(lat.) a. m. két font, a régi római sulymérték-rendszerben két as (l. o.). Mint pénzdarab, a D. később is két as-t jelentett, mikor már az as nem fontszerinti volt.
(ejtsd: düpon), 1. Jakab Károly, máskép D. de l'Eure francia képviselő, szül. Neubourgban, (Normandiában), 1767 febr. 27., s meghalt Rougepierre birtokán (Normandia) 1885 márc. 2. Eleinte Normandia parlamenti ügyésze, 1792. pedig Neubourg maire-je volt. A nagy forradalom és a császárság idejében az ötszázak tanácsának tagja, az evreuxi büntető törvényszék elnöke, 1811 óta pedig a roueni császári törvényszék elnöke és a törvényhozó testület tagja volt. A restauráció megfosztotta hivatalaitól, azonban 1817. megint megválasztották képviselőnek s mint ilyen egyik vezére lett a szabadelvü ellenzéknek. 183. Lajos Fülöp igazságügyi miniszterré és főpecsétőrévé tette; állásáról azonban hat hónap mulva a miniszterium szabadelvü tagjaival együtt lemondott, hogy az ellenzék táborába visszatérjen. Ez időtől fogva több izben viselte a kamara elnöki tisztét. 1848 febr. 24. D. ült a képviselőház elnöki székében, midőn a köztársaságot kikiáltották, s az ideiglenes kormányt megalakították, melynek elnökévé is tették. Az alkotmányozó gyülés tanácskozásaiban buzgó részt vett és 1848 dec. elején az ideiglenes államtanács tagjává választották. 185. aláirta azt a nyilatkozatot, mely a választási jog megszorítását elitélte. Az államcsiny után teljesen visszavonult a politikától. 1881. Neubourgban emlékszobrot emeltek tiszteletére. Összes művei a Collection des économistes c. vállalatban jelentek meg 1846. V. ö. Grande Encycl. XV. 88. l.
2. D. Péter, francia dalköltő, szül. Lyonban 1821 ápr. 23., megh. St. Etienneben 1870 jul. 25. Les deux anges (1842) költeményét a francia akadémia megkoszoruzta s a Dictionnaire de l'Académie szerkesztőségében adott neki állást, hol D. 1847-ig maradt. Ebben az időben Des boeufs (1846) c. költeménye s Les paysans et les paysannes c. alatt összegyüjtött dalai és románcai révén nagy népszerüségnek örvendett. A februáriusi forradalom után a szocializmushoz szegődött s ilyen szellemü verseket irt (Le chant des nations; Le chant des ouvriers stb.); emiatt 1851. hét évre Lambenaba számkivetették. Dalai, melyekhez maga csinálta a dallamokat is, összegyüjtve Cahier des chansons; La muse populaire (uj kiad. Páris 1871) és Chants et chansons (3 köt. 1852-54; 9. kiad. 1841) c. alatt jelentek meg.
3. D. Péter, De l'Étang grófja, francia tábornok, szül. Chabanaisban 1765 jul. 14., megh. Párisban 1838 febr. 16. 1787-ben belépett a hollandi szolgálatban álló francia légióba, 1791. pedig a francia hadseregbe. Miután Dünkirchent York támadása ellen sikerült megmentenie, dandártábornokká nevezték ki, a direktorium alatt pedig a topográfiai hivatalnak fejévé és a hadidepôt igazgatójává tették. Fructidor 18. megfosztotta állásaitól, de brumaire 18. Napoleon érdekében résztvett az államcsiny végrehajtásában; 1800. kitünt Marengónál s ez év őszén mint Piémont kormányzója Toszkánába tört, hol ideiglenes haderejét Pozzoló mellett legyőzte. 1804. Napoleon grófi rangra emelte, 1805. pedig a németországi hadsereghez tette át, melynek soraiban Ulm mellett kitünt. 1806-7. a poroszok ellen harcolt s lényeges része volt a friedlandi győzedelemben (1807 jun.). 1808. egy hadosztály élén Cordováig üzte a spanyol felkelőket, de ekkor szerencséje elhagyta; a fölkelők vezére, Castanos, Baylen mellett bekerítette és fegyverletételre kényszerítette. Emiatt Napoelon császár 1813-ig fogva tartotta. A Bourbonok visszatérése után hadügyminiszterré lett (1814), de a fogsága miatt elkeseredett s bosszuvágyó férfiu oly reakcionárius terveket koholt, hogy XVIII. Lajos kénytelen volt őt néhány hónap mulva elbocsátani. 1815-1830-ig Charente départementját képviselte a nemzetgyülésen, hol a szélső jobbpárttal szavazott. 1835. nyugalomba vonult. Művei közül megemlítendők: Lettre sur l' Espagne en 1808 (Páris 1823); Lettre sur la campagne en Autriche (1826).
