l. Táviratozás.
l. Baktériumok.
Marxg. Kihalt óriás hüllő. A Dinosauria Owen rendjén belül a Diplodocidae családjába tartozik. Csakis a jura korszak végén élt Észak-Amerikában. Az állat teste 40-50 láb hosszu volt, a koponya hossza 2 láb. Hengerded fogai voltak, melyek kizárólag az állkapcsok melső részére szorítkoztak, mig az állkapcsok többi része fogatlan volt.
(gör.), a lapos csontok két tömött kéreglemeze közötti szivacsos csontállomány és csontvelő. l. Csont.
(gör.), tulajdonképen két lapból álló irótábla; a rómaiaknál általában minden hivatalos kiadvány, jelesül s különösen aláirás és pecsét által hitelesített okirat. Ebben az értelemben a D. szót a középkorban nem használták, mert a diplomatika vagy oklevéltannak tárgyát képező államokiratokat Chartoi-nak Pagina-nak, Litterae-nek nevezték. A D. szó a XVII. sz.-ban jött ismét általános használatba, a tudományba Mabillon: De re diplomatica cimü művében hozta be, és pedig minden, különösen régibb korból származó hivatalos történelmi feljegyezések megjelölésére. D.-nak neveznek továbbá akadémiai (tudori) fokozatok-, nemesség adományozásáról, tudományos társulatokba való felvételről kiállított okleveleket, s bizonyos egyéb képesítési okleveleket is, igy szólnak ügyvédi, mérnöki stb. D.-ról.
(gör.) a. m. államügyvitel, az állam külügyeinek vezetése, valamint az arra vonatkozó szabályok tudománya. Eszközei ellentétben állanak a külügyi vitás kérdések fegyveres s erőszakos elintézésének eszközeivel, aminthogy a D.-i összeköttetés megszakítása a barátságos viszony megzavarodásának s háborura vezető komoly bonyodalomnak, a D.-i összeköttetés ujra felvétele a békés hajlamoknak előjelét képezi. Háboru és D. bizonyos tekintetben egymást kizárják. D.-i alkudozások s hadi előkészületek egymásmellett leginkább akkor fordulnak elő, midőn az állam a D.-i alkudozásokat nem komolyan veszi, s csak időt akar nyerni, hogy hadi késztületeit bevégezhesse. A D. oly régi, amilyen a régi államoknak egymással való érintkezése, tévedés tehát azt hinni, hogy a D. csak a jelen államrendszer kifejlődésének (a XV. sz. végével) keletkezett.
Már a régi államrendszerek alatt, nevezetesen Rómában, Karthágóban és Spartában az államok külföldi érintkezésének meghatározott tradicióira s szabályaira akadunk. A középkorban a pápák, a világi hatalmak között pedig Velence D.-i ügyességök által tünnek ki. A D. történetében forduló pontot jelez az állandó követségi intézmény (XVI. sz.), másrészt a westfáli békekötés. Az antik és a középkori D.-t a saját állama egyoldalu hatalomérdekeinek kizárólagos szemelőttartása jellemzi, mig a modern D. az egyes államok jogosult önérdekei mellett az európai államrendszer közös érdekeire is kellő tekintettel van, s feladata e két tényezőnek békés közvetítése s kiegyenlítése. Nem mintha a gyakran önzéssé fajuló önérdek nem képezné ma is a D. uralkodó tényezőjét, de az erkölcsi alapon nyugvó állam s nemzetközi jog tiltakozik az ily gyakorlat ellen s a régi és a középkorban ismeretlen szolidarítás eszméjét mindinkább győzelemre segíti.
A nemzetek s a népek szolidarításának magasztos eszméjét, mely az emberiség jogosult igényeinek elismerésében nyeri megtestesülését. Ily győzelmek a rabszolgakereskedés eltörlése; hajózható folyókon a hajózás akadályainak elhárítása; a tenger szabadsága; a háboruban a magántulajdon védelme, a genfi konvencio (1864) a sebesültek érdekében. Valamint korunkban mások a D. céljai, ugy mások eszközei is. A Machiaveliszmus, a jezsuitizmus, a cél által szentesített eszközök elmélete, az erőszak, a ravaszság, a hazugság, a szerződésszegés korunkban a közvélemény által megbélyegzett eszközökhöz tartoznak s igénybevételök a népek jogérzületén hajótörést szenvedne. A D. csak régen volt a cselvetések- és rászedéseknek művészete. Ma már nem az többé.
