(Ekkehart), több szt. galleni szerzetes neve, 1. E., a szt. galleni kolostor dekána, megh. 973., a Waltharius cimü költemény szerzője, melyben aquitániai Walter és szeretőjének, Hildegunda burgundi hercegnőnek a hunok országából való futását énekelte meg. Ezt a költeményt Peiper adta ki Berlinben (1873). E. I. hiteles adatok szerint négy unokaöccsét is szerzetesnek szentelte ugyancsak Szt. Gallen kolostorában. Ezek: E. II. és III., továbbá Purchart apát és Végre Notker Labeo krónikás. 2. E., másként E. palatinus magára vonta Hadvig hercegnő, Burchart sváb herceg fiatal özvegyének figyelmét, ki őt azután Nohentwiel várában tanítóul maga mellé fogadta. Később a császári udvarhoz került, hol - a monda szerint - II. Ottó nevelésére is befolyt. Megh. Mainzban, 990 ápril 23. Ezt az E.-t választotta Scheffel Ekkehard regényében főhősének. E.-től nehány latin vers maradt reánk. 3. E. diakonus volt a szt. galleni kolostorban. - 4. E. szül. 980 körül, megh. 1060 körül. Notker tanítványa, mint latin költő és a szt. galleni kolostor krónikása emelkedett hirnévre. Ebben a krónikában, melynek cime: Casus monasterii Saneti Galli elmondja a kolostor történetét egészen 972-ig, még pedig több helyt mesésen, másutt pedig célzatosan. Ez a krónika, melyet E. IV. 1047 és 1053 között készített, hazai történetünket is érdekli, amennyiben E. IV. meglehetősen részletesen elmeséli abban a kalandozó magyarok látogatását, kik 925. a szt. galleni kolostort is meglepték és abban kincsek után kutattak. E részlet főhőse Heribald nevü hóbortos barát, ki társainak menekülése után visszamaradt a kolostorban és ki azután a jókedvü magyarokkal együtt evett-ivott meg énekelt. Az egész jelentés érdekes adalék a vezérek korabeli őseinknek szokásaihoz.
Temisztokles, német festő, szül. Athénben 1842., Düsseldorfban Achenbach Oswald tanítványa volt, résztvett a Franciaország ellen intézett hadjáratban, 1871 óta teljesen a tájképfestésre adta magát és tanulmányutakat tett Angol- és Franciaországban, Európa déli részében, Skandináviában sőt Izlandban is. Különösen szeret tengeri képeket festeni, de kitünők norvég tengerparti és hegyi képei is (Naerő-Flord; norvég vizesés 1891 stb.). 1882. festette Berlinben a Jeruzsálemet föltüntető panorámát, valamint ő festette több panorámának a tájképi részét. A szinezés gyönge oldala.
az Ocker 26 km. hosszu jobboldali mellékfolyója a braunschweigi hercegségben; a Brockenen ered, Schladennál torkollik.
Sándor, német anatomus és antropologus, szül. Freiburgban 1816., megh. 1887 május 20., oklevelét u. o. 1837. nyerte el. Tanári pályáját Heidelbergában kezdte meg, mint a boncolástani tanszék proszektora, 1844. már Bázelben működött, mint a boncolástan és élettan rendes tanára. Számos dolgozata és buvárlata, melyek többnyire mind az anatomia és élettan köréből vannak merítve, gazdag munkásságáról tesznek tanuságot; legjelesebbek ezek közt: Physiolog. Untersuchungen über die Bewegungen des Gehirns und Rückenmarks (Stuttgart 1843); Der feinere Bau der Nebennieren (Braunschw. 1846, 2 táblával); Die Hirnwindungen des Menschen (Braunschweig 1869; 2. kiad. 1883) cimü dolgozatai. 1865. belépett az Archiv für Anthropologie szerkesztőségébe, mely folyóiratot sok eredeti közleményével gazdagította.
