Dhafar

Dafar v. Zhafar, két város Arábiában; az egyik 72 km.-nyire volt Szanától, erről Szafar néven már a Genesis is tesz említést; a Homerita uralkodóknak volt székhelye, a VI. században ezen jellegét elveszítette. Edrizi korában a XIII. században még fennállott; most már egy ház sem áll belőle, csak nehány feliratos kő mutatja helyét. A másik D. déli Arábiában van, Hadramaut és Omán közt a fele uton, egy nagy sikságon, amelyet róla neveztek el és a melyen a legjobb tömjént találják. Ez is külön szultánságnak volt székhelye; a XIV. században még virágzó város volt, most azonban szintén romokban hever, amelyeket el Balad-nak hivnak. Csakis egykori kikötője, Mirbath áll fenn és maig is főkikötője e partvidéknek.

Dhaka

(Daka, Dacca), 1. divizió Bengália brit-indiai presidencyben Asszam, Manipur, Birma, Csittagong, a Bengáliai-öböl és Kalkutta közt, 40456 km2 területtel, közel 9 millió lakossal. Egész terjedelmében sikság, amelyet a Barak, a Gangesz egyik keleti ága, a Brahmaputra, ezeknek kiágazásai és számos más folyó öntöz. Nedves, forró klimája különösen alkalmassá teszik a rizstermelésre. 4 disztriktusra oszlik; ezek: Meimenszinh (16298 km2, 3 millió lak.), Faridpur (3874 km2, 1,5 millió lak.), Bakargands (12781 km2, közel 2 millió lak.) és D. (7503 km2, több mint 2 millió lak.) - 2. D. az ugyanily nevü disztriktus fővárosa, Bengalia brit-indiai presidencyben, a Dalasszerinek a Brahmaputra egyik ágának balpartján, (1891) 83760 felében hindu, felében mohammedanus lak. A XVII. században még királyi székhely volt és 300 km. hosszuságban terjedt el. Régi nagyságának romjai a környék bozótjaiban elszórtan még most is láthatók. Egykoru ipara is hires volt, különösen ismeretesek abravan és sabnam nevü igen finom musselinjei, amelyeket kétszer kellett körül csavarni, hogy valaki be legyen takarózva; amióta a manchesteri iparkészítmények D.-be is eljutottak, ezen ipar is aláhanyatlott. Ujabban kereskedelme nyert nagyobb lendületet (évi forgalma mintegy 350 millió frank), ami a város ujabb fölvirágzásának oka. Legjelentékenyebb épületei a templomok (valami 180 mohammedán és 120 hindu), a kórházak és az eleféntház, amelyben néha 100-nál több ilyen állat van együtt.

Dhakan

l. Dekán.

Dhamar

arab hegység, l. Damar.

Dhang

v. daung. A keletindiai félsziget nyugati parthegységében (nyug. Ghat-hegység) lakó nép neve. A D.-ok a félsziget műveltebb törzsei közé számíthatók, etnográfiailag valószinüleg a bhil-törzsek közé tartoznak. A hinduk őket, eltérő életmódjuk miatt tisztátalanoknak tartják.

Dhar

(Dhara, Dharanuggar), 1. 1891 óta az angoloknak adót fizető kis mahratt állam Közép-Indiában a Vindhya-hegységben, 4506 km2 területtel, (1891) 151877 lak., akiknek legnagyobb része hindu. - 2. D. állam fővárosa, 52 km-nyire Mautól, (1881) 15224 nagyobbára hindu lak. Egykoron a pramaráknak egy hatalmas radspután királyi családnak volt székhelye, amikor 100000-nél több volt a lakosa. Nagyságának a XIV. század elején a muzulmán hódítók vetettek véget.

Dharma

szánszkrit szó, jelent szabályt, jogot, törvényt, ezért az ind törvénykönyvek cime: D.-sásztra a. m. törvény tudomány v. könyv. Ezenkivül erkölcsöt kötelességet, jócselekedetet, igazságot is e szóval jelölnek. Személyesítve az ind Plutonak, a halottak félelmes birájának: Jamának a neve; innen D.-putra a. m. D. fia, a hires panduida hősnek Indhisthirának, ki Jama isten fia volt, gyakori elnevezése. Elvontabb értelemben használják még ezt a sok jelentésü szót a természet s valamely tárgy v. egyén főtulajdonságának kifejezésére. A buddhisták irataiban sokszor a vallás szóval fordítható.

Dharvar

(ang. Dharwar), fővárosa az ugyanily nevü disztriktusnak (12600 km2, 988037 lak.) Bombay presidency Dekan diviziójában, az é. sz. 15° 27' s a k. h. 75° 3 1/3' alatt, vasut mellett, (1881) 27191 nagyobbára hindu lak., jelentékeny pamutkereskedéssel. 1791. foglalták el először az angolok.

Dhau

(Dau, Dhaw), arab járómű 1-3 rövid árboccal, melyekre vitorlákat akasztanak. A kisebb D.-k nyitottak, a nagyobbak félig vagy egészen fedettek; ez utóbbiakon rabszolgákat szállítanak. A D.-kat szélcsend idején nagy evezőkkel hajtják.

Dhavalagiri

(ejtsd: -dsiri), v. Dhaulagiri, hegytömeg a Közép-Himalajában, amelynek 8181 m.-nyi magasságát csak a Gauriszankar, Kancsindsanga és Sziszur mulják fölül. Az é. sz. 28° 41' és a k. h. 81° 8' alatt fekvő, glecserekkel terhelt hegytömegnek egyéb legmagasabb csucsai a Naraiani (7764 m.), a Barathor (7998 m.), stb.


Kezdőlap

˙