Miloszláv tót iró, l. Bachát Dániel.
(ejtsd: dümonszó), Leo Baptiste, Bergendael gróf, francia tábornok, szül. Brüsszelben 1860 nov. 6., megh. u. o. 1821 dec. 29. Építésznek készült, de 1788. a felkelőkkel tartott, kik Ausztria ellen fordultak, s a felkelés leverése után Franciaországba volt kénytelen menekülni. Midőn a francia forradalom kezdete után a háboru Ausztria és Franciaország között kitört, D. megint az osztrákok ellen küzdött Jemappesnál és Neerwinden-nél és dandártábornokká neveztetett ki. 1795. Pichegru alatt résztvett Hollandia elfoglalásában, mire Amsterdam katonai parancsoka s az ujonnan szervezett batáviai köztársaság tábornoka lett. 1799. leverte Bergennél a Hollandiába betört angolokat és oroszokat s később, Napoleon alatt, részt vett az 1805-iki osztrák és az 1806/7. porosz hadjáratban. Napoleon 1810. Bergendael gróf-jává és a 2. hadosztály parancsnokává nevezte ki. 1813. kitünt a drezdai és a kulmi ütközetekben. Drezda átadásánál hadifogságba került, melyből csak 1814. szabadult ki. Erre visszatért Franciaországba, hol XVIII. Lajos megerősítette méltóságában és a 10. hadosztály parancsnokságával ruházta fel. 1815 jun. 18. után beadta lemondását s visszatért hazájába.
(ejtsd: dümon), 1. Ágost Sándor, francia szobrász, szül. Párisban 1801., megh. u. o. 1884. Először atyjának, azután Cartelliernek tanítványa volt, 1827-30. pedig Rómában Canova hatása alatt állott, de a természetet is folyton tanulmányozta. Rómában készítette a: Fuvolázó fiatal faunt és az: Éjjel tanuló Nagy Sándor-t, Leukothea és Bacchus szobrait. Párisban keletkeztek: az Igazság (a képviselőház számára); Poussin Miklós szobra az akadémia üléstermében; a Szabadság géniusza a juliusi emlékoszlopon; I. Ferenc és Lajos Fülöp szobrai a versailles-i muzeumban; Szűz Mária szobra a párisi Notre Dame de Lorette, szt. Ceciliáé a St. Madaleine templom számára; Bugeaud marsall emlékszobra Angersben; I. Napoleonnak több mellszobra és 1871. lerombolt szobra a Vendôme-oszlopon; Jenő alkirály szobra a Place Eugéne-en; Suchet marsall szobra (Lyon); a Dicsőség és Halhatatlanság (uj Louvre). D. 1852-ben az École des beaux-arts tanára lett. V. ö. Vattier, Augustin D. (Páris 1885); u. a.: Une famille d'artistes. Les D. 1660-1884. (u. o. 1890).
2. D. Albert, francia archeologus, szül. Sceysur-Saôneban 1842 jan. 21., megh. Párisban 1884 aug. 12. 1874. a Rómában felállított francia iskola tanára volt s ott archeologiát és műtörténetet tanított, 1875. hasonló minőségben Athénbe ment, 1878. visszatért Franciaországba s a grenoblei akadémia rektora lett; 1879. a felsőbb tanügyi igazgatójává nevezték ki. 1882 óta tagja volt az akadémiának. Nevezetesebb munkái: De plumbeis apud graecos tesseris (1870); Essai sur la chronologie des archontes athéniens postérieurs á la CXXIIe olympiade (1870); Peintures céramiques de la Gréce propre, vases peints et terres cuites (1882-90; Chaplainnal együtt); L'administration et la propagande prussien an Alsace (1871); Le Balkan et l'Adriatique (1873); az akadémia által jutalmazott Espliaction théorique et catalogue descriptif des stéles représentants la scéne du repas funébre (1886) nem jelent meg nyomtatásban. Legujabb műve: Mélanges d'archéologie et d'épigraphie (1892).