János Pélter, német iró, Goethe titkára, szül. Winsen hannoverai faluban 1792 szept. 21., megh. Weimarban 1854 dec. 3., hol 1823 óta Goethe titkára s annak halála után udvari tanácsos és a nagyhercegné könyvtárnoka volt. Ifjukorában nyomorusággal küzdött s sokáig dijnok volt; 1813. résztvett a szabadságharcban, mire Hannoverában hivatalnok lett, és bár már 25 éves volt, végig járta a gimnáziumot s Göttingában irodalmi tanulmányokat folytatott. Beiträge zur Poesie, mit besonderer Hinweisung auf Goethe (1832) c. könyve figyelmessé tette reá Goethét, aki magához vette és munkáinak összes kiadsánál segédül alkalmazta. Főműve: Gespräche mit Goethe 1823-32 (1836-48, 3 köt.), mely Goethe élet- és jellemrajzához rendkivül fontos anyagot tartalmaz. Ugyanő szerkesztette Goethe legismertebb, 40 kötetes kiadását (először 1839-40). Saját költeményei (Gedichte 1838) középszerüek. Róla irt Rollet, Erinnerung an E. (Chronik des Wiener Goethevereins 1887).
járási székhely Schlezwig porosz kerületben, 28 km.-nyire Kieltől, a Keleti-tenger ugyanily nevü öblénél, vasut mellett, 81890) 5896 lak., halászattal és élénk gabonakereskedéssel, 1813 dec. 7. Wallmoden orosz vezér diadalt aratott a dánokon; 1849 ápr. 5. pedig kikötőjében a német hajók győzedelmeskedtek a dán flottán.
az Äland-szigetek (l. o.) egyike 83 km2 ter., 1196 lak. Eckerö-Storby főhellyel.
Kristóf Vilmos, dán festő, szül. Varnaesben (Schleswig) 1783., megh. Kopenhágában 1853. Tanulmányait a kopenhágai akadémián végezte, beutazta Olasz- és Franciaországot, 1819. a kopenhágai akadémia tagja, majd tanára lett. Első nagy műve: A vörös tenger Mózes parancsára elnyeli a fáraó seregét (1817), ezt követte Baldur halála c. nagyszerü kompoziciója az Edda, Axel és Walburg Oehlenschäger nyomán. Hiresek a kopenhágai trónteremben és a christiansborgi kastélyban festett dán történeti freskóképei. Tengeri képeket (a helsingőri kikötő) és arcképeket (Oenlenschläger, Thorwaldsen) is festett.
Károly, német zenész, szül. Potsdamban 1820 dec. 7., megh. Berlinben 1879 okt. 14. Első zenészeti oktatást Zelternél és Rungenhagennél nyert- 1826. mint csodagyermeket bámulták s 1830. A halászleány c. operát irta. 1836-1839-ig Mendelssohn-Bartholdy vezetése mellett Münchenben tovább képezte magát, később több műutazást után Párisban telepedett meg, hol 1850. és 1851. az olasz opera karnagya volt, 1853. pedig Sontag Henriettét elkisérte Amerikába. Még 1853. történt visszaérkezése után a bécsi operához ment karnagynak. 1855. ott műigazgatóvá neveztetett ki. 1861-68. mint udvari karmester működött Stuttgartban, 1869 óta Berlinben. Zeneszerzeményei közül több dalon kivül kiemelendők: a 46. zsoltár (1831), a Käthchen von Heilbronn, és Orániai Vilmos cimü operái, valamint oratóriumai: Ruth (1833) és Judith (1840).
János György, német történettudós, szül. Duingenben (Kalenberg hercegség) 1664 szept. 7., megh. Würzburgban 1730 febr. 9. A lipcsei egyetemen teologiát, történelmet és nyelvészetet tanult s miután egyideig Flemming gr. szász miniszter titkára volt, 1694 óta Leibnitznek segédkezet történelmi kutatásaiban. 1706. a történelem tanára lett Helmstedtben, később pedig Leibnitz halála után, mint udvari történeiró Hannoverában folytatta és kiadta Leibnitz nagy munkáit: Origines Guelficae és Annales Imperri. 1719. a császár nemesi rangra emelte. 1723. adósság miatt Hannoverából Kölnbe menekült, ott katolikussá lett s mint a würzburgi püspök könyvtárnoka halt meg. Kiválóbb művei: Historia studii etymologici linguae germanicae hactenus impensi (Hannover 1711); Corpus historicum medii aevi (Lipcse 1723, 2 köt.); Commentarii de rebus Franciae orientalis et episcopatus Wirceburgensis (1729, 2 köt.)