Gyula, belga főkonzul Budapesten, szül. Hadimontban, Verviers mellett (Belgium) 1849 márc. 19. Tanulmányait az anversi főiskolában elvégezvén, 1867. a buenos-ayresi konzulátusnál kapott alkalmazást; 1886. magyarországi főkonzullá nevezték ki. Rendkivül melegen érdeklődött a magyar közigazgatási viszonyok iránt s 1886. bejárván országunkat, tanulmányutja eredményképpen Hongrie cimmel érdekes tanulmányt irt, melyben kiváló figyelmet fordított a magyarországi műipari és házi ipari specialitásokra. Később a Balkán vidékein is utazott s erről 1891. Dalmatie-Bosnie et Hercegovine cimü munkát irt. D. a Ferenc József- és számos más rendjel tulajdonosa.
Arnold, volt német birodalmi miniszter, szül. Brémában 1802 jan. 27., megh. 1881 márc. 20. Mint kereskedő több évet töltött Angolországban és Németalföldön s 1829. szülővárosában telepedett le. Nagy érdemeket szerzett a Weser folyónak hajózhatóvá tétele és a gőzhajózás behozatal körül. A német vámegység mellett az Über das Verhältniss der freien Hansestadt Bremen zum Deutschen Zollverein (Bréma 1837) művében szólalt föl. 1841 óta tagja volt a brémai szenatusnak; mint ilyen létrehozta 1845. a bréma-hannoverai vasutat. Der deutsche Handels-u Schiff-fahrtsbund cimü munkáját is ekkor irta (Bréma, 1847). Kezdeményezésére lépett életbe Bréma és New-York között rendes hajózási összeköttetés (1847). 1848 márc. havában Frankfurtban az ötvenes bizottságba választották. A németországi kereskedelmi viszonyok tárgyalása alkalmával memorandumot nyujtott be (Memorandum, die Zoll- und Handelsverfassung Deutschlands betreffend (Bréma, 1848), melynek alapján János kormányzó birodalmi kereskedelmi miniszterré tette és egyuttal a német tengerészeti ügyek vezetésével is megbizta. Ez állásban a német hadi tengerészet megalapítása körül érdemeket szerzett (Über die Gründung der deutschen Kriegsmarine, Bréma, 1849). 1849 május havában visszatért szülővárosába s eleinte mint szenátor, 1857-64-ig és 1866-70-ig pedig mint polgármester szolgálta szülővárosát. Az 1856. Bréma és a vámegyesület között kötött kereskedelmi szerződés legnagyobbrészt az ő műve. V. ö. Denkwürdigkeiten aus meinem öffentlichen Leben, 1841-1866. (Bréma, 1877).
Francia kácsafajta, mely nevét Duclair-hegység után (Normandia) kapta; nagyon hasonlít a roueni kácsához, amelynél azonban valamivel nagyobb és gyorsabb fejlésü. A gácser teste felül barnásfekete; feje és nyakának hátsó része fénylőzöld; tükre kékeszöld; nyakának mellső része és begye fehér; csőre zöldesszürke. A jérce szine egészben barnásfekete, csupán nyakának mellső része és begye fehér. A D.-t a Duclair környékbeli kisgazdák főleg télire nevelik. Melegen, a konyhákban tartják a jércéket, melyek októberben kezdenek tojni; a tojásokat rendesen tyukok és pulykák költik ki. A kicsiny fiókokat kosarakban a tüzhely közelében tartják, s naponta 5-10 percre teszik ki őket csak a szabad levegőre, mi célból, ha hó volna, az udvarra pokrócot terítenek. Háromkirály napjától egész husvétig kerülnek az állatok piacra, melyek felnevelése 8 hét alatt teljesen be van fejezve; akkor mint kihizlalt kácsák 12 frankjával adatnak el, mi oly szép ár, amely a tenyésztőknek jólétét képes biztosítani.
(ejtsd: dükler) Jenő Károly Tivadar, francia publiciszta és politikus, szül. Bagnéres de Bigorreban 1812 nov. 9., s megh. Párisban 1888 jul. 21. Tanulmányait Párisban a Bourbon kollegiumban végezte. 1836-38-ig a Bon sens lapot szerkesztette, azután pedig a Revue de progrés, a National és más lapok munkatársa volt. 1848 februárban a párisi maire segédje, márciusban a pénzügyminiszter helyettese, a nemzetgyülés tagja s máj. 10-től junius 28-ig pénzügyminiszter volt. Azután visszavonult a politikai élettől s az iparnak szentelte magát. Később az Ebro csatornázására alakult társulatnak adminisztratorává nevezték ki, mire a spanyol Crédit mobilier élére állott. 1871 febr. az alsó-pirenei département a nemzetgyülésbe választotta, ahol a baloldalon foglalt helyet. 1875 óta a nemzetgyülés alelnöke volt, 1876 óta pedig a szenatus élethossziglani tagja. Freycinet bukása után 1882 aug. miniszterelnök lett, kormánya csak 1883 jan.-ig tartott.
