1. Ignác, ném. anatomus és fiziologus, szül. Bambergben 1770 máj. 24., meghalt mint egyetemi tanár és főorvosi tanácsos Münchenben 1841 jan. 14. Tagja volt a bajor akadémiának. Irodalmi műveiben, mint p. a Grundriss der Naturlehre des menshlichen Organismus (Bamberg 1805) cimüben a Schelling-féle természet-filozofia hivéül mntatja be magát. Jelentősége nem annyira anatomiai és fiziologiai vizsgálódásaiban mint inkább abban van, hogy tanítványait az organikus lények fejlődése tanának megállapítására sarkalta. Munkái közül felemlítendők: Grundzüge der Physiologie der Entwickelung des Fell-, Knochen und Blutsystems (Regensb. 1842); Über den Werth und Bedeutung der Vergleichenden Anatomie (Würzb. 1814); Beiträge zur Entwickelungsgeschichte des Gehirns (Frankf. 1814).
8. D. Ignác, német kat. teologus és történész, az előbbinek fia, szül. Bambergben 1799 febr. 28., megh. Münchenben 1890 jan. 10. Tanulmányait Würzburgban és Bambergben végezte. 1822 ápril 15. pappá szenteltetvén, rövid ideig mint segédlelkész működött 1823-ban a teologia tanára Aschaffenburgban, 1826. a müncheni egyetemen az egyházjog és az egyháztörténet rendkivüli, 1829. pedig rendes tanára lett. 1847. préposttá neveztetett ki. 1848. mint képviselő a frankfurti nemzetgyülésen is részt vett és a bajor második kamarának is tagja volt. Mint Németország legünnepeltebb teologusához, minden vidékről sereglettek hozzá a tanítványok, hogy nagybecsü előadásait hallgassák. E mellett az egyházirodalmi téren is nagymérvü munkásságot fejtett ki. Különösen feltünést keltett egyháztörténelme (Lehrb. der Kirchengesch. Regensb. 1836). Korszakalkotó műve: Die Reformation ihre Entwicklung u. ihre Wirkungen im Umfange des lutherischen Bekenntnisses, (u. o. 1846, 3 köt.); jelesek továbbá: Heidenthum u. Judenthum, Vorhalle zur Geschichte des Christenthums (u. o. 1857); Christenthum u. Kirche in der Zeit der Grundlegung (u. o. 1860). Az 1861-iki évig egészen korrekt katolikus irányban mozgott; ekkor kezdett más hurokat pengetni, de a katolikus hitet még sem támadta meg. Midőn a vatikáni egyetemes zsinat összeült, a pápa tévmentessége ellen irott mérges és izgató cikkekkel árasztotta el a hirlapokat. A többek között az ő tollából eredt, vagy legalább is ő inspirálta az Augsburger Allg. Zeitungban megjelent öt hirhedt cikket. Das Concilium und die Civilta, melyek egy egész könyvvé kibővitve: Der Papst und das Concil cimmel Lipcsében (1869) külön is megjelentek és mint Janus-könyv nagy port vert fel. A zugiratot. mely mindent kigunyol, ami a katolikusoknak szent, az egyház ellenségei tomboló örömmel fogadták. Hergenröther József erre az ő Anti-Janus-ában válaszolt (Freiburg 1870). 1869. karácsonyától kezdve jelentek meg az Augsburger Allg. Zeitungban a gonosz indulatu levelek a zsinatról (Concilsbriefe aus Rom.), ezeket követte az: Erwägungen für die Bischöfe des Conciliums über die Frage der päpstlichen Unfehlbarkeit c. röpirat. A pápai tévmentesség proklamálása (1870 jul. 18.) után özönével kapta D. a felszólításokat, hogy a kimondott dogma ellen állást foglaljon el. 1871 márc. 28. D. egy, a müncheni érsekhez intézett levelében az egyháztól való elszakadását bejelentette. Midőn