(növ.), a Cucurbita verrucosa L. népies neve, l. Tök.
(növ.), Melius és Csapó szerint a. m. bábakalács (l. o.), néhol a hélyakút neve, sőt a D. név ujabban a szerbtövisre is ráragadt, mert ez a gaz az országban gyakran disznóháton terjedt. - Disznótüis, a Rhamnus cathartica L. szokott neve tul a Dunán. Fekete bogyaja van, l. Varjutövis.
(növ.), tul a Dunán általában a szerbtövis neve (l. o.).
(dysodil; papirszén, leveles szén, büdös szén), némelyek szerint igen finoman, papirvékonyságig leveles, erősen agyagos barnaszén; mások szerint igen finoman leveles, gyantával, illetőleg bitumennel erősen impregnált diatóma pala vagyis csiszolópala (tripoli). Égéskor erős büzt terjeszt; a világító gáz gyártásánál használt kőszén javítására használják. Termőhelyei: Bonn mellett Rott és Liessau, melyekben sok a levél- és hallenyomat, nevezetesen a Leuciscus papiraceus Ag. és a Cocconema leptoceros Ag. Sziciliában is találni, ahol mint bitumenes Navicula-telepet irják le. Felső-Ausztriából is említik.
a király és családtagjai, idegen uralkodók s ezek családtagjaik, továbbá magasrangu méltóságok lakásai előtt felállított, diszbe öltöztetett őrök (Szolg. szab. 47-51. §§.)
(gör.) a. m. nehezen emészthetőség; a gyomoremésztés hiányossága, aminek oka részben a gyomor direkt megbetegedésében lehet, részben pedig ideges zavarokban. Az előbbi önállóan fejlődhetik, de lehet más bajoknak is a következménye, igy tüdő-, sziv-, máj-, méh- és másféle betegségekhez lehet oki viszonyban. A D. néha csak bizonyos ételek élvezete után jelentkezik; vannak emberek, akik nem türik a toját, a dinnyét stb. A D. leggyakrabban a gyomor hurutos állapotától függ, ami kisérője szokott lenni a hevenyés lázas betegségeknek, de mint akut, vagy idült bántalom is gyakran előfordul. A D.-nak legszembeszökőbb tünetei a kellemetlen érzés a gyomorban, gyomornyomás, felböfögés, émelygés, hányás, étvágytalanság, mindez ha hosszabb ideig tart, lesoványodásra, rossz arcszinre vezet. A D. szót azonban főleg azon emésztési rendellenességekre használjuk, amelyeknél anatómiai elváltozás kevésbbé mutatható ki, mint éppen a gyomor működésének hiányossága. A jó gyomoremésztéshez a sósavnak és pepszinnek kellő, a bevett táplálék mennyiségével és minőségével arányban álló mennyisége szükséges, s épp oly zavart idéz elő p. a sósav kevesbbedése (hypoaciditás), mint tulságos mennyisége (hyperaciditás). Általában a gyomornedv 2-3 pro mille sósavtartalmu szokott lenni. Ezen, az emésztéshez szükségelt anyagoknak vizsgálatára a következő mód van használatban. A beteg megeszik egy u. n. próbareggelit (amely áll egy zsemléből teával, vagy mások szerint 1-2 tojásból, avagy meghatározott sulyu marhasültből) s aztán 1-2 órával később a gyomor tartalmát a gyomorkutató (gummicső) segélyével kiürítik s a folyadékon az emésztés menetét, a sósav mennyiségét stb. kimutatják. E vizsgálat kellő óvatosság mellett veszélytelen s könnyen kivihető, eredménye természetesen nagyban befolyásolja a követendő kurát.
