város a drinápolyi vilajetben a Marica folyó mellett, 8000 lak., kik jobbára mohammedanusok. Selyemtenyésztéssel és agyagiparral foglalkoznak. A város görög püspökség székhelye. Történelmileg arról nevezetes, hogy XII. Károly svéd király 1713 febr.-tól 1714 okt.-ig itt tartózkodott. A város mellett régi vár festői romjai láthatók.
a. m. eltávolítás.
(Dyn v. Dyne) a centimeter-gramm-secunda rendszerbe tartozó erőegység. Ez akkora, hogy a gramm-tömeggel másodpercenként egy centiméternyi gyorsulást közöl. A grammsuly megközelítőleg 981 din-egységgel egyenlő.
(ang. Dinajepoor) 1. disztriktus Bengália brit-indiai főkormányzóság Radsahi nevü diviziójában, 10656 km.2 területtel és (1881) 1514346 felében mohammedánus, felében hindu lak. Az Atrai, Tiszta és más nagyszámu kisebb folyótól öntözött, egészségtelen klimáju, dombos disztriktus, főképen rizst, buzát, árpát, olajos növényeket, borsót, gyömbért, anist, banánát, cukornádat és különféle ugorka- és tökfajokat terem. Ipara nincs. 2. Az ugyanily nevü disztriktus fővárosa, a Purnabhada és vasut mellett, (1881) 12560 felében mohammedánus, felében hindu lak.
(gör). Redtenbacher, Das Dynamiden-system, Grundzüge einer mechanischen Physik, Mannheim 1857. cimü munkája óta itt-ott előforduló fogalom az éterburokkal körülvett anyagi atom kifejezésére. Redtenbacher lényegesen az anyag molekuláris szerkezetét vallja, csakhogy a molekulákat alkotó atomokat ezekhez képest igen kicsiny éterrészecskékkel veszi körül; feltevése szerint az anyagi és éterrészecskék között vonzó, maguk az éterrészecskék között taszító erők működnének.
a mekanika egyik része. A mekanikában a következő részeket szokás megkülönböztetni: a kinematikát, mely a mozgások okaitól, vagyis az erőktől eltekint s tisztán a mozgások leírására szorítkozik, továbbá a sztatikát és dinamikát az erők okozta mozgásokkal. A D. tehát ugy értelmezhető, mint a mekanika ama része, mely a mozgásokkal, mint az erők okozataival foglalkozik.
Keletkezésének idejét illetőleg a D. jóval fiatalabb, mint a statika. Az egyensuly törvényeit jórészt már Archimedes ismerte, de a D-nak csak Galilei vetette meg alapját s csak Newton volt az, ki a mozgási törvényeket (l. o.) mai alakjukban fogalmazta Galileitől a XVIII. szd. közepéig még Huygens, a Bernouilliak, Euler és nem egy más tudós foglalkozott sikerrel a D-val, de valamennyinek minden egyes problémához külön eljárást kellett keresni. Végre d'Alembertnek sikerült oly elvet felállítania, mely az összes D-i problémákat statikai problémákra vezette vissza s igy egységes utat mutatott a D-i problémák megoldására. Tételét az 1743. megjelent Traité de dynamique c. művében körülbelül igy fejezi ki: Ha egy rendszert alkotó pontok vagy testek oly mozgásokra kényszerülnek, melyek a fennálló kapcsolatok következtében valami változást szenvednek, ugy azok a mozgások oly mozgásokból képzelhetők összetetteknek, melyek szerint az anyagi pontok v. testek tényleg haladnak és olyanokból, melyek az összeköttetésnél fogva megsemmisülnek. Ebből egyszersmind az is következik, hogy az utóbbiak az erők oly alkotóinak felelnek meg, melyek a rendszer pontjainak vagy a rendszert alkotó testeknek egyensulyát meg nem zavarhatják. Ugyanennek a tételnek célszerübb alakja a következő, mely Lagrange-tól ered. Minden mozgó pont- vagy test-rendszerben a közölt erők és az ellenkező értelemben vett eredő erők egyensulyban vannak, ha a rendszer szerkezetére tekintettel vagyunk. Lagrange, Mécanique analytique c. művében ezt az elvet összekapcsolta a virtuális sebességek elvével (mely a sztatika alapja) s igy oly egyenletre jutott, mely szerinte a D. legáltalánosabb formulája s bármely testrendszer mozgásának vizsgálatára alkalmas. Egyenlete tulajdonképen több egyenletnek, még pedig több differenciál-egyenletnek rövid összefoglalása. Azóta a dinamika főleg két irányban fejlődött. Egyrészt különböző oly elvek állíttattak fel, melyekből szintén megkaphatjuk a Lagrange-féle mozgási differenciál-egyenleteket, másrészt e differenciál-egyenletek integrálása (ugy egyes dinamikai problémáknál, mint általánosságban) számos matematikai vizsgálat tárgya volt. Ez utóbbi téren különösen kiemelendő, hogy Hamiltonnak sikerült a dinamikai differenciál-egyenleteket az elsőrendü parciális differenciál-egyenletekkel a legszorosabb kapcsolatba hozni. Az előbbi irányba vág hazai irodalmunk egyik becses értekezése: König Gyula, A dinamika alapegyenleteinek jelentéséről (M. T. Akadémia, Értekezések a matematikai tudományok köréből, XIV köt. 1. sz. 1888). Csakhogy a benne foglalt elv oly esetekben is alkalmazható, melyekre a Lagrange-féle mozgási egyenletek nem is vonatkoznak. Lagrange ugyanis csak oly kapcsolatokat tételez fel a rendszert alkotó pontok v. testek között, melyek a helyzettől és legfölebb még az időtől függnek; König ellenben oly kapcsolatokra is kiterjeszkedik, melyekben a mozgási állapot vagyis az alkotó részek sebességei is szerepelnek.