főpásztorának többszöri atyai intése mit sem használt, ez őt 1871 ápr. 17. az egyházból kiközösítette. Azóta az általa alapított ókatolikus felekezet terjesztésén fáradozott, de sikereket nem igen ért el. A fentemlítetteken kivül még a következőket irta: Die Eucharistie in den drei ersten Jahrhunderten (Mainz 1826); A Hurtig-féle egyháztörténet folytatása (Landshut 1826, 2 köt.); Geschichte der christlichen Kirche (u. o. 1833-1835); Mohammed's Religion nach ihrer innern Entwicklung u. nach ihrem Einfluss auf das Leben der Völker (Regensburg 1838); Ueber gemischte Ehen, zugleich Beurtheilung d. Bunsen'schen Darlegung in der Kölner Sache (u. o. 1838); Luther, eine Skizze (Freiburg 1850 és 1890); Hippolytus u. Kallistus oder die röm. Kirche in der ersten Hälfte des 3. Jahrhunderts (Regensburg 1853): Kirche und Kirchen, Papstthum und Kirchenstaat (München 1861); Beiträge zur politischen, kirchlichen und Culturgeschichte (u. o. 1862 és 1863); Die Papstfabeln des Mittelalters (München 1863); Die Vergangenheit u. Gegenwart der kathol. Theologie (Regensburg 1863); Das Kaiserthum Karls d. Gr. u. seiner Nachfolger, a Münchener histor. Jahrbuch-ban (1865); Die Universitäten sonst u. jetzt (München 1867); Ungedruckte Berichte u. Tagebücher zur Geschichte des Trident. Concils (Nördlingen 1876, 2 köt.); Beiträge z. Sectengeschichte des Mittelalters (München 1890); Döllinger és Reusch: Geschichte der Moralstreitigkeiten in der röm. kath. Kirche seit dem XVI. Jahrhundert (Nördlingen 1889, 2 köt.). Számos kisebb füzetet is adott ki, melyek egyetemi beszédeit, nekrologjait és gyászbeszédeit tartalmazzák. Minden nagyobb szabásu műve befejezetlenül maradt.
Károly, költő és műfordató, a m. tud. akadémia tiszt. tagja, pozsonyi kanonok, született Komáromban 1768 jan. 26., megh. Pozsonyban 1845 máj. 22. Középiskolai tanulmányait Komáromban, a bölcsészetet Pozsonyban végezte; utóbbi helyen hallgatta a teologiát is. 1793. a pozsonyi papnevelő intézet jószággondnoka mellé nevezték ki segédnek, 1794. tanulmányi felügyelő lett. 1800. Izsára (Komárom vm.) ment plébánosnak s ott a közeli Virthen, Baróti Szabó Dáviddal és ennek mecénásával, Pyber Benedekkel baráti viszonyt kötött. 1816. alesperes, majd gyulafehérvári tiszt. kanonok, a püspöknél segédkanonok lett, 1817. pedig visszament Pozsonyba, hol mint olvasó-kanonok s mint a Szent Imre-nevelőintézet igazgatója működött. D. 1784. Pozsonyban találkozott először Kazinczyval, ki őt megszerette, buzdította, s e buzdítás következtében lépett fel először mint költő, később mint műfordító. Kazinczyval annak haláláig mindig jó viszonyban s levelezésben állott. Működése nem nagy jelentőségü; nagyobb volt benne az e kor irodalmi férfiait jellemző lelkesedés, mint az irói tehetség. Költeményeinek száma alig haladja meg a 20-at, melyek különböző folyóiratokban jelentek meg. Alkalmi versein kivül idetartozó nevezetesebb munkái: Metastasiusnak egynéhány játékdarabjai (ford. Komárom 1802); Ismét egy-két játék Metastasiusból (Pozsony 1815); Bonaparte Napoleon megbukása, vagy sirverse a jacobanismusra. Kuik Ignác után (Pozsony 1826). Kazincyhoz irott levelei megjel. Kazinczy F. Levelezésében (2 köt.).