3. D. Leó, francia filoz. iró, szül. Valenciennesben 1837., megh. 1877. Miután a jogot elvégezte, nagy utazásokat tett, azután mint magántudós a filozofiának élt és falusi jószágán St.-Saulve-ban Valenciennes mellett halt meg. Eleinte főleg lélektannal foglalkozott mint a skót iskola tanítványa, majd a darvinizmushoz szegődött, melynek elméletét figyelemre méltóan értékesítette a filozofiában. Művei: Les causes du rire (1862), Jean Paul et sa poétique (1862. J. P. esztétikájának magyarázatos fordítása); Le sentiment du gracieux (1863); La morale de Montaigne (1866); Antoine Watteau (1867); De l'éducation des femmes (1868); Haeckel et la théorie de l'évolution en Allemagne (1873). Főműve: Théorie scientifique de la sensibilité (1875). V. ö. Büchner A. (akivel együtt fordította Jean Pault): Un philosophe amateur: L. D. (Caen. 1884).
4. D. Péter István Lajos, francia filozofiai iró, szül. Genfben 1759., megh. Milanóban 1821. Genfben tanulta a teologiát, később mint Shelbourne lord gyermekeinek nevelője Londonban élt, a francia forradalom kitörésekor Párisban volt, mint Mirabeau munkatársa, azután visszatért Angliába; lefordította Bentham műveit franciára. 1814-ben Genfben találjuk, mint a nagy tanács tagját, ahol sokat tett a börtönügy javítása érdekében. Művei, melyben Benhtam eszméit rendszeresen szerkeszti: Traité de législation civile et pénale (Genf 1802. 3 köt.); Théorie des peines et des récompenses (London 1811, 2 köt.); Tactique des assemblées législatives (Genf 1816); Traité des preuves judiciaires (1823); De l'organsation judiciaire et de la cofication (1828).
(ejtsd: dümön dürvil) Gyula Sebestyén Cézár, francia hajós, szül. Condé sur Noireauban 1790., megh. vasuti szerencsétlenség alkalmával Versailles mellett 1842. A francia hajóhadba lépvén, 1819-20. résztvett a görög-szigettengeri és fekete-tengeri expedicióban. 1822. Dupperrey kapitánnyal először utazta körül a földet. Második földkörüli utján 1826-29. már ő maga vezette az Astrolabeot és harmadik utján is a Zéléet 1834. D. fölkereste az eltünt Lapérouse nyomait, Uj-Zéeland és Uj-Guinea partjainak nagyrészét térképezte, sok szigetet fedezett fel, megvizsgálta a Torres-szorost meg a Cook-szorost és a csendes-oceáni nyelvekre és természeti viszonyokra vonatkozó sok adatot gyüjtött. Művei: Enumeratio plantarum in insulis archipelagi et litoribus Ponti Euxini (Páris 1822.), Voyage de l'Astrolabe (u. o. 1830-34. 13 köt.), Voyage pittoresque autour du monde (u. o. 1834. 2. köt.) és Voyage au pôle sud et dans l'Oceanie (u. o. 1841-1854. 23 köt. szöveg és 6 rész atlasz.) V. ö. Joubert D. (Uj kiad. Tours 1885.)
(ejtsd: dümortjé) Károly Bertalan, klerikális publicista és botanikus, szül. Tournayben 1797 ápr. 3., megh. 1878 jul. 9. Ifjukorában természettudományokkal foglalkozott s nagy utazásokat tett Francia-, Német- és Angolországban. Visszatérése után az ellenzékhez csatlakozott (1829) s Belgicus név alatt heves támadásokat intézett a kormány s a király ellen. A forradalom kitörésekor (1830 szept.) Tournayben a fegyveres polgárság élére állott s nagy erélyt és elszántságot tanusított. Az első alkotmányos képviselőházban hevesen ellenezte a londoni konferenciának 24. pontját, mely Hollandiának több rendbeli előnyt biztosított. Mint az ultramontán párt egyik leghevesebb tagja, éles támadásokat intézett a szabadelvüek ellen. A tudományos akadémia 1829., a brüsszeli történelmi bizottság pedig 1838. választotta meg tagjául. Nagyszámu becses irodalomtörténeti s művelődéstörténeti értekezésein kivül következő művei említendők: Florula belgica (Tournay 1827); Sylloge Jungermannidearum Europae indigenarum (1831); Monographie des roses de la flore belge (Gent 1867). Nevének rövidítése: Dumort.
