-család, horvátországi család; első őse állítólag Drasko volt, ki III. Endre király idejében élt. Ettől vette a család nevét. A szakadatlan leszármazás I. Gáspártól hozható le, aki 1464-ben Mátyás király alatt vitézül harcolt Jajca város ostrománál. A család Horvátországban csakhamar nagy szerepet játszik. II. Gáspár fia János 1567 aug. 3. nyerik a birodalmi báróságot; ugyanez a Gáspár 1572. Miksa királytól adományban kapja Takostyán várát, honnan a családi előnév. 1624. egy más Gábor luetenburgi és klenovniki báró. Báró Dr. Miklóst 1626 jun. 26. az alsó-ausztriai birodalmi rendek közé felvették. A grófi rang szerzői (1631 szetp. 4.) báró D. Péter, fia Gáspár, és testvérének János horvát bánnak fia János, a későbbi nádor. A család, mely római katolikus, jelenleg leginkább Magyarországban lakik, Iván, József, György a főrendiház tagja itt tartózkodnak, vannak birtokai Vas-, Baranya- és Veszprémmegyékben is. Két ága van: az elsőnek szeniorja D. Tivadar, szül 1850., a második ágé pedig D. Iván, (l. o.), neje Erdődy Julia grófnő, legid. fia Károly, szül. Pozsonyban 1873. A család grófi cimere: Kétszer vágott és kétszer hasított pajzs, szivpajzzsal; ebben az ősi cimer: vörös mezőben ezüst harmashalom, arany-koronás középsőjéből kinövő aranykoronás ezüst griff, felemelt jobbjában arany golyót tart. Nagy pajzs: 1. és 9. zöld mezőben arany koronán ágaskodó vörös oroszlán, felemelt jobbjában arany markolatu kivont kardot tart. 2. és 4. arany mezőben koronás fekete sas, 3. és 7. vörös mezőben arany koronán cölöpszerü páncélos kar, markában hátrafelé lenyuló arany félhold kiséri. Három sisask. Sisak-diszek: 1. (középső) koronás fekete sas; takarü: ezüst-vörös, arany-kék. 2. befelé fordult vörös-oroszlán, jobbjában egyenes karddal; takarója ezüst-vörös. 3. a kardot és nyilat tartó kar; takaró: arany-kék. V. ö. Szerémi, A Draskovichok trakostyáni levéltárából (Történ. Tár. 1893).
[ÁBRA] Draskovics-család címere.
1. D. György, Draskovics Bertalannak és Utjesenich Annának, Fráter György biboros hugának fia, szül. Bilina várában 1515 febr. 5., megh. Bécsben 1587 jan. 11. Martinuzzi György biboros költségén bevégezvén főiskolai tanulmányait Krakóban, Bolognában és Rómában nagyváradi kanonokká nevezték ki. Később aradi, utóbb jászói, végül pozsonyi préposttá lett, 1557. pedig a pécsi püspöki széket foglalta el. Ugyanekkor kir. tanácsosi címet nyert. 1561 dec. 10. vette a kir. rendeletet, melyben I. Ferdinánd mint magyar király, őt jelölte ki a tridenti zsinat követévé. Az egész zsinat alatt ugy szerepelt mint a liberalis reformátor párt vezére, anélkül azonban, hogy az egyház tanai s a szentek jogai iránt köteles tiszteletről megfeledkezett volna. A zsinat üdvös eredményei, valamint a kellemetlen következmények elhárításai nagyrészt az ő érdeme. Kolozsvári, csanádi püspök halálával nemcsak mint Ferdinánd követe, hanem mint a magyar egyház képviselője is szerepelt, s nemcsak mint követ, hanem mint ilyen és mint pécsi püspök is irta alá az 1564 dec. 4. befejezett zsinat végzéseit. Hogy a többség hangulatával meg nem egyező nézetei s működése folytán mennyi méltatlanságot kellett türnie, kitünik abból, hogy egy római bibornok őt s társait barbároknak, a szentszék elleni összeesküvés tagjainak nevezte. Még tridenti tartózkodása közben zágrábi püspökké, mikor pedig visszatért, Horvát- és Dalmátország bánjává nevezték ki. Mint püspök, tényleg életbeléptette azokat a javításokat, melyeket a zsinaton zsavával hirdetett, s két nemzeti zsinat (1570. és 1574.) emelte a valláserkölcsi életet. Neki lehet