Samu, vagy - mint általán nevezik, mióta a francia forradalom alkotmányozó gyülése e melléknevet adta neki: D. de Nemours, szül. Párisban 1739 dec. 14., megh. Amerikában 1817 aug. 7. 1763. egy kis értekezésével vonta magára Quesnay és Turgot figyelmét, kikkel azután állandóan igen szoros összeköttetésben állott. Minthogy a király kormánya a gabonakereskedés fölszabadításán gondolkozott, D. L'importation et l'exportation des grains (1764.) c. emlékiratot dolgozott ki, melynek fiziokratikus alaphangja azon királyi rendeletből is kitünik, amelynek kibocsátásánál alapul szolgál. 1765. A Jornal de l'agriculture, du commerce et des finances c. folyóirat szerkesztőjévé lett, amelyet erősen fizokrata szellemben vezetett. Ezért annyi támadás érte, hogy meg kellett válnia a laptól, amelyben Quesnaynek később Physiocrtie cimmel kiadott műve először látott napvilágot. D., miután Lemercier de la Riviére után megirta: De l'origine et des progrés d'une science nouvellejét (1768.), az Éphémerides du citoyen c. lap (l. Baudeau) vezetését vette át, s ebben izgatott a laissez faire politika mellett. Mirabeau köztársasági szinezetünek találta a lapot, melyet Terray betiltatott s D. a bádeni őgróf udvarába ment, hol 1773. adta ki: Table raisonnée des principes de l'économie politique c. hires munkáját. Innen Lengyelországba ment, honnan, midőn Turgot lett a miniszter, királyi parancs hivta vissza s Turgot fölhivására dolgozta ki: Mémoire sur les municipalités-jét. Turgot bukása után D.-t száműzték, ki akkor jutott ismét fontosabb szerephez, midőn az Angliával 1786. megkötött kereskedelmi szerződésre szabad kereskedelmi irányban erősen befolyt. Ugyanekkor a mezőgazdasági bizottságban, majd a noteblék gyülésén működött, mindenütt szabadelvü reformokat sürgetve. A forradalom idején Nemours választotta képviselőjévé s mindig a szabadelvüségnek mérsékelt, bár a formalizmusoktól nem ment hirdetője volt. A papirpénzrendszer s Mirabeau ellen intézett támadásait majdnem életével fizette meg, mert a tömeg 1790. megtámadta. Az alkotmányozógyülés feloszlása után D. a sajtó terén működött, s egyike volt XVI. Lajos legutolsó hiveinek, amiért Robespierre elfogatta. A direktorium alatt az ellenzéken volt s midőn száműzték, Amerikába vándorolt ki. Innen azonban viszatért Párisba, hogy mint a kereskedelmi kamara titkára, majd elnöke, izgasson Napoleon intézkedései ellen, s hogy 1809-1811. kiadja Turgot munkáit. Alkönyvtáros volt, midőn az 1814. ideiglenes kormány titkárává lett, de a száznapi uralom arra kényszerítette, hogy ujból Amerikába menjen. V. ö. Schelle: D. d. N. et l'école physiocratique (Páris 1888).
