(Oroszból vett szó, a.m. ostoba.). Népies kártyajáték, melyet legfölebb négyen, de hárman és ketten is játszhatnak. Minden egyes játkosnak megvan a maga tromfja s mindegyik azon iparkodik, hogy mentül kevesebb ütést kelljen elvinnie. Akit végül arra kényszerítenek, hogy az összes ütéseket elvigye s a kártya mind nála legyen: az marad a D. Ennek aztán egy kártyával néhányszor az orrára ütnek.
l. Agyvelő.
1. Ágost, spanyol kritikus és irodalomtörténész, szül. Madriban 1789 okt. 14., megh. u. o. 1862 dec. 1. Filozofiát, jogot, történelmet tanult és sokat foglalkozott a külföldi és spanyol irodalommal. 1817. Valladolidban ügyvéd volt, 1821-23-ig a tanügyigazgatóságnál hivataloskodott, 1834. titkára lett annak a hivatalnak, mely Spanyolországban a nyomdákra és könyvekreskedésekre gyakorol felügyeletet. 1836. a madridi kir. könyvtár főkönyvtárosa, 1854. igazgatója lett. Ugyanekkor a spanyol akadémia is tagjává választotta. 1855. a magánéletbe vonult vissza. Irásaiban arra törekedett, hogy a spanyol szinműirást a francia hatás alól felszabadítsa, a nemzeti érzületet ébressze és az érdeklődést a népies költészet felé terelje. Művei: Discurso sobre el influjo, que ha tenido la critica moderna en la decadencia del teatro antiquo (Madrid 1828, névtelenül); Las tres toronjas del vergel de amor (u. o. 1816) stb. a Biblioteca de autores espanoles cimü vállalatban (10. és 16. köt.) Romancero general (u. o. 1828-32., 5 köt., 2. kiad. 1849-51)., 2 köt.,) cimen mintegy 2000 románcot bocsátott közre és Talia espanola cimen (u. o. 1834, 3 köt.) ó-spanyol komédia-gyüjteményt adott ki.
2. D. Károly, francia festő, szül. Lilleben 1837., először szülővárosában Souchon tanítványa volt, majd Párisbn és Rómában képezte ki magát. Nagy sikert aratott 1865. Rómában festett Gyilkosával, melyben már igazi drámai erő nyilatkozik. Ezután Spanyolországban főleg Velasquez műveit tanulmányozta: az ő hatása látszik meg rendkivül jellemző, energikus, merész szinezésü arcképein, melyek többnyire előkelő hölgyeket és gyermekeket ábrázolnak, igy a hires Keztyüs hölgy (saját nejének arcképe), Feydeauné, Vaudal grófné, Girardin Emilné és saját gyermekeinek képei. A Nyár vége, Krisztus sirbatétele (1881), a Vizió (1883), Andromeda (1887), Bacchus (1889), főleg azonban a Gloria Mariae Medici c. apoteozisszerü mennyezet-festménye (Louvre) legjellemzőbb művei.
(ejtsd: düránsz), a régiek Druentia-ja, 380 km. hosszu mellékfolyója a Rhône-nak Franciaország DK-i részében. Mint kis patak a Genévre-hágón, a Château-Jouan (2514 m.) lábánál ered és mindjárt fölveszi a nálánál 10 km.-rel hosszabb Claréet v. Clairéet, azután a Cerviérest. Kilépvén a bessée-i szorosból, beleszakad a Pelvouxról jövő Gyronde, azután a Guil, az Ubaye. A Hautes-Alpesba département elhagyása után Basses-Alpesba lép át, a Buech-sel, Bleonne-nal, Asse-val és Verdonnal bővül, határul szolgál Vaucluse és Bouches-du-Rhône közt, fölveszi a Calavont és 4-5 km.-nyire Avignontól két ágban, amelyek a Courtine szigetet fogják körül, torkollik. Mint rohanó hegyi folyó csak egyes részeiben tutajozható. Vizét több csatorna táplálására használják; ilyenek: a marseillei, crapponnei, az Alpines-, a Carpentras- és a Quinson-csatorna.
durhó v. dobzó (növ., duracinus), a mandolfélék, különösen a szilva meg a barack gyümölcsének keményebb húsu fajtája, amelynek a husa csonthéjától nem válik el, ellentétben a magvaváló fajátéval.
