teljes néven: Marcus D. Salvius Julianus Severus, római császár, szül. Kr. u. 132., dédunokája volt Salvius Julianus hires jogásznak. Ifju éveiben mint katonatiszt és helytartó működött, később pedig mint gazdag tivornyázó vált ismertté, aki Pertinax császár halála (193 márc. 28) után a pretorianusoktól a római császárságot gazdag ajándékok és nagy igéretek adása mellett megvásárolta. De sem a népnél, sem a szenátusban nem talált támogatásra. Három ellencsászár állt ellenébe s D. uralkodása - amint ezek legjelesebbike, Septimus Severus Pannonia felől Róma felé nyomult - véget ért. D.-t, mikor a pretorianusok is elhagyták, a szenátus halálra itélte s 66 napi uralkodása után 193 jan. 1. udvarában a katonák ölték meg.
v. Elisa, Elissa, Muton tirusi király leánya, Sikharbálnak (Vergiliusnál Sichaeus) vagy Akerbasnak, a király testvérének neje, aki Melkartnak (Héraklés) papja volt: Pygmalion nőtestvére, akivel az uralomban osztoznia kellett volna. Neszét vevén, hogy utóbbi Sikharbál meggyilkolása után kincseire áhitozik, ezekkel nagyszámu tirusi kiséretében elmenekült és először Ciprusban kötött ki. Innen szerencsésen eljutott Afrikába, a Nagy-Syrtis öböbl mellékére, ahol a monda szerint Jarbas királytól annyi földet vásárolt, amennyin egy bikabőr elfért. A bikabőrt azonban oly vékony szálakra metszette, hogy vele tekintélyes földséget keríthetett ki, amelyen aztán a Bozhra, Byrsa (bőr) nevü fellegvárat építette (Verg. Aen. I. 338 és kk.). Ezzel megvetette a később nagyhatalmu Karthago alapját állítólag 846., mások szerint K. e. 826. v. 814. Mivel a város mihamar felvirágzott, azért Jarbas, hogy hatalmába keríthesse, megkérte D. kezét, ellen esetben háboruval fenyegetődzött. A barbárral való nászt kikerülendő, D. hatalmas máglyát rakatott s ezen saját kezével ölte meg magát (Vergiliusnál Aeneas utáni bujában). A karthagóiak isten-asszonyul tisztelték. Az egész mondának egyes vonásai, nevezetesen a maga megégetése kétségkivül a vándorló, halálhozó Astarte istennő mítoszára vezetnek vissza. Karthagóban egy szigoru, kegyetlen D. istennőt emberáldozatokkal, testvérét Anna (a szelid) néven vidám ünneppel tisztelték.
francia Domonkos-rendü atya. Hires: Jésus Christ cimü munkájáról, mmelyet 1890. adott ki. A mű a tudományos szentirás-magyarázat megbizható eredményeinek felhasználásával, a nem szaktudós olvasót untató és zavaró kritikai apparátus és polémia mellőzésével, egyszerü, könnyen érthető, szép és vonzó nyelven tárgyalja Jézus Krisztus életét. Franciaországban rendkivül kedvezően és lelkesen fogadták, amit bizonyít ama körülmény, hogy első 30000 példányos kiadása három hónap alatt elkelt. Német, angol és magyar nyelvre fordították. A magyar fordítást igen sikerülten dr. Kiss János és Sulyok István csanádegyh. m. áldozópapok eszközölték 1892.
