a latin ábécének ötödik, a magyarnak hetedik betüje. A görög E, e (epszilon, e-psilon, kopasz e vagyis rövid e) jegyéből származik, ez pedig egy feniciai betüből, mely lágy fuvóhangot jelölt (mint görög éta jegye, H, h, mely az ógörögben s a latinban megmaradt a h hang jeléül). Fölsorolásokban e az ötödik tagot jelöli (a, b, c, d, e.) Tréfás kivánság: Adjon isten három e-t, vagyis észt, erőt, egészséget. (Igy is: Adjon Isten három b.-t, három f.-et, három e-t: bort, buzát, békességet, észt, erőt egészséget, friss, fiatal feleséget. Rövidítések:

E, e római föliratokban s kéziratokban a. m. Ennius, emeritus, evokatus, egregius.

e mint számjegy a görögöknél = 5, e = 5, h =8. A rómaiaknál E egy ideig 25-et jelölt.

e a matematikában a természetes logaritmusok alapszáma.

E a kémiában a. m. erbium, a fizikában a. m. elektromosság (+ E és -E a. m. pozitiv és negativ elektromosság).

E a kompasszon és a nemzetközi meteorologiában a. m East (angolul) vagy Est (franciául, ném. Ost) kelet.

E a technologiában a. m. másodperc-méter-kilogram.

e.c. a. m. exempli causa (lat.), például.

e. g. a. m. exempli gratia (lat.), például.

e. o. a. m. ex officio, ex ofio (lat.), hivatalból.

e. p., névjegyeken a. m. en personne (franc.) személyesen.

E, mint pénzverdei jegy, osztrák pénzeken 1867-ig, a. m. Gyulafehérvár.

EMKE vagy Emke a. m. Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület.

E, é

hangok. E a legnyiltabb magas magánhangzó (l. Magánhangzók). Szabályszerüen váltakozik a ragozásban és szóképzésben a legnyiltabb mély magánhangzóval, vagyis a-val: tüzre-utra, körnek-kornak, fordulat-becsület. A rövid e-nek pontosan megfelelő hosszu hang az a magán hangzó, melyet az ęre szóban ejtünk (erre, v. ö. âra arra) s amelyet a népnyelv az ilyen szókban is ejt: elment v. ęment, ęvittük stb. Ez a hang ma legközönségesebb a palócság egy részében, de régente sok szót a többi nyelvjárás is evvel a hanggal ejtett, p. kéz, éjfęl, levęl, nehęz stb. Ma ezekben általánosan a zártabb é hangot ejtjük: kéz, fél levél, nehéz, de ha rövidítjük, ma is a nyilt e hangot alkalmazzuk: kezem, felez, levelet, nehezen. Némely nyelvjárás maiglan megkülönbözteti a kétféle é-t. Igy p. Debrecenben s Esztergomban azt mondják kéz, fél, levél, nehéz, ellenben fílek, szíp elíg, lílek tehát amely szókban már régente is zárt é volt, azokat e nyelvjárások ma í-vel mondják. Az é-nek megfelelő rövid zárt hang az az ë, melyet az embë, kendër, gyerëk, nyerë szók második tagjában és p. a mënet, tëhet, vëttem, ëlég szók első tagjában hallunk. Ilyen ë-vé rövidül az az é, mely már régente is zárt é volt (nem nyilt é), p. ëlég- ëlëget, lélëk-lëlkem. Ezt az ë-t azonban mai helyesirásunk nem különbözteti meg a nyilt e-től s az északkeleti és királyhágóntuli nyelvjárások legnagyobb része a kiejtésben sem tesz különbséget e két hang között. Az alföldi s az udvarhelyi nyelvjárások ë helyett rendszerint ö-t ejtenek: kéröm szépön (az ugynevezett ö-zés), l. Nyelvjárások.

E

A ma divó zenerendszerben a végleges c. hangrovat harmadik diatonikus és ötödik kromatikus foka. A hegedünek negyedik hurját is igy nevezik. Az olasz és francia nomenklaturában mi elnevezés alatt fordul elő.

Eads

(ejtsd: ídsz) Jakab B., amerikai mérnök, szül. Lawrenceburgban (Indiana) 1820 máj. 20., megh. 1887 márc. 8. - 1844. buvárharang-hajót készített, amely a tengerben elsülyedt gőzhajók rakományainak felkutatására való. Az ilyen hajókkal való kereskedés utján jelentékeny vagyont szerzett. 1861. a polgárháboru kezdetekor Washingtonba hivták, hol száz nap alatt nyolc kitünő páncélos járművet készített. Az ágyunaszádokon is tett ujítást. 1869. ő alkotta meg a St.-Louis melletti nagy Misszisszippi-hidat. Másik nagy műve a Misszisszippi torkolatának mélyen járó tengeri hajók számára való megnyitása volt. Azt a tervezetét, hogy a Misszisszippit árkokkal szabályozzák, csak részben vitték keresztül.

Eeagle

(ang., ejtsd: igl) a. m. sas. 1792 óta az É.-amerikai államok aranypénze = 10 dollár. Van fél és negyed E., 1849 óta pedig 2-ős és Kalifornia számára 5-ős és 9-es E. 1837 óta 9/10 finomságu aranyból verik. Értéke közel 50 korona.

Eaglehawk

(ejtsd: iglhak), város Victoria ausztráliai gyarmatban, Bendigo countyban, 165 km.-nyire Melbournetől vasut mellett (1891) 7315 lak., aranybányászattal.

Ealing

(ejtsd: íling), város Middlesex angol grófságban, 9 kilométernyire Londontól, vasut mellett (1891) 23 978 lak., szép nyaralókkal, őrültek házával.

Eap

Guap, sziget, l. Yap.

Earl

(ejtsd: örl), angol grófi cim, melyet a dán hódítás után, N. Kanut óta használnak Angliában a régi angol szász ealdorman cim helyett s egészen a XIV. sz. közepéig a legmagasabb rangot jelentette az angol nemességben. Később a herceg, és még később, 1386 óta a marquis cim, a harmadik fokra szorították le az E. cimet. Jelenleg e cim rendikitüntetés s birtokosát, mint a viscountot és bárót is a rhigt honourable megszólítás illeti meg.

Earlom

(ejtsd: örlöm) Rikárd, angol rézmetsző, szül. Londonban 1743., megh. u. o. 1822 okt. 9. Ő alkalmazta először az u. n. fekete modort a rézmetszésben. Lorrain Kolos után metszett, kinek: Liber veritatis-át 1799-804 (London 3 köt.) is kiadta. Azonkivül több németalföldi és olasz mester képeit metszette rézbe. Műveinek biráló megjegyzésekkel kisért jegyzékét Wessely adta ki (Hamburg 1889).


Kezdőlap

˙