D. a zenében a zeneteoriának a hangok erejének különbségére vonatkozó rész. A hangok különböző ereje a modern zenében a zenei hatásoknak egyik fő eszköze. Ezen eszközt kétféleképen lehet használni, t. i. 1. mint ellentétet, p. a forte után hangoztatva, v. megfordítva; 2. mint fokozatos átmenetet a pianótól a fortehoz (crescendo), v. megfordítva (decrescendo). A hang erejének különböző alkalmazása által elért zenei hatásokat dinamikai hatásoknak nevezik s ezek különösen a zenekar, énekkar v. mindkettő számára irt zeneműveknél érvényesülnek a legnagyobb mértékben. Igen sok zenedarab ellenállhatatlan és kivétel nélkül egyenlően biztos hatásának dinamikai minőségében van magyarázata. Egyaránt nagy hatásu lehet, kellő helyen alkalmazva, a legerősebb ff. mint a leggyengébb pp.
a geologiának azon ága, mely a Föld alakulására befolyással biró erőkkel foglalkozik, vagyis a vizzel, a levegővel, a vulkanizmussal s az élettel, mint geologiai tényezőkkel.
(gör.) a. m. erő, hatóképesség; dinamikus, a benső, eleven erő által ható, ily hatás okozta, ezen alapuló; a. is m. dinamikára (l. o.) vonatkozó.
oly acéllemezekből készített cső, melyből erősen sürített levegővel, dinamittal töltött lövedéket lőnek ki. Feltalálója az amerikai Zalinsky. A lövedék 8-12 átmérőjü hosszuságu; fenekén ruganyos lökéselfogó, oldalaira pedig csavarfogást előidéző szárnyak vannak alkalmazva. Gőzgép segítségével sürítik a levegőt, melyet csöveken át vezettek a lövedék mögötti csőrészbe. Amerikában kisérletet tettek 40 és 34 cm. átmérőjü D.-kal, ez utóbbi 70 atmoszféra légnyomással 227 kg. dinamittal töltött lövedéket hajt 2000 méterre. Ily D.-kat állítottak fel az észak-amerikai Egyesül-Államok néhány partot védő városában, valamint kisérletképen a «Vesuvius» hadihajón is. Legujabb időben a new-yorki Hicks igen gyorsan keringő korongokkal kifejtett centrifugal erővel hajít dinamit-lövedékeket 1000-1500 méternyi távolságokra. L. még Robbanószerek.
(gör.). Az anyag mivoltának magyarázatára két elv küzd egymással: az atomizmus (l. o.), mely szerint az anyag minőségükben nem változó, legkisebb oszthatatlan részekből van összealkotva, s a dinamizmus, mely szerint az anyag a. m. erő, vagy erők, melynek v. melyeknek működése, nyilatkozása kapcsolatos, idézi elő a testek különböző jelenségeit. Főleg két fajta erőt tételez föl a dinamizmus; az egyik a mozgó, a másik a taszító erő, (vis attractiva, vis repulsiva); amaz magyarázza a testek kiterjedését, emez határoltságukat. A taszító erő egymagában a végtelenig terjesztené ki a testeket, a másik minden kiterjedéstől megfosztaná s egy pontba tömörítené; a kettő együtt szüli a határok közé zárt (határolt) test jelenségét; ez adja meg az anyagnak folytonosságát, s ez adja meg neki, a két erőnek egymáshoz való nyomását tekintve, a külömböző sürüséget. A fizikusok nagyrésze az atomizmus elméletének ad elsőséget, mert a szokásos fölfogás szerint erő az erő hordozója nélkül nem képzelhető (nincsen erő anyag nélkül), tehát az erőkön kivül fel kell e nézet szerint az erők hordozóit (atómokat) is tételezni; bizonyos jelenségek továbbá fizikailag könnyebben oly föltevéssel magyarázhatók, hogy az anyag diszkrét részekből van összetéve. A kérdést sem a fizika, sem a metafizika egymagában nem oldhatja meg; szükséges az az ismeretlent is segítségül hivni s az erő, anyag szubstancia fogalmát ismerettanilag is taglalni. A filozofusok közt Leibnitz, Herbert, Lotze dinamisták, mert az anyag fogalmát egészen az erőére redukálják, ámbár másrészt magát az erő fogalmát atomizálják, azaz erőatomokból alkotják a test fogalmát. Ezen az uton jár a fizikusoknak is egy része. Valóban az erőatom az atomizmus és dinamizmus ellentétes fölfogásait magában egyesíti. L. Fechner, Die phys. u. phil. Atomenlehre (2 kiadás 1804); Alb. Laage, Geschichte d. Materializmus. 2 Buch, 2 Abschnitt. (3 kiad. 1877).