francia könyvny omdász- és könyvkereskedő-család, mely a francia könyvkereskedelmet számos kiváló taggal szaporította. A Párisban 1713. alapított üzlet Firmin Didot & Co. cég alatt még ma is fennáll s mostani tulajdonosai, D. Firmin Alfréd és Magimel Ödön, a D. családnak egy rokona. Az üzlet alapítója D. Ferenc (szül. 1689.) volt, aki többek közt kiadta Prévost-nak: Histoire général des voyages c. munkáját. Egyik jeles utóda D. Ambrus Ferenc; ez különösen a nyomdászat terént tünt ki, s nyomdáj ának számos terméke tipográfiai ritkaság becsével bir. Ő nyomta és adta ki a Collection d'Artois c. 64 kötetes regénygyüjteményt s a XVI. Lajos számára sajtó alá rendezett francia klasszikusokat. Ezt öccse, D. Ferenc Péter (1695-1783) követte, aki bátyját szakismeret tekintetében jóval fölülmulta. Kiváló érdemeket szerzett a nyomdászat, betüöntés és papirgyártás terén s ő alapította a hires essomer-i papirgyárt. Fia, D. Péter (1760-1853) nemcsak kiváló nyomdász volt, de irodalmilag is működött. Kiadásában jelentek meg a Louvre-kiadások elnevezés alatt ismert francia klasszikusok, továbbá Denous-nak: Voyage dans la Basse-et Haute Egypte, Visconti-nak: Iconographique grecque és Iconographique romaine cimű munkái. Egyik fia, Saint Léger volt a végnélküli papir föltalálója; egy másik fia, Péter folytatta az üzletet, mig a legfiatalabbik, Gyula (1794-1836), átvette atyjának betüöntödéjét s a betüöntést nagy tökélyre emelte; irodalmilag is működött s tagja volt a francia akadémiának. Fiai közül D. Firmin Ambrus (1790-1876) és Jácint (1794-1880) folytatták a családi üzletet, mely közös vezetésük alatt rendkivül emelkedett és világhirre tett szert. Ők adták ki Champollions és Texier utleirásait, a francia akadémia szótárát, az Encyclopédie moderne 39 kötetét, a Dictionnaire de la conversationt, a Nouvelle biographie générale, 46 kötetes munkát, a Bibliotheque grecque (60 köt.), a Bibliotheque latine-française (27 köt.), az Univers pittoresque (67 köt. 40000 acélmetszettel) stb. nagyjelentőségü vállalatokat. D. Firmin irodalmilag is működött; mint szakiró kiváló tekintély volt s mint kitünő hellenistát az akad. tagjává választották.
Adolf Napoleon, francia régész, szül. Hautvillersben 1806 márc. 13., megh. Párisban 1867 nov. 13. Hugó Viktor tanácsára 1830 óta a középkor egyházi régiségeivel foglalkozott, melyeket utóbb tanulmányai egyedüli tárgyává tett. Több izben kikelt a klasszikai műrégészet képviselői ellen a francia akadémiában. Normandiában, Spanyol-, Görög-, Olasz-, Német- és Angolországban tett utazásai által nagyban kiszélesíté ismeretkörét. 1835-ben a Művészetek és műemlékek történelmi bizottsága titkárává választották és e minőségben szerkeszté a Bulletin archéologique c. értesitőt (1840-47). 1836-43-ig a nemzeti régészetről felolvasásokat tartott a párisi nagy közkönyvtárban, 1844. az Annales archéologiques cimü folyóiratot alapítá. Kiváló érdemeket szerzett magának az ó-keresztény ikonográfia terén két műve által: Histoire de Dieu iconographie des personnes divines (Páris 1843) és Manuel d'iconographie chrétienne, grecque et latine (Páris 1845). Egyéb művei közül kiemelendők: Iconographie des chapiteaux du palais ducal de Venise (Velence 1857) és Manuel des objets de bronze et d'orfévrerie (Burges-zsel együtt, Páris 1849).
l. Galambok.
l. Dodo.
hajdani helység Miletus területén, ettől körülbelül négy, s a Panormus öböltől egy órányira, Apolló régi és nagyon hires templomával és orakulumával, melyre régibb időkben a Branchidák ügyeltek fel (l. Branchos). A helységet Branchidänek is hitták. A templomot Kr. e. 494. a kis-ázsiai iónoknak a persák ellen viselt háboruja alatt kirabolták, elpusztították, de a háboru után Daphnis és Päonius építészek vezetése mellett nagyobb és pompásabb épületet kezdtek helyére emelni, mely ugyan sohasem készült el egészen, de a pogány világban a legutolsó időkig orakulum-helyül és az üldözöttek menedékeül szolgált. A Gerota falu közeléből származó templomi maradványok közt különösen néhány nagyon régi ülő szobor méltó figyelemre, melyek a Panormus öböltől a templomhoz vezető «szent ut» két felén állottak s jelenleg a londoni British-muzeumban láthatók. Legujabban D. környékén az angol kormány és Rotschild G. és E. költségén eszközöltek kutatásokat s ezek eredményeit Newton Ch. T.: A history of discoveries at Halicarnassus, Cnidus and Branchidae (Lond. 1862) s Rayet O. és Thomas A.: Milet et le golfe Lotmiques Tralles, Magnésie du Méandre, Priene, Milet, Didymes, Héraclée du Latmos (Pár. 1877) c. diszmunkákban irták le.
l. Ikrek.
v. Didym, l. Didimium.