két oly szám szorzata, melyek négyzeteinek összege egy racionális szám négyzete, p. 12 = 3,4 és 32 + 42 = 52.
l. Hidrazin.
alatt a benzol és homologjai, továbbá a polibenzol és kondenzált vegyületek ama származékai, amelyekben az egy vegyértékü amido gyök kétszer fordul elő. (V. ö. benzolszármazékok.)
Az ammoniában (NH3) a hidrogén-atómokat szénhidr.-gyökkel helyettesítve monaminek (l. aminek) keletkeznek. Azonban oly vegyületek is léteznek, melyek ugy származtathatók, hogy két molekula ammoniában a hidrogén-atómokat két vegyértékü szénhidrogén-gyökkel helyettesítjük. Itt is, mint a monamineknél elsőrendü, másodrendü és harmadrendü D. léteznek és pedig a szerint, amint egy-egy, két-két, v. három-három hidrogén-atómot helyettesítünk. P.
E vegyületek bromhidrogénsavsói képződnek akkor, ha a szénhidrogének dibromszármazékait ammonia borszeszes oldatával 100°-ra hevítjük. E sókból kalciumhidroxid-oldattal való melegítéskor maguk a szabad D. desztillálnak le és frakcionált desztillációval egymástól elkülöníthetők. A D. savakkal közvetetlenül egyesülve, sószerü vegyületeket képeznek és pedig egy molekula D. két ekviválens savval egyesül. E vegyületek igen állandóak és csak a kálium-hidroxiddal való hevítéskor veszítenek vizet, ismét D.-ké alakulva. Számos e csoportba tartozó vegyület ismeretes; a legjobban ismertek az etilén D., dietilén D. és trietilén D. Erősen alkalikus kémhatásu és ammoniás szagu folyadékok ezek; forráspontjuk 123°, 172°, illetőleg 210°.
l. Gyémánt-mezők.
(gör.) a. m. kialakulás, képződés.
(gör.) a. m. eperíz.
a görögök Artemise (l. o.) a rómaiak hitvallásában. De a név maga, mint már Cicero észrevette, a latin dies (nap) szóval függ össze, s igy arra vall, hogy eredetileg itáliai istenség volt, a nappali világosság istennője, kit, mivel az erdei vegetáció és állatvilág istensége is volt, korán a római irodalomban a görögök hasonló - de nem azonos - lényegü Artemisével identifikálták. Ez itáliai eredete mellett nemcsak a D. név etimonja szól, hanem az a körülmény is, hogy a régi római traidició oly istenségekkel hozza szoros összeköttetésbe, melyeknek a görögök hite világában hasztalanul keresnők equiválensüket. Együtt említik ugyanis az ariciai D.-t, kinek tiszteletére egész Itáliából összegyültek évenkint a latin törzsek, Virbiusszal, kiről egy régi magyarázó azt mondja, hogy vannak, kik őt a Napistennel egynek veszik, és említik Egeriával (l. o.), azaz két speciálisan itáliai istenséggel. Azt mesélik u. i. Virbiusról, hogy D.-nak ariciai ligetében első papja volt (a római költők szerint Hippolytos, kit midőn Poseidón lovai széjjeltéptek, D. keltett életre és ligetében elrejtette), s irják, hogy e liget szomszédságában volt az Egeria berke és ligetje. Fenntemlített isteni lényegéből könnyen megérthető, hogy szülő-istenasszony is volt «qui diem dat infantibus» s ezért mellékneve Lucina v. Genitalis. Hogy e szerepe régi volt és a Juno Lucináétól független, mutatja az említett Virbiusmonda, melynek a római költők a Hippolytosmondában vélték feltaláni görögös köntösét. Mint a nappali világosság istenségéből, természetszerüen korán fejlődnie kellett a vegetáció és állati tenyészet jótékony nemtőjévé, mert minden tenyészetnek feltétele világoság és fény. Az itáliai D.-ról nincsenek képzőművészeti ábrázolásaink. V. ö. Preller: Römische Mythologie.
az alkémistáknál az ezüst neve. D. fájának (Arbor Dianae) a kémikusok az ezüstsók oldatából pozitivabb fémekkel kiválasztott kristályos, a fák elágazására emlékeztető alaku ezüstöt hivják. Gyakran D. fája alatt a kénesővel ezüstsók oldatából kiválasztott ezüstamalgamot értik. Ha ugyanis higabb ezüstnitrát oldatba nehány csepp kénesőt öntünk és az egészet nehány napon át nyugodtan állani hagyjuk, gyönyörü kis fácskához hasonló formában válik ki az ezüst amalgam. - D. a tengerészetben a hajókon a reggeli 4 órától 8-ig terjedő őrszolgálat elnevezése. Ez időtájt történik hadihajókon az általános felkelés, melynek idejét dobbal vagy kürttel jelzik. E dob- vagy kürtjelzéseket hivják tulajdonképen D.-nak.
A középkorban vesztfáliai lovagok alapították, vadászatban kitünt férfiak és nők feldiszítésére. A D. renddel feldiszítettek a «Diana szövetséget» képezték. Jelvényük arany v. ezüst érem volt, előlapján Diana álló alakjával, hátlapján egy szarvas nyiltól találva roskadozik, felette sólyom kereng. Ehhez hasonló szövetség volt Normandiában, majd később a XVIII. sz.-ban Svábországban és Nápolyban a «Diana papoké», nőtlen nemes urakból alakulva, mely utóbbinak nagymestere a nápolyi király s jelvénye egy kis vadászkürt volt. E szövetség Murat király alatt feloszlott.