Vajjon a D. tudomány vagy művészet-e, az legalább is kétséges. A nemzetközi érintkezés formaszerüségei nem tudomány, s épen oly kevéssé jogosult az a nézet, mely a D.-hoz szükséges, s más-más tudományágakhoz tartozó ismereteknek összegét (nemzetközi jog, államjog, történelem, modern nyelvek) a tisztán külső egységes célrendeltetésnél fogva önálló tudománnyá emelni óhantaná. Ellenkezőleg minthogy a tudomány fogalmától általános érvényü elvek foglalatának fogalma elválaszthatatlan, a D. alig lehet tudomány, mert kizárólag v. legalább kiválólag az egyes államoknak nemzeti egyéni céljait követi, s azért eszközei sem állapíthatók meg általános érvényü tudományos elvek alapján, hanem mindenkor az össz-szerü viszonyoktól függnek s azokhoz alkalmazkodniok kell. A feladatának megoldásához szükséges tudományos ismereteket, melyek különben habár nélkülözhetetlenek de legkevésbbé sem döntők, a diplomata nem az államok közötti viszony sajátos természetéből, hanem más tudományágakból meríti. Minden államnak sajátszerü érdekei, D.-jának sajátszerü feladatai vannak. A feladatoknak, céloknak különfélesége a következő elveknek egyöntetüségét kizárja. A D.-nak feje minden államban a külügyminiszter. A D.-i szolgálatra való képesítés mindenütt bizonyos előföltételektől függ, melyek alul azonban gyakran felmentésnek van helye. Ezt a D. szolgálat sajátszerüsége hozza magával, mert itt leginkább előfordul az az eset, hogy bizonyos állásra egy bionyos személy egyéni viszonyainál, összeköttetéseinél stb. fogva leginkább alkalmatos. Az ebben fekvő eminens állami érdeket a képesítés alaki kellékeinek alárendelni nem lehet. A D.-i szolgálatra megkivánt előfeltételek rendszerint: a jogvégzettség s az előkészítő szolgálat a külügyminiszterumban vagy valamely követségnél. A modern nyelveknek ismerete s éles megfigyelő- és itélőképesség a D.-nál nélkülözhetetlen. A D.-nak hivatalos nyelve, habár a legujabb időben Anglia és 1870 óta Németország részben eltérőleg járnak el, még mindig a francia, amely a kongresszusoknak is tárgyalási nyelve.
Honárulás, melyet a m. btkv. hütlenségnek nevez, az államnak mint önálló individualitásnak mint nemzetközi jogalanynak megtámadása, az állam külbiztonsága elleni merénylet, ellentétben a felségsértéssel, mely az államnak mint egyénnek megtámadása. Az egyik, az első, mint Liszt találóan mondja: Angriff auf Bestand und Sicherheit des Staates als eines Gliedes der Völker-familie, a másik Angriff aug Bestand und Sicherheit des Staates als eines Einzelindividuums. A hütlenség tehát több államnak létezését tételezi fel, mig a felségsértés alá eső merényletek sajátszerü jellegöket nem vesztenék el akkor sem, ha a megtámadott állam egyedül léteznék a világon, vagy ha az egész világ egy egységes államot képezne. A honárulást katonai és diplomáciai honárulásra szokás osztani a szerint, amint hadi v. másnemü mindamellett a törvény által meghatározott esetekre szorítkozó megtámadásról van szó. A kettő között a büntett alanyait illetőleg az a lényeges különbség, hogy az elsőt csak belföldi, tehát hazánkban csak a magyar honos követheti el, mert csak ez hüségre kötelezett fia annak a hazának amely ellen az ellenséget segíti. A külföldiek ellen a nemzetközi hadi szabályok alkalmazandók. A D.-nak alanya ellenben külföldi is lehet, rendszerint azonban csak akkor, ha hivatalánál v. különös megbizatásánál fogva hüségre volt kötelezve, s ezt a viszonyát az államhoz használta fel az árulás elkövetésére. Az osztrák-magyar monarkiának másik állama a magyar állammal egyenlő védelemben részesül, tekintve, hogy a btörvényeknek nem jogok alkotása, hanem létező jogoknak oltalma képezi feladatát, a törvény által elfogadott s szentesített közjogi helyzetnek szükségszerü s természetes folyománya. A D.-nak a magyar btkv. szerint tárgyát oly okirat, adat vagy tudósítás képezi, mely a magyar államnak vagy az osztrák-magyar monarkia másik államának biztonságát v. más fontos érdekeit illeti.