(ásv.), aluminiumszilikát (Al8Si3O18), finoman rostos, oszlopos vagy sugaras sötétkék szinü halmazokban Franciaország (Beaunan), Szilézia (Wolfshau), Norvégia (Toedestrand), Észak-Amerika (Harlem, Clip), némely pegmatitjában.
(ejtsd: dümulen) Péter, (latinosan Molinaeus) a francia ref. egyház polemikus irója, szül. Buby kastélyban (Normandia határán) 1568 okt. 18-án, megh. Sedanban, mint teologiai tanár 1658 márc. 1. 1616. I. Jakab Angolországba hítta őt, hogy az összes ref. egyházak egyesítésének tervét készítse el. Hasonló tervezetet a dordrechti zsinat (l. o.) számára is irt. Legnevezetesebb munkája: Anatomie de la messe (Szedán 1636); a katolicizmus ellen irt művei: Défense de la confession de l'Église réformée de France (Charenton 1617); Bouclier de la foy (u. o. 1617 és Gent 1624); az arminianusok ellen; Anatomie de l'Arminianisme (Leida 1619). V. ö. Armand: Essai sur D. M. (Strassb. 1846).
(ejtsd: dümurié) Károly Ferenc, franc. hadvezér, született Cambraiben 1739., meghalt London közelében 1823 március 14-én. 1757-ben katona lett; harcolt Németországban; 1763-ban kilépett a hadseregből; 1768. ismét belépett s a Korzikába küldött csapatoknál hadsegéd lett. 177. ezredessé léptették elő. 1771. a konfederált legyelekhez küldték pénzzel és francia tisztekkel; eltérve utasításaitól, ő maga is tevékeny részt vett a háboruban, de az oroszok által legyőzetett, amire a francia kormány visszahivta, 1772. XV. Lajos király, Aiguillon miniszter tudta nélkül, titkos üzenettel Svéciába küldte. Aiguillon, megtudva D. küldetését, Hamburgban elfogatta s a Bastillebe záratta; 1774. XVI. Lajos trónra lépése után szabadon bocsátották s a hadseregben ismét alkalmazták; 1778-ban tábornok s cherbourgi várparancsnok lett. A forradalom alatt előbb a jakobinusokhoz, később a mérsékeltebb girondistákhoz csatlakozott s altábornagy, 1792. pedig külügyminiszter lett s a királyt rávette, hogy Ausztriának és Poroszországnak háborut üzenjen, ami által a forradalmi pártok azt érték el, hogy a király auktoritása alatt forradalmi sereget szervezhettek. E sereg vezérének, Lafayette-nek, menekülés után D. vette át a sereg vezetését, Valmynál visszavonulásra kényszerítette a porosz sereget, azután az osztrákok ellen fordult s a jemappesi győzelem után egész Belgiumot elfoglalta; e siker a párisi forradalmi kormányt elbizakodottá tette; a hadsereg veszteségeinek pótlásáról nem gondoskodott, hanem kormánybiztosokat küldött a hadsereghez, kiknek tapintatlan eljárása a D. által megalapított fegyelmet megingatta s akik, valamint a kormány is, ugy viselkedtek, hogy D. meggyőződött, hogy Franciaország érdekében az őrültek uralkodásának véget kell vetni; titkosan levelezett az osztrák fővezérrel (Koburg herceggel), akivel fegyverszünetet kötött s seregével Páris felé indult, hogy a konventet szétkergesse; mielőtt azonban még francia földre jutott volna; máris a hadügyminiszter Beurnonville s a konvent által küldött négy kormánybiztos jelent meg táborában, azzal az utasítással, hogy D.-t állásából elmozdítsák. Ezeket azonban elfogatta s az osztrákoknak adta át; de mikor ezt a sereg megtudta s D. hadseregparanccsal a sereget a királyhatalom helyreállításában való közreműködésre lelkesíteni akarta, a csapatok fellázadtak s D.-nek az osztrákokhoz kellett menekülni (1793 ápr. 4.). Mint hazátlan bujdosó élt azután előbb Németországban, azután Angolországban, ahol a Bourbonoktól kapott nyugdijból élt 1823-ig. Életét többen megirták: legjobban a francia Monchanin; D. (Páris 1884) s a német Boguslawski: Das Leben des Generals D. (Berlin 1878). Welschinger Le roman de D. (Páris 1890). Chuquet, Les guerres de la révol. franc. (1890). U. az, La trahison de D. (Páris 1891).
