbbjétől. Mind porcogós vázuak, csontos halaknak semmi nyoma. Különösen két alak vált ki közülök: a Krosszopterigiusok, vagyis haterocerk farku ganoid halak (Osteolepsis, Holoptychius, Encaphalaspis, Acanthodes) és a páncélos halak vagy plakodermák, a legsajátszerübb halak, melyek valaha éltek; utóbbiak fejét és törzsét csontpáncélok fedték. Nevezetes közülök az Asterolepis (Pterichthys), a Cephalespis és a Coccosteus. A halaknál magasabb rendü gerincesek a D-ban nem éltek, legalább ilyeneknek biztos nyomaira eddig nem akadtak. A Telerpeton Elginense, melyet mint a legrégibb szauriust a D-ból irtak le s mint ilyen nagy hirre vergődött, nem D.-i állat, mert az elgini vörös homokkőről (Skócia), melyben ez állat ásatag-maradványát találták, kitünt, hogy nem D.-i képződmény, hanem jóval fiatalabb, valószinüleg triaszbeli. Mindenütt, ahol a D. tökéletesen meg van, paleontologiai jellemvonásában többszörös változás konstatálható, ugy hogy faunáinak eltérő habitusa szerint megkülönböztethető 3 emelet: alsó-, középső- és felső-D. Földrajzi elterjedése igen jelentékeny s pedig nem csak Európában, hanem Amerikában, Afrikában, Ázsiában sőt Ausztráliában is. Európában nagyterjedelmü D.-lerakódások vannak Angliában, Franciaországban (Bretagne, Normandia), Németországban a rajnai palahegység, a vele szomszédos belga területek, ismeretes az Eiffelben, a Harzban, a Thüringi erdőben, a Fichtel hegységben, Sziléziában, Morvaországban, Krakó vidékén, a Dnjester területéről, Grác környékén, Krajna és Karintiában. Hazánkban terjedelmes D.-képződmények nincsenek. Van egy kevés Vas.vmegyében, továbbá említik Dobsina vidékén is, de nem kövületek, hanem település alapján veszik az ottani kvarcitban gazdag zöld palákat D.-koruaknak. Ny.-Európában Spanyolország s Portugália egyes vidékein meg van, igen alárendelt a Skandináv félszigeten, annál jelentékenyebb azonban Oroszország területén. A D.-képződmények legklasszikusabb földje É.-Amerika, ahol az Atlanti-partoktól a Pacific partokig sokfelé feltalálhatók. A különböző földrajzi elterjedésü D.-képződmények közt feltünő különbségek a faunában nem konstatálhatók. Csupán egy körülmény igen nevezetes, az u. i., hogy a legtöbb vidéken a D.-rétegek igen gazdagok mindennemü kövületekben, de a brit szigeti nagy terjedelmü vörös homokkő-lerakódásokban halakon kivül alig találni egyéb kövületeket. A D.-vulkánosság leginkább diabasz feltörésében nyilvánult; részben magát a tömegkőzetet találni, részben pedig tufáit, melyek a D. egyéb anyagával szoros összeköttetésbe léptek. Ipari szempontból fontos anyagokat nagy mennyiségben rejtenek a D.-képződmények. A Dobsina vidéki ércek (vaspát, kalkopirit, tetraédrit, nikel s kobalt-ércek, stb.) a D-nak tartott kőzetekben vannak. D-i képződményekben bányásszák Wesztfália, a Harz és Nassau legtöbb vörös vasércét, Szt. Andreasberg (Harz) ezüstérceit, az Aachen vidéki zink- és ólomérceket, a cornwallisi ónkövet, a Königsberg vidéki foszforitot és sok egyéb iparilag fontos anyagot. Az amerikai, p. a pennszilvániai petróleum nagyrészt D-i homokkőben van.
(lat.) a. m. elnyel, elnyelés.
(lat.), a rómaiaknál az az ünnepélyes cselekedet, mellyel valaki a haza javára magát az alvilági isteneknek önkéntes halállal feláldozta, mint Curtius, Publius Decius és ennek haosnló nevü fia. A hadvezér ellenséges városokat és seregeket is devoválhatott az alvilágiaknak. Ilyen esetekben előbb az evokációnak (evocatio) kellett megtörténni, t. i. fel kellett szólítani az illető város védő isteneit, hogy hagyják el a várost. Ilyen evokáció és D. történt p. Gabil, Veji, Korinthus és Karthago városoknál. Caligula idejében egy ember a beteg császárért ajánlotta fel életét s aztán kénytelen volt a felgyógyult császár parancsára fogadalmát tényleg be is váltani. Egyházi nyelven a D. az isten és szentek odaadó tiszteletét, továbbá ájtatosságot, fogadalmat, valamint a feljebb valók iránti engedelmességet stb. jelent.
(lat.), a vallási meggyőződés nyilvánításának azon szükkörü formája, amely a házi ájtatosságra van szorítva. Kétféle neme van: az egyszerü és a minősített (devotio domestica simplex et qualificata). A német birodalomban a vesztfáliai béke 1648. 34-ik §-ában állapítja meg először, még pedig ugy a katolikus, mint az evangelikus hitvallásuak javára azt, hogy akit nem illet meg a nyilvános, v. magán szabad vallásgyakorlat, azt a D. illesse meg. Ausztriában a nem kat. keresztények a II. József császár 1781. évi türelmi pátenséig nem birtak mindenütt a szabad vallásgyakorlattal, hanem szintén ily házi ájtatosságra voltak szorítva. Magyarországon a protestánsoknak, a bécsi és linci békekötéseket becikkelyező törvények dacára, nem volt biztosítva a nyilv. szabad vallásgyakorlat. Amidőn azután az 1681. és 1687. törvények megállapították az artikuláris és nem artikulált helyek közti különbséget és I. Lipót 1691 ápr. 2. kelt u. n. Explanatio Leopoldináját kiadta, ebben a nem artikulált helyekre nézve kizárja az egyszerü D. a tulmenő vallásgyakorlatot, s az ily helyeken lakók saját és a családbeliek házi ájtatosságaiban nem volt szabad még a szomszédoknak sem résztvenni, annál kevésbé a papnak. Ezen D.-t II. Józsefnek 1781. évi türelmi parancsa, s főleg az 1791. évi XXVI. és XXVII. t.-cikkek óta ugy az ágostai és helvét hitü evangélikusokra, mint a gör. keletiekre nézve a szabad vallásgyakorlat váltja fel.
(lat.) a. m. szentelt, fölajánlott, alázatos, hódoló, ájtatos.