Elkövetési cselekedet: az ily okirat-, adat vagy tudósításnak közvetlenül vagy közvetve az ellenséggel való közlése. Büntetése: ha a bünös az okirat, adat vagy tudósítás birtokába, illetőleg tudomására a) hivatásánál v. különös megbizatásánál fogva, vagy b) erőszak, lopás, sikkasztás vagy csel által jutott, 10-15 évig terjedhető fegyház; ha pedig nem ily módokon jutott a titkos okirat, adat v. tudósítás birtokába illetőleg tudomására, feltéve, hogy annak titkos voltát tudta, 5-10 évig terjedő fegyház. A hivatalnoknak vagy különös megbizottnak titoktartási kötelezettsége tovább terjed mind azoké, kik a sértett államhoz ily viszonyban nem állanak; mert mig emezeknél az ellenséggel való közlés állapítja meg a tényálladékot, amannál az okirat-, adat- vagy tudósításnak más hatalom kormányával nem abból a célból való közlése, hogy az az ellenségnek tudomására jusson, vagy egyébkénti nyilvánosságra hozatala is elegendő. Ez esetben a büntetés 5 évig terjedhető államfogház.
(Corps diplomatique), a külállamoknak az államfőnél megbizott diplomáciai képviselőinek összesége. Rendszerint csak a követek. Egyéb diplomáciai ügynökök, valamint a kizárólag kereskedelmi érdekek képviseletére hivatott konzulok a D.-hez nem tartoznak. Minthogy az egyes államoknak követei különböző s gyakran egymástól nagyon is eltérő, nem ritkán ép ellentétes érdekek képviseletére hivatvák, azért D.-ről oly értelemben, hogy az összes külállomoknak egy államfőnél megbizott követei egy testületet képezzenek, szó nem lehet. A testületi egység csak bizonyos ünnepélyes alkalmaknál, koronázás, udvari ünnepélyek, a parlament megnyitása, ujévi s egyéb alkalmi tisztelgések jut kifejezésre. A vezetés ily alkalmaknál azt a nagykövetet illeti, aki az illető államfőnél a leghosszabb idő óta akkreditálva van. Ez a testület legöregebbje (Doyen). Katolikus államoknál az elsőbbséget a pápai nunciusnak szokás átengedni.
(lat.) név alatt ismeretes közjogunkban az a hitlevél, melyet I. Lipót, az erdélyi rendek által Bécsbe küldött Bethlen Miklós szorgalmazására, Strattmann, Kinsky és Caraffa tanácsára, 1690 okt. 16. irt alá. E hitlevél, mely szerint intéztettek Erdély belügyei több mint százötven éven át, Erdélyország Fogaras várában összegyült rendei által elfogadtatván, az eredeti szövegen országgyülésen kivül tett jelentékeny változtatásokkal 1691 dec. 4. kiadatott. Eredetileg ideiglenes jellegü volt ugyan, de részint azért, mivel az ausztriai házból, Lipót után következő fejedelmek mindannyiszor ünnepélyesen megerősítették, részint pedig az 1791. II. t. c. ezen bekezdésénél fogva: «az 1691-iki Lipót-féle kegyelmes hitlevél, mint I. Lipót Ő Felsége és az erdélyi fejedelemség közt önként kötött sarkalatos egyezmény... .», oly kötéslevélnek tekintendő, mely egyezményileg magában foglalja az ausztriai ház Erdély feletti uralkodásának feltételeit.
