(diocletianusi időszámítás), l. Időszámítás.
(Diód-Váralja, Strenc), kisközség Alsó-Fehér vmegye nagy-enyedi j.-ban, (1891) 1360 oláh és magyar lak., a legközelebbi vasuti megálló Tövisen van. Vidékén kitünő gyümölcs terem. A község felett Diódváralja romjai láthatók; a várat Hunyady János építtette s 1467. Dengelegi Pongrácz János birta; Ulászló Rádul havasalji vajdát jutalmazta vele. 1538. Balassa Imre vajda kapta Zápolyától. 1555. Izabella a törökök elől ide vonult, Izabella lemondása után Balassa Menyhért birtokába került. 1562. János Zsigmond ostrommal bevette és leromboltatta.
János, svájci prot. teologus, szül. Genfben, nemes olasz családból 1576., megh. u. o. 1649. Oly gyors haladást tett a tudományokban, hogy Béza javaslatára már 21 éves korában a zsidó nyelv tanárává tették. 1608. a ref. egyházban lelkész s a következő évben teologiai tanár volt. Ezen minőségében kezdte terjeszteni a reformáció tanait Velencében és más olasz városokban, de siker nélkül. 1614. Nimesbe ment s itt prédikált három éven át; 1618. a genfi egyház képviseletében a dortrechti zsinatra küldetett, hol a zsinat hittételeinek összeállításával, nehány más teologussal együtt, megbizták. D. türelmetlen kálvinista, de mint hitszónok ékesszóló, meggyőző és lelkiismeretes volt. Olasz nyelvü bibliafordítása 1607., a francia nyelvü 1644. jelent meg. Egyéb művei közt nevezetesebbek: Annotationes in Biblia 1607; De fictitio Pontificiorum Purgatorio 1619; De justa Secessione Reformatorum ab Ecclesia Romana 1628.
1. Tyrából, peripatetikus filozofus, Kritolaos tanítványa és utódja az iskola vezetésében. K. e. a II. sz.-ban élt. Az erényben, összekötve a fájdalom távollétével, látta a legfőbb jót. Seneka egy másik Diodorost is említ, ki Epikur követője volt s öngyilkos lett.
2. D. a megarai görög filozofus, szül. Jasosban, Káriában, K. e. a IV. sz. második felében. Egy ideig Ptolemaeus Soter palotájában találjuk, kinek vendége és királya «Kronos» melléknevet is viselt; állítólag egyszer a király jelenlétében Stelpon egy problemát adott föl neki megoldásra, melyre nem tudott azonnal felelni; akkor nevezte el a király Kronosnak (idő, időveszteség) célzással a lassuságára. Ez az eset okozta volna halálát is, ezen busultában halt volna meg. Korának leghiresebb dialektikusa volt. D. tagadja a mozgás és az üres tér lehetőségét s azt tanítja, hogy csak ami szükséges, való, és csak ami való lehetséges. Leányai is hires dialektikusok voltak, ugy hogy tanítványa Philo külön munkát irt róluk (l. Megarai iskola).
3. D. (Siculus) görög történetiró Julius Caesar és Augustus idejében; Agyriusban, Siciliában született s ezért hítták Siculusnak. Hogy történelmi irataiban - a melyeken 30 évig dolgozott - nagyobb pontosságot érhessen el, beutazta Európa és Azsia nagyobb részét. E mű legnagyobb része elveszett. Negyven könyvből állt s magában foglalta az ókori népek történetét egész a Kr. előtti 60-ik évig. A 40 könyvből csak az 1-5 és 11-20 maradtak meg épen; jelentékeny töredékei vannak meg a bizanci hisztorikusokban, Konstantinus Porphyorogennitos gyüjteményeiben s ezek nagy jelentőségüek a régiség-buvárlatra nézve. A kiadások közül felemlítendők: A Wesseling-féle (gazdag kommentárral, 2 köt. Amst. 1746); a Dindorf L.-féle (5 köt.), Lipcse 1828-32; kézikönyvszerü kiadás, Páris 1842-44 és Lipcse 1866-68; ujra átdolgozva Vogeltől (u. o. 1888-1891) s a Bekker J.-féle (u. o. 1853-54). Fordították Stroth és Kaltwasser (Frankf. 1782-87; 6 köt.); Wurm (19 köt., Stuttg. 1831-40) és Wahrmund (u. o. 1869). V. ö. Heyne: De fontibus et auctoribus historlarum Diodori (a Commentationes societatis regiae scientiarum Götting c. mű 5 és 7 kötetben) stb.