A gyomorsavnak hiánya (főleg gyomorráknál, de más bajoknál is előfordul) annak pótlását tulságos volta megkötését teszi kivánatossá. Az előbbit higított sósav adásával (evés után néhány csöppet), az utóbbit alkáliák vételével (szóda, magnézia stb.) ellensulyozzák. Szükség esetén pepszint is adunk. Ezenkivül indirekt uton is hathatunk a gyomorra, hogy működését rendbe hozzuk; nyálkás gyomorhurutnál nagyobb mennyiségü meleg ásványvizzel öblítjük át (karlsbadi kura, amidőn az ezen vizben foglalt sók is megteszik hatásukat), egyszerübb esetekben pedig bizonyos izgató szereket nyujtunk, alkohol mint cognac és bor. nux vomica, rheum stb. Ha a D. valamely más betegségnek következménye, ugy csakis az alapbaj javításával gyógyulhat meg. A D.-nak azonban még vannak más alakjai is, amelyekben az emésztést bizonyos rossz irányu erjedések, rothadás gátolják, amelyek persze csakis már rossz emésztésü gyomorban támadhatnak, de annak állapotát még sulyosbítják. Amidőn anatomiai elvátozás nem mutatható ki, ideges diszpepsziára következtetünk, ez főleg gyenge idegzetü egyéneknél fordul elő s gyakran igen makacs baj. Minden diszpepszia gyógyításánál első szabály a diéta rendezése.
(szóródási képek, Zerstreuungsbilder), azon képek, melyek a szemnek nem teljes akkomodációjánál - tehát a sugaraknak teljes egyesülésök előtt vagy már azután - a recehártyán képződnek. A látott kép ennélfogva zavaros. A lencsék és gömbidomu tükrök által létrejövő képeket is szóródási képeknek szokás nevezni, ha a sugarak visszaverődésük v. törésük után divergálnak, ha tehát a keletkező kép látszólagos.
(Amadina állat), az éneklő madarak rendjébe, a kupcsőrüek (Conisostres) csoportjába és a szövőmadarak (Ploceidae) családjába tartozó madarak, melyek többnyire kistestü, élénk szinü, rövid szárnyu, forróégövi állatok. Afrikában, Dél-Ázsiában, Ausztráliában, főleg gyeppel benőtt térségeken élnek. Magevők. Mesteri fészket készítenek, melyen csak oldalt találhatni egy nyilást a bemenésre.3-6 fehér toját raknak, melyek 13-15 nap alatt kelnek ki. A fészeklakó kicsinyek 15-20 nap mulva hagyják el a fészket és 5-8 nap mulva már önálló életet is folytathatnak. A mult században hozták a D.-t legelőször Európába és azóta általános elterjedésnek örvendenek, amennyiben könnyen való tartásukért, szaporaságukért és szép szinükért mint szoba-diszmadarakat tartják. Etetésre kanári madár-magot, kölest használnak, azonkivül adható még zöldség, lisztkukac stb. is. A fiataloknak állati eledel adandó. Számos - körülbelü 200 - faj közül nevezetesebbek: a sapkás pinty (Spermestes Cucullata Prosn.), tropikus Afrikában él, igen könnyen tartható. A kétszinü p. (S. bicolor Fras.), hazája Ny.-Afrika, hasonlóan a fogságban igen sokáig elél, A csikos p. (S. striata L. ), Malabar partvidékén, továbbá Ceylon szigetén él. Igen közönséges szobamadár. Az ezüstcsőrü p. (S. cantans L.), közép-afrikai madár. A malabár p. (S.malabarica L.), Indiában és Ceylon szigetén él. Az apáca p. (Dermophys), melynek szintén több faja ismeretes, u. m. a feketefejü ap. (D. rubronigra Hodgs.) Kelet-Indiában, Kochinkhinában él; a fehérfejü ap. (D. maja L.), a Szunda-szigetekről, a bondol vagy fekete ap. (D. ferruginosa Sparrm.) Jáváról stb. V. ö. Russ, Die Prachtfinken. (Hannover 1879).
A közélet kitünő férfiait egyes városok tiszteletük kifejezéseül u. n. D.-okká szokták megválasztani. A megválasztott ezáltal a városban, habár tényleg ott nem lakik is, polgárjogot nyer.
a nyilthólyagu halak (Physostomi) rendjének egyik faja. L. Okle.