A hitlevél Erdélyországnak következő szabadságokat biztosított: 1. A bevett 4 vallás eddigi jogait megtartja; a katolikusok ott, ahol nagyobb számmal laknak, templomokat építhetnek. A világi s egyházi rendnek ez ellen való ellenmondása érvénytelen. 2. A régi királyoknak és fejedelmeknek adományai és kiváltságai mostani birtokosaiknak biztosíttatnak. 3. Az Approbaták és Compiláták, Verbőci Hármaskönyv (a jus resistendi kihagyásával), valamint a szászok municipális jogai érvényben maradnak. 4. A közigazgatás, a törvényhozás és jogszolgáltatás megtartja eddigi alakját. 5. Minden hivatalra csak belföldiek, u. m. magyarok, székelyek és szászok neveztetnek ki, tekintet nélkül vallásukra; Ő Felsége azonban, a rendek megegyezésével, honfiusítás végett ajánlatokat tehet. 6. A fegyverrel visszafoglalt joszágokat ingyen kapják vissza régebbi birtokosaik, s a megszakadás cimén a kincstárra szálló javak egyedül érdemes belföldieknek fognak adományoztatni. 7. és 8. A főkormányzó, az erdélyi hadak fővezére, a főkancellár, az itélőmesterek és más, azelőtt szokásban volt méltóságbeliek a kijelöltek lajstromából, csupán erdélyiek közül neveztetnek ki, valláskülönbség nélkül. A megyei, illetőleg székbeli, ugyszintén a városi főtisztek választása a régi szabadságban és törvényes szokásban marad meg jövendőre is. 9. A tanácsurak és a kir. tábla tagjai közül (I. Lipót önkényes betoldása szerint) legalább (saltem) 3-3, az itélőmesterek közül pedig legalább 1 katolikus legyen; a szebeni királybiró a főtanács tagja. 10. Országgyülés évenkint tartatik. 11. A kormányzó lakjék az országban, s esküdjék meg a törvények megtartására. 12. Az adóösszeg béke idején 50000 tallér, háboruban 400000 forint; felosztásának módját a rendek határozzák el. 13. Uj adó nem hozatik be, a vámok és harmincadok nem emeltetnek. 14. A szabad székelyek közterheket nem viselnek, hanem a haza védelmére, saját költségükön katonáskodnak. 15. A kereskedés szabadsága továbbra is fentartatik. 16. A tizedeket ezentul is a földesurak bérlik a kincstártól. 17. Nagyszámu katonasággal a Felség nem terheli a tartományt; az őrség feje német tábornok lesz, aki azonban csupán hadi ügyekben érintkezik az állam tanácsával; a közigazgatásba nem avatkozik. 18. A szászok és adozó nép ezentul nem köteles ingyen ellátni az utazókat; postáról az államtanács, fogadókról a földesurak és a városok gondoskodnak.
Az ekkép kiállított hitlevél 1. és 2. pontjával a katolikusok nem lévén megelégedve, 1693 ápr. 9-én pótlékdiploma adatott ki, mely szerint: 1. Mind a 4 bevett vallás szabadon gyakoroltatik; az egyházak vagyona épségben marad. 2. A katolikusok számára adassék át a kolozsvári ref. templom és az unitáriusok kollégiuma, valamint a gyulafehérvári Báthory-féle templom, Kolozsmonostor pedig számukra 15000 frt-ért visszaváltatik. 3. Gondoskodik a Felség arról, hogy a kat. ifjakat megbizható egyházi személyek neveljék, ugyszintén arról is, hogy a katolikusoknak a püspöki kötelességek teljesítésére alkalmas apostoli vikáriusa legyen. 4. A katolikusok, a többi vallások sérelme nélkül, lakásuk helyén bárhol szabadon építhetnek templomokat. 1693 máj. 14. még egy felségi okirat adatott ki, melyet, mivel Alvinczi Péternek, az erdélyi rendek utasításokkal ellátott követének előterjesztéseire szóló válasz volt, Alvinciana resolutionak szoktak nevezni. Ebben ki van mondva, hogy sem a császári s királyi méltóság, sem a közjó meg nem engedheti, hogy a diplomában változtatás történjék. Továbbá, hogy a székelyeket háboruban nem viszik ki a haza határain, hacsak azt a haza védelmének szüksége nem parancsolja; hogy a kormány székhelye Gyulafehérvár legyen és hogy az erdélyi udvari kancellária a magyarországitól külön választassék.
(gör.), eredetileg a diplomáknak (okleveleknek) szerkesztője; továbbá az, aki a nemzetközi állami érintkezésben az állam érdekeit képviseli, diplomáciai a. m. diplomáciára vonatkozó p. D. küldetés. A D. kifejezést nem ritkán más életviszonyokra alkalmazva jelesül simaszáju, ravasz embernek megjelölésére használják, minthogy legalább hajdan a diplomáciának főeszköze a ravaszság volt.