Kepplertől származó elnevezése az optika azon részének, mely a fénytörésén - különösen a lencséken - alapuló eszközöket tárgyalja.
(gör.) a. m. áttetsző kép, oly festmény, melynél a napszakok szerint változó világítást mesterségesen utánozzák, sőt még esetlegesen feltünő részletekkel, alakokkal vagy harangozással, szélutánzással stb. élénkítik. Az első ilynemü ábrázolást Daguerre mutatta be Párisban 1822-ben. A D. berendezése a következő: jól átlátszó szövetnek (p. sirtingnek) mindkét oldalára ugyanazt a képet p. tájékot festik és pedig az egyik oldalon ugy, mint a ráeső fényben megvilágítva, másik oldalon ugy, mint az szürkületkor vagy holdvilágnál látszanék. Ezt a kettős képet több táblával zárható ablak elé állítják, az ablak felett egy másiknak kell lenni, amelyen az átjövő fényt azonban ernyővel felfogják, ugyhogy az nem eshetik a kép hátsó részére, hanem kellő helyen alkalmazott tükrök segélyével a kép elülső oldalára vettetik. Ha már most ezen ráeső fényben tekintettük meg egyideig a képet, a tükör elé tolt ernyővel ezen a felső ablakon jövő fényt a képtől elzárjuk és ugyanakkor a kép háta mögött levő ablaktáblákat kinyitjuk, ugy hogy most a képet direkt átmenő fényben látjuk; ha még szines üvegen bocsátjuk át a fényt, tetszéses megvilágítást p. esti pirosságot, szürkületet érhetünk el. A D.-t különösen Gropius Berlinben tökéletesítette nagyban.
szemcsés biotit-amfibol plagioklasz kőzet, rendesen feketészöld szinnel s homályos fénnyel; a földpátok az oligoklasz sorutól egész a legbázisosabb anortitig képviselve, hol quarccal, hol anélkül; a legsavasabb és legbázisosabb kőzetek között a D. a közép helyet foglalja el. Szövete leginkább mikrogranitos (epidiorit) de nem ritkák a makrogranitosak (vauguerit), sőt vannak porfirosak és palásak is. A biotit mellett az amfibol az, mely sokaknál uralkodóan lép fel, járulékos elegyrészeiként ortoklasz, augit, hipersztén magnetit, ilmenit, titanit, gránát, zirkon, apatit, klorit, epidot, kalcit, turmalin, pirit szerepelnek. Százalékos összetétele: kovasav 51 %, timföld 18, vasoxid és oxidul 11, mész 7, magnézia 6, káli 2,5, nátron 3. A D.-okat Rosenbusch (Physiographie der mass. Gesteine) három alosztályba sorozza: Biotit D. (Csillám D.), amfibol D. és augit D., (mely utóbbi átmenetet képez a diabászhoz) mindegyikében előfordulhat quarc, de hiányozhatik is. A fichtelhegységi lamprofir, ugyszintén Kersantit (Bretagne, Vogézek, Nassau) nem egyéb mint biotit quarc oligoklasz-andesin D. Hol a földpát a bázisosabb csoportból való, a szövet pedig szemcsés tonalit a nevök (Rath). Ide számítja Szabó is Selmec környékéről (Vihnye, Hodrusbánya), azon aprószemü kőzetet, melyet azelőtt aprószemü szienitnek neveztek; ide sorozható a nagyszemü vauguerit (eozoi koru, Lion mellett. Vaugueray), a korzikai gömb D. vagy korzit (napoleonit), melyeknek földpátjai anortit soruak. Ha szemcsés szövet megváltozik, egyes nagyobb földpát vagy amfibol individiumok által s igy kevés alapanyag is észlelhető, akkor D. porfiriteknek nevezik (átmenetet képeznek a valódi vagy tulajdonképeni porfirokba) s szintén quarccal v. anélkül. Változhatik a szövet palássá is, s ekkor a neve D.-pala, ugy hogy sokszor az amfibolit is nem egyéb, mint palás Diorit. A normal D.-ok csak ép ugy elváltozhatnak zöldkő módosulatuakká mint a trachitok s ekkor az ércesedés is éppen ugy jellemzi, mint a trachitzöldköveket; az epidiorit is elváltozott aprószemü, majdnem tömött zöldköves D. (afanit D.). Van üveges alapanyagu is s ekkor D. szurokkő a neve. Kora a granitokéval egyenlő s igy a D.-ok mint meozzoos és palaeozoos eruptiv tömegnek vagy leginkább telért alkotó közeteknek tekinthetők. Hazai területen aránylag kevés tört fel,van a Magyar-Érc-hegységben, a Temes melléki hegységben, a Hegyes-Drócsában, egyebütt a Cseh-Érchegységben türingiai erdőben, Harzban, Alpokban, Vogézekben, Pirenéekben, Normandiában és Skandináviában. A D.-okat szobrás(zati kövekké nagyban használják.
(gör.) a. m. berendezés, az orvostudományban a. m. Ortopedia.
