(lat.) a. m. elválás, különülés; dissociabilis, nem egyesíthető, továbbá társaságkerülő. - D. a kémiában l. Kémiai disszociáció.
(lat.) a. m. bomlékony, olvadékony.
(lat.) a. m. bomlott, rakoncátlan, kicsapongó; dissolutio, felbomlás.
(lat.) a. m. lebeszélés, nem ajánlás.
(gör.-lat.) a. m. kéttagu szó.
-nek nevezik általában azokat, kik sem az államegyházhoz, sem az államban törvényesen bevett felekezetek valamelyikéhez nem tartoznak. Igy Németországban a nem katolikus, nem protestáns s nem reformált egyháztársulatokat. Lengyelországban Dissidentes in religione név alatt a varsói 1573. évi konfederációban e két fővallás hiveit, a katolikusokat s az evangelikusokat egyaránt, 1632 óta azonban csak az evangelikusokat értették. A luteránusok, reformáltak és a cseh testvérek, a sandomiri egyezségben (Consensus Sandomiriensis) 1570. közös hitvallást állapítottak meg, s egyesített egyházat képeztek, mely egyesülésnek politikai háttere is volt. Tagjai a XVI. és XVII. sz.-ban a katolikusokkal mindenben egyenjoguak voltak, lassankint azonban több jogaikat elvonták. Igy 1717. uj templomok építésének jogát, 1733. államszolgálatra való képességet. 1764. kisérlet történt birtokszerzési képességök megszorítására, ami ellen az orosz támogatásban részesülő D.-ek az országgyüléshez folyamodtak. Oroszországnak a D.-ek érdekében történt beavatkozása, s bevonulása Lengyelországba (1767) vezetett 1772. Lengyelországnak első felosztására, amidőn (1775) a D.-ek előbbi jogaikat, szenátori és miniszteri állásokra való képesség kivételével, visszanyerték.
(lat.) a nyelvtanban ellentéte az asszimilációinak vagyis hasonulásnak (l. ezt); két egyenlő hang közül az egyiknek elváltozása. A mi nyelvünkben is gyakran előfordul. Különösen ha két r vagy két l van egymás közelében, akkor szeret az egyik r l-re vagy ly-re s az egyik l n-re változni; p. a német Grundbirn-ből kolompér v. krumpli lett, a német Pranger-ből pelengér, az Erker, Barbier szóból erkély, borbély; talál és szelel helyett némely vidéken azt mondják: tanál, szenel. Igy változik két n közül az egyik l-re az Anton névnek magyar Antal formájában. Kunos Ig.: A mássalhangzók disszimilációja a magyarban. M. Nyelvőr 1882.
(lat.) a. m. eltitkolás. Az orvostanban a kóros tünetek elhallgatása, sőt eltagadása, különösen némely krónikus elmebetegek tulajdonsága, kik a kezelő orvos félrevezetésével gyógyultaknak, vagy a vizsgáló orvos előtt épelméjüeknek iparkodnak feltünni. Céljuk lehet az, hogy a tébolydát kikerüljék azáltal, hogy a vizsgáló orvos előtt téveszméiket elhallgassák, v. az, hogy a tébolydából szabadulhassanak.
(lat.). Az összhangzásnak ellentéte, tehát a rosszhangzást jelenti. D. származik p. ha két kevéssé különböző magasságu hang egyszerre szól, vagy ha a két hang kevéssé tér el valamely jóhangzásu hangköztől. A zenében használt hangközök közül többek közt disszonálók a kis és nagy secunda (c-des, c-d), a nagy és kis septim (c-h, c-b), a tulzott és kicsinyített quint (c-gis, c-ges) stb.
l. Határidőüzlet.