Ivánovics Mihály, orosz tábornok és katonai iró; a pánszláv-pártnak egyik legbefolyásosabb főembere, szül. 1830. 1849. gazdatiszt lett, azután a vezérkari akadémián volt s ennek kitünő sikerrel való elvégzése után vezérkari tiszt s később a harcászat tanára lett a vezérkari akadémián. Az 1866-ki hadjárat alatt a porosz főhadiszállásban volt mint vendég; 1868. tábornok lett; 1876. mint hadosztály-parancsnok Szilisztria mellett, a Dunán való átkelés alatt sulyosan megsebesült s a hadjáratban nem vehetett többé részt, hanem a vezérkari akadémia igazgatójává nevezték ki, ahol azonban ő maga is rendkivül érdekes előadásokat tartott, melyek ki is nyomattak. 1889. a kievi hadterület katonai főparanesnoka lett s következőleg háboru esetén, a Dél-Oroszországban összpontosítandó, esetleg M. O.-t északkeletről és keletről megtámadó orosz hadsereg fővezére lenne. D. a fősulyt a katona hazafias érzésének fokozására s ütközetben már kezdettől fogva igen sürü rajvonalakkal való fellépést s lehetőleg folytonos és gyorsan végrehajtott előnyomulásra fekteti; még védelemben is ahol és amikor csak lehet, előretörést kiván.
folyó, l. Drac.
A hugenották és jansenisták üldözésére kirendelt francia katonaság neve, melyet a nantesi ediktum megszüntetése után 1681. fogva Louvois - XIV. Lajos francia király hadügyminisztere - megfelelő számu csapatokban szállásolt el a reformátusok házaiban, hogy eltartásuk és garázdálkodásuk terhével a kat. hit felvételére kényszerítsék azokat. Másként «la mission botée»-nak és «les conversions par logoments»-nak is nevezték a D.-ot.
Domokos, olasz kontrabasszista, szül. Velencében 1763 ápr. 7., megh. Londonban 1846 ápr. 16. 1782. a Márkus-templom kontrabasszistája lett, de 1792. Londonba ment s haláláig ott maradt. A londoni zenevilágban 50 évig előkelő szerepet játszott; a nagybőgőt oly könnyen kezelte, mint más a hegedüt. Általános zenei képzettségéről amaz opera-partitura-gyüjtemény tanuskodik, melyet a British Museumra hagyott. Hangszere számára szonátákat és koncerteket szerzett, amelyek már csak azért is ritkaságok, mert ő rajta kivül ugyszólván senki sem tudta azokat a nagybőgőn játszani.
Gáspár, ev. lelkész és teologiai tanár a XVI. sz. utóbbi felében és a XVII. sz. első tizedében. A történelem 1576. említi először nevét, amidőn Beythe István ajánlatára a soproniak megválasztották magy. és horvát ajku ev. lelkésznek; innen 1582 tavaszán, minthogy az uj (Gergely-féle) naptár ellen prédikált és izgatott, távoznia kellett, sőt talán éppen e miatt Kesző várában fogságot is szenvedett. 1584. Szombathelyen tartózkodott, 1586. Körmenden volt lelkész, hol a következő évben teologiát is tanított, innét Rohoncra ment lelkésznek s az 1591. csepregi szóvitában résztvett. Valószinüleg mint rohonci lelkész halt meg 1612 körül. Munkája: Speculum Theologicum seu Concionatorium ex S. Pauli epistolis... In usum studiosorum theologiae et noviciorum concionatorum emissum a. 1591. Monyorókerék. (Ma csak a cime ismeretes.)
v. dragón a. m. váll- vagy derékszalag, amelyet a vállon egyik végén levarrnak s a másikkal begombolnak. A derékon levő D. mindkét végén levő gomblyukainál fogva az öltöny derekára varrt gombokra gombolható fel s ez által a különben bő felső öltözetet testhez állóvá teszi.
kisközség Bihar vmegye belényesi j.-ban, (1891) 298 oláh lak., kik agyagipart üznek.
karabéllyal, vagy rövid szuronyos puskával felfegyverzett lovas. Ott, ahol a lovascsapatoknak adott lovak nagysága szerint a lovasságnál nehéz és könnyü lovasezredeket különböztetnek meg, a D.-ok középnehézségü lovasságot képeznek. Seregünkben a D.-ok épen ugy vannak lovsítva és felfegyverezve (kard, karabély, forgó-pisztoly), mint a többi lovasezredek, csakis egyenruhájuk különböző: ugyanis német szabásu; seregünk tizennégy D.-ezredeihez az ujoncokat az osztrák állam német, cseh és szlovén tartományai adják, mig a lengyel ujoncokat az ulánus (dsidás), a magyarországiakat a huszárezredekhez osszák be. Az oroszországi 48 D.-ezred szuronyos, rövid puskával van felfegyverezve. Európa többi hadseregeiben a D.-ok csakis szuronynélküli karabélyokkal harcolnak. Eredetileg (a XVI. sz.-ban Franciaországban) a D.-ok csakis lovasított lövészek voltak, akik mindig gyalog harcoltak s nevüket a sárkány (dragon) alaku kanóctartókkal (Németországban és nálunk kakasfej alaku volt s azért kakas-nak nevezték) ellátott sárkányos puskáktól kapták, miután a D.-okat többször menetközben, tehát lóháton is támadták, a lóháton való harcra is betanították őket s később mindinkább e harcra fektették a fősulyt, ugy hogy végre a szuronyokat is elvették tőlük s puska helyett csak oly karabélyt adtak nekik, mint a többi könnyü lovasnak. Lovakon szállított, de gyalog harcoló csapatok szervezését azóta több izben - nagyban Oroszországban 1825-1855-ig - kisérlették meg, de az eredmény mindig az volt, hogy az ily csapat vagy csak kelletlenül szállva le a lóról s tulságosan visszasietve a hátrahagyott lovakhoz, nehogy azokat elveszítse, igen középszerüen teljesítette gyalogsági szolgálatát, v. pedig a csapat észrevétlenül rendes lovassággá fejlődött ki.
Miklós, belényesi képviselő az 1848-1849. nemzetgyülésen. A függetlenségi nyilatkozat után feladatául tüzte ki a románok megbékítését és a nemzeti eszmének való megnyerését. Megállapította a kibékülés módozatait is, és addig is, mig Janku oláh főnök azokat elfogadja, fegyverszünetet kötött. Azonban Hatvani Imre szabad csapatvezér, meg nem várva D. visszajövetelét, 1849 máj. 6-án megtámadta Jankut Az első összecsapás kedvező volt a magyarokra nézve, de Janku nemsokára nagyobb erővel visszatért, és máj. 19-én majdnem egészen megsemmisítette a magyar csapatot. Az alkudozások ily borzasztó módon szakadtak félbe. D. pedig, ki az oláhoknál tartózkodott, áldozatául esett azok bosszuállásának. Tragikuma abban áll, hogy egyik fél sem hitt egészen eljárása őszinteségében.
község Pozsega vármegye pakráci j.-ban, (1891) 331 horvát-szerb lak. Mint politikai községnek 3528 lakosa van, közte 10 magyar.