tulajdonítani, hogy Horvátország hitegysége megmaradt, hogy itt nem tudott tért hódítani a protestantizmus. Mint bán, többször visszaverte a gondjára bizott tartományba be-berohnaó törököket s erélyesen szétverte a Gabecz Máté által szervezett pórrajongásokat. Érdemei elismeréseül 1571. a kalocsai érseki cimet nyerte, 1578. pedig győri püspökké nevezték ki. Itt hasonló buzgóságot tanusított; a szombathelyi egyházmegyei zsinaton szivére kötött a papoknak a tridenti zsinat üdvös határozatának életbeléptetését. Az esztergomi érsekség üresedésében lévén, a k. helytartó és főkancellár tisztét is ő teljesítette. 15858. pedig V. Sixtus pápa II. Rudolf kérésére bibornokká nevezte ki. A következő évben az ő közbenjárására engedte át Rudolt a turóci prépostságot a jezsuitáknak s igy ő tette lehetővé a nagyszombati kollégium megalapítását, 1567-ben a pápa meghivására Rómában készült, de ebben megakadályozta őt hirtelen közbejött halála. D. roppant elfoglaltsága mellett tudott még a tudománynak is időt szentelni. Magyarra fordította Vincentius Lirinensis Commonitorium-át s 1561. kinyomatta Bécsben Lactantius néhány hittudományi munkáját. V. ö. Katona, Hist. Eccles. Coloc. II. 38-55. Kerschelich, Hist. Eccles. Zágráb 240-242. Frankl V., A magyar főpapok a tridenti zsinaton. Esztergom 1863.
2. D. György, gróf, győri püspök, szül. 1599. megh. 1650. nov. 26.; unokája volt az ilyen nevü kalocsai érseknek. Már ifju korában feltünt tehetsége Pázmány Péternek, ki őt 1618. Rómába küldte, hol mint a collegium germano-hungaricum növendéke végezte be tanulmányait. Amint hazajött, esztergomi kanonokká, utóbb pedig pozsonyi préposttá, 1628. pécsi püspökké lett. Tehetségének és tudományos készültségének leglényegesebb jelét adta ama nagyszerü beszédében, melyet Pázmány megbizásából intézett az 1629. megyei zsinatra összeült egyházaiakhoz. 1635. püspökségét a győrivel cserélte fel, hol azonban élte vége felé oly komoly összezördülésbe jött kanonoktestületével, hogy ez vádat emelt ellene a király és országgyülés előtt, mely a biráskodást 1647. az esztergomi érsekre és az ország birájára ruházta. Vagyonának nagy részét egyházi célokra hagyta, nevezetesen a soproni jezsuita kollégiumra 40 000, a bolognai ill. papnevelő intézetre 10 000, a zágrábi clarissákra 20 000, s az általa netán megkárosítottakra 10 000 frtot hagyott. (Ugy e végrendeletet, mint a periratokat a primási levéltárban őrzik).
3. D. Iván, a főrendek házának tagja, született 1844 nov. 19. Eleinte katona volt, de aztán a gazdálkodásra adta magát. Khuen-Héderváry Károly gróf horvát bánná kinevezése után politikával is kezdett foglalkozni, s Strossmayer püspökkel és Zsivkovics báró volt osztályfőnökkel az ugynevezett közép-pártot alakította meg, és e párt eszméinek terjesztésére az Agramer Zeitung-nak vetette meg alapját. Ujabban azonban visszavonult e mozgalomtól. 1869. cs. és kir. kamarás lett.
4. D. János, D. Gáspár báró és ormosdi Székely Katalin fia, szül. 1550., megh. Pozsonyban 1613 márc. 11.; Horvátország bánja és a lovasság vezére. Hadi pályáját Erdeödy Tamás bán alatt kezdte mint a kőrösi határőrvidék parancsnoka a törökök elleni harcokban 1591 és 1592. - 1596. Rudolf király horvátországi bánná nevezte ki, mely méltóságot 1608-ig viselte. Mint bán majdnem folytonosan a törökök ellen harcolt, több győzedelmet aratott, sokat tett nevezetesen a kanizsai diadal megnyerésére 1600. Lemondván a bánságról, haláláig Pozsonyban lakott mint a Dunántuli részek országos főkapitánya. Neje kisasszonyfalvi Istvánffy éva volt, Miklósnak, a történésznek leánya.