(ejtsd: düpon vájt), Károly Brock, francia nemzetgazdasági iró, szül. Rouenban 1807 dec. 17., megh. Párisban 1878 dec. 10. A semmiítőszéknél ügyvédeskedett, majd 1848. az igazságügyminiszterium főtitkárává nevezték ki. Nemzetgazdasági munkáit, amelyekben dacára annak, hogy individualisztikus alapon áll, némely ponton hajlik az állam-szocializmus felé, a külföld sokkal inkább méltányolta, mint saját honfitársai, akik inkább csak D. halála után adóztak elismerésükkel fejtegetéseinek. 1846. jelent meg: Essai sur les ralations du travail avec le capital c. műve, melyet (1847): De la suppression de l'impôt du sel et de l'octroi követett. Legfontosabb azonban: L'Individu et l'État (1857.) c. könyve. Nemzetgazdasági tanulmányaitól azonban politikai szereplése (1870. a decentralizáló-bizottság tagja volt) s politikai dolgozatai térítették el, amely utóbbiak közül: La Centralisation (1860); la Liberté politique (1864); Le progrés politique en France (1868) és Politique actuelle (1875) cimüeket említjük.
az azbeszthez hasonló ásvány, mely rostos tömegekben terem Duporth szerpentinjében (Cornwall, St. Austell mellett).
(csehül Doupov), város Kaaden cseh kerületi kapitányságban, 20 km.-nyire Karlsbadtól, (1890) 1591 lak., sörgyártással, fürészmalommal, a Zedtwiz grófok kastélyával.
(ejtsd: düprá), 1. Antal, francia kancellár, I. Ferenc első és legjelentékenyebb minisztere, szül. Issoireban 1463., megh. 1535. 1507. a párisi parlament elnöke lett. XII. Lajos emelte őt fel, de ő Angouléme-i Ferenc trónörökössel tartott. I. Ferenc 1515. kancellárrá tette. Ilyen minőségében tárgyalta I. Ferenc nevében Bolognában X. Leóval a konkordátumot, mely a francia szabadságot és a francia nemességet kiszolgáltatta a királyságnak. Hanem a parlamenttel D. mihamar ellenkezésbe jutott. A királyi kegy megszerezte neki a sensi érsekséget, 1527. pedig a biborosi kalapot s joggal nevezték őt a XVII. század két nagy kardinálisa előfutárjának. Ferenc távolléte és fogsága alatt (1525-26) a király anyjával D. vitte a régensséget. V. ö. Duprat: Vie d'A. D. (Páris 1857); Hanstaux: Études historiques (u. o. 1886).
2. D. Péter Pascal, francia publicista, szül. Hagetmauban (Landes) 1812., megh. Chiléből való visszatértében 1885 aug. 17. 1839. a történelem tanára lett az algéria-gimnáziumban; visszatérvén Párisban (1844), több szociál-demokrata lapnak és a Revue indépendante-nak volt munkatársa. A februári forradalom után, Lamennais társaságában megindította a Le peuple constituant napi-, és a La potitique du peuple c. hetilapot. Az 1848-ki alkotmányozó nemzetgyülésen a mérsékelt köztársaságiakhoz tartozott. Az ő indítványára hirdették ki Párisban 1848 jun. 24. az ostromállapotot s ruházták föl Cavaignac-ot diktátori hatalommal. Az 1851 dec. 2-iki államcsiny éjjelén elfogták s 1853. Franciaországból számüzték. Eleinte Brüsszelben élt, ahol: La libre recherche c. alatt irodalmi szemlét szerkesztett; utóbb Lausanneba költözött akadémiai tanárnak, s megindította a L'Économiste c. folyóiratot. III. Napoleon bukása után (1870 szept.) visszatért hazájába s a nemzetgyülésbe választatta magát, hol a szélső balpárttal szavazott. Később uj hetilapot indítot (Le peuple souverain), melynek szerkesztéséről azonban már 1872 febr. lemondott. Egyuttal azonban a Le nouveau Journal napilap szerkesztőségébe belépett. 1876-81. a képviselőháznak tagja, azután pedig chilei követ volt. Művei közül még megemlítendők: Essai historique sur les races anciennes et modernes de l'Afrique septentrionale (Páris 1845); Timon et sa logique (u. o. 1845); Les tables de proscription de Louis Bonaparte et ses complices (Lüttich 1853, 3 köt.); Les encyclopédistes, leurs travaux, leurs doctrines et leur influence (Brüsszel 1865); La conspiration contre les petits états en Europe (1867); Les révolutions (1870); Frédéric Bastiat (uj kiadás 1878); L'esprit des révolutions (1879, 2 köt.). V. ö. Nigoul, Pascal D. (Páris 1867).
