(franc., ejtsd: don gratüi), a. m. önkénytes adomány, igy nevezték valaha Franciaországban a királynak a rendek által ajándékképen megszavazott adót. Ily adónem az osztrák Németalföldön is létezett.
Lauka Gusztáv irói álneve.
Sándor, román meseiró, szül. Stancaban (Besszarábia), 1806., megh. 1866. Tanulmányait Oroszországban végezte s midőn Jasiba került, alig beszélt románul. Teljesen az orosz irók befolyása alatt állott, kivált Krilov volt rá nagy hatással. Lefordította Puskin: A cigányok c. költeményét s Cantemier Antioh Szatiráit. D. életrajzával foglalta el akadémiai székét Sion György 1870.
tartomány Oroszország D-i részében, az Azovi-tenger, Kubani-vidék, Sztavropol, Asztrakán, Szaratov, Vorones, Kharkov és Jekaterinoszlav kormányzóságok között, 164607 km2 területtel, (1886) 1683327 lak. Az egész terület a déli orosz steppék vidékéhez tartozik. Medviedicától kezdve a Don balpartján fekvő sík vidék egyhanguságát csak a kurgánok zavarják meg, amelyeket a néphit a hunnok sirjainak tart; itt a föld sótartalmu és ezért terméketlen. A jobbparti vidék halmosabb; itt van a Donec-fensik; azonkivül a folyók közt három dombsor vonul el. Tavak és mocsárok a Don, Khoper és Medviedica mentén nagy számmal vannak. Legjelentékenyebbek a Manics nevü sós tavak. A legnagyobb parti folyók, amelyek egyenesen az Azovi-tengerbe szakadnak: a Kalmiusz, a Miusz, a Jeja; ezeknél azonban sokkal nagyobb a Don, amely itt veszi föl a Khopert, a Medviedicát, a Csírt, a Donecet, a Szalt és Manicsot. Legfontosabb ásványországi kicse a kőszén és anthracit, amelyet a Donec-fensíkon (l .o.) bányásznak; azonkivül a glaubersó (Cserkaszk és Don járásban), a gipsz (Miusz és Donec járásokban) és a vasérc (u. o. és a Khoper partjain). A felületen mindenütt fekete föld van, de ez oly vékony réteget alkot és az éghajlat olyannyira száraz és kontinentális, hogy a földművelés még mindig nem nagyon jelentékeny; csupán a taganrogi buza keresett. Szőllőt különösen a holt Donec és az alsó Csír mentén találni nagyobb területeken. A főfoglalkozás az állattenyésztés és halászat. A lovak száma megközelíti a félmilliót, a szarvasmarháké az egy milliót és a juhoké a harmadfél milliót, különösen nagy gondot fordítanak a lótenyésztésre; a Mius és Donec járási lovak a legjobbak. Az ipar jelentéktelen; csupán a faggyuolvasztás, a bőrcserzés és pálinkafőzés foglalkoztat több munkást. Az országutak, különösen a tavaszi esők után alig használhatók. A vasuti vonalak hossza 829 km. A kereskedelem, különösen Rosztovban és Taganrogban igen élénk. I. Péter cárig az orosz kormány a kozákok területével mitsem törődött. 1802-ben 7 járásra osztották föl, melyekhez ujabban 2 járult. Ezek: az uszt-medviedicai, khoperi, doneci, cserkaszki, rosztovi, szali, 1. és 2. doni és taganrogi. A járások sztanicákra, illetőleg szotnyákra vannak fölosztva. A kormány székhelye Novo-Cserkaszk; itt lakik a cár által kinevezett szakasznoj-ataman, a kormányzó. V. össze Mély: Voyage en Russie (Tour du monde 1878). L. még Kozákok.
(ejtsd:donifen), county Kansas É.,-amerikai államban, 1123 km2 területtel, 14257 lak., Troy székhellyel.
Oroszország (l. o.) déli részén, a Don mellékén elterülő fátlan vidék.
l. Doni kozákok területe.
(ejtsd: donicetti) Kajetán, olasz zeneköltő, szül. Bergamoban 1797 nov. 25., meghalt u. o. 1848 ápr. 8. Mayr Simontól tanult 1815-ig, ezóta Pilottitól és Matteitől Bolognában. A Rossini hatása alatt irt Henrik burgundi gróf c. első operájának velencei sikere 1818. roppant munkásságra ösztönözte; mintegy 70 dalművet szerzett, teli könnyü, lágy dallamokkal, melyek elől Bellini (megh. 1835) eleinte elvitte a pálmát. Legbecsesebb operája, Lammermoori Lucia (1835) a nápolyi konzervatorium ellenpont-tanszékét, Linda pedig (1842) a bécsi udvari zeneszerző cimet szerezte meg számára. Gyorsan elterjedt operáinak sorát a Cornaro Katalin fejezte be (1844), melynek nápolyi bemutatójáról Bécsbe utaztában D.-n az agylágyulás jelei kezdtek mutatkozni; végleges eltompultságba Párisban esett. D. operái közül 18-at adtak elő magyarban; Budapesten: Bájital (L'elisire d'amore 1838 nov.) Belizár (1841 máj.); Borgia Lukrécia (1839 aug.); Devereux Róbert (1841 márc.); Don Pasquale (1847 jan.); Dom Sebastian (1846 jun.); Az ezred leánya (1844 márc.); Gemma de Vergy (1839 jul.); Alina a golcondai királynő (1842. okt.); A kegyencnő (La favorita 1869 ápr.); Linda (L. de Chamounix; 1844. nov.); Lammermoori Lucia (1846 aug.); Marino Faliero (1840 ápr., Rohan Mária (1847 aug.); A saardami polgármester (1839 nov.); Rita (1878); - vidéken: Boleyn Anna, Calais János, Torquato Tasso kerültek magyar szinre.