(gör.-lat.), 1. valamely tartományhoz csatolt, s a tartományi helytartó által kormányzott kerület, különösen Kis-Ázsiában. Nagy Konstantin óta a praefecturák D.-ekre oszoltak, élükön egy Vicariussal (helyettessel); 2. Egyházjogban a. m. egyházmegye, egyházkerület.
l. Dioicus és Kétlakiság.
(növ., Juglans L.), a róla nevezett család fája, 8-9 fajjal Közép-Ázsiában, de inkább É.-Amerikában. Ágában a bél rekeszes, rügye többnyire kopasz, levele páratlanul szárnyalt, jó illatu, himes virága barkával a mult esztendi hajtáson jelenkezik, a termő virág 1-3-ként egyesül, csonthéjas gyümölcs lesz belőle. Legnevezetesebb faja a pompás D. (Juglans regia L.), 12-25 m. magas. Dereka aránylag kurta, a koronája szép, terjedelmes. Gyümölcse gömbölyded, a héja zöld, de fehérrel pontozott, végre megfeketedik. Perzsiából s Közép-Ázsiának felföldjéről származtatják, de Kis-Ázsiába és Görögországba nagyon korán átültették. Most már Európában számos fajtáját termesztik, s Ny.-felé az északi szélességnek 56°, K.-felé pedig 52°-ig terjed. A havason is tetemes magasságban megterem, Svájc É-i részén 800, a déli részén 1100, hazánkban 640-950 m. magasságban gyümölcsözik. Van olajos, csemege, vérbélü, fürtös és óriás (1 dm. hosszu, 7 cm. széles), majd apróbb fajta, keményebb, vékonyabb v. nagyon törékeny héju fajtája, utóbbit német elnevezéséről cinege-dió-nak is mondják. A D. fünemü részei zamatos izüek is illatuak. Levele, kérge, főképen pedig a gyümölcshéj főzéséből timsóval barna festéket nyernek, s vele fanemüeket, gyapjut festenek. Orleánnal és a kékfa levével az asztalos a diócsávát csinálja. A zöld dióhéjat a vászonfestő és kalapos is szivesen megveszi. Levelének és zöld héjának felforralt leve, ha a lovat bekenjük vele, a csipős legyet, meg a szunyogot elriasztja; virágából hajfeketítőt csinálnak, a fiatal zöld diót pedig olajba teszik s a haj tartósabb és fényesebb lesz tőle. Éretlen gyümölcsét addig, mig oly puha, hogy erős tüt átszurhatunk rajta, cukorral bőven keverve befőzik és kedvelik. Cukorral és szesszel dió-likőr lesz belőle. Ujabban a száraz D. levelének teájával együtt skrofula és bőrbetegség ellen ajánlják. Magva négy gerezdü; tartalma 50 % kövér olaj (dióolaj). Ez előállítva jóízü, zöldes, illattalan, de hamar megavasodik; ugy használják mint a mákolajat, v. mint jóizü étolajt. Mivel hamarább szárad, mint a lenmagolaj, olajfestményekhez firnisznek használják. A fiatal D. fája fehér és puha, a vénebbé barna, kemény, szivós és rugalmas; az európai fák egyik legcsinosabbika és legfinomabbika, gyakran igen szép hullámzatos vagy márványos rajzok vannak rajta, kissé fénylő, nagyon finoman likacsos, a tükörrostja alig észrevehető; szépen fényezhető, könnyen hasad, szárazon nagyon tartós, ezért butornak és műtárgyakhoz nagyon keresik; zongorát, puskaagyat is készítnek belőle. Kaukázusból s a persák Gilan tartományából igen sok diófát szállítanak. Nálunk Krassó-Szörény- és Szebenmegyében vannak diófa-erdők.