1. József, lirai költő és novellista, ev. ref. lelkész, szül. Bálványoson, Somogymegyében 1834 jun. 13. Tanulmányait Gyönkön és Kecskeméten végezte; 1856. Gyönkön tanár, 1857. Kacskovics Sándor házánál Mocsoládon nevelő volt. 1858. helyettes lelkésznek ment Nagy-Berénybe (Somogy vármegye), hol 1861. rendes lelkész lett. Költeményei és novellái különbözô szépirodalmi lapokban jelentek meg; dolgozótársa volt a Tóth Kálmán szerkesztette Bolond Miska cimü élclapnak; működött az egyházirodalomi téren is. Költeményei összegyüjtve két kötetben jelentek meg (Pest 1866., Veszprém 1888). Szerkesztette a Zsinati Tudósítót, Debrecen 1881., a Népfutárt, Székesfehérvár 1883.
2. D. Sándor, egyik uttörője volt hazánkban a magyar nyelvü zenepedagogiai irodalomnak. Szül. Békésen 1791., megh. az 50-es években. Debrecenben végezte iskoláit s jogi gyakorlatra Budapestre jött, hogy több alkalma nyiljék magát a zenében tökéletesíteni. Első zongoramestere itt Malovecky János ref. egyh. orgonász volt, kinek német zongoraiskoláját magyar nyelven dolgozta ki s bocsátotta közre a huszas évek elején. Ez volt az első magyar nyelvü zongoraiskola. Magasabb zenei műveltséget sajátított el Becker Fülöp hirneves zongoramüvésztől, ki 1826-30 Pesten tartózkodott. E barátja buzdítására adott ki két kötet zongora-tanulmányt az akkori legjelesebb zongoraművészektől. B. Podmaniczky József, Bács-Bod- rog vármegye főispánja s mecénása biztatására Merkel József és Servacinsky közreműködésével a 20-as évek végén Pesten zeneiskolát nyitott, mely szintén egyike volt az első nyilvános zeneiskoláknak a fővárosban. Ugyanekkor dolgozta ki a ref. hitfelekezet karénekeit is, mely szintén uttörő munkája 1830. meg is jelent.
l. Domonkosok.
Róza l. Tolnainé.
a benedekrendieké, előbb a győri (v. ö. Fuxhoffer- Czinár, Monasteriologia I. köt. 174. l.), most a szombathelyi egyházmegyében; okleveles nyomai az Árpádkorban csak 1252-83. közt vannak.
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vmegyében, Szt.-Endrétől ÉNy-ra két órányi távolságban a Sikárosi völgyben levő szoros, ahol a Kapitányhegy és a Kolevka közt félköralaku sziklafal zárja el a völgyet, melyen a Bucsina patak 7 m. magas vizesést képezve omlik alá. A szép tájat a fővárosi turisták gyakran keresik föl. V. ö. Thirring G. A D. (Turisták Lapja. 1889. I. 5-8. lap).
nagyközség Esztergom vmegye esztergomi j.-ban, (1891) 1260 magyar lak., vasuti állomással, postahivatallal és postatakarékpénztárral. D. a Duna visegrádi szorosának elején, a Duna jobb partján gyönyőrü vidéken fekszik, melyet a fővárosi turisták sürün keresnek fel. Határában emelkedik a páratlan kilátást nyujtó Dobogókő (700 m.) és a Keserüshegy (641 m ). D. I. Béla királynak kedves mulatóhelye volt; kastélya volt itt, mely a hagyomány szerint 1063. összeomlott feje fölött s őt romjai alá temette. A kastély valószinüleg azon hegyen állott, melyet ma Árpádvárának (l. o.) vagy Pádvárnak nevez a nép; tetején még ma is látszanak falai nyomai s régebben fegyverek kerültek elő a föld mélyéből. Dömös később is megtartotta nevezetességét. Álmos herceg, 