5. D. János, horvát bán és Magyarország nádora, szül. 1603., mint II. János bán és Istvánffy Éva másodszülött fia, megh. Óvárott 1648. Jogi tanulmányait Bolognában végezte, azután Bécsben az udvarnál élt. 1631 szetp. 4. bátyjával, Miklóssal és unokatestvérével, Gáspárral együtt II. Ferdinánd király a grófi méltóságra emelte. 1640 julius 10-én horvátországi bánná nevezték ki, 1644. pedig aranysarkantyus vitéz (eques auratus) lett. Bánsága alatt vitézségével és okos, gondos kormányzásával nagy érdemeket szerzett. 1646 szept. 23. a pozsonyi országgyülés magyarországi nádorrá választotta. A Habsburgok alatt ő volt az első és egyetlen horvát, aki e legmagasabb magyar méltóságot viselte. Mivel Magyarországon birtokai nem voltak, Ferdinánd király az óvári uradalmat engedte át neki tiz évre s egyszersmind a hédervári jószágok kormányzását bizta reá. Mint nádor, nagy buzgóságot mutatott a katolikus hit iránt azzal, hogy a protestáns vallás terjedésének hatalmasan ellenszegült. Neje Thurzó Borbála, Endrődy Keresztély özvegye volt, kitől öt gyermeke született, két fiu: János, főudvarmester (megh. 1692) és II. Miklós, országbiró (megh. 1687) és három leány.
6. D. János, horvát bán, D. János főudvarmester és Nádasdy Magdolna fia, születési éve ismeretlen, megh. 1733 jan. 4. Tanulmányait Bolognában és Rómában végezte. 1699. valkói és baranyai főispán és kir. tanácsos volt 1704. Rákóczy ellen harcolt, 1708. tábornokká lett. 1716-1718-ig mint altábornagy és a horvát nemzeti milicia főparancsnoka harcolt a törökök ellen. 1723. báni helytartó lett és végre 1732 febr. 17. Horvátország bánja, mely méltóságot azonban csak egy évig, haláláig viselte. Neje gr. Brandis Katalin volt, kitől öt gyermeke született.
7. D. János gróf, horvát politikus, szül. Zágrábban 1770 okt. 20., megh. Radkersburgban 1856 jan. 14. D. János ezredes és Malatinszky Apollónia bárónő fia, kamarás és belső titkos tanácsos volt. A harmincas és negyvenes években az u. n. illir mozgalom egyik vezére volt és a magyarok ellen irással és szóval izgatott. Alapítója volt a Matica illirska irodalmi társulatnak és a zágrábi Citaonica-nak (olvasókör), melyből későbben a horvát nemzeti muzeum, a horvát gazdasági egyesület és a nemzeti szinház keletkezett. Hamvait 1893 jun. 15. Radkersburgból Zágrábba szállították és ott illir társai mellett temették el.
József Kázmér, szül. 1714 márc. 4., meghalt 1765 november 9. 1734-ben osztrák hadi szolgálatba lépett és végig küzdötte az osztrák örökösödési és a hétéves háborut, 1750. vezérőrnagy lett s 1756 okt. 1. ő vezette Lobositz mellett a tartalékcsapatokat; a kolini csata után 1737. a hátráló poroszokat üldözte, 1758. Olmützt védelmezte, amiért altábornaggyá nevezték ki. Jul. 26. meghódította Glatzot, de 1762 junius 21. Heidersdorf mellett kénytelen volt a poroszoknak meghódolni. Kiszabadulása után 1763. főtáborszernagy és főhadparancsnok lett Erdélyben.
kisközség Alsó-Fehér vmegye kisenyedi j.-ban (1891) 868 oláh és magyar lak., gr. Teleki Árvéd uradalmával és mintagazdaságával, melyben nagymérvü sajtkészítés folyik.
(gör.) a. m. erősen és hirtelen ható. D. az orvostanban, l. Hashajtók.
igy nevezik azt a szurkos fonalat, mellyel a csizmadiák, szijgyártók varrnak.
kisközség Arad vmegye ternovai j.-ban, (1891) 1757 oláh lak., gőzmalommal.
Árpádkori okleveleinkben többször előforduló szláv eredetü szó, mely alatt a király szolgálatában volt madarászokat, mint solymárokat stb. értették. Róluk nevezték el Daróc, Dravec, Drauc, Dravci, Draas községeinket Baranya, Bereg, Borsod, Kolozs, Nógrád, Nagy-Küküllő, Sáros, Szatmár, Szepes és Ung megyékben, melyek mint egykori várbirtokok, a királyi madarászok földjei voltak.
(Draupner, a. m. a csepegő), a skandináv mitologiában Ódin gyürüje, amelyből minden kilencedik éjjelen nyolc épp olyan sulyos gyürü csepegett le.