(ejtsd: dükló) Károly Pinot, francia történetiró, szül. Dinatban (Bretagne) 1704 február 12., megh. Párisban 1772 márc. 26. Mint ügyvéd kezdette meg pályáját Párisban, de később kizárólag az irodalomnak élt. Első művei, melyek nevét ismertté tették: Considération sur le moeurs, Confessions du comte de*** (1741); Histoire de Louis XI. (1745) és Mémoires sur les moeurs du XVII. siécle (1749). 1747. az akadémia tagjának választotta, melynek 1755. állandó titkára lett. 1776. beutazta Olaszországot s ennek eredménye a Considération sur l'Italie (1791). Fő műve: Mémoires secrets sur les régnes de Louis XIV. et XV. (Páris 1791, 2 k., uj kiad. 1864). Összes munkáit kiadták Desessarts (Páris 1806, 10 köt.) és Bélin (u. o. 1821, 3 köt.). V. ö. Peigné, Charles D. (Páris 1867); Barni, Les moralistes français au XVIII. siécle (u. o. 1873).
Midőn vamely alapozásnál az alapgödröt meredeken álló, vagy éppen függőleges oldalakkal ássuk ki, ezen oldalakat egy bizonyos (a földanyag kohéziójától függő) mélységtől kezdve meg kell támasztani, nehogy beomoljanak. Ez rendesen ugy történik, hogy az oldalakat pallókkal bélelik s az átellenes pallósorok közé gerendákat (ducokat) feszítenek. Ezen pallókból és gerendákból álló ideiglenes támasztó szerkezet képezi a gödör D.-át (l. az ábrát).
[ÁBRA] Dúcolás
Az alagutépítésben és a bányamívelésben szokásos D.-okról (ácsolatokról) l. o.
(ejtsd: düko), 1. Roger gróf, francia államférfiu, szül. Daxban (Landes) 1754., megh. 1816. A nagy forradalom kitörésekor ügyvéd volt, 1791. a büntetőtörvényszék elnöke, 1792. a konvent tagja s 1794. a jakobinus-klubnak elnöke lett. A király halálára szavazott. A direktorium alatt buzgó védője volt a köztársaságnak a királypártiakkal szemben, s különösen kitünt 1797 szept. 4. a deportáció-törvények szövegetése alkalmával mint az idősbek tanácsának elnöke. Erre aztán szülőföldjére vonult vissza, miglen Barras 1799. Merlin de Douai-vel együtt a direktoriumba meghivta. A brumaire 18-iki államcsiny után Bonapartet, Sieyést és D.-t az ideiglenes konzulátus tagjaivá választották s D. a szenátus alelnöke lett. I. Napoleon császár grófi rangra emelte. 1815. pedig az Elba szigetéről való visszatértekor Franciaország pairjévé tette. A második restauráció után mint királygyilkost számkivetésre itélték és ekkor Németországba menekült, hol egy évvel később Ulm környékén szekerének felfordulása következtében veszté életét.
2. D. János Ferenc, a francia konvent tagja, szül. Bordeauxban 1765. 1791. a törvényhozó gyülés, azután pedig a konvent tagja lett. Girondista létére ő is osztozott elvtársainak szomoru sorsában s 1793 okt. 31. vérzett el. Ismeretes ama beszéde, melyet az elitéltek utolsó bankettjén a kivégeztetés megelőző éjjelén tartott.
(növ.), a farostok növekedésükkor az egyenes iránytól részint a kerület, részint pedig a sugár irányában kitérnek, hullámzatosan futnak (hullámos farost), mint ez p. a kőrisen meg a fodorjuharon gyakori. Ez a bodorfa (Fladerholz). A farostoknak ilyen kitérését gyakran a nagy és erős bélsugár, máskor az alvó rügyek buja elágazása szokta kisérni. E bélsugarakat, valamint az alvó rügyek számtalan tengelyrészeit a farostok keresztül-kasul fonják s az egész összekuszált fodros hajfürthöz lesz hasonló. A D. egyik példája a csomoros fa is, l. o.
(ejtsd: dü kuré) Abd ul Hamid bej, szélhámos francia. A harmincas és negyvenes években északkeleti Afrikában és Elő-Ázsiában utazott. Utleirása azonban nagyon gyanus. Egy részéről Kiepert H. kimutatta, hogy Drummond Hay marokkói utleirását plagizálva ugy veszi át, mintha az ő arábiai élményei volnának azok.
(ejtsd: dükpetjó) Ede, belga publicista és nemzetgazdász, a börtönügy javítója, szül. Brüsszelben 1804., megh. u. o. 1868 jul. 21. Ügyvéd és Belgium és Hollandia elszakításának egyik legbuzgóbb előharcosa volt. Miután vágya 1830. csakugyan teljesedett, kiváló szerepet játszott a Réunion centrale és az Association nationale megalapításában. 1831. a börtönügy és a jótékonysági intézetek főfelügyelőjének nevezték ki. Hivatalát csak 1861. tette le s ezóta is idejét a reformeszmék irodalmi terjesztésére fordította. Eredetileg szabadelvü nézeteket vallott, idővel azonban, különösen pedig életének utolsó éveiben a klerikális érdekek buzgó előmozdítója volt. Művei közül megemlítendők: Des progrés et de l'état actuel de réforme pénitentiaire... et des institutions préventives, aux États-Unis, en France, en Suisse, en Angleterre et en Belgique, etc. (Brüsszel 1837-1838, 3 köt.); De la condition des jeunes ouvriérs (1843); Budgets économiques des classes ouvriéres en Belgique (1855); Des conditions d'application du systéme de l'emprisonnement séparé ou cellulaire (1857); La question de la charité et des associations religieuses en Belgique (1858), melyben a szabadelvüek jótékonysági politikáját támadta meg. Különösen említésre méltó még az általa fiatal fegyencek számára Ruysseledében (Flandriában) életbe léptetett javítóintézet, az École de réforme. V. ö. De Melun, É. D. (Brüsszel 1868).