v. dolente (ol.), zeneelőadási műszó a. m. panaszkodva, fájdalmasan, szomoruan; a doloroso (l. o.) v. condolore magasabb fokát jelenti.
(ásv.), olivin augit-földpát-féle lávakőzet. A labradorit-D. öregebb, abban olivin nem sok van, az anortit-D, pedig fiatalabb s ez bőven tartalmaz olivint is. A D. és bazalt közt ugy genetikai mint geologiai szereplésökre nézve külömbséget kell tenni, mert a földpátok a D.-nál már a mélységben képződtek ki s mindenkor üveges s repedéses kinézésüek, addig a bazalt földpátjai mindig az erupció után a megolvadt magvából válnak ki s mind apró tűs kristályok szerepelnek. L. Bazalt.
(ásv.), barna szinü, egyhajlásu rendszerbeli, viztől mentes rézszulfát (2 CuO.SO3), a Vezuv lávájában fumarólák által képződve. Vizben oldódik. Scacchi irta le.
1. Gábor, orvos, szül. Losoncon 1813 febr. 13., megh. Miskolcon 1891 ápr. 24. A gimnáziumot és a bölcsészeti szak két évfolyamat az egri papnevelőben végezte, az orvostudományokat a pesti egyetemen hallgatta; 1840. lett doktorrá és az egyetem gyógyintézetében segéd és helyettes tanár volt. 1843. gyakorló orvosnak telepedett le Miskolcon, 1849. a II. honvéd-zászlóalj főorvosa volt. Számos cikke jelent meg a szak- és egyéb lapokban. Önálló munkái: A növények élettana (Pest 1841); Életem, eszményeim és negyvenhét éves orvosi gyakorlatom (Miskolc 1882).
2. D. Lajos, orvos, entomologus, szül. Vág-Ujhelyen 1828., megh. Amboinában (Kelet-India) 1859. Modorban, Pozsonyban és Bécsben tanult; orvosnak készült, de kiváló előszeretettel bogarászattannal, főképp a pók-faunával foglalkozott. 1852. mint katonai orvos hollandus szolgálatba állott s Kelet-Indiában működött. Irt az ausztráliai és egyes magyar pókfajtákról, az indiai sziget-tenger pókjairól (német és hollandus nyelven). Lapjaink is számos levelet hoztak tőle, melyeket Batáviából, Jávából és Amboinából irt. A magyar nemzeti és a bécsi császári muzeumot több izben gazdagította becses rovargyüjteménnyel. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
3. D. Sándor Ede, ev. lelkész, született Modorban, 1830 novemb. 26., meghalt 1893 májusban, tanult: Modorban, Poszonyban és Bécsben. 1855. Selmecen a liceum tanárául választatott meg. 1858. a besztercebányai ev. egyház nyerte meg lelkészül; majd zólyomi ev. esperessé lőn. 1875. a budapesti egyház hivta meg német lelkészül. Mint ilyen a bányakerületnek és az ev. egyetemes gyülésnek levéltárnokául választatott. 1888-tól a magy. Prot. irodalmi társaság egyik alapítója és választmányi tagja. Midőn 1886. a magyarországi Luther-Társulat véglegesen megalakult, a közbizalom őt emelte az első alelnöki székbe. Mint ezen társulat alelnöke és a szükebb körü végrehajtóbizottság feje, fáradhatatlan szorgalmat fejtett ki, ugyhogy a Luther-Társulat fellendülése legnagyobbrészt az ő érdeme. A Társulat 1891. örökös tiszteletbeli alelnökévé tette. Irodalmi művei jobbára egyházi beszédekből állanak s magyarul, németül, tótul jelentek meg. V. ö. Szinnyei Magyar Irók.
