(gör.), időnként ki-kiujuló kóros hajlam szeszes italok élvezésére, mely semmiképen nem azonos a részegeskedéssel és nem is abból ered, hogy az illető tényleg élvezetet találna a szeszes italokban. Inkább ismétlődő és muló belső nyugtalanságban, szorongási érzésekben van oka, mely szorongási érzések kábult öntudattal is járnak és melynek befolyása alatt a betegek megközelíthetetlenek, ingerlékenyek és rendesen elzárkózva, magukban a teljes öntudatlanságig folytatják az ivási excesszust. A dipszomanikus roham elmultával (a roham ritkán tart egy hétnél tovább) a betegek mintegy nehéz álomból magukhoz térnek és rohammentes idejükben rendesen utálják a szeszes italokat.
(állat), l. Kétszárnyuak.
N. ab E. (növ.), l. Akantusz-félék.
l. Dipterosz.
(növ. a. m. kétszászlós kelyhü), kétszikü, szabadszirmu, mintegy 112 fajt számláló, K.-indiai növénycsalád a gyantatermők rendjében. Váltakozó levelü fák; virágfürtjök a levél tövéből ered. Kehely- és sziromlevelök 5, himjök sok. Leginkább megkülönbözteti őket az a két szászló, mely az egyrekeszü és egymagu gyümölcsöt záró, maradandó kelyhen, a gyümölcséréssel egy, időben keletkezik. Törzsükben sok a balzsamos nedv, némelyikben kámfornemü stearopta is van p. a szumatrai és borneói kámforolajfában. Magjok elpárolgó és kövér olajtartalmu. Nevezetesebb génuszok: a Dryobalanops Gaertn., Dipterocarpus Gaertn., Ancistrocladus Wall., Hopea Roxb., Shorea Roxb., Vateria L., Varica L. stb. V. ö. A De Candolle, Prodromus, 16 köt.
Goertn. (növ., kétszászlós makk), a róla nevezett család nagy fája tojásdad, épszélü v. öblös-csipkés levelekkel, nagy, jóillatu virágokkal, fás tojásdad tokgyümölccsel, melynek a kétszászlós kehely a szállítója. Mintegy 50 faja van Ázsia tropikus vidékein. A D. levis Ham. (D. turbinatus Goertn.) magas, mélyen hasadozott kérgü, vastag fa. Balzsamos nedve igen sok; ezért a törzs alsó részén nagy lyukakat furnak, s az alatta levő részt egy kissé szenesítik. A nyert balzsam pirosbarna, zöldesen fluoreskál, kissé sürün folyós, keserü; kloroformban meg éteres olajban egészen, alkoholban tökéletlenül oldódik, vizben oldhatatlan s mint gurjun-balzsam (Balsamum Copaivae, wood-vil fa olaj) jut a kereskedésbe. Külső orvosságnak, firjánsznak használatos, de a Kopaiva balzsamot is hamisítják vele. A D. alatus Roxb., D. costatus Roxb., D. trinervis Blume, D. incanus Roxb., D. turbinatus Gaertn. balzsamát is hasonló módon értékesítik, egyszersmind D.-Ázsia óriás fái. A D eurhynchus Miq. Sumatrán dammaragyántafélét izzad.
(gör.), a kétszárnyu rovarokról (Diptera), vagyis a legyek-, szunyogok-, bögölyök-, pöcskök stb.-ről szóló tudomány.
(gör.), a klasszikus görög építészetnek az a templomtipusa, melyben a templomot köröskörül teljes kétsoros oszlopcsarnok övezte.
Schreb. (növ.), l. Tonkafa.
(gör., l. a szinnyomatu képmellékletet), annyi mint kétrétü, a régi rómaiaknál zsineggel vagy kapcsokkal összekötött két táblalap, melyeknek belső fele vöröses vagy fekete viasszal volt bevonva. E bevonatra pala- v. bronzvesszővel szoktak irni. Hogy az irás el ne mosódjék, a lapok belső szélei a viaszfelületből kidomborodtak. Ha a táblalapok száma 3 volt, triptichon volt a nevük, ha több, poliptichon. A táblák ércből v. fából voltak. Konzulok, prétorok, edilisek nevül aláirásával és képükkel ellátva szoktak ily lapokat kiállítani, s hivatalukba léptükkor barátjaikat és ismerőseiket velük megajándékozni. Az ilyen viaszos lapoknak diptycha consularia, praetoria, aedilia volt a nevük.
Mellékelt első ábránkon bemutatunk egy D.-t. Ilyen viaszos lapok elég nagy számmal jutottak reánk, igy Pompeji és Herculaneumban 132 D. és triptichon, tov. hazánk Királyhágón tuli részében a verespataki aranybányákban a mult és a jelen század folyamán 25 triptychon, melyek kölcsönökről, vételekről stb. tartalmaznak irásokat.
Mellékelt második ábránkon egy verespataki bányában 1855. talált triptichon lapjait adjuk Desjardins-Romer munkájának LX. lapja után. Szolgáló leány vételéről szól. A felső lapon balra a szerződés szövege, jobbra a tanuk és szerződéskötő felek aláirása olvasható, középen a névaláirásoknak megfelelő 7 pecsét. E viaszos táblák annál értékesebbek, mert a Kr. u.-i II. sz.-beli latin kurziv irásnak igen nevezetes dokumentumai; kiadta Mommsen (Corpus Inscriptionum Latinarum III. köt. 921-960. lapjain), néhányat Érdy János (Erdélyben talált viaszos lapok; a magy. tud. Akad. értek. közt, és külön is, Pest 1856). - D. A ker. liturgiában ugyanilyen alaku névjegyzék volt, melybe elég biztos adatok szerint már a II. sz.-ban a megkereszteltek, a meghaltak, a szentek és martirok neveit jegyezték föl, kikről a szt. misében megemlékezés történt. Idő folytán a nevek szaporodása megnövelte a D. terjedelmet, ugy, hogy nem ritkán folio-nagyságuak voltak. A D.-ból fejlődtek ki, céljokat tekintve, az anyakönyvek, a kalendáriumok, a martorologiumok. Minthogy a díszes kiállításu D.-ok az oltárt is ékesítették, alakjokot tekintve, az u. n. szárnyas oltárok kifejlődésére szolgáltak alapul. Legrégibb példányok őriztetnek Milanóban (4. sz.) Berlin-, Velencze-, Fulda-, Amiens-, (holtak jegyzéke), Triez-, Arles-, Rambona-, Lüttich- (449-ből), Liverpoolban stb. (Kraus. Real-Encyclop. I. 364., ugyanitt ez irodalom).