1107 táján azon a helyen, hol nagyapja, I. Béla, halálát lelte az összeroskadt ház vagy trón romjai alatt, prépostságot és káptalant alapított. Kálmán király cseltől tartva, nem ment el a fölszentelésre, mire Álmos 1108. német segítséggel támadt reá. Ismételt lázadása után megvakíttatta őt a király s Álmos azután jobbadán itt töltötte életének még hátralevő éveit, 1114. csak alig kerülhetvén ki a reá küldött gyilkost, Benedeket, ki őt az oltár előtt sebezte meg. A Szüz Mária és szt. Margit tiszteletére emelt egyházat csak fia II. (Vak) Béla fejezhette be 1138., Saul prépost idejében. A prépostságnak 59 faluja volt 761 szolgával, kik évenkint mindenből teljes tizedet, 1522 juhot, 1522 köböl lisztet, ugyana. cseber sört s 762 mázsa sót stb. adtak a prépostnak. (A rendkivül érdekes kiváltság-levél: Knauz, Monum. I. 88-97.). Idő folytával feloszolván a káptalan, Zsigmond király 1433. a Szent Szüznek szt. Bernát által 1320. táján alapított s az Olajfák-hegyéről elnevezett szerzetét telepítette ide. Első apátjának, az 1441. elhunyt Filipponi Bernadinnak sirjához kegyelettel zarándokoltak a magyarok. 1445. a várnai csatát követő zavarokban, az Olajfák- hegyéről nevezett rend lemondott a d.-apátságról, mire IV. Jenő pápa ezt 1446 aug. 1. a pálosoknak ajándékozta, V. Miklós pápa pedig 1447. Kapusi Bálintot nevezte ki perjellé s őt közvetlenül a római szentszék alá rendelte. Időközben azonban Hunyadi János kormányzó Bothos Istvánnak adományozta a prépostságot. Ebből a kegyuri jogra nézve nagy összeütközés támadt a pápa és az ország közt, mit ugy szüntettek meg, hogy a pápa elfogadta a Kapusi lemondását, a budai vártemplomot és a dömösi perjelséget ismét prépostsággá alakítván át egyesítette s első prépostjává Bothost nevezte ki, utódi kinevezésének jogát azonban biztosította a magyar koronának. A XVI. sz. elején a nyitrai püspökséggel egyesítették s ezentul a D.-i prépostság csak mint cim maradt meg. Romjai ma is tanuskodnak hajdani nagyságáról. V. ö. Nedeczky Gáspár. D. története és ujabb leirása. (Esztergom 1880); Rupp, Magyarország Helyr. I. 33-5. Balics, R. k. egyh. tört. II, 61-64. Fraknói, A dömösi conflictus, Századok, 1893. 385-397.
1. Bertalan, ref. lelkész, szül. Dömsödön 1844. aug. 15. Tanult Kecskeméten, Pesten, Zürichben. 1871 óta tasi lelkész; hol az egyház uj templomának építése D. buzgalmának eredménye. Sok értekezést irt. Önálló munkái: Jézus története (Bpest 1872); A tasi ref. egyház templomépítési pénztárának története (Bpest 1877). Több egyházi beszéd.
2. D. Géza, kisdedóvó-képző intézeti igazgató, született Budapesten 1856. 1872. kisdedóvói oklevelet szerzett, 1873. a műegyetemen tanult s 1874. tanár lett a Fröbel-nőegyesület gyermekkertésznő képző-intézetében. 1880. megválasztották az országos kisdedóvó egyesület képzőintézetébe igazgatónak. 1892-ben állásától megvált. Munkái: A Fröbel-féle nevelési módszer hazánkba való átültetésének története (Budapest 1876); Dajkakönyv (u. o. 1882); Dal-, játék- és versgyüjtemény (u. o. 1890): Lélektan (u. o. 1891); A kisdedóvás ügye Európa főbb államaiban (u. o. 1891).
