1. Adolf, német romanista, szül. Casselben 1820 jun. 1., megh. Lipcsében 1890 jul. 1., hol 1863 óta a román filologia tanára volt. Előbb a marburgi egyetemnek volt tanára. Diez (l. o.) mellett a román nyelvek és irodalmak tudományának egyik nagyérdemü megalapítója, aki főleg a középkori irodalmak egymásra hatását és viszonyukat a latin irodalomhoz tanulmányozta. Főművei: Quellenforschungen aus der Geschichte Spaniens (1894); Handbuch der italienischen Nationalliteratur (1854); Entwickelungsgeschichte der französ. Tragödie, vornehmlich im 16. Jahrhundert (alapvető munka 1856); Tertullians Verhältniss zu Miancius Felix (1868); Allgemeine Geschichte der Literatur des Mittelalters (1874-87, 3 köt., e kitünő munkát franciára is lefordították). Wolf Ferdinándddal (l. o.) megalapította 1859. a Jahrbuch für rom. und engl. Litertur c. jeles folyóiratot, melybe sok értékes tanulmányt irt, főleg az angol és olasz miszteriumokról.
2. E. Frigyes Adolf, német könyvész, szül. Taucha szász faluban (Lipcse m.) 1791 jul. 9., megh. Drezdában 1834 nov. 13., hol 1825 óta könyvtárigazgató és utóbb a király magánkönyvtárosa volt. Előbb a drezdai könyvtár titkára és a wolfenbütteli könyvtár igazgatója volt. Sok kitünő könyvészeti munkát irt, melyek közül az Allgemeines bibliographische Lexicon (1821-30, 2 köt.) korszakosnak tekinthető. Egyéb művei: Torquato Tassos Leben (1819. alapos Tasso-könyvészettel), Die Bildung des Bibliothekars (1820); a drezdai könyvtár története és leirása (1822); Zur Handschriftenkunde (1825-27, 2 köt.), Kulturperioden des obersächsischen Mittelalters (1825); Überlieferungen zur Geschite, Literatur und Kunst der Vor- und Mitwelt (1825-27, 2 köt.) stb.
3. E. János Arnold, német költő, szül. Hamburgban 1723 febr. 8., megh. Braunschweigban 1795. márc. 19., hol 1748 óta tanár s utóbb udvari tanácsos volt. Mint lipcsei teologus, tagja volt a szász költők körének, mely a Bremer Beiträge néven ismeretes nagyjelentőségü folyóiratot adta ki; ezenkivül Gisekével (l. o.) 1747. Der Jüngling cimen külön folyóiratot adott ki. Főjelentősége nem önálló költeményeiben (anakreoni dalok, episztolák, tanitó irányu vegyes költemények), hanem fordításaiban van, melyekkel az akkor még kevésbé ismert angol irodalmat ismertette és ezzel a francia ízlés egyedurságával szemben a mélyebb és szabadabb angol szellem jótékony hatását a német irodalomra megindította. Fontosabb fordításai: Glover Leonidas-a (1749) és Young éjjeli elmélkedései (1760-71. 4 köt., 2 kiad. 1790-95. 5 köt.). Klopstock igen szeretette (szép ódáit is intézett hozzá), Lessing nagyra becsülte. Költeményei 1789. jelentek meg, második kötetüket a költő életrajzával Eschenburg adta ki, 1795.
4. E. Károly Egon, német költő, szül. Prágában 1801 jun. 5., megh. u. o. 1882 okt. 24. Jogot végzett s Fürstenberg herceg levél- és könyvtárosa, később jogtanácsosa és jószágigazgatója volt. Mint ilyen, vagy Donaueschingenben vagy a herceg csehországi birtokain élt. Gazdag költői munkásságot fejtett ki; előbb a dráma terén muló sikerrel, mert több szinműve, melyeknek tárgyait rendesen a cseh történetből merítette, tetszéssel került ugyan szinre Prágában, de nem tett maradandóbb hatást. Nyomtatásban csak Bretislaw und Jutta (1835) c. drámája jelent meg. Később, sokkal nagyon sikerrel, a lirai s főleg az epikai költészetet művelte: Gedichte (1828, 3. kiad. 1845); Ein Denkmal für Karl Egon von Fürstenberg (Szonettek, 1855), Fromme Gedanken eines weltlidhen Mannes (1859); Wlasta (1829, cseh-nemzeti eposz, melyről Goethe is, Eckermannal szemben, sok elismeréssel nyilatkozott); Das Kloster (idill 1833); Eine Magyarenfrau (1865) stb. Minden művét lirai lendület és szép nyelv jellemzik. Különösen sikerültek Uhland befolyása alatt irt balladái és románcai, mig nagyobb epikai művei szerkezet és jellemzés tekintetében kifogásosak s nagyon magukon hordják a ködös romantika kedvezőtlen hatását. Poetische Werke, 1877, 4 köt. Egyes költeményei magyarra is le vannak fordítva.
5. E. Károly, német festő, szül. Stuttgartban 1822., megh. Münchenben 1885. Főleg az Olasz-Franciaország meg Németalföldön tett utazásain képezte ki magát. Pompás szinezésü erdei képei közül az Erdő fürdő gyermekekkel és Amperthal Felső-Bajorországban a stuttgarti muzeumban van.
Károly József, német patologus, szül. Würzburgban 1835 szept. 21. - 1881 óta Halleban a hisztologia és az összehasonlító boncolástan tanára. 1859. avatták doktorrá, 1865. Zürichben a patologiai boncolástan tanárává nevezték ki, 1874;81 az ottani állatorvostani iskolában is tanította a patologiát. Műve (Schimmelbusch-sal együtt) Die Thrombose (Stuttgart, 1888) stb.
