Zsinnához tartozó telep Szeben vmegye szerdahelyi j.-ban, 1445 m. magasságban; mellékvámhivatallal (Dús-Szerdahely); a nagyszebenieknek primitiv klimatikus gyógyhelye.
István, szerb cár, a nemanja-házból, (mely 1192. került uralomra), miért IX. Nemanjié nevet is viselt; uralkodott 1336-1356. korában délkeleti Európa leghatalmasabb fejedelmének egyike, jeles hadvezér, uralkodó és törvényhozó. Kantakuzenos János trónkövetelőt 1341. a bizánci trónra helyezvén, ettől ennek fejében fontos városokat és területeket vett át, de viszályba keveredvén vele, elfoglalta Makedóniát, megverte a bizánci császár által segítségül hivott ozmán törököket és magyarokat, elfoglalta Belgrádot és Boszniát s az országot saját kormányzata alá vette. 1347. a raguzai köztársaság által védnök gyanánt elismertetve, meghódította Albánia egy részét, hatalmába kerített Bulgáriát is s cári és «római császári» cimet vett fel. Országa papjai által Pheraeben zsinatot tartván, külön szerb patriarchát választatott általuk. A földmívelést, ipart, kereskedelmet nagy virágzásra emelte a különben rövid éltü cári birodalomban.
Cornelis, hollandi festő, szül. Haarlemben 1660., megh. u. o. 1704. Ostade A. legfiatalabb tanítványa, minden tekintetben annyira megközelítette mesterét, hogy nem egy festményét annak tulajdonították. Szinezése mégsem olyan tökéletes, jellemzése nem olyan biztos, mint azé; alakjai is nyugtalanabbak, gyakran majdnem torz képek. Nagyon szeret parasztházakat, falukat festeni, jókedvü, mulató népükkel. Ilyen az amsterdami muzeumban levő egyik képe, a Falusi búcsú; ugyancsak ott van kitünő festménye, a Halvásár; a drezdai képtárban és a szt.-pétervári Ermitageban is több képe látható. A budapesti orsz. képtárban levő Dorbézoló társaságot ábrázoló élénk, kitünő szinezésü festménye (283) nagyon emlékeztet mesterére. Rézmaratásai nagyon szellemesek és elevenek.
1. János Jakab, ném. iró, szül. Celében 1725 febr. 12., megh. Altonában 1787 dec. 18., hol 1767 óta az angol s német nyelv, 1771 óta a filozofia és matézis tanára volt. Tanító költeményei: Die Wissenschaften 81752) és Der Tempel der Liebe (1758) költőietlenek s szárazok. Komikus époszban: Das Toppé (1751) és der Schosshund (1756) Popét utánozza, kinek műveit németre fordította (1758-63, 5 köt.). Prózai művei közül legnagyobb tetszésben részesültek: Moralische Briefe zur Bildung der Herzens (1759. 2. kiad. 1772, 2 köt.), melyek francia, holland, dán és magyar nyelvre (Báróczi Sándortól 1814) is lefordíttattak, és: Briefe zur Bildung des Geschmacks (1764-73, 2. kiad. 11773-79, 6 köt.). Schilderungen aus dem Reiche der Natur und Sittenlehre (1757-60 4 köt.) c. művét részben magyarra fordította Ivánkai Vitéz Imre: A tiszta és nemes szeretet ereje (Kassán 1789). Levélalakban irt regényei: Geschichte Karl Ferdiners (1776-80, 2 köt.) és Die Pupille (1798). Középszerü költő, rossz fordító, lapos iró, igy jellemezte őt mát Lessing.
2. D. Sándor, badeni államférfiu, szül. a Haardt lejtőjén fekvő Neustadtban, 1789 jan. 27., megh. 1876 okt. 27. 1805 óta Collini nagybátyjának, a badeni hercegség ügyvivőjének házában élt Párisban, hol különösen mennyiségtan-, természettan- és modern nyelvekkel foglalkozott, 1807-1810-ig pedig Heidelbergában tanult. 1815 óta a badeni pénzügyi minisztériumban, 1818-25 pedig a külügyi minisztériumban dolgozott. 1825. vám- és kereskedelmi szerződést kötött Svájccal, mire Bernbe nevezték ki követnek. 1834. müncheni követ lett; 1838. a frankfurti szövetséggyülésre küldték s 1840. egyuttal rendkivüli belgiumi követté is kinevezték. 1843. külügyminiszter lett s mint ilyen szabadelvü, nemzet irányt követett. Az 1849. májusi forradalom visszalépésre birta, de 1850. megint bejutott a képviselőházba. 1851. gyengélkedése miatt képviselői mandátumáról lemondott, s Heidelbergában telepedett le, hol irodalmi és művészeti hajlamainak élt. Eiselein közreműködésével kiadta Lesage: Historischer Atlas c. művét (Karlsruhe 1825) s több váfolatot irt feleletül ultramontán röpiratokra. Ilyenek: Zur Pathologie der Revolutionen (1852); és Das Reich Gottes und Staat und Kirche (1854). A müncheni akadémia 1846. tiszteletbeli tagjává választotta.