(ejtsd: -lé) István, francia humanista és könyvnyomtató, szül. Orléansban 1509., megh. máglyán Párisban 1546. aug. 3. 1532. kiméletlen iratai miatt bebörtönözték. 1535. Lyonban telepedett meg, ahol Gruphius Sebestyénnél kinyomatta Commentatorium linguae latinae tomi duo c. munkáját (1536-38). Ezt I. Ferenc királynak ajánlotta s ennek révén 1537. tiz évi nyomtatási szabadalmat kapott minden általa irandó vagy kiadandó könyvre. 1538. nyomdát állított s 1544-ig számos (saját és idegen) munkát adott ki. Eretnekség gyanujába esvén, 1542. elfogatott és sikerült ugyan kiszabadulnia, de már 1544. Le second enfer stb. c. munkájáért ujra fogságba került és tüzhalálra itéltetett. 1890. Párisban a Place Mauberten bron szobrot állítottak emlékének. V. ö. Boulmier: Études sur le 15-eme siecle. Est. D. (Páris 1875); Christie: E. D., the martyr of the renaissance (London 1880), franciára ford. Stryjenski (Páris 1886).
Pál, tót nyelvész. A XVIII. sz. elején szül. Szakolcán, előbb mesterséget, majd teologiát tanult; ág. ev. lelkész volt előbb Necpálon (Turóc várm.), majd Bócán (Liptó vrm.). Ez utóbbi helyen halt meg a század végével. Művei: Orthographia bohemico-slavica. Elementa linguae slavobohemicae, Lőcse 1752. Grammatica slavico-bohemica, Pozsony 1746. Donatus latino-slavicus, Pozsony 1748. Sbirka slovensko-ceskjelch prislovi (Cseh-tót közmondások gyüjteménye). Előbb a Grammatica melléklete gyanánt jelent meg, később önállóan 1746. Később ugyanezt adta ki Bernolák az ő grammatikája mellett 1790.
Antal József, az országos vakok intézetének igazgatója s a bpesti zene-egyesület alelnöke, szül. Lipnitzben (Csehország) 1799 ápr. 3., megh. Bécsben 1849 aug. 16. Korán mutatott hajlamot a zenéhez; gimnáziumi tanulmányai elvégeztével Prágában bölcseletet hallgatott és amellett a zenében is képezte magát. Egyideig a piarista-rendnek is tagja volt, aztán a bécsi egyetem hallgatója lett. 1823. Krumauban (Csehország) gimnáziumi tanár, majd Prágában a cs. kir. mintaiskola igazgató-tanitója volt; 1825. a prágai gimnáziumban, 1830-32. a tábori főiskolában tanított. 1833-46. a pesti orsz. vakok intézetének igazgatója volt. 1846. Bécsbe ment és ott vakok és siketnémák és kretinek oktatásával foglalkozott. D.-nak egyáltalában nagy érdeme van a vakok nevelése és oktatása és a tanítás módjainak ismertetése körül. Számos idevágó cikket és munkát is irt. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
nehány száz főből álló néptörzs az orosz-szibériai Jeniszejszk kormányzóság turuchani kerületében; közel áll a tunguzokhoz s vadászattal és rénszarvas tenyésztéssel foglalkozik.
székhelye Merioneth É.-walesi grófságnak, 53 km.-nyire Montgomerytől a Mawddoch mellékvizének, a Wnionnak partján, vasut mellett, (1891) 2467 lak., flanellkészítéssel és vászonszövéssel. Szép környéke miatt sok turista látogatja.