1. Eduárd Gusztáv, német politikus, szül. Gürlitzben 1840 jun. 12. Jogi és bölcsészeti tanulmányait a berlini és heidelbergai egyetemeken végezte s 1890-től tagja a német birodalmi gyülésnek, hol a szabadelvü párthoz tartozik.
2. E. Felix, német iró, szül. Berlinben 1812. jan. 26., megh. Arnsdorfban az Óriáshegységben 1884 jul. 7. Kezdetben biró, 1849 óta a természeti s büntetőjog magán-, 1854 óta rk. tanára volt Boroszlóban. Művei: Die Gestirne und die Weltgeschichte (1846. névtelenül, 3. kiad. 1874; lefordítatta angolra, de a fordító eredeti önálló művének adta ki, amiért is Voigts-Rhetz 1860 visszafordította németre), Versuche auf dem Gebiete des Naturrechts (1852); Über Gut und Böse (1855), Walter Scott (1860, 2. kiad. 1870, több nyelvre lefordítva); Lord Byron (1862, 2. kiad. 1879); Geschichte des perussischen Staats (1866-73, 7 köt.); Jugenderinnerungen eines alten Berliners (1878).
Balázs, XVI. sz.-beli bécsi könyvnyomtató, ki 1573. az első prózai regényes elbeszélést adta ki magyar nyelven: Poncianus historiájá-t, mely a hét bölcstől tanított Diokletianus történetét adja elő. A könyv gót betükkel volt nyomtatva és Eck grófnak ajánlva. V. ö. Beüthy: Szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban.
német zenész testvérek; E. Trangott Miksa, szül. Weimarban 1775 okt. 27., meghalt Rudolstadtban 1831 dec. 2., mint hercegi zenekarnagy; 100-nál több szerzeménye (dalművek stb.) közül ma egy sem élvezhető. Öccse Károly, szül. Weimarban 1786 nov. 10., megh. u. o. 1868 márc. 2. Hegedüművész, de 3 operát, fuvola-versenyművet, vonósnégyest stb. szerzett s e tehetsége felől Goethe (Zelterhez irt leveleiben) sokat tartott.
l. Erzsébetváros.
(növ.), 1271-iki okiratban említett szó, a. m. varjutövis (Rhammus cathartica), de helyesebben a Békés vmegyében ma is élő kutya; l. o.
v. ebfarkperje (növ.), l. Fésüpázsit.
v. kutyafejü majom, v. pávián (állat, Cynocephales), a keskenyorru majmok (latarrhini) egyik neme, melyet erős, zömök termet, rövid fark, a kutyára emlékeztető fej, nagy pofazacskók és nagy rendesen élénkszinü ülőgumók jellemeznek. Az E.-k Afrikában és Ázsiában kisebb-nagyobb társaságokban élnek, nem fákon tartózkodnak, mint a többi majmok, hanem a földön s kiválólag sziklás helyeket kedvelnek. Ismertebb s állatkertek és seregletekben gyakran látható fajai: a mandril v. kékpatáju pávián (C. murmon L.), a sörényes p. (C. hamadryus L.) s a közönséges p. (C. babuin Desm.). L. Majmok.
(állat, Canidae), a ragadozó emlősök (Carnivora) rendjének egyik családja. Az E. feje kicsiny, hegyes arcorru; lábaik karcsuk, magasak, az elsők rendesen 5, a hátsók mindig 4 ujuak; ujjaik nem huzhatók vissza; fogazatuk: 1.3/3, c. 1/1 m. (leggyakrabban) 6/7; felső metszőfogaik nagyobbak mint az alsók, amazoknak koronája 3, az utóbbiaké 2 karélyu, külső metszőfogaik a többinél valamivel nagyobbak, csaknem a szemfogakhoz hasonlók; szemfogaik nagyok, kúpos koronájuk sarlóalakuan hajlott; felül a 4-ik alul az 5-ik zápfoguk a többinél jóval nagyobb (szakítófog); farkuk hosszu, bozontos szőrözetü; az E. jó futók, fára mászni nem tudnak; szaglásuk rendkivül éles. Táplálékuk kiválólag hus, de a növénytáplálékot sem vetik meg egészen s általában kevésbé vérengzők, mint a macska- és nyestfélék. Az E. az egész földön el vannak terjedve; az ausztráliai vadkutya, a diugo (Canis diugo Blumb.) azonban e földrésznek nyilván nem eredeti lakója, hanem csak elvadult. Az E. családjában két nem, a Canis és Otolyon nem tartozik; az utóbbi nemnek egyetlen faja a kelet-afrikai O. carber Licht.; az előbbi (a Canis) nem számos fajból áll, amelyek szembogaruk alakja szerint két csoportra a farkasok és rókák csoportjára oszlanak. A farkasok szembogara kerek; ide tartozik a farkas (Canis lupus L.), a házi kutya (l. kutya, C. familiaris L.), a közönséges sakál (l. o. C. aureus Boip.), a nyerges sakál (C. masomolas Schosb.), a prairie-farkas (C. latians Sm.), a hiénakutya (C. pictus Desm.) stb. A rókák (l. o.) szembogara függőleges rés, mint a mácskáé; ide tartozik a közönséges róka (C. vulpes L.), a sarki v. kék róka (C. lagupus L:), a sárgaróka v. korzák (C. Cursac L.), a hosszufülü r. v. fennek (C. cerdo L.) stb.