Ferenc, a magyar szabadságharc pénzügyminisztere, szül. Radovesnicen, Bilin mellett Csehországban 1797., megh. Csornkovecen 1873 okt. 27. Már gyermekkorában Magyarországra került; Budán, Egerben és pesten tanult és a hivatalos pályára lépett. Szorgalma és képzettsége által annyira megnyerte Gr. Majláth József kincstári elnök kegyét, hogy ez maga mellé vette tollnokul, midőn kir. biztosul kiküldetett fiume és a tengermellék visszakebelezésére. Innét mint kamarai fogalmazó jutott vissza Budára; ott titkárságig emelkedett, azután a kancelláriánál lett titkár, végre résztvett az államtanácsnál, a monarchiának akkor legfőbb és legfontosabb közigazgatási hatóságánál. Ott tevékenysége által igen nagy befolyásra tett szert; Széchenyinek közgazdasági tervei keresztülvitelénél leginkább vele volt dolga. Polgári származása dacára 1845. a m. kir. udv. kamara alelnökévé neveztetett ki. E méltóságban találta őt a márciusi átalakulás, amidőn Kossuth mint pénzügyminiszter, a tapasztalat kiváló szakférfiut hivta meg maga mellé államtitkárnak. A régi rendszer próbált hivatalnoka bevált a forradalmi viszonyok közt is, s minthogy minisztere másfelé volt elfoglalva, valójában ő vezette az egész nagyfontosságu tárcát. Bár multjánál és koránál fogva épen nem volt forradalmi szellemü, elvállalta Kossuth kormányzósága alatt a forradalmi kormányban a pénzügyminiszteri tárcát. A temesvári csata után ő is menekülni igyekezett, de az arad-lugosi országuton feltartóztatták, s igy a vele levő irattal s kincstárral (körülbelül 5 millió frt), megadta magát az osztrák seregnek. Haditörvényszék elé állították, de csak rövid ideig szenvedett fogságot. Életét teljes magányban végezte. Abban a fekete könyvben mely Ács mellett Klapka birtokába jutott, és melyet Horváth Mihály látott, neve mellé az volt jegyezve: teljesen igazolt. Másrészt Kossuth teljesen meg volt elégedve működésével és nem szenved képséget, hogy a forradalom alatt a a lehető legjobban kezelte a pénzügyet, a régi osztrák bürokrata pontosságával s lelkiismeretességével. V. ö. Lukács Béla. A forradalom pénzügyei.
(ejtsd: duze) Eleonora, ol. szinésznő, szül. Viverganoban 1859 okt. 3. (mások szerint Vicenzában 1860). Nagyatyja és atyja is szinészek voltak és ő maga is gyermekkora óta otthonos a szinpadon. Felnövekedvén, a Rossi Cézár társulatához szegődött, mellyel Oroszország vidéki szinpadjain és Rómában is játszott, sőt bejárta Nyugat-Európát és Amerikát is. 1880. e társulat egyik tagjának, Checchi szinésznek neje lett, de nemsokára tőle elvált, egyetlen, e házasságból született leánygyermekét később Drezda egyik nevelő-intézetében helyezte el. A 60-as és 70-es években még sok nehézséggel kellett küzdenie. A Bellotti-Bon Gyulától hirdetett és D. által elsajátított verizmus-nak akkoriban még sok ellensége volt és külső megjelenésével sem bilincselhette le a közönséget. Járása vontatott, termetet nem sugár, arca nem szabályos s hangja az a nemes egyszerüség, az a mesterkéletlen természetesség, mely játékát mindenekfölött jellemzi, Olaszország első szinésznőjévé emelték. D. nem keresi és nem hajhássza a hatást, nem komédiázik, hanem átéli s átszenvedi szerepeit, ebben rejlik diadalainak kulcsa. Mióta a 80-as években a Teatro Valleban (Rómában) a La femme de Caludeban magával ragadta hallgatóit, hirneve meg volt alapítva. Azután külön társulatot szervezett, mellyel Spanyol- és Oroszországba ellátogatott. 1891-92. telén szt.-Pétervárott annyira ünnepelték, hogy ennek hirére egy élelmes bécsi ügynök Bécsbe szerződtette vendégszereplésre. Miután (1892 febr.) itt is a legfényesebb sikert aratta, Budapestre jött, hol 1892 ápr. 27. a Kaméliás hölgyben meghódította a közönséget. Azután Németországban, Dél-Amerikában, Franciaország- és Angliában játszott társulatával és közben-közben Velencében a Campo S. Stefanón levő házában pihente ki fáradalmait. Budapesten azóta kétszer játszott, utoljára 1893. október és november 9. (Fedorában) egyszersmind el is bucsuzott. Hir szerint még Bécs- és Berlinben vendégszerepelt, de 1894 febr. 6. feloszlatja társulatát és visszavonul a magánéletbe. Jeles partnerje pedig Flavio Ando lovag más társulathoz fog szegődni.
