(ejtsd: dübüf), 1. Eduard, francia festő, D. Claude-Marie akadémikus irányu festő fia, szül. Párisban 1820., megh. Versaillesban 1883., atyjának és Delarochenak tanítványa, eleinte a történeti és vallásos tárgyu festészetben próbálkozott meg (Szt.-Erzsébet rózsái, A chilloni fogoly stb.), de utóbb teljesen az arcképfesészetre adta magát és ezen a téren képeinek rendkivüli tetszetőssége, eleganciája, gyakran hazug szépsége által főleg az előkelő hölgyközönségnél nagy sikereket aratott. Női képei közül legnevezetesebbek: Eugénia császárné (1853); Bonheur Róza, Mathilde hercegnő arcképei; férfiképmásai közül: Gounod, Fleury tábornok, ifj. Dumas és Augier Emilé. Az 1856-iki párisi békekongresszus tagjait egy nagy festményben örökítette meg (versaillesi muzeum), 1866.
2. D. Vilmos, festő, az előbbinek fia, szül. Párisban 1853., dekorativ tehetségü, amellett mélyérzésü, költői fölfogásu művész. Ő festette a Comédie-Française előcsarnokának mennyezetét (1885), az Egyházi és világi zene c. festményt a nemzeti konzervatórium számára (1882) és a rendkivül költői, szimbolikus Hugo Viktor, Lamartine és Musset, költői trias (1889) c. nagy festményt.
(ejtsd: djubuk), 1. county Jowa észak-amerikai államban, 1750 km2 területtel, 42 995 lak., D. székhellyel. - 2. Az ugynaily nevü county székhelye, a Misszisszippi jobbpartján elterülő 60 m. magas fensikon, gyönyörü környéken, vasuti csomópont, (1890) 30 311 lak., élénk gabona- és ólomkereskedéssel és jelentékeny iparral. 1788. egy D. nevü francia kereskedő telepedett meg a helyén.
v. dúcsejt, a fiziologiában azok az idegcsomók, amelyek bár a központi idegrendszerrel egybeköttetésben állanak, mégis már ezeken tul a test periferiáin az agyidegek és az együttérző idegek mentében vannak elhelyezve, s műnyelven ganglionok-nak neveztetnek. Tágabb értelemben a központi idegrendszert alkotó idegelemeket (sejteket) is D.-sejteknek nevezik. A D.-ok, mint p. a szinal-D.-ok (a gerinccsigolya közti D.-ok; ganglia intervertabralia), nemkülönben az együttérző idegrendszer D.-ai (szimpátikus idegdúclánc) is idegrostokból és idegsejtekből vannak egybetéve; de a körzeti D.-ok idegsejtjei másképpen vannak szerkesztve, mint az agyvelő vagy gerincagyvelő idegsejtjei; mig ugyanis a spiral- és szimpátikus ideg-D.-ok kötőszöveti tokkal birnak, ez hiányzik a központi agyi, gerincagyi idegsejteken. A D.-ok sejtjeinek is van testük és magvuk s beléjük is mennek, vagyis belőlük is mennek ki nyulványok, amelyek ideggel függnek egybe, de éppen ezen nyulványok egészen mások a központi idegsejteken (l. ábra). Ugyanis, mint már Deiters kimutatta, a központi idegrendszer sejtjeinek rostos-szemcsés testéből rostozatos és sokféle elágazodó nyulványai mellett, a melyeket protoplazma-nyulványoknak neveznek, még egy, némelyek szerint néha több u. n. idegnyulványuk v. tengelyszálnyulványuk is van, amely u. n. velős idegbe megy át és vezeti az ingerületet mint telegráfdrót tova.
[ÁBRA] Dúc-sejtek.
Az idegsejteket erőtermelő (p. elektromosságot) szerveknek (elektromos batteriáknak) lehet tekintenünk, mig a velük egybefüggő idegeket a telegráf-drótokkal hasonlíthatjuk össze. Ha a telep megromlik v. az ideg pusztul el, csak kis részében is, megbomlik a vezetés, s valamint a telefonon v. táviró-állomáson, egyik helyről a másikra jelezni, beszélni nem lehet, ugy ezen idegsejtek termelt erői sem vitethetnek tova a szervezetbe. Hogy példát mondjunk, szükséges megjegyeznünk, hogy érző és mozgató idegek s ugyanigy érző és mozgató idegsejtek vannak (azaz, hogy csakis érzés- és mozgatásra való idegingerületet keltő idegsejtek és ilyen interületeket vezető idegek vannak); másrészről, hogy a test környéki részéről a középpontba, valamint a központi szervektől a perifériára (a test környéki szerveihez) is vezettethetik ingerület. P. akarom, hogy mozogjak, ilyen műveletnél az agy bizonyos sejteiben akaratos mozgásra való ingerület - lendület - támad, valószinüleg az idegsejtek molekuláris mozgásainak gyorsabb beállására, s ilyenkor a központból - az agyból - az idegen ez ingerület parancsszava továbbíttatik, mint a telegramm a központból a vidéki városba, vagyis a test periferikus - környéki - szerveihez, ez esetben az izmainkhoz, amely e parancsszóra azonnal mobilizál s célszerü mozgásokkal felel. Ennek ellenkezője történik az érzés vezetésénél. Ekkor vmely érző idegvégkészület (látó-, halló-, szagló-, tapintó-, izlőszerv) ingereltetik s ilyenkor az ingerület azon környéki szervből a központba vitetik, vagyis a telegráfra gondolva, valamely vidéki állomás a központba telegrafál. Az agy idegsejtjei megint mások, s még inkább elütő szerkezetüek a kis agyvelő u. n. Purkinjé-féle sejtjei, amelyek egy nagyobb testből, lefelé mező s elágazó tengelyszálnyulványokból s felfelé s oldalt rengeteg sok ágra oszló protoplazma-nyulványokból állanak.