(franc., ejtsd: donzson), magyar elnevezései: öreg torony, őrtorony. A középkori várak hatalmas, erős, magas - eleinte négyszögü, később gömbölyü - tornya, mely a vár összes védőművei fölé emelkedik és a bástyáktól szükség esetében egészen elkülöníthető; gyakran a körfalakon kivül a szabadba vezető földalatti titkos kijárata van. A vár külső erődítményeinek elveszte esetén az őrségnek utolsó menedékhelyéül szolgált, melyben a vastag falaktól óva és emeletről-emeletre fölfelé szorítva az utolsó emberig védhette magát, vagy belőle kedvező esetben a földalatti úton elmenekülhetett. A középkori várakban a D. azt a szerepet játszotta, melyet a megerősített városokban a fellegvár: ha a város elveszett, a védelmezők a fellegvárba vonultak s ha az ellenség azt is bevette, behuzódtak a D.-ba. De azon megbizhatatlan zsoldos katonasággal harcoló időkben a vár urának nemcsak az ellenség ellen, hanem gyakran saját emberei ellen is védekezésről kellett gondoskodnia és erre kitünően alkalmas volt a D., melyben a vár ura - de csak kritikus időkben - lakott, az őrséget minden pillanatban ellenőrizhette és magát attól teljesen el is különíthette. E célból volt sokszor magában a D.-ban, vagy legalább annak közvetetlen közelében a vár kutja vagy viztartója is. A D.-nak több emeletsora közül (volt sokszor 4-5 is) az alsók éléskamrákul, raktárakul szolgáltak, a felsőkben volt a várur lakása, a tető alatt pedig a védelem könnyebb szervezésére egy széles szabad tér, csorbázatos körítőfalakkal, lövőrésekkel stb., melyeken át ugy a D. alját, mint a közelébe eső bástyákat lővegekkel végig lehetett seperni. Az emeletsorok eleinte erős fafödémmel, később boltozattal voltak egymástól elválasztva; a hadi szereket, élelmet stb. a torony közepén csigával huzták fel, és egy, rendesen a toronyfal vastagságában elhelyezett kisebb csigalépcsőben jártak fel s alá. Börtönhelyiségek a sok ráfogás dacára a D.-okban nem voltak, amint hogy észszerüen nem is lehettek. A D.-nak ajtaja ritkán nyilt a várudvarra s akkor rendszerint csak lépcsőzetes feljárón (mely könnyen lerontható volt) volt megközelíthető; az ajtó vagy ajtók rendesen a bástyafalakra nyiltak s azoktól felvonó hidak segítségével elkülöníthetők voltak. A falazatban alul szük szellőző lyukak voltak és csak az esetleg lakásul használható felsőbb emeletsoroknak voltak szélesebb ablakaik. A D.-okat a francia XI-XIII. sz.-beli hadi építészet képezte ki a legtökéletesebben; a Chateau Gaillard-i, Coucy-i, Pierrefonds-i stb. várak D.-ai a legzseniálisabb remekei a védelmi műveknek. E két utolsó várban p. a D. nem a vár legbelsőbb részében van, hanem közvetetlenül a bejárat mellett, hatalmas tömegével azt teljesen uralván. A német várak D.-ai (Bergfried) elhelyezésüknél fogva már nem voltak ugy a védelemre használhatók, mint a francia várakéi, hanem inkább csak végső menedékül szolgáltak. Magyarországi várakban jó elrendezésü D.-okat találtak eddigelé a visegrádi, szepes-váraljai, tornai, nagy-sárosi, likavai stb. várakban; a bácsi vár D.-ja egészen francia mintára készült, de már a XIV. sz.-ban (v. ö. Magyarországi régészeti emlékek II. rész, II. k.). Mellékelt ábráink a rouen-i (Franciaorsz.) vár kisebb, de tipikus D.-ját mutatják be alaprajzban (l. ábra), nézetben (2. ábra) és metszetben (3. ábra). Az alaprajzban A és A' a körbástyára nyiló, lépcsőkkel megközelíthető ajtók; B, B' a körítőfalak; C a kut; a csigalépcső melletti kis könyökös fülkében vannak az árnyékszékek.
[ÁBRA] 1. ábra. A roueni donjon alaprajza.
[ÁBRA] 2-3. ábra A roueni donjon és keresztmetszete.
A metszetben látható alsó két emeletsor raktár és éléskamra, a felső-kandallóval ellátott emeletsor a lakás, a tető alatt pedig a gyámköveken nyugvó kiszögellő fa-sikátoros csorbázat a védelemre szolgál.
id. Szinnyei József irói álneve.