a velencei dogéknak a püspöksüveghez hasonló sajátságos fövege.
l. Jura szisztéma.
hollandiai halászcsónak, melyet a hálóval vagy horoggal való halászathoz, legkivált az északi öbölben «dogger» zátonyon használnak.
(Luggerbank), nagy homokzátony az Északi-tengerben az é. sz. 54° 15' és 55° 40', a k. h. 1° 40' és 5° közt; hossza mintegy 515, szélessége 64 km. A viz mélysége 25-90 m. 1781 aug. 5. angolok és hollandok közt itt tengeri csata volt.
Máté, lengyel történetiró, szül 1715-ben, megh. Varsóban 1760 febr. 24. Piarista volt s része volt a vilnai nemes ifjak számára alapított kegyesrendi kollégium megalapításában. Megirta a Codex diplomaticus regni Poloniae et Magni Ducatus Lithuaniae cimü művét: a 6 kötetből csak 3 jelent meg (Vilna 1758), az utóbbi 3 megjelenése a politikai viszonyok miatt elmaradt s csak kéziratban van meg, állítólag Szt.-Pétervárott és Vilnában; másik műve: Limites regni polonici et magnis Ducatus Lithuaniae ex originalibus et authenticis exemplis descripti (Vilna 1758).
(gör.), a pogány bölcselőknél és klasszikusoknál határozatot, nézetet, rendeletet, törvényt jelent. Egyes bölcseleti iskolák tantételét is D.-nak nevezték. A szentirás e szóval jelöli az állami törvényeket (Dán. 2. 13: Luk. 2, 1 stb.), Mózes törvényeit (Efer. 2, 15) az apostolok rendeleteit és az apostoli zsinat határozatait (Ap. csel. 16, 4; 15 28). Az egyház atyái az összes keresztény hit- és erkölcstanokat nevezik D.-nak, főleg ellentétben az eretnekek állításaival vagy egyeseknek nézeteivel. Igy lett e szó terminus technikus a kat. teologiában az Isten által kinyilatkoztatott és az anyaszentegyház által elénk adott összes igazságok megjelölésére. Jézus Krisztus az apostolok utján a kinyilatkoztatást kihirdette és befejezte. Ez a kinyilatkoztatás benfoglaltatik a szentirásban és a hagyományban; e két forrásban benn van tehát minden D. (Dogmata implicita). Ezen kinyilatkoztatásnak őre és magyarázója az egyház, melyet a szentlélek kegyelme megóv minden tévedéstől a kinyilatkoztatás körül. Valahányszor az egyház egy-egy hit és erkölcsi igazságot megvall (p. ünnepélyes hitvallásaiban, liturgiájában stb.), v. ünnepélyesen kihirdet, megmagyaráz, definiál (p. az egyetemes zsinatok vagy az egyház feje, a pápa), csakis az isteni kinyilatkoztatás forrásaiból merít. Ezen az egyház által megvallott vagy kihirdetett igazságot nevezik dogmata explicita (quoad nos), tulajdonképeni D.-nak. A keresztény ember köteles ugyan általában mindazt elhinni, ami a kinyilatkoztatásban foglaltatik; mégis különösen tartozik minden egyes az egyház által definiált és az ő tudomáséra jutott igazságot hittel elfogadni. Ha általában a kinyilatkoztatást elveti, deista; ha bármely, az egyház által kimondott dogmát nem fogad el, eretnek lesz. A D. megmagyarázott lényegéből világos, hogy az változhatatlan. Az egyház megmagyarázhatja, kihirdetheti a D.-t, de az egyszer megmagyarázott D.-t meg nem változtathatja. Minthogy a kinyilatkoztatott igazságok vagy az ember értelmére általában, vagy egyszersmind cselekedeteire is vonatkoznak, kétféle D.-k különböztethetők meg: a hit és az erkölcs D.-i (dogmata fidei et morum); bár a megkülönböztetést jelelő szavak nem fejezik ki teljesen magát a lényeget: ugyanis az erkölcsi dogmákat is kell hinni. Ezeknek tudományos rendszerben való előadása alkotják a tulajdonképeni teologiát. A XVII. sz.-tól kezdve külön tárgyalják a hit D.-it s ezt dogmatikának nevezik, s külön az erkölcs dogmáit, és ez az erkölcstan. A dogmatikát általában két részre osztják: alapvető (fundamentalis) dogmatika, máskép apologia, mely a keresztény hit és egyház igazságát és isteni eredetét bizonyítja; részletes, ágazatos (specialis) dogmatika, mely az egyes isten által kinyilatkoztatott és az egyház által elénk adott hitigazságokat rendszerbe foglalva tárgyalja. Ez utóbbi módszerét tekintve vagy pozitiv, ha a hitigazságokat főleg csak a kinyilatkoztatás forrásaiból (szentirás és hagyomány) bizonyítja; v. spekulativ (skolasztikus), ha a hitigazságokat a filozofia segélyével megmagyarázni törekszik.
l. Dogma.
mindaz, ami dogmán alapul v. belőle ered. Az orvostan történetében dogmatikusoknak neveznek egy orvosi iskolát, mely K. e. 377-300 virágzott s az u. n. empirikusokkal állott ellentétben.
kétfélét jelent, vagy azt az eljárást, melyet a dogmatizmus (l. o.) követ s mely tudományosan nem igazolható, vagy pedig tanítás, előadás céljára szolgáló az az eljárás, a midőn már megállapított, vagy igaznak elfogadott tételekből indulunk ki s ezekből származtatunk le ujabb tételeket. De mint ilyen, a neve inkább dedukció.
v. dogmaticizmus: a szónak modern filozofiai értelmét Kant állapította meg mint ellentétét a kritikai eljárásnak, melyet ő maga követett. A kriticizmus (l. o.) mielőtt a világról elmélkedik és igazságát kutatja, előbb vizsgálja, hogy megismerhetjük-e egyáltalán az igazságot, azaz milyen az ember elméje, meddig ér megismerő ereje, mely határok előtt kell megállania, egy szóval vizsgálja a tudás forrásait s a vizsgálat alapján szabja meg a megismerés körét, mivoltát és értékét. A kik ezt elmulasztják s a meglevő kész fogalmakból, alapelvekből, mint a melyekhez kétség sem fér, okoskodnak, azoknak eljárását Kant D.-nak nevezi. Az ő nézete szerint az előtte levő filozofusok majdnem mind a D.- nak hódoltak s ezért nem tudták a filozofiát tudománnyá tenni. Őt magát, mint maga mondja, Hume szkepticizmusa keltette föl «dogmatikai álmából». Kant előtt a D.-t ellentétbe helyezték a szkepticizmussal és miszticizmussal. A szkepticizmus nem bízik az észnek igazságszerző erejében, s az igazságot megismerhetetlennek tartja; a miszticizmus is lenézi az észt, de hiszi, hogy az igazság elérhető, csakhogy nem a gondolkodás utján, hanem közvetetlen intuició, isteni megvilágítás, istennel való egyesülés utján. A D. ezekkel szemben bízik az észben, mint amely eljuthat az igazsághoz. - Mai nap a D. szónak még általánosabb értelme is van mint Kantnál. Jelent általában kritikailag meg nem vizsgált tételekhez való ragaszkodást, ami minden tudományos eljárással ellenkezik.