(Durelsdorf), nagyközség (előbb rend. tanácsu város) Szepes vmegye tárai j.-ban, (1891) 592 német és tót lak., szeszgyárral. Egyike volt a 16 szepesi városnak.
1. (ejtsd: düran) Alice Mária Celestina, franc. irónő (álnéven Henry Gréville), szül. Párisban 1842 okt. 12. Apját (Fleurry) 1857. a szt.-pétervári egyetem tanárává nevezték ki s ő elkisérte oda s ott férjhez ment D. tanárhoz. Az orosz lapokban már több novellát közölt, mikor 1872. visszajött Franciaországba s Dosa (1876; 66-ik kiadás 1890) cimü, valamint L'expiation de Savély (1876) c. regényeivel nagy feltünést keltett. Dosiáját az akadémia 1878. a Montyon-dijjal koszoruzta meg. További regényei: La princesse Ogherof (1876); Les Koumiassine (1877); Les épreuves de Raissa (1877); Marier sa fille; Adriadne; Perdue; Rose Rozier (1882); La second mére; Louis Brevil (1883); Un mystére (1890); Le passé (1890); Aurette (1891); L'héritiére (1891); Péril (1891); Le marie d'Aurette (1892) stb.
2. D. Mortimer, sir, angol diplomata, szül. 1850. 22 éveskorában Keletindiában állami szolgálatba lépett, 1879. Roberts tábornok titkára lett, 1880. pedig az alkirály hivatalba, 1893 szept. pedig azzal az épen oly fontos, mint kényes feladattal küldték Afganisztán emirjéhez, hogy azzal, ki idáig mindig az oroszokhoz szított, szövetséget kössön. Egyelőre még csak azért érte el, hogy Abdurrhaman emir beleegyezésével nagyobb küldöttség élén, Kabulba jöhetett, ahol az emir és legidősb fia szokatlan barátsággal fogadták.
(ejtsd: -klé) Alfréd, francia mérnök, szül. 1841., megh. Párisban 1888 ápr. 30-án. Nagy tevékenységet fejtett ki a Szajna tisztítása körül. Az ő tevékenységének köszönheti Páris, hogy a város összes kivezető csatornái nem a Szajnába, hanem a mezőkre fognak vezetni. Főmérnöki hivatalos teendői mellett D. tanárkodott is a hidak és országutak iskolájában, valamint a széptudományok intézetében. Szakiratait, tervezeteit az Annales des Ponts et Chaussées-ban adta ki 1867. A párisi akadémia 1885. a Montyon-dijjal jutalmazta egy tanulmányát: A tifusz-járvány Párisban 1882.
Vilmos, skolasztikus bölcsész, kit vitatkozó ügyessége miatt doctor resolutissimusnak neveztek, domonkosrendü szerzetes, 1313 óta tanít Párisban, 1318-ban Puy en Velay püspöke, 1326. meaux-i püspök; meghalt 1332. Eleinte heves thomista (aquinoi Tamás követője), később Occamhoz hasonlóan a Thomismus ellenfele. Vajjon Occam után indult e reakcióba, nem határozható meg bizonyossággal. Occam 1320. tanított Párisban, Durand valószinüleg már előbb is. Mindenesetre a skolaszticizmus fontos fordulatának egyik vezérlő alakja.
Emil Alix, francia iró, szül. Montpellierben 1838 ápr. 13. Miután 20 évig Szt.-Pétervárott mint az irodalomtörténet tanára működött 1872. visszatért Párisba és számos értekezésben értékesített Oroszországban szerzett tanulmányait. Az ujabb orosz irók műveiből is fordított franciára. 1885-86. a kormány Amerikába küldötte tanulmányutra. Kiadta továbbá a: La galeria française de l'académie des beaux-arts de St. Pétersburg (1871), 1866. pedig a Recherches étymologiques cimü művet. A Nature és Revue scientifique-ben meteorologiai dolgozatokat szokott közölni.