1. Alsó D. (Dolne-Oresani), kisközség Pozsony vmegye nagy-szombati j.-ban, (1891) 1045 tót lak., a XVI. sz.-ban tiszta német község volt; gotikus templomának tornya 1518-ból való. - 2. Felső- D. (Deutsch-Nussdorf, Horne-Oresani) kisközség ugyanott, (1891) 1480 tót lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral, D. már a XVI. sz.-ban mezőváros volt; régi gotikus temploma ma romokban hever; mostani templomát 1758-64. gr. Erdődy György országbiró és fia Kristóf építtette. - 3. D., kisközség Fejér vármegyében, l. Diósd.
kisközség Szilágy vmegye zilahi j.-ban, (1891) 1494 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
község, l. Berény. (3.).
L. (növ., yamgyökér vagy yams), Dióskoridesről nevezett egyszikü növénynem, a róla jelölt dioscoreacae családban. Tropikus többnyári iszalagnövény. Földbeli tőkéje husos, gumó alaku, szára felfutó, kacskaódzó; levele nyeles, váltakozó, többnyire szivalaku, a hajnalkáéhoz hasonló. Virága kétlaki, apró, füzéres v. fürtös, tokgyümölcse háromrekeszü és hatmagu. Mind a két földrész melegebb tartományaiban 150 faja él. Többjét a husos és lisztes tőkegumó kedvéért a forró tartományokban termesztik. Ilyen a D. alata L., a zászlós-élü yamgyökér v. igname. Szára zászlósélün négyszögletes, fünemü; levele 14-16 cm. hosszu, nyilas szivalaku, a tövében nem ritkán apró, gyökeredző gumócskák keletkeznek s onnan lehullván a D. róla szaporodik. Virága apró, sárgás. Sok fajtáját termesztik. Hazája ismeretlen, de ugy tetszik, az indiai szigettengerről és K.-India déli csucsáról terjedt szét. Legelőször Afrika keleti partjára jutott, azután a Ny-i part folytatta a termesztését, végre innen Amerikába is átköltözött. Yam a guineai néger nyelven a. m. enni.
[ÁBRA] Dioscorea.
Tőkegumója (l. az ábrát) szabálytalan, 0,3-0,5 m. hosszu, 10-16 cm. vastag, gyakran nagyobb is, 15-20 kl. nehéz; nem olyan jóizü, mint a batatászé, de azért ugy termesztik, mint a burgonyát, s ennek a termékét 20 %-kal tulhaladja. A déli szigeteken ez a kenyérgyökér a kenyérfa gyümölcsével a főtáplálék. A gumó husa és lisztje fehér, ellenben a D. sativa L. (D deltoides Wall.), D. pentaphylla L., D. bulbifera Jacq. és D. aculeata L. fajok gumója, melyek mind az indiai szigettengeren meg K.-Indiában teremnek, sárga vagy piros, s az ilyen szinü lisztjök a vizben sem veszti el a szinét. A friss, fehér D.-gumó keserü, bódító és ártalmas, de vizbe áztatva, főzés vagy sütés közben ez a sajátsága elenyészik, ezután mint a krumplit eszik. K.-Indiában a lisztjét kenyér- v. tésztaliszthez keverik, a gumóval az elmérgesedett fekélyt orvosolják. Európa diszkertjeinek falzatdisze. A D. sativa L. gumójának alkotórésze 26,6 keményítő, 0,25 cukor, 6,5 cellulóza, 2,9 pektin, 67,6 viz; magfehérje tartalma nincs megállapítva; a meleg tartományokban hasonló célra termesztik. A D. Batatas Dene (D. Japonica Thunb., D. oppositifolia L., khinai burgonya, tonsu; 1. az eleségnövények I. képén) gumója bunkóalaku, ökölnyi vastag, de a csucsa felé ujjnyira vékonyodik. Japánban az erdőknek minden szabad helyén, utak, ösvények mellett, mezsgyéken, falak mellett termesztik, a sovány helyen is megterem. Khinában és Japánban a nép táplálkozik vele. Alkotórésze 2,4-2,5 fehérje, 13-16,8 keményítő, 4-1,5 cellulóza, 0,2-0,3 zsiradék, 1,3-1,9 só, 82,6-77 viz. A shanghaii francia konzul, De Montigny utján Európába is behozták s Franciaországban, azután Algeriában a kisérlet két annyival fizetett, mint a burgonya. A dioscorea eleség soká eltart, azért mint élelemkészlet főleg a hajókon célszerü. Karikákra is szokják vagdalni és megszárítani. Több D.-faj üvegházi disz.
(növ.), 1. Lisztesgyökerüek.
(Diós, Órás), nagyközség Fejér vmegye váli j.-ban, (1891) 857 német lak., vasuti megálló, postahivatal és postatakarékpénztár. A község a Duna felé ereszkedő lejtőn fekszik s régebben jeles bortermőhely volt. A Diósárok mészkőfalaiba vájt nagy borpincék ma is érdekes látnivalók. D. már a magyar királyság első idejében meg volt. Itt hált meg Szent Gellért püspök azon végzetes utazása alkalmával, midőn I. Endréhez Pestre sietett, ahol aztán a mai Szent Gellérthegy alatti révnél az ősvallás hivei megrohanták és életétől megfosztották.