szláv eredetü szó, mely a gyökéül szolgáló duša (lélek) szó vallomása és a D.-okról emlékező feljegyzések (v. ö. Ipolyi, Magy. Myth. 561. s. k.) tanusága szerint olyan szolgákat jelent, akiket a megholt végrendeletében, vagy már előzetesen életében szabadon bocsátott, illetőleg akiket az elhunyt örökösei szabadítottak föl és ajándékoztak szabad szolgákul vm. egyházi javadalomnak, leginkább kolostornak, azzal a kikötéssel, hogy a megholt halála évfordulóján lelki üdveért tort tartsanak. Amint a név mutatja, itt egy őseinktől a kereszténység felvétele korában elsajátított szláv szokással van dolgunk, amelyből bajos, Ipolyit követve, ősmagyar pogánykori szokásra következtetni; habár nem lehetetlen, hogy ilyennek asszimilációja is rejlik benne, vagy legalább, hogy hasonló vminek az emléke könnyítette meg e szláv szokás és intézmény átvételét. 1082. Peremartonban a veszprémi püspöknek már 3 ilyen ajándéktételre kötelezett szolgája volt. A Váradi Regestrum szerint Dénes mesternek, a szobrásznak fia, ugy szabadította fel Ürög nevü jobbágyát, hogy évenkint két misét mondasson s e célból a tora egy juhot, 30 kenyeret, 1-1 libát és kakast s 2 cseber bort, a papnak pedig 2 köböl gabonát s egy kakast adjon. Hogy számos örökös-misét alapítottak a főurak, a régi falvak Dusnok elnevezései is bizonyítják.
az ugyanily nevü járás székhelye Tiflisz orosz kormányzóságban, Transzkaukáziában, 54 km.-nyire Tiflisztől, 886 m. magasban (1886) 2041 nagyobbára örmény lak., gyümölcs- és szőllőtermeléssel, egy régi erősséggel.
Lipót, székesegyházi karnagy, egyházi zeneiró, szül. Csehországban Szupihorán 1833., honnan a 40-es évek végén szakadt Magyarországba s azóta hazánk művészeti érdekeit szolgálja Nyitrán, hol iskoláit is végezte s hol előbb mint kántortanító s magántanár működött, mig 1863. a nyitrai püspöki székesegyház karnagyául nevezték ki s manapság is ez állásában működik. Egyházi zeneműveinek száma tekintélyes s emellett több világi dalt, férfi- és vegyeskart is irt, melyek nagy része a 70-es években virágzott Fellegi V.-féle «Apollo» zenefolyóiratban látott napvilágot, melynek egyik legszorgalmasabb munkatársa is volt. Kiváló becsü ama nyolc szólamu pápai himnusza, melyet XIII. Leó pápa jubileuma alkalmára szerzett, s melyért a pápától kitüntetést is nyert.
D.-t inni a régieknél a. m. áldomást inni, valakire ráköszönteni a poharat; (szláv eredetü szólás: horvátul és szerbül na jedan dušsak popiti a. m. egy lélekzetre, azaz egy hajtásra kiinni. Innen aztán duskázni (Gyöngyösinél) és duskálnid a. m. dőzsölni, dorbézolni; duskás a. m. dőzsölni (utóbb sukálni annyit is tesz, mint vendégeskedni, bővelkedni, válogatni mindenben). «Régi duskatársod minden jó uracs» (Vörösmarty: Az unalomhoz). V. ö. Szarvas G. magyarázatát: M. Nyelvőr 1877. 105.