(növ., cigánymogyoró, disznómogyoró, csimpaj (Diósz. Xanthium Diósc. L.), az ambrosiáceák génusza, de gyakran és nem egész helyesen a fészkesek közé is sorozzák. Mintegy 21 faja főképen Amerika melegebb vidékein v. forró pusztáin terem, az óvilági, elszórtan élő néhány faj valószinüleg őskori beköltözés. Egynyári, kopasz, keményszőrü vagy tövises dudvák, váltakozó, karéjos v. hasogatott levelekkel, zöldes szinü egylaki virágokkal. Himes virágai gömbökké egyesülnek, termő virága páronként egyesül, a hegye-levelekből alakuló s megkeményedő lepel növi körül, s mogyoróféle, kétmagu gyümölccsé alakul. Ennek a felszinét horgas serték borítják, ugy hogy a D. gyümölcse akármibe könnyen beletapad és széthurcolódhatik. Minthogy pedig a mi D.-ink gyakran olyan elhagyott helyeken nőnek, a hol gyakran a cigányok tanyáznak, a cigányholmi a D. széthurcolásában bizonyosan jelentékenyen szerepelt is, innen, meg a gyümölcs értéktelenségétől ered a neve. A D. a szár fegyverzete szerint két csoportra szakad. Vannak t. i. fegyvertelen fajai (Xanthia anoplia Wallr.) és tövisekkel fegyverzett fajai (X. acanthoplia Wallr., Acanthoxanthium Dl.). Ezek az utóbbiak amerikaiak s ezeknek tagja a szomoru hirnévre vergődött szerbtövis (l. o.). A fegyvertelen fajok is hihetőleg mind amerikai titkos régi szökevények az óvilágban. Ezek közül legközönségesebb nálunk a X. strumarium L. (disznólapu, kemény, kis tövises vagy bojtorjános lapu, szamárlapu, koldustetü, deákmogyoró, gelyvafü). Szürkés-zöld szinü, durva szőrü, 3 dm., egész méter magas; levele szivalaku háromkaréju, fogas. Délibb alakja a X. priscorum v. X. antiquorum Wallr. Már az ókoriak festő növénye volt, most Európában a szélesség 58°-ig, mezőkön, gazos vagy elhagyott helyen, ugaron, utak mentén stb., hazánkban is bőven terem. Európa déli és közép tájain mindenesetre jóval gyakoribb, mint észak felé. Ázsiában, Amerikában és Afrikában is nő, de sok helyen kétségtelenül bizonyos, hogy régibb v. ujabbkori bevándorlott polgár. Különösen a lábas jószág a széthurcolója, mert a gyümölcs e könnyen a legelő-állat (sertés, juh, kecske stb.) szőrébe tapad. De spanyol és magyar gyapjuval is messzire és sok felé eljutott. A görögök és rómaiak a füvével meg a gyökerével hajokat szőkére festették (canJiVein). Valamennyi része csipős izü, kisajtolt nedvét sömöreg, skrofula stb. gyógyítására használták. Mint magyar népies orvosságot, a kiforralt levét olyan gyermeknek ajánlják, aki a vizeletet álmában elbocsátja. A X. Italicum Morelli hasonló, de jóval nagyobb gyümölcsü. Amerikai vándornövény, Italicumnak akkor nevezték, midőn még az igazi hazája ismeretlen volt. Hazánkban Fiume és Buccari körül terjed. A X. Canadense Mill. (X. echinatum Murr., X. macrocarpum Dl.) hasonló, nagygyümölcsü, de a gyümölcs sertéi görbék, a csucsa pedig összekunkorodik. Európa déli részén terjed, szintén amerikai. Füvét mint a kokhinkhinai X. Indicumét Roxb., sárga festéknek használják; l. még Ambrosiaceoe és v. ö. Wallroth Monographischer Versuch über die Gewächsgattung Xanthium Diosc., a Beiträge zur Botanik I. 219-44 l., (1842).
l. Bőr.
(növ.), a nagyobbik csalánunk, (Urtica dioica L.), neve Veszelszkinél, l. Csalán.
1. Nagy-D. (Heltau, Cisnadia), nagyközség Szeben vmegye nagyszebeni j.-ban, (1891) 3225 német és oláh lak., posta- és táviróhivatallal, postatakarékpénztárral. Nagy-D. kies völgyben fekszik s csinos rendes házaival, jómódu s művelt szász lakóival városias benyomást tesz; már kevéssel a szászok bevándorlása után népes s jelentékeny hely volt, melynek lakói akkor leginkább sarlókészítők voltak; a mult században a gyapju- és posztószövés terjedt el, s bár ez iparág ujabban csökkent, még ma is ezernél több ember foglalkozik vele. Emellett a föld- és erdőművelést a 13565 ha. terjedelmü határban észszerüen és szakértelemmel üzik, s számos közhasznu és közművelődési egyletet tartanak fenn. A XV. sz.-ból való templomban számos műbeccsel biró régi kép s ötvösműtárgy van. - 2. Kis-D. (Michelsberg, Cisnadióra, Csisznedióra), nagyközség Szeben vármegye nagyszebeni j.-ban, (1891) 985 német lak., postahivatallal. A gyönyörü fekvésü község a nagyszebeniek kedvelt nyaralóhelye; van hideg-vizgyógyintézete, gazdasági egylete, lakói szalmakalapokat, kosarakat s faragványokat készítenek. A község közepén emelkedő meredek hegyen fekvő vár a XIII. sz.-ból való; bástyái nagyrészt leomlottak már, de régi románstilü temploma még fennáll s magtárul szolgál. Kis-D. eredetileg Nagy-Szeben tulajdona volt; később a kerci apátság kezére ment át, de ennek megszüntetése (1477) után ismét előbbi birtokosára szállott. A község felett emelkedik a turisták által gyakran felkeresett (1287 m. magas) Bálványoshegy (l. o.).
l. Csapott far.
a lónál a csukafejhez (l. o.) hasonló, horpadt orrhátu de otromba fej.
(Suina), a Nemkérődző párosujju emlősök (Artiodactyla non ruminantia) alrendjének egyik családja hegyes fejjel, nagy fülekkel, kis szemekkel, orrmányformán megnyult tompa orral; vékony lábakkal és farkkal; tömött sörtebundával, mely a háton hosszabb és sörénnyé emelkedik, a fark hegyén pedig ecsetet képez. Mindenik lábukon 4 ujj van, melyek közül a földet azonban csak a két középső érinti. Fogsorukban a szemfogak agyarakká nőnek, de a himeknél erősebbek, mint a nőstényeknél. Az ide tartozó fajok mindenevők; igen kedvelik a nedves, iszapos helyeket; tisztátlan, falánk és szapora állatok. Hazájuk az ó- és ujvilág forró és mérsékelt öve. Ide tartozó nemek a disznó (Sus L.), a Lárvásdisznó (Potamocherus Gray), a Babirusza disznó (Porcus Wagt), a Szemölcsös disznó (Phacochoerus Cuv) s a Pekari (Dicotyles Cuv.).
(növ., Tricholoma), mejd a galóca (Agaricus L.) algénusza, majd különválasztott génusz. Az Agaricus vagy Tr. equestris L., A. russula Schaeff., A. columbetta Fr., A. graveolens Pers. (bokorban), A. gambosus Fr., (réten A. pomonoe Lenz) faj leginkább lombos erdőben és fenyvesben terem, ehető vagy jóizü.
igy nevezi Zay Sámuel Magyar Mineralogiájában a bitumenes mészkövet.
v. Disznórépa (növ.), a Cyclamen Europaeum L. neve, l. Kunrépa.