Bár ujabb remek vizsgálatokat sokat felderítettek már az agy és gerincagy szerkezetét illetőleg, amikről azelőtt sejtelmünk sem volt, mégsem bizonyos egészen, vajjon az idegsejtek protoplazma-nyulványai egymással durvább v. finomabb ágakkal egybenyilnak-e, vagy finom recébe mennek-e azok s ezek folytán köttetnek egymással össze, vagy nyulványaiknak egyszerü érintkezése (contactus) is elegendő-e arra; vagy végül az a szemcsés állomány-e a vezető, amelyben nyulványai elveszni látszanak, hogy az egyik sejtről és sejtcsoportról az ingerület a másik sejtcsoportra vitessék át, ami pedig okvetlenül meg kell, hogy legyen az agy funkcióinál, hogy érzés után akaratlanul is mozgás (u. n. reflex-mozgás) támadjon s sok más funkció is megfejthető legyen. A felhozott nézetek egyikének, másikának is vannak nagynevü védői, de még ezen rejtélyes problémának megfejtése - ami bizonnyal sikerülni is fog vizsgálati technika eddigi nagyfoku fejlettségénél - a jövőnek van fentartva.
(ném. Drempel, ol. Soglia, ang. Sill), az a fa- vagy palánkdarab, mely a hajó ütegeinek lőréseiben feküdvén, annak keretét képezi és a hajó belső és külső falazatának üregét vizmentesen elzárja. A fekvésre való tekintettel felső-, alsó- v. oldal-D.-kat különböztetnek meg - D.-nak nevezik a folyami hajósok a hajóépítésnél alátámasztásra használt kisebb-nagyobb gerendadarabot vagy dorongot. - D. v. D.-gerenda, D.-fa, az ácsmunkában minden ferde támasz, mely födélszékekben, függesztő és feszítő-szerkezetekben, favázas falakban stb. fordul elő. Van födélkötő-D., függesztő-D., feszítő-D., átlós-D. Két, egymást keresztő D. az András-keresztet (l. o.) alkotja.
(franc., ejtsd: dük, latinul: dux, olaszul: duca) a. m. herceg; a francia nemesség legmagasabb rangfoka, a prince és marquis között.
1. József Lajos, francia építő, született Párisban 1802 okt. 25., megh. u. o. 1878 jan. 22. 1825-ben a római dijat nyerte el s Olaszországban való tartózkodása idején az etruriai sirokról és római, pompeji és sziciliai épületekről számos rajzot készített. 1831. visszatért Párisba, ahol első műve a Juliusi oszlop felállítása volt, majd megalkotta két legnevezetesebb művét: az 1869. befejezett igazságügyi palota átalakítását és a semmítőszék (Cour de cassation) épületét. Vandoyerval együtt 1853-56. a nagyszerü székesegyházat Marseilleben is ő építette.
2. D. Jakab, hollandi festő, l. Duck.
(olasz) a. m. herceg, l. Duc.
régi spanyol pénzszámítási egység, különösen váltóárfolyamoknál volt használatos. 289 váltó D. egyenlő volt 300 ezüstpiaszterrel.