1. Armand báró, osztrák politikus, szül. Bécsben 1845 jun. 12. Atyja hirneves orvos volt; ő maga Göttingában és Bécsben tanult bölcsészetet, jog- és államtudományokat, mire aztán nagyobb tanulmányutat tett Európában és Keleten. 1868. az állami közigazgatási szolgálatba lépett, 1871. pedig a közoktatási miniszteriumba hivták meg. Eleinte az egyetemek s a technikai és művészeti intézetek szakosztályában dolgozott; 1874. azonban osztálytanácsossá nevezték ki s az ipariskolák és a rokon szakintézetek szervezésével bizták meg. E feladatának kitünően megfelelt s egységes terv szerint több száz ipariskolát létesített. Az e tárgyra vonatkozó emlékiratai s egyéb irodalmi dolgozatai a: Zentralblatt für das gewerbliche Unterrichtswesen in Österreich folyóiratban (Bécs 1883-85: 1-4 köt.) jelentek meg. D. meg volt győződve, hogy az ipariskolák áldásos fejlődése csakis egységes szervezet és a német nyelv és kultura alapján lehetséges. Midőn pedig látta, hogy Conrad meg Gautsch közoktatásügyi miniszterek mind több engedményt tesznek a csehek, lengyelek és szlovének nemzetiségi követeléseinek s midőn a szláv képviselők megtámadták, állásáról 1886. lemondott. A birodalmi gyülésen, ahová a klagenfurti kereskedelmi kamara küldötte, a német balpárthoz csatlakozott s a Taaffe-féle rendszernek és federalisztikus hajlamoknak kiméletlen támadójává vált. Mint a történelmi multnak és Ausztria nemzeti és társadalmi viszonyainak alapos ismerője, megható szinekkel s elragadó ékesszólással festi beszédeiben ama veszedelmet, melybe a kormánynak szláv szinezetü politikája az osztrák németséget s magát Ausztriát is döntheti. Művei közül megemlítendők: Die Verwaltung der oesterreichischen Universitäten (Bécs 1873); Der französische Nationalwohlstand als Werk der Erziehung (1879); Die Aufgaben der Unterrichtspolitik im Industriestaat (1882). Beszédeit Pröll adta ki: Zur Lage des Deutschtums in Oesterreich cim alatt (Berlin 1888). Legujabb műve: Südöstdeutsche Betrachtungen. (Lipcse 1893).
2. D. János Henrik, báró, osztrák sebész, szül. Triesztben 1815., megh. 1880. 1838. avatták doktorrá. 1846 sebészfőorvos lett a bécsi ált. kórházban, 1849. pedig rendes tanárrá és a műtőintézet főnökévé neveztetett ki a bécsi egyetemen. D. a konzervativ sebészek közé tartozott; ellene volt az ujításoknak, Schuval, Billrothtal, illetve az ezek által képviselt sebészeti iránnyal mindig ellentétbe helyezkedett. Hasonlóképpen opponált a Lister-féle antiszepszisnek. Az 1866-iki háboruban mint sebész nagy tevékenységet fejtett ki. Langenbeck berlini sebésszel elkeseredett polemiába keveredett.
(lat.) a. m. hajadon korában.