3. D. János, költő és kritikus, született Duna-Szent-Györgyön, Tolna vármegyében 1843 dec. 20. köznemes szülőktől, meghalt 1878 jan. 8. Középiskolai tanulmányait Gyönkön és Nagy-Kőrösön végezte, utóbbi helyen a magyar irodalomból Arany János, a történelemből Szilágyi Sándor tanította. 1863. Pestre ment teologiát hallgatni, 1865. az edinburgi egyetemre ment, ahol egy évet töltött. Visszatérése után a pesti ref. gimnáziumnál lett tanár, s mellékesen a teologián is adott elő filozofiai tárgyakat. A filozofiával való foglalkozás melankoliára hajló kedélyére nagyon kártékony hatással volt, azért életmódját akarta megváltoztatni, azt remélvén, hogy igy életkedve is visszatér. Igy lett 1873. Tolna és Baranya vármegyék tanfelügyelője, mely állásban egy ideig jó kedvvel is maradt, de alig pár év mulva visszakivánkozott a fővárosba s vissza is tért 1875., mikor neki a megürült pestmegyei és jászkunkerületi tanfelügyelőséget felajánlották; buskomorsága azonban oly szerencsétlenül fejlődött, hogy 1878 jan. 8. saját kezével vetett véget életének. A Kisfaludy Társaságban, mely 1876. választotta tagjai közé, Baksay Sándor tartott fölötte emlékbeszédet 1885. dec. 15. D. mint költő és kritikus szerzett érdemeket az irodalom terén. Munkálkodását kora ifjuságában kezdette, s nézeteinek alaposságával, felfogásának komolyságával és mélységével csakhamar magára vonta iróink figyelmét; cikkei és versei számára minden akkori nevezetesebb lap és folyóirat nyitva állott. A Kisfaludy-társaság 1863-iki széptani pályázatára (a ballada elmélete) ő is adott be egy művet, melyet első helyen dicsérettel tüntettek ki a Gregussé mellett, s a társaság évlapjaiban ki is adták. Tevékeny munkatársa volt a Vasárnapi Ujságnak és Budapesti Szemlének, a Fővárosi Lapoknak, sokat foglalkozott Tompával, kinek műveihez magyarázó jegyzeteket készített s e foglalkozás búskomolyságának öregbítésére bizonyára nem kis befolyással volt. Az ifjan szomoru véget ért iró maga nem adta ki munkáit, csak halála után jelentek meg a következő cim alatt: Dömötör János munkái. Sajtó alá rendezték barátai (Budapest 1878).
4. D. László (ényi) ügyvéd és méhészeti vándortanitó, a tolnamegyei gazd. egylet titkárja. Több lapba a gazdaságról cikkeket irt. Munkái: A méhtenyésztés okszerü gyakorlata az amerikai rendszer szerint (Budapest 1882); Méhészeti előadás (Budapest 1882)., Méhtenyésztési kalauz 3. kiadás Szegzárd 1892. V. ö. Szinnyei, Magyar irók. II.
5. D. Pál, szépirodalmi iró és lirikus, született Baján, Bács-Bodrog vmegyében 1844 jul. 15. Középiskolai tanulmányait Baján, a jogot Pesten végezte, jelenleg kir. törvényszéki biró Zomborban. Legelsőbben a Vasárnapi Ujságban lépett fel egy költeménnyel 1863. s ettől fogva a fővárosi szépirodalmi lapok majd mindenikében jelentek meg lirai költeményei, irt néhány esztétikai cikket is, továbbá Jovanovics Jovan szerb költőből valamint a szerb népkölteményekből egy kötetre menőt lefordított. Dal c. tankölteménye a Kisfaludy-társaság 1888. pályázatán dicséretet nyert és a társaság Évkönyvében (XXI.) megjelent. Nevezetesebb munkái: Dömötör Pál költeményei (Zombor 1876); Ujabb költemémyek (u. o. 1884); Költemények (Győr 1888).
nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vmegye solti felső j.-ban, (1891) 4069 magyar lak., van vasuti állomása, posta és táviróhivatala, postatakarékpénztára. Termékeny határa 13244 ha. s ez jó gabonát és gyümölcsöt terem. D. a vármegye legrégibb helyeinek egyike, régente a szemben levő Csepel-szigettel együtt a királynék birtoka volt, nevezetesen 1291. a királynék menyasszonyi ajándékai közé tartozott. Ugyanakkor hozzátartoztak Föveny, Dienes és Somlyó dunai szigetek is, mindozoket III. András király felesége Fenena királyné a margitszigeti apácáknak ajándékozta. Később D. maga Solt vmegyével együtt Fejér vmegyéhez tartozott, majd a Bosnyák-család birtoka lett, melyről leányágon a herceg Koháry, arról a hg Koburg-Koháry családra szállott.