10 km. hosszu és 4 km. széles kis tó K. és Ny-Poroszország közt, Elbintól DK-re; a Sorge torkollik belé. Az Elbing-Oberlandi-csatorna az Oberlandi-tavakkal köti össze.
a Duna egyik legjelentékenyebb jobboldali mellékfolyója, Tirolban a Rohrwald hegy alatt 1670 m. magasságban ered s K-i irányban a Keleti-Alpok egyik jelentékeny hosszvölgyét öntözi. Innichennél völgykatlant képez, azután hosszu völgyszorost alkot s Linznél egy másik völgyszorosba lép. Tirolból Karinthiába lép, eleintén K-felé folyik, majd É-ra s ismét DK-re fordul; Villachon alul a karintiai lapályra lép ki, a stajer határon áttöri az őshegységet s a Posruck és Bacher hegység közt elhaladva, a pettaui síkságra ér. A magyar határt Szauricsnál éri el s innen Magyarország és Horvát-Szlavonország közt határt képezve, DK-i irányban lassu és tekergős folyással a Duna felé tart, melyet Eugerfalun alul (Drávafok, l. o.) elér. A D. egész hossza forrásától torkolatáig 668 km., miből magyar területre 357 km. esik; forrásának a torkolattól való egyenes távolsága 501 km. Esése legfelső részében Linzig 1 km.-re 1,2 m., Karinthiában is még 1 m., alább jóval csekélyebb s magyarországi részében kilométerenkint csak 0,35 m. Tengerfeletti magassága forrásánál 1670 m., Innichennél 1104, Villachnál már csak 468. Marburgnál 269, Friedaunál (a magyar határ közelében) 224, torkolatánál 75 m. Eszéken alul 325 m. széles és 61/2 m. mély. Villachtól kezdve (610 km-nyi hosszban) tutajozható, de gőzhajókkal csak Barcson aluli szakasza (155 km.), evezős hajókkal pedig Légrádtól kezdve (249 km.) járható. Vizkörnyéke 47 191 km2, miből magyar területre 5755 km2 esik. Legjelentékenyebb mellékfolyói a bal oldalról: az Isel (Linznél), Möll (Möllbrucknál), Lieser (Spittalnál), Gurk (Steinnél), Lavant (Lavamündnél), Mura Légrádnál, Rinya (Babócsnál); a jobb oldalról a Gail (Mariagailnál) Drann (Pettaunál), Plitvica (Sztrnya mellett), Bednya (Légrádon felül), és Bisztra (Babócsánál) Karasica (Eszéken alul). A D. továbbá magába veszi a Millstadti, Ossiachi, Wörthi tó, a Weissensee és Fackersee lefolyásait.
A D. magyarországi alsó, alacsony partu szakaszát terjedelmes mocsarak szegélyezik, melyeknek kiszárítása folyamatban van. A Kalogyvár és Palocsa mocsarak még a század elején 10 636 ha. területet foglaltak el, azóta nagy részüket kiszárították. E mocsarak lecsapolását már Probus császár kisérlette meg; 1754-79 közt Mária Terézia is tervezgette, de eredmény nélkül. Adamovics Kapisztrán, Verőce alispánja e területből lecsapolás által 1853-ig 3594 ha.-t tett termővé s ma e vidék nagy része már száraz. A kanizsai mocsarat Batthány Lajos száríttatta ki Wieser magyar mérnök által. 1883 óta a hajózás szempontjából 1 057 000 frtra előirányzott mederrendezési munkálatok folynak Barcstól a D. torkolatáig, mely munkálatok azonban még kiegészítést igényelnek. A védőtöltések hossza most 237,8 km.; a D.-nak Zákonyon aluli része (228 kilom.) az eszéki folyammérnökség felügyelete alatt áll. A D.-ban az aranymosást őrzik. A gőzhajózást egy vállalat tartja fönn, melynek öt gőzöse s 38 uszályhajója van.
A D.-t már Strabo és Ptolemaeus említi; nevét a keltáktól kapta, kik K. e. 350-336. Pannoniát elfoglalták és kiktől nevét a görögök és rómaiak elfogadták. Kulturális jelentősége némely leletekből kitünik; ilyen az eszéki gyöngyszemlélet, a Virjén talált római érmek, és mindenek felett a zákányi pogány vár Somogyvármegyében. A római hadiut a D. völgyének jobb oldalán Tentiburgiumtól (Dálja) Aquaviva (Varasd) felé huzódott.