(szószerint a. m. hosszu kezü), Oroszország egyik legrégibb hercegi családja, mely eredetét a Rurik-háztól vezeti le. A család nevezetesebb tagjai: 1. D. Jakab, szül. 1639., megh. 1720 jun. 24. 1676. állami szolgálatba lépett, 1687 párisi nagykövet, azután a császári rendeletek tanácsának elnöke lett. A török hadjáratban, különösen Azov meghóditásánál kitüntetvén magát, tábornoki rangot kapott. A svédek elleni hadjáratban Narva mellett 1700. elfogták és Stockholmba internálták, mig végre a poltavai csata alkalmával (1710) sikerült neki kiszabadulni. A cár ezután szenátorrá nevezte ki. Életrajzát Tyrtov irta meg (Moszkva 1807-1808; 2 köt.). 2. D. Lukics Vaszílj, követ volt Dániában és Franciországban, majd szenátor s Nagy Péter halála után rokonaival arra szövetkezett, hogy a cári hatalmat korlátok közé szorítsa. 3. D. Iván, Jakab dédunokája, szül. 1710. Mencsikov bukása után a fiatal II. Péter cár kegyence lett s tisztességtelen uton nagy gazdagságra tett szert. A cár 1729. eljegyezte nőtestvérét, Katalint, de a lakodalom napján a cár meghalt s Anna lépett a trónra. Ez felszabadította magát azon korlátok alól, melyek közé a cári hatalmat az államtanács, élén D. Ivánnal és Lukics Vasziljjal, már előbb szorította, s az egész D. családot Szibériába, Katalint pedig kolostorba küldte. Ivánt 1735. visszahivták, de 1739 nov. 6. azzal vádoltatva, hogy a császári kincstárból sikkasztott s összeesküdött a cárnő ellen, Lukics Vasziljjal együtt Novgorodban kivégezték. 4. D. Vladimirovics Vaszílj, született 1667., meghalt 1746 febr. 11. 1715-től kezdve nagy Péter cál különféle politikai küldetésekre használta Lengyel-, Francia-, Németországban és Hollandiában, de 1718. Mencsikov tanácsára mint Alekszej cárevics pártemberét számkivetették. I. Katalin 1726. visszahivatta, II. Péter pedig 1728. tábornaggyá és a legfőbb hadi tanács tagjává nevezte ki. 5. D. Krymszkij Vaszílj, szül. 1722., megh. 1782. II. Katalin idejében 1771. tizenöt nap alatt meghódította a Krymet, innen kapta Krymszkij melléknevét. 6. D. György, megh. Franciaországban 1829 jun. 27. 1794. Litvániában a lengyelek ellen vezérkedett s meghódította Vilnát: 1806. a bécsi, 1807. a hollandi udvarnál volt követ. A restauráció után Franciaországban telepedett meg. 7. D. Mihajlovics Iván, született 1764 április 18., meghalt Szt-Pétervárott 1823 dec. 16. Mint a Derzsavin-féle iskolához tartozó költőt a klasszikusok közé számítják. Költeményeit igazság és hazafiasság jellemzik s összegyüjtve 1806. adatták ki Szt-Pétervárott. 8. D. Vaszílj, tábornok-hadsegéd és lovassági tábornok, megh. Szt-Pétervárott 1868 jan. 18. 1849-56. hadügyminiszter volt, azután a csendőrség főfelügyelője és rendőrminiszter. Ettől az állásától az 1866 ápr. 16-iki merénylet után megvált. - 9. D. (Dolgorukov) Vladimirovics Péter, szül. Moszkvában 1807., megh. Genfben 1868 aug.18. Notices sur les principales familles de la Russie c. iratával (Brüssel 1843, 1858) Miklós cár haragját magára vonta, aki őt egy időre Vjatkába internáltatta. D. ezután egy nemzetségi lexikont irt (Szt-Pétervár 1856), azután pedig La vérité sur la Russie c. könyvet (Páris 1860); ennek következtében birtokait elkobozták, őt magát Oroszországból számkivetették, miután előbb már kimenekült hazájából. 1861. Párisban botrányos pörbe keveredett Voroncov herceggel s egy 1861. kiadott röpirata miatt Franciaországból is kiutasították. Ettől kezdve hol Brüsszelben, hol Angliában, uto'jára pedig Genfben lakott. Munkái: Le général Jermulov (Brüsszel 1861); De la question du servage en Russie (Páris 1861); La question russo-polonaise et le budget russe (Lipcse 1861); Des réformes en Russie (Brüsszel 1862); La France sous le régime bonapartiste (London 1864); Mémoires (befejezetlen, Genf 1868-71).