az állatok latin neve után a Draparnana J. F. francia zoologus nevének rövidítése, aki 1772-től 1805-ig élt s mint a természetrajz tanára halt meg Montpellierben; főleg a franciaországi lágytestü állatok tanulmányozásával foglalkozott.
(fran., ejtsd: drá), a. m. posztó.
az ó-északi költészet egyik legszebb megjelenési formája. Dicsőítő, győzedelmi, diadalmi ének. S káldok ezekben dicsőítették a fejedelmi személyek, királyok stb. tetteit. Később Krisztus, Mária s a szentek magasztaló énekei is ezt az alakot vették fel, bár a D.-k harcias zenéje a fegyvercsörgés, a féktelen diadalmi ujjongás hangja, nehezen egyezett össze a keresztény alázatosság énekeinek tartalmával. Mindig hosszabb költemény volt. A Kr. utáni IX. században nyert először tökéletes alakot. Virágzási ideje a 970 és 1100 közti időkre esik. Az ó-északi hősmondák legnagyobb része ebben az alakban maradt ránk. Versformája a dróttkvaett vagy a Runhenda vers (l. o.). A D.-t igazán ünnepélyes alakuvá a refran (stef) használata tette. A refrain különben, a versalakokban oly gazdag ó-északi költészet egyik legszebben, legtudatosabban alkalmazott ékessége. Vagy minden versszakban meg volt, vagy csak bizonyos számu strófák után. Szabályos részekre osztotta a költeményt. Legtöbbnyire a tartalomhoz mért általános gondolatot fejezett ki.
(franc., ejtsd: drapó), a. m. zászló, D. blanc, a Bourbon nemzetség liliomos lobogója, az 1814 és 15-ki restauráció óta; D. rouge, a vörös köztársaság zászlója.
(ejtsd: drép'r), 1. Henrik, amerikai természettudós, a fiziologus fia, szül. Virginiában 1837 márc. 7., megh. 1882 nov. 20. Orvostudományt tanult és a lép tevékenységéről szóló inauguralis értekezése által magára vonta az amerikaiak és angolok figyelmét. Már 1861. New-Yorkban a fiziologia és az analtikai kémia tanára lett. 1858. megkezdte egy asztronomiai fényképek számára szánt ezüstözött üveg-teleszkop szerkesztését, melyet szerencsésen be is végzett. Az általa készített teleszkopot, mivel átmérőj 40 cm. volt, egy ideig Észak-Amerika legnagyobb teleszkopjának tartották. Ezen teleszkop segítségével D. a Holdnak eddig legnagyobb fényképeit készítette (1,30 m. átmérőjüek voltak fényképei). A teleszkop leirása az 1864-iki Smithsonian contributions to science-ban olvasható. A most említett teleszkopnál még nagyobbat szerkesztett D. 1870. és ezt a Hudson-öböl melletti Hastingsban állította fel.
2. D. János Vilmos, amerikai fiziologus, kémikus és filozofiai történetiró, kinek főleg történeti művei tették ismertté nevét. Szül. St.-Helensben Liverpool mellett 1811 május 5., meghalt Hastings-on-Hudsoni birtokán 1882 jan. 4. Londoban tanult matematikát és kémiát, később Pennsylvániában ment, ahol befejezte egyetemi tanulmányait. Először tanári széket kapott a Hampden Sindey-Colloege-n Virginiában, ahol a természettudományokat tanította, nemsokára rá a fiziologia tanszékét vette át a new-yorki egyetemen. 1858-ban visszavonult a tanítástól. D. eleinte természettudományi műveket irt: On the process of Daguerreotype and its application to take portraits form the life (1840); Memoirs on the chmical action of light (1843), továbbá kémiai, fiziologiai tankönyvet, de nagyobb jelentőségü nagy történeti műve: History of the intellectual development of Europa (1863. 2 kötet), melyben Euckle nyomdokán halad. Következő művei az amerikai történetre, a politikára vonatkoznak, de azután ismét közérdekübb művet irt: History of the conflict between religion and science (1875), mely azóta igen sok kiadást ért s mint a nemzetközi tudományos könyvtár kötetét, sok idegen nyelvre is lefordították. Utolsó műve: Scientific memoirs: experimental contributions to a knowledge of radiant energy (1878).
(franc.) bármely mesterségesen elrendezett, redőkbe szedett kelme, mely valamely tárgynak diszeül szolgál.
(ejtsd: drapéjrón) Lajos, francia történetbuvár és publicista, szül. Limogesban 1839 febr. 26. Iskoláit Párisban végezte, aztán Besanconban, majd Párisban a Lycée Napoléon és a Lycée Charlemagneon a történelem tanára lett. Páris ostroma, valamint a kommünardok zendülése alatt (1870-71) különösen tevékenyr részt vett a közéletben, több érdekes röpiratot irt s az Électeur libret szerkesztette. Kiválóbb munkái: L'empereur Héraclius et l'empire byzantin (1869); Les origines de la France et de l'Allemagne (1868-69); L'aristocratie romaine et le Concile (1870); Caractére de la lutte de l'Aquitaine et de l'Austrie (1878) stb.
Antal, cseh orvos, szül. Lobendauban (Csehország) 1826 jul. 1. Prágában, Lipcsében és Bécsben tanult és 1854. a kormány megbizásából ő vezette az egyiptomi orovosok orvostani oktatását. 1858. a bécsi egyetemen a speciális orvosi patologia és terapia magántanára lett, 1874. az epidemiologia rendkivüli tanárává nevezték ki. 1866 óta mint első orvos a bécsi közkórház egyik osztályának főnöke, 1880. a legfelsőbb egészségügyi tanácsnak is tagja lett. Hirnevet szerzett a koleráról és a szivbetegségekről (megjelentek a Wiener medizinische Wochenschrift-ben és más szaklapokban) irt dolgozataival. A strophantustinkturát meghonosította a szivbajok gyógyításmódjában és öt kolera-járvány idején (1850, 1854, 1855, 1866 és 1873) részint kolera-osztályokat, részint egész kolera-kórházakat önállóan vezetett.
Rikárd, osztrák geologus. 1873. Spitzberg egész nyugati partját megvizsgálta földtani szempontból. 1875. földkörüli utra indult és hosszabb időt töltött a Maszkarénokon, Luzonon, Japánban. Nagyobb művei: Reise nach Spitzbergen (1874); Die Insel Réunion (1877); Fragemente zu einer Geologie der Insel Luzon (1878).
Félix, német zeneszerző és iró, szül. Koburgban 1835 okt. 7. A lipcsei konzervatóriumon főleg Rietztől tanult, majd Weimarban Liszttől, akinek irányát még későbbi szerzeményeiben is követte. 1864-74. Lausanne-ban közben 1868-9. Bülöw mellett Münchenben, majd Genfben tanárkodott. 1876. Drezdában települt le, hol a konzervatórium zeneszerzési tanszékén Wüllnernek utóda. Szimfoniái, requieme, kamarazenéje különféle hangszerekre, számos zongoraműve, Gudrun, Herrat c. dalművek, Pethesilea és Az élet álom c. szinpadi remekművek megnyitó zenéje, «Faust» husvéti jelenete (ének- és zenekarra) stb. nagy teremtő erőre vallanak s épp ugy a modern iskolát hirdetik mint nagyszámu kritikai dolgozatai. Könyvei: Anleitung zum Kunstgerechten Modulieren (1876); Die Beseitigung des Tritonus (1878); Harmonielehre (1884).