(ejtsd: dükán) Maxim, francia iró és művész, szül. Párisban 1822 febr. 8. Már fiatal korában megfordult a Keleten, 1848. a juniusi napok alatt kitüntetéssel harcolt a felkelés ellen és 1849-1851. a kormány megbizásából második nagy keleti utjára ment, amelyről Égyépte, Nubie, Palestine et Syrie (1852) és Le Nil, Égypte et Nubie (1854, 4. kiad. 1874) c. műveiben, első utjáról pedig Souvenirs et paysage d'Orient-jében ad számot. Visszatérte után a költészetre és regényirásra adta magát. Politikai magatartása nagyon ingadozó lévén, D., ki 1848-ban konzervativ volt, 12 évvel utóbb a sziciliai garibaldi-expedicióhoz csatlakozott, 15 évvel utóbb pedig Les convulsions de Paris (1875-1879, 4 köt., 6. kiadás jelent már meg) cimen megirta a kommunista-felkelésnek egyoldalu történetét, mellyel a köztársaságiak gyülöletét vonta magára. Lirai tehetségéről tanuskodnak: Chants modernes (uj kiad. 1860); Les Convictions (1858) és Chants de la matiére c. művei. Regényei közt: Mémoires d'un suicidé (1853); Les six aventures (1857); L'homme au bracelet d'or (1862); Les buveurs de cendre (1866); L'eunuqu, moeurs musulmanes a nevezetesebbek. Ujabb művei: Orient et Italie, uti emlékek (1868); Les ancętres de la commune, L'attentat Fieschi (1877); Histoire et critique. Études sur la révolution française (1877). Főműve: Paris, ses organes, ses fonctions et sa vie (1869-75, 6 köt., 7. kiad. 1884) a legnevezetesebbek azok közt, melyeket e században a világvárosról irtak. Említendők még: Souvenirs littéraires (1882-83, 2 köt.) és La charité privée á Paris (1884). D. 1880. a francia akadémia tagja lett. Előbb a Journal des Débats állandó munkatársa volt, most a Revue des Deux Mondes-ba dolgozik.
(ejtsd: dükánzs), 1. Károly (Dufresne), Sieur, francia tudós, szül. Amiensban 1610 dec. 18., megh. Párisban 1688 okt. 23. Az amiensi jezsuitakollégiumban tanult, majd Orleansban és Párisban jogot hallgatott és 1661. Párisban parlamenti ügyvéd lett. 1665-68. Amiensban kir. kincstárnok volt. Párisban teljesen a tudománynak élt. 1849. Amiensban emléket emeltek neki. Művei: Histoire de l'empire de Constantinople sous les empereurs français (Páris 1657); kiadta Villehardouin francia történetiró Histoire de la conquęte de Constantinople-ját (1657); Joinville Histoire de saint Louisját (1668); továbbá a bizánci történetirókat, igy Kinnamost (1670); Zonarast (1686, 2 köt.) stb., a Histoire byzántina-t (Páris 1860). Egyik főmunkája a soha senki által fölül nem mult Glossarium ad scriptores mediae et infimae latinitatis (u. o. 1678. 3 köt.) melyet a st. mauri Benedek-rendiek egészítettek ki (u. o. 1733-36, 6 köt., uj kiad. Velence 1762); ujabban kiadta Henschel (u. o. 1840-1850, 7 k.), pótlékot pedig Diefenbach (Frankfurt 1857) adott ki hozzá. A legujabb kiadás valamennyi pótlékkal együtt Favre L.-tól való (Niort 1883-1886). Másik főműve a Glossarium ad scriptores mediae et infimae graecitatis (Lyon 1688, 2 köt. Uj kiad. Boroszló 1890-91). D. számos munkája még kéziratban van. Legfontosabb műveinek egyikét: Des principautés d'outre-mer (1660) Familles d'outre-mer cimmel Rey adta ki. Glossarium latinitatis-ából Adelung Glossarium manuale ad scriptores mediae et infimae latinitatis (Halle 1772-1784, 6 köt.) cimen kivonatot adott ki.
2. D. Viktor Henrik József Brahain, francia költő, szül. Hágában 1783 nov. 24., megh. 1833 okt. 15. Miután a kereskedelmi minisztériumban elfoglalt állását elvesztette, Angliába ment, de nemsokára visszatért és szindarabjainak és regényeinek jövedelméből élt. Sokat kellett szenvednie szabadelvü nézetei miatt. Művei: Valentine ou le pasteur d'Uzés (Páris 1821, 3 köt.); Léonide, ou la vieille de Suresnes (u. o. 1823, 5 köt.); Les trois filles de la veuve (u. o. 1826, 8 köt.); Le médecin confesseur (u. o. 1825. 6 köt.); La Luthérienne (u. o. 1825, 6 köt.); Ludovica (u. o. 1830, 6 köt.); Joasine, ou la fille du prętre (u. o. 1835, 5 köt.). Legnagyobb sikereit boulevard-melodrámáival aratta, aminők: Calas (u. o. 1819); Thérése, ou l'orpheline de Genéve (u. o. 1820); Trente ans, ou la vie d'un joueur (u. o. 1827) c. darabja irodalmi forradalmat idézett elő, mert szakított a klasszikus dráma hagyományaival. Felemlítésre méltók még: Les diamants (1824); Mac Dowell (1826); Il y a seize ans (1831); La vendetta (1831) stb.