A diófát magról szokás szaporítani, nagyon gyorsan nő, 100 esztendőnél könnyen tovább él. A nagy diófa azonban sok helyet elfoglal, alatta valami nehezen tenyészthető, azért most az 1837 óta ismeretes, Belgiumban nevelt bokordiót (J. regia var, fertilis) is felkapják és kerítésbe ültetik. Itt bokoralaku marad, a tövétől kezdve szétágazik s épen oly bőven terem, a magva épen olyan nagy és jóizü, mint a rendes diófáé. Az amerikai diófákat nálunk gyakran ültetik, sürü koronájuk az eső és verőfény ellen is tetemesen véd. Magjok nem oly jó, mint a mi diófánké. Ilyen a J. nigra L., 20-30 m. magas, levélkéje 12 v. több páru, tojásdad-lándsás, fogas, a visszája puhaszőrü. Magva nem öblös metszetü. É.-Amerika K-i részén és Texasban nő, fája használatos. A J. cinerea L. szintén magas fa, levelkéje 12 v. több páru, hosszas-lándsás, mindkét felől szőrös. Fiatal hajtása meg a levél nyele ragadós szőrü. Gyümölcse hosszas, kihegyezett, nagyon érdes és göröncsös, magva nem öblös metszetü, csipős és olajos izü. Kanadában meg É.-Amerika K-i és közép tájain nő. Fája butornak a megfurásából kifolyó nedve cukornak használatos, kérge hashajtó orvosság. Minthogy D.-nk csemetéjének a fája belül nagyon beles, ritkán lehet nemesítendő anyatőt belőle keríteni, azért erre a célra leginkább amerikai D. fajtát szokás választani. Ezek igy könnyen nemesíthetők, még a rossz földben is gyorsan nőnek.
Betegségei
1. A levél a felső lap felé kihólyagosodik s a hólyagok belső felületét lisztes anyag vonja be; e betegséget az őszi barack levélfodrosságát okozó gombával rokon gomba, az Exoascus Juglandis Berk. idézi elő s ellene más nem használ, mint a beteg levelek korai leszedése és elégetése s esetleg a fiatalabb ágak visszametszése, mert a gomba miceliuma behatol az ágakba is. 2. Lisztharmat. Lisztes bevonat lepi be a levél mindkét lapját, melyet a Phylactinia suffulta Sacc. nevü gomba okoz; ellene a kénezést ajánlhatni (l. Lisztharmat). 3. A Cryptosporium nigrum Bon. nevü gomba a leveleken élesen határolt, barna foltokat okoz, melyeket egy kissé sötétebb udvar környez. 4. A Gnomonia leptostyla Ces. et De Not. nevü gomba szintén barna foltokat okoz a leveleken, amely foltokon a levél alsó lapján később barna szemecskék jelentkeznek. 5. A leveleken nagy, halavány, száraz, barna udvarral körülvett foltokat a Phyllosticta juglandina Sacc. és a Ph. Juglandis Sacc. nevü gombák okoznak. 6. A leveleken szabálytalan, halványzöld foltok támadnak, melyek később elszáradnak; a foltok a levél alsó lapján fehérszinü molyhos bevonattal huzódnak be; oka a Mikrostroma Juglandis Sacc. nevü gomba.7. A dió zöld héján kerekded, szürkésbarna, vörhenyes szegélyü foltokat a Gloeosporium epicarpii Thüm. nevü gomba okoz. 8. A Septoria nigro-maculans Thüm. nevü gomba nagy, sötétbarna, a S. epicarpii Thüm, fekete szegélyü barna foltokat, a Phoma Juglandis Sacc. nevü gomba apró fekete szemecskéket okoznak a dió zöld héján. 9. Rothadás.
(növ., Juglandaceae), majd a barkásak, majd a szabadszirmuak közé helyezett kétszikü család. Váltakozó szárnyas, pálhátlan levelü fák. Virágjok egylaki. A himes virágok barkává egyesülnek, a leplök 4-6 metszetü, a him sok. A termő virág 1-5-ként csoportosul, kelyhe és szirma 4 metszetü; a magrejtő külső, két nagy bibéje, a belsejében tökéletlen rekeszfala s egy egyenes petéje van. Gyümölcse csonthéjas, kétfelé nyitható. Magfehérje nincs, csirájának nagy kétkaréju, ráncos olajtartalmu szikje van. 33 faja az északi mérsékelt földövön, leginkább Amerikában él. Hasznos a fája meg a magva. (Carya, Pterocarya, Engelhardtia).
(növ.) a. m. havasi fenyő.
(lat. Diogenianus, Aelius), görög grammatikus Hadrianus császár (117-138. Kr. u.) idejéből, a pontuszi (v. a káriai Albaké-) Hérakleiából. Különböző földrajzi és lexikográfiai munkáiból ránk jutott az alexandriai Hésychios által jelentékenyen bővített, 5 könyvből állott és Pamphilos és Zópyrión grammatikusoknak hasonló műveiből kivonatolt lexikona, mely ábéce sorrendben klasszikus auktoroknak nevezetesebb szógyüjteményét és szójárásuknak glosszáriumát adja. Kiadta Schmidt kisebbik Hésychios-kiadásában (a nagyobbikban is, de ott nincsen D. elválasztva a Hésychios-féle toldalékoktól), mely Jénában 1854. (2. kiad. 1867) jelent meg.