(ejtsd: düpré) Henrik, francia festő, szül. 1841. Katona akart lenni, de 1859. leesvén lováról, lábát törte és ekkor festő lett. Pils és Cogniet tanítványa, de mint ilyen is katonákkal foglalkozott: majdnem kizárólag katonai jeleneteket festett, gyakran humoros fölfogással. Legnépszerübbek: A három uralkodó találkozása a longchampi térségen 1867 jun. 6. (1868); A waterlooi ütközet (1870); Főőrség Páris környékén, az ostrom alatt (1872); La Ronciére Le Noury tengernagy és Ducrot tábornok látogatása az előőrsöknél az ostrom alatt (1878); A humoros tőkepénzes (1879); legnagyobb föltünést keltett azonban Eugénia császárné szökését Párisból a köztársaság kikiáltása után ábrázoló festményével (1884).
(ejtsd: dü-), 1. Gyula, francia festő, szül. Nantesban 1812., megh. Párisban 1889 okt. 8. Eleinte a sévres-i porcellángyárban dolgozott, de már 1831. a párisi Salonban 5 tájképével némi föltünést keltett; utóbb otthagyta állását és teljesen a tájképfestésre adta magát. Kifejlett egyénisége mellett Constable hatását mutatja 1835. kiállított két képe, a Pacage dans le Limousin és Southampton környéke. A megkezdett uton maradt hosszu, munkás, magábavonult élete végéig. Rousseau Teodorral és Corot-val D. foglalja el a legkiválóbb helyet a francia tájképfestés történetében; ő egyik dicsőséges képviselője a fontainebleau-i iskolának, mely az u. n. «paysage intime»-t érvényre juttatta.
2. D. János, olasz szobrász, szül. Sienában 1817., megh. Firenzében 1882. Először fafaragó atyjával dolgozott, azután Firenzében Bartolini tanítványa lett. Első sikerét Megölt Ábel-ével aratta (1842), ennek és 1845. készített Kainjának bronzöntvénye a firenzei Pitti palotában van; Giottó és Szt.-Antal szobra az Uffizi gyüjteményben, II. Piusé és a sienai San Domenico templomban. 1856. a Canova-féle VI. Pius-siremlék h atása alatt az allegoriára adta magát; ebből az időből való a Busuló Sappho, Ferrari Corbelli grófné siremléke a firenzei San Lorenzo-templomban, a Fáradt bacchansnő, A gyermek Bacchus, a Kereszt diadalát ábrázoló nagy allegórikus domboru műve a firenzei Sta Croce templomon (1859). 1865-ben fejezte be gyönyörü Pietá-ját a sienai Misericordia temető számára. Legnagyszerübb műve a turini Cavour emlékszobor (1872). Cavour fölemeli Olaszországot, 10 hatalmas, allegorikus, de amellett realisztikus alak veszi körül. Irta a Pensieri sull' arte e ricordi autobiografici c. könyvet. V. ö. Frieze, The art life of G. D. (London 1886).
(ejtsd: düpré) Gilbert Lajos, francia tenorénekes, szül. Párisban 1806 dec. 6. Chronnál tanult; Olaszországban már mint hirneves operaénekes tökéletesítette képességeit 1828-37-ig s ezóta mintegy 20 éven át a párisi nagy operában csodálták ragyogó, hajlékony és hatalmas hangját s nagy énekművészetét. 1842-50. a konzervatórium énektanára volt; 1845. megjelent énekiskolája: L'art du chant cimen; érdekes a Souvenirs d'un chanteur c. 1880. megjelent könyve. - Neje, szül. Duperron s leánya, Karolina, 1856 óta van der Heuvel-né (szül. Firenzében 1832., megh. Pauban 1875 ápr